Keleti Ujság, 1941. március (24. évfolyam, 50-73. szám)
1941-03-23 / 68. szám
ZűstamZL Az árvizhé&rasullafcérl 3 9 4 1. M AUGIUŞ 23 A Keleti Újsághoz az árvízkárosultak javára beérkezett adományok összegének biztató növekedéséből meg lehet állapítani. hoy a segíteni akarás Erdélyben nem volt szalmaláng. A nemes adományozók jól tudják, hogy amit a vészesen hömpölygő ár pillanatok alatt rombadön lőtt. azt nem egykönnyen lehet felépíteni s nem csak idő, hanem elsősorban pénz kell hozzá. Ebben a tudatban küldik be tekintélyesebb adományaikat a módosabbak, szerényebb összegeiket pedig azok, akiknek maguknak is csak filléreket juttatott a sors. Ma nyugtázott adományaink közül a nyátádszetedat Református Nőszövet ség tagjainak 150 pengős adománya mellett a Baross Szövetség adományát kell kiemelni. A Baross Szövetség ugyanis nem első ízben juttat a Keleti Újság utján adományt az árvíz károsultaknak, lankadatlan hévvel folytatja a gyűjtést s abban, hogy a Keleti Újsághoz beérkezett adományok összege már a hat és félezer pengői is túlhaladta, áldásos szerepe van ennek az intézmény nek is. ' 1 A Keleti Újsághoz beérkezett adományok mellett közöljük ar Erdélyi Párt központi, tagozatához befolyt adományok nyugtázását is. Nem mulaszthatjuk el újólag kiemelni, hogy a Párt vezetőségéhez eljuttatott összegben derék magyar kisemberek néhány filléres adományai is szerepelnek. Ezek a filléres adományok azonban sokat beszélnek, elmondják, hogy haj esetén minden magyar egyformán érzi és örömmel vállalja a sorsközösseget. A Keleti Újsághoz eddig tieé»'- kiezett adományok: <>»59 özv. Orbán .Tánosjté I ThorocZkay Sándor gyógyszerész Kápolnokmomstor »o. Or Lukácsi .József ügyvéd 20. A nyárádszcrediai Ref,. Nőszöv. 150. Öct. Hancz Jánosaié 3. Ixrkodi fkitázs Nyárádreniete 5, A Baross Szövetség gyűjtése: Szele Márton 5 P. Mózes Tibor 5 „ Nedeezky László I .. Nagy Domokos 2 Balázsi Kornél I „ Dnnky Jenő .1 , Kovács Béla 2 .. Kövendy István I Tamás Gyula l Tamás Jené 1 özv. Bpnkő Eleimé 10 Benkő Lajos * 5 „ Fiegler Sándor 10 • X. N. 2 Kovács .Jen« 1 .. N. N. I Assnianti Gyula i r Cze.be Gábor 1. Pápai Albert J .. N. N I . .. Végű Kálmán t ,. P!eszkă*s Károly 2 .. Pölich Dezső 5 ,, fii A Keleti újság gyűjtése mai napig összesen: ,89 P. — •• 1.0 Uhoaat: 918.— P. István V.i Szőtt* János K., Kerekes'- Antal Juhász Péter. —.20 P.: Kontrát János, Fábián lován V.. Szót« János R Kere- .kes János András, Grúza József M., Ferenc Albert Faxait as,, Gyúr- kody Mihály. Palkó Antal Lőrinc, Palocsai Anta], Fábián Antal P. Dán Izsák, Fábián József káplár. Fábián Antal Bandi, Juha«* András, Kerekes József Fazakas. Ferenc János F.. Juhász József . Nagy, Juhász István Nagy, Fábián János Bandi, Juhász János J., Juhász István. —.10 P.: Palkó Aut»! I, Palkó József IÎ, Fábián Ferenc F., Kontrát András, Kontrát József Fábián Antal B„ Ferenc József Gy,, Fábián József Samu. Ferenc Albert íéü. SzSts Antal téli, Ferenc György. Ferenc István Sándor, Ferenc Aulai Sázakas,. Szobi Antal Feri, özv. Ferenc Potyó Jánosné, Kerekes István András. Palk,, Gyula Lőrinc, Kerekes István M„ özv. Fóbián Jancsiié, Kerf kés István Tamás. özv. GrózB József né, Jankó Jáv<os Juci. Juhász Gyula, Fábián József F.. Gróza Antal, Ferenc Antal, Kerekes Antal, Kerekes József, Fábián János Markul a. Bokor István," Palkó József né D Továbbá: Tyukody Antal 0 I,. Szőke Kata 8 f- Kerekre Péterné I) f„ Fábián János Frici 12 í., Gróza Tamás M. 10 f., Kontrát István 8 (., Varga György 14 í.. Tyukody Gyula 4 f, Kontrát Kata • 0 t Feróm Jánosi Fazakas 82 f„ Fábián József S. 4 f„ Tóth István 12 f,. Varga Márta 7 f. összesen: 38.13 P. — P 0519 99 P. Az Erdélyi Póri országos ' központjához ujabbiţ» a következő adományok folytak be: özv. Poporadáné Polcnyi Julianna 5 — p_ Segesvári és Társa cég W0 — özv. Bokor Arpádné iiy. tauámö 3 — Hejler és Molnár cég go" _ * Németh András Mezóriics .> _ Az Ellenzék álfa» újabban briolyf 35.— ” Az Erdélyi Párt kolozsvári tagozatához: Br. Szövéndffy György orvos ío _ Bapid kolozsvári személy szál |i*ö lársasgépkoc“i tulajdoirosok szo- vetkozetének tagjai __ Az. Erdélyi Párt .jegenyei tagozatának gyűjtése: fi P.: Török István. 3.: Palkó Zoltán. Ladányi Maria I P.: Palkó Antal. Kerekes Márton, Ferenc János Huszár, özv fénáky .Tánosné, Szőtök András. Perem» József, Szíts Mihály, ívzó'ts Antal. —,S0 P.r özv. Ambrus Józseféé —.60 P : Jankó István. Ferenc/ János Albert. —.50 P.: Fábián Gyula V'., Szővs József T., Palkó József Lőrinc. Szőts -Antal Zebi, Kerekes István Turna*», Kerekes István István. Varga József Kerekes János Kis. —.40 P.: Ferenc János Gy., ötvös József, Palkó Antal Jánosé, Gróza Tamás M., Szüts Antal Kerekes István P., Tyukody Isl- ván Laci Gróza Jenő M„ —-20 P: Ferenc Antaj Gy.. Varga János, Kontrát Márt P Kerekes Antal. Juhász Péter. —30 P : Kontrát János, Fábiánt iMM: ■m—p. AthoBftt: 916,13 P Ferea c, Gál Minya János, Both István, Gál Minya Marton, Gál György. . —.40 P_: Török Márton, Both M. János. Gál B. György, Gál N István Kovács Â, György, Kelemen Ferenc, ifj, Horváth János, id. Gál Minya Ferenc, Both Jancsi János, Baróthy István, Gál Minya Márton. Both Jánoska Kait. —SO P.: Kocsis János Deák. Gál Misi Kati, Kovács Pálné, Mi síné. Vineze János, Kulcsár János Székely Ferenc, Gál M. Györgv Both János, Kalló János, ifj. Vineze Ferenc, Vér Tanát Sándor, Kovács T. Sándor, Brin- dueán János Kovács Jankó. 1st- ■ ván, Both Jancsi János, Bakó? Sámdri István ifj. — 20 P.: Both îl Ferenc. Horváth Kati, Vér Mami György. Fodor Anna. Baróthy Ferenc. Kocsis János, Káló Ferenc Bakot Ferke, Kovács István, Miile Ferenc. Pískolti Ferenc. Kocsis Gáspár, Bakos István, Vér István,. Ábrahám Ferenc, Bakos István. Kovács K István. Kelemen Ferenc, Kovács Ferika, Mányi Már ion, Fenyő János. ifi. Kovács F. ifj, Gál János. Rá ez János. —.50 F.: Gál Márton, Kovács M Gvörgy Molnár Ferenc, Keli váce Ferenc Györgv, Fodor Já- I nos. Gál Ferkö Pasik János, Kalii István ifi Vér Ferenc, Kovács Mihó István, Kovács István, Mihók Mártonná, Kocsis István.- Számár János, Both Jánoska István Both Tamás András. Rácz Ferenc, Szen-pam János. Kovács P. István. Kovács M, János. Marosán Dani. Keimen János. SzékiUv István. Sétái Kati. Szé kely János. Both Gvörgy, Gál B. T"tvfin Székely György. Vincze . ■ János. Bakos András, ifj. Vér András, Gál István Flinta, Ba kos István. Molnár István. Both P, István. Both P. István K. Minya János ifj.. Vér Mihály. Gál B. István. Both J. János, Vét M. János, Abrahám István M. Szűcs János id.. Kelemen János. Kelemen István. Kelemen An drás. Both J. Ferenc Vét An Uras'. Both P. István ifj. Both András. Kova«? "Pali Ferenc, id. Az Erdélyi Párt mâkofaţvi istgoztrtának gyűjtése: 3 P_: Székely Miklós ref. leik. Bálint István, Kovács János, 3- P.: Szász József iff. tan., Paza kas István tanító. 1 P.; K. Minyőka János, Vér M. István, Balázs János. Csákány Vilmos, Káló István, Abrahám. János, Vér János Czigler, Kovács András, MIÜp Sándor, Bakos István, Bakos S. Ferenc, Abrahám János, Âbi-ahâm István, Both Tamás György id.. Nagy Székely István, Hidas Ferenc, Both Já noska Feri, Kelemen Ferkö János, Both Jánoska György, Vét Mami István. Vér János ács. Nagy Both György Mille István. Nagy: Gál János, Batiz István, Gál B, Márton, Rácz János Vin eze Ferenc Both N. István, Szabó Zsófi Vér István Piros, ifj. Ábrahám István, Miklós István. . Nagy Both Ferenc», Kocsis István András Kocsis Ferenc, Szilágyi János, Vér János András, Both X János, Vér András id Mop • nár Jánoe ifj., id Horváth András. Vér Tanár György, ifj. Kovács Ferkö István, id. Kovács Ferkö István. Gál Csordás Márton, Bakos Sándri János, Bandi István, Gál Bandi János ifj.. Kocsis D, György ifj., Albert István Piti, ifj. Albert János, Kocsis Minya István, Vér Mám! János Kovács Jankó Ferenc, Kovács Jan kő János. Ráca János. Kovács Banctii István. —.80 P.r Vé> Mami András. —.TO P.: Kovács Janó Ferenc. —.60 P.: Id. Molnár János. Both <3 István, Gál B. Ferenc. Átvitel: 916.13 P MI \ KOL\? Oodtís fiataso rtarce’7 alatt Isleot'iezí'?,' f-ármityeo főraltsácr, íifmerilltsía, levertség eseteiben, [nqven prosoebtus minta „fH’CE" 'troa'tria, Woloţsvrfr Athozat: 916.13 P. Kfn-Soi Pali István. íd. Kocsis Deák György, Kovács Ferenc György, Molnár István, Kovát» István Okos, Kovács M. Ferenc. Albert Feri Jánosé, Gál Minytt István, özv. Kovács Mártonná. Székely Ferenc, Székely M. János, id, K. Minya, János, Kocsis J Zsandár, Vér János, Kovács M. István. Horváth Ferenc, id. Horváth János, Csordás Ferenc, Kovács Kis György. Vér István Czigler, Kovács Vince János, Kocsis Deák István, Gál Minyn György Szarka, özv. Csordás Jánosáé, Kovács Pistuka J ános. Gál Bandi János id., Kovács^ Mányi F. Jánosné, Albert János, Albert István, Albert István. Huszár. Albert Ferenc. Gá| Miklós F- renc ifj. Gál Miklós János, Kelemen Isván, Kelemen Ferenc, Jetinéne. Gál Káli Káplár, Kovács Jankó Ferenc, Both Jancsi György, Kalló Andiás, Gál Már ton Káplár, Kovács Pandur György. Kocsis Pál Jánoe, Rácz István —.10 P.: Both Györgyné. Kelemen Erzsi, Gál András, Kováéi“ F Erzsi. Vér István, Kocsis B, István. Both Ferenc, id. K. Fenyő János, ifj. Horváth István, Molnár János, Kovács M. György. Kocsis Gy. János, Gál Ferkö. Gál E. Feri. Baröti János ifj. Rádi Miklós, Abrahám Gy. Mihálj', Kocsis P. István, Továbbá: Pisti Kati 12 f., özv. Kovács Ferenc Istvánná 24 f., Gál Minya János Náni 1.10 f., Kis Kelemen János 14 f., Baróthi János id. 18 {.. özv. Kocsis P. Györgyné 25 fillér. A mákőfalvi ifjúság 1941 március 15-i mulatságának bevétele 25.27 pengő. . Össze««»: 110.— P Előző gyűjtésünk végösszege: 5242.60 P Befolyt adományok végösszege: 6328,78 P Foíyős'fják a cs'ki Íiírcsstsleuck részére az Ötmillió pengős hiteit SepttissemjfífSrgg, mimnä 22. (MTI Mini I tál fordult a kormányhoz * letiltás ismeretes » kormány a fűrésztelepek mega- látszik az ellentéteket sikerült őthi gitésém irányuló 5 millió pengős hitel kiho- a kormány ttkmitisí adott a péntm csátását további intézkedésig letiltotta. A? Erdélyi Párt esikmegyeí tagozafe emlékrratimatt. Hojj _________________ . áthidalni, mert a kormány v&ositást adott a pénzwtezetpkjra? u hitel további folyósítására. Átvitel: 916.13 P Az Oiszâşos KDíőoozdciségj Kioliiics ídejéte l<özle edő icülcnvonoiok merte rsnd.e Kolozsvár, tnáreins 22, A MÁV kolozsvári üzíetvezetős^től kapott; hivatalos felvilágosítás szerint március 26-áu 0 'ólától kezdve a következő menet rend vált;; zások lépnek életbe Kolozsvár—^Budapest és Bn- dapest—Beszterce között: Kolozsvárról a jelenleg 5 óra 40 perekor induló személyvonat helyett 14 óra 40 perekor indul személyvonat Budapestre. A Keleti pályaudvarra érkezik 6 óra- 01 perekor. Ellen vonatának indulási ideje nem váb lozott. A MÁV vezérigazgatósága intézkedeij; az Országos Mezőgazdasági Kiállítás alkalmából indítandó különvema tokról is. Ezeknek menetrendje a következő: Március 27-én Besztercéről személyvonat indul Budapestre. Március 28-án személyvonat indúl Budát, pestre 5 óra 40 perekor. Március 29-én Kolozsvárrá: indul 5 óra 40 perckor. Besztercéről 17 óra 45 porckor. Budapestről Besztercére indul kü!'- vonat 16 órakor. Március 30-án Budapestről Kolozsvárra indul különvonat 14 órakor. Március 31-én Besztercéről indul Budapestre 17 óra 45 perekor. (Erre a vonatra az Ibusz 66 százalékos kedvezménnyel ad ki jegyeket a Besztercén felszálló urasoknak) Különvonat indul Budapestről Kolozsvárra 14, Besztercére 16 órakor. Április 2-án Budapestről indul Besztercére 16 órakor. Kolozsvárról Budapestre .5 óra'40 perckor, Besztercéről Budapestre 17 óra 45 perekor. Április 3-án Budapestről Kolozsvárra 14 órakor. Április ö-én Búd iţxsât.rSl Kolozsvári-» 14, Besztercére 16 órakor. Besäteree—Budapest és Budapest—-öesz - terűi között a különvonatok a Bés—Zslbő— ííagvkároly—Debrecen—Szolnok vonal«* közlekednek. A különvonatok Budapesten a Keleti, pályaudvarra érkeznek és otsur.it> ;s indulnak. Ma v.-m a íreriolopíféscn'sk 22 ík tvfoidu ó:o Róma, március 22. (’MTI.) Olaszország vasáraap, máreíus 23-ikán ünnepli a fseeiók alapitásának 22. évfordulóját. Ez alkalomból vasárnap országszerte ümiepséget lesznek A* Erifeffi Párt «■« latjo/elai a EisnjfvEüuivyadi járásban A bánffyhunyadí járás területén njabban az Erdélyi Pártnak a következő tagozatai alakultak meg. Kctesd: Elnök: Barabás Árpád ref. lelkész, aleinökök: Mihály Istváa és Máté Márton, titkár: Mihály János S„ pénztáros: Tamás Ferenc gy., ellenőr: Kováé* János bd. & Mihály István korpos. ~ Körös jó: Antal István magyar (elnök), aL elnök: Tamás György, titkár: Mihály Jár.a# Sándor, pénztáros: Péntek János F., ellenőr: Kovács György Gyur-kó, — Zsobok: Elnök: Myzsi István ref. lelkész, aleinökök: Korpos bonya János és Gál M. János, jegyző: Gál Máté István aisz., titkár: Ambrus Gyurka János felszegi, ellenőr: Rúzsa Gyuri István. —1 Szidna: Elnök: Kozma László ref. lelkész, alelnöki Ágoston P. János és Ágoston M. János, titkár: Ágoston M. István, ellenőr: Barthn István, JÓ ÁRU fi« JA HIRDETÉS \ LAPJA A JÓ ÜZLETIMEN ET V FK