Keleti Ujság, 1941. március (24. évfolyam, 50-73. szám)
1941-03-25 / 69. szám
Miu&zbti SfasMta IV 4 1. M/tnCIlJS2U Kétórás megbeszélés a Kremlben Matsuoka és Molotov között Hivatalos jelenté» szerint Srtalin is jelen volt a nterţbrszélésen MOSZKVA, március 24. A Magyar Távirati Iroda jelenít: Mtítsuoká japán külligu- mmiszter látogatásáról Molotov külügyi népbiztosnál a szovjet távirati iroda a következő hivatalos jelentést adta ki: Molotov, a Népbiztosok tanácsának elnöke, külügyi népbiztos, március 24-én fogadta Matsuoka japán külügyminisztert, Matsuoka külágy minisztert Tatekaiva moszkvai japán nagykövet kísérte el a látogatásra. A fogadáson Sztálin jelen volt. A megbeszélés több, mint egy óra hosszat tartott. fesdflfefaAi. alapiamnak - nevét a Műcsarnok •falán emléktáblával örökítsek meg. Nagybánya művészetének tisztelő: a Saafcmárvái-- megyei Egyesület 3810 számú csekkszámláján, „Nagybányai mesterek emlékére“ jel ige alatt küldhetik be hozzájárulásukat. Héromszázhatvankét üayvéd kérte kamarai feivéle'ét a négy székely vármegyéből Tudósítónk jelenti: A marosvásárjielyi ügyvédi kamata körletébe tartozó négy székely vármegyéből 286 keresztény és 76 zsidó ügyvéd kérte kamarai felvételét. Marosvásárhelyén 81 keresztény és 51 zsidó kérte a felvételt. A bizottság György József dr. táblai főügyész elnökletével már felülvizsgálta a Csík, Udvarhely, és Háromszék" megyékből beérkezett kérvényeket, inig a marosvásárhelyi kérvények felülvizsgálására csütörtökön kerül sor s azután terjesztik fel az igazság. ügyminisztérinJnba. • A , döntésről egyelőre semmilyen részlet nem szivárgott ki jegyzéket küldött Jugoszláviának? BELGRAD, március 24. (DNB ) Amerikai ú jságírók megbízható értesülése szerint Sir Ronald James A ampbell angol követ hétfőn délután a jugoszláv külügyminisztériumban jegyzéket nyújtott át. A jegyzék hir szerint Jugoszlávia külpolitikai irányára vonatkozik. (MTI.j Beszédet mond Cincmr Mar kortes a bécsi nádidban 'B&L&WAD. március 24. (MTI.) Czinczár Markovics' jugoszláv külügyminiszter a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozás után francia nyelvű beszédet mond a bécsi rájdiában. Változás s% Budapest—Kolozsvár közötti Tonalközleltedíésken BUDAPEST, március 24. (MOŢ.) A Budapest—Nagyvárad—Kolozsvár között közle- vodo személyvonat pár közlekedésében március 36-án változás áll be. E naptól fogva Budapest Keleti-pályaudvarról 14 óra helyett 16 óra 35 perckor indul Kolozsvárra a szom'ély- rronat, ahova változatlanul 7 óra 11 perckor érkezik. Ellen irányban Kolozsvárról az eddigi 5 óra 40 perc helyett délután 14 ára 40 perckor indul majd a személyvonat és Buda- pestre 6 óra 01 perckor érkezik, E vonatok Budapest és Szolnok között nem állanak meg, A kolozsvári • személyeonalpárt jelenlegi menetrendjében március 26-tól kezdve, harmadik személyvonatpár közlekedik ' Budapest—üj- szász—Szoktok, között. ^í»rga József miniszter Berlinben fárcyyalt a birodalmi köziekedés- wiryyi miniszterre! BERLIN, márc. 24. (DNB) Varga József, a m. kir. kereskedelem és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter hétfőn . megérkezett Berlinbe. Megérkezésekor Dorpmüller birodalmi közlekedésügyi miniszter üdvözölte. A magyar vendégek látogatást tettek a birodalmi közlekedésügyi miniszternél. A két miniszter megbeszéléseik során kifejezésre jutatták a Nagy Németbirodalomnak a közlekedés terén Magyarországhoz fűződő jókapcsolatait. (MTI) Üik kaphatnak engedélyi lugkővásárSúsra ? A kolozsvári kereskedelmi és ijrarkamara^ az érdekeltek tudomására hozza a következőket: ’ A lugkő, a lugkőoldatnak, a lugkőpótló készítményeknek, valamint a fertőtlenítő és tisztító hypochlorit oldatnoknak kereskedel- j mi forgalma tárgyában kiadott. 41707—1940. K. K. M. számú rendelet 9. §-a 1. bekezdés a) pontja szerint lugkővásárlásra engedélyt lehet adni annak, aki ipari üzemek tulajdonosa, vagy vezetője és igazolja, hogy ipara gyakorlásához, vagy azzal szorosan összefüggő megengedett tevékenységéhez lugkőre üzemanyagként, Segédanyagként, vagy más célból szüksége van. Az idézett rendelethely tehát módot nyújt arra, hogy ipari üzemek tulajdonosai' a megjelölt körülmények fennforgása esetén lugkővásárlásra jogosító engedélyt kapjanak. Arra a kérdésre vonatkozóan, hogy a mészáros- és hentesüzemek fog- lalkoznak-é az iparuknál előálló hulladéknak szappanná főzésével és az igy üyert szappannak üzlethelyiségükben elárustitásáva], utalok a hivatali elődeim áltál állandóan követett, legutóbb 135,577—1930. XI. K. M. szám alatt az Ipartestületek Országos Szövetségével közölt és általam is helyesnek elfogadott állásfoglalásra, amely szerint mészáros és hentes üzemek az iparuknál előálló hulladéknak szappanná főzésével és az igy nyert szappannak üzlethelyiségükben e]árusításával foglalkozhatnak. A fentiekre tekintette) tehát nincs akadálya annak, hogy mészáros és hentesüzemek 1'észére az iparuk gyakorlása közben összegyűlt hulladék szappanná főzése céljából a lugkővásárlásra jogosító engedély kiadassék. Március 27 ig be Leli jelenteni a cipőLészfeffeLel Kolozsvár, március ,24. A m. kir. Kereskedelmi Hivatal kolozsvári Kirendeltsége felhívja a lábbelikészitő ipárosok és cipőkeres- kedők figyelmét, hogy a cipőkészletek Ireje- lentesere szolgáló űrlapok a ki rendeltségnél (Kolozsvár, "Kossuth Lajos-utca 51 saám), valamint a Kereskedelmi és Iparkamaránál igényelhetők. A kitöltött fehérszinü űrlapot a 'bejelentő a m. kir. Kereskedelmi Hivatal eimére (Budapest, II. postafiók 48) küldi be, a sárga lapot pedig az esetleges későbbi olleliőrzések céljából magánál tartja. A Kirendeltség felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy a bejelentést legkésőbb március 27-éig meg kell, hogy tegyék. Emlékfábláf kap a nagybányai festéssel a Műcsarnok falán Nagybánya, március 24. Május 6-án ünnepli a nagybányai festőiskola'45; éves fennállását. Negyvenöt évé lesz, hogy Hollósy Simon, RéL István, Ferenczy Károly, Thor- ma ’János, Iványi-Grünwaid Béla megindították azt a megmozdulást, amely egyike lett a legnagyobb jélentő.-éeiieknek 3 magyar művészetben. Ez alkalomból a Nagybányai Kiállítás; szervező bizottsága, elnökének Korody Katona Jánosnak indítványára mozgalmat indított, hogy a nagybányai 3 emeletes sarokházból Hudupes- ten, Nyugatinál 110 000-ért eladó. Válasz „Háztulajdonosból .21729“ jeligére Blocknerhez, Budapest. Vilmos császár-ut 33 szám. LEGÚJABB SPORTHÍREK AZ OLASZ FŐISKOLAI VIVÓVÁLOGATOTT 9:3 ARÁNYBAN GYŐZÖTT BUDAPESTEN Budapest, márc. .24. A Műegyetem zsúfolásig megtelt aulájában hétfőn délután 5 órai kezdettel bonyolították le az olasz—»magyar főiskolai vivóversenyt, amelyet tudvalevőleg az útlevél nehézségek miatt péntekre várt, de csak vasárnap érkezett olaszok kérésére vasárnapról halasztották el. A vívás három fegyvernemében egyaránt kiváló olasz főiskolások az összetett verseny alapján 9:3 arányú győzelmet arattak, amennyiben a tőrben 4:0, a kardban 3:1 arányban győztek, a párbajtőr pedig, a magyar. fiuk meglepő szép eredményét tanúsítva, 2:2-ös. eldöntetlenül végződött. Vary fafsl'oíák Sepsiszenfqyörgy szállit: 3 éves köze»pes törzsű és magas Batul téli Jalrna ojtványt. 2—3 éves közepes törzsű és magas Nyárialma ojt- ványt. 2—3 éves közepes törzsű és magas Szilva ojtványt: 2 éves középes törzsű Meggy ojtványt. 3—4 év es közepes törzsű és magas Eperfásat 1.50, illetve l pengős árakon. Nagyobb vételnél ár_ engedmény. Kérjen árajánlatot.. nnpnuiBnrítM ru Aia szavanként 6 fillér, vastag betűs szavaké 12 fillér - Legkisebb hirdetés 60 fillér. nr lUJiimuL. i i_ai.ii r Jeligés levelekre, megkeresésekre ceak vfilaezbétyeg ellenében válaszolunk és csak portózott leveleket továbbítunk. Állást keresőknek szavanktnt 3 fillér Adást keres INTELLIGENS kereskedő SOW) pengő óvadékkal állást keres, dm a kiadóban. —149 V OLT segédjegyző, azonnali belépéssel, jegyzőségnél állást keres. Ajánlatot: „Jó munkaerő“ címre a kiadóba kér. EGY menekült asszony (üszerüztetbe elmenne kisegíteni akár délelőtt a háztartást végezné. Várady Kát mán. Atti|a-ute,a 7. MEG BI ZHATÓ, eg.vediil- álló úri nő elhelyezkedne jobb családnál vágj magánosnál. Vállalja: üzletben az árulást, liázveietéet, gyér mek gozdozásl. Irodai munkához is ért K Székelyudvarhely. Bem utca 4. —460. Házasság 35 EVES inteligenscbb izr. özvegyasszony megismerkedne házasság céljából jobb iparossal „5000 jeligére“ a kiadóba —463 KIFOGÁSTALAN állapotban levő kerékpárakat keresünk megvételre. Cim a kiadóhivatalban. FEHÉR zománcos vas gyermekágyat keresek meg vételre, védőhálóval. Cim: Dénes József. Mester u, 13. II. emelet BÖSENDORFER versenyzongora bérbe adó. Tor- dai.ut 24. 4. ajtó. CÉLLÖVÖFEGY VERT ve szék sürgősen az esetben is, Ha be van szolgáltatva. Ház tulajdonos Átjáró u. 14. — 453. ELADÓ Rákóczi-uton modern komfortos villa és a Házsöngárdban egy gyümölcsös kert Értekezni Mussolini-ut 35. —462 Oktatás DÉLI ebédért néniét órát adok. Címeket a kiadóhivatalba kérek. Adás-vétei ELADÓ it j rococo szalon és bútorok. Megtekinthető: Rózsa utca 8. — 432. DOG, fajtiszta, 3 éves him, e'adó, itá».őrzésre is be van tanítva. Érdeklődni lehet Ady Endre utca 31— 397. ELADÓ háló és kombinált szoba berendezések, re- kamiék, fotelek a legfinomabb kivitelben. Miiasztalos Dávid Ferenc u. 3. EGY teljesen uj állapotba,« tető 3 fülkés helyiséggel u j bádog fedejii file góllá nagyon olcsón eladó Érdeklődni : Szádecki-utca 8. szám Ad kai mazas CUKKASZ-segédet, fiatalt azonnali belépésre keresek, önálló munkaerőt. Havi 60 pengő, teljes ellátás. Lenner sportcukrászda, Szentes. —423 ÜGYES és gyors kiszolgáló, szakképzett fiatal vas- kereskedő segédet azonnal felvesz Haracsek Vilmos Utódai cég Nagybánya. MAGYAR gyors- és gépírót keres Lepage részlet- osztály. Mátyás utca 1, Udvari emelet. SZAKÁCSNŐT, szobalányt és bejárónőt keresünk jó bizonyítvánnyal, Cim: Fürdő u. 21. ÜGYES kisasszonyt pénz- lárvezetéshez. aki könyveléshez Is ért keresünk. Cim a kiadóban. —465 HÁLÓFÜLKÉS főbérleti szoba fürdőszobával azonnal kiadó. Zrinyi-utca 7. ÖSSZKOMFORTOS két szobás lakás kiadó május 1-re, esetleg bútorozva is, Apponyi-utea 2/d. sz.-alatt. Megtekinthető d. e. 12—2-ig d ti. 5—7-ig. » 4—5 SZOBÁS lakás, garzon lakás 1 szobás konyhás lakás alkóvval kiadó. Erzsé- bet-ut 32. — 456. MŰHELY vagy raktárnak alkalmas helyiségek azonnal vagy május 1-re kiadók. Pap utca 36. Telef.: 34-61. — 461. KIADÓ májusra clsőeme- leten, naposoldal 3 vagy 4 szobás, modern lakás. Szé- chenyi-tér 39. ajtó 7. —464 Küdönféde lakás SZÉPEN bútorozott külön bejáratú szoba, fürdőszoba használattal a főtéren ki. adó Cim a kiadóban. KÉT szobás összkotnfor- tos lakást keresünk május elsejére. Címeket a kiadóba kérünk, ,,Napos oldal“ jeji. géve. , EREDETI akták fénymásolását (fotókópiák) jutá- nj )s ár mellett vállalom, Finkler Antal. írógép szaküzlet, Deák Ferenc.utca 9. Telefon: 14-93. TAVASZI kabátok, Trencs kők vegy+isztitását, festését megkezdte Balogh György kelmefestő és vegytisztító üzeme, Beth lenkert utca S. Fiókok: Malom.utca 28. és Heltai utca 16. Telefon: 19-60. A ZSIDÓTÖRVÉNY föld. birtokpolitikái rendelkezéseinek Erdélyre való kiterjesztéséről szóló rendelet és a hozzá kapcsolódó egyéb rendeletek, az Ingatlanok be jelentésére vonatkozó beadvány mintájával együtt 5 pengő ellenében megrendelhetők: Dr. Rösz- ler Győzőnél, Kolozsvár, KI. rály utca 33. Vidékre postán utánvéttel, vagy a* ősz- szeg előzetes lieküldésével portómentesen. ÁTVESZEK kőműves munkát, betonozást és házfedél javítást. Bart-ha Gyula Máramaros u. 5*. 458. Nyomatott a Lapkiadó Részvénytársaság körforgó-gépén. MOSZKVA, március 24. (DNB.) Matsuoka japán külügyminiszter hétfőn délután helyi idő szerint négy órakor a Kremlben látogatást tett Molotov szovjetorosz külügyi népbiztosnál. A látogatás kétórahosszat tartott. Ellenkező jelentésekkel szemben Sir Stafford Cripps moszkvai angol nagykövet nem látogatta meg a japán kül ügy min islert. Ugyancsak Moszkvából közlik, hogy Sehullenbnrg gróf moszkvai német nagykövet hétfőn yillásreggelit adott a szovjet-orosz fővárosban időző Matsu ok a japán külügyminiszter tiszteletére. (MTI.)