Keleti Ujság, 1941. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1941-02-25 / 46. szám
MEezxm Ursita * 1 9 4 1, r Elint AR 23 Egyesült Államai' beavatkozása a <?e-1 mokrácia tudatának csalóka képzetén | alapszik, valamint azon a hazugságon> I hogy a tengely meg akarja támadni * A Duce beszédéi A Duce beszédéről már megérkeztek az első sajtókommentárok is. Olaszországban természetesen óriási visszhangot keltett a beszéd. A hétfő reggeli lapok teljes részletességgel közölték, kiemelték belőle a győzelem bizonyosságát és azt a hatalmas lelkesedést és feltétlen hitet, amellyel az olasz nép viseltetik a Duce, a Führer és a végső győzelem bizonyossága iránt. A német sajtó is méltatja a Duce beszédét és azt a német—olasz együttműködést a tengely ereje roppant fontosságú megnyilatkozásának tartja. Mussolini ugyanakkor, amikor a legteljesebb őszinteséggel beszélt az olasz veszteségekről, a legnagyobb bizalommal nyilatkozott a jövőről. A beszéd, Írja a Berliner Börsenzeitung a legcsattanósabb válasz volt azokra a híresztelésekre, amelyek a német-—olasz együttműködés megingatásának lehetőségéről regéltek.  hétfő reggeli Popolo di Róma beszámol arról is, hogy a Duce beszéde budapesti politikai körökben és a maAmerika nem ad cs patokaf Az Egyesült Államok kongresszusániaik .segítség-törvény fölötti döntése előrelátható lag még a hét vége előtt m-egtöitértik. George szenátor, a külügyi bizottság elnöke le kétségesnek tartja, hogy njabb módosításé ka»; ejtenek a javaslaton, de véleménye sze. rint a segélynyújtást nem terjeszti ki csapatok felhasználására is. Az Egyesült Állomot sajtójának egy része állandóan azzal uszit a németek ellen, hogy német győzelem esetén Délamerika német uralom alá kerülne és az Egyesült Államoknak is tartania kell a németektől. Ilyen jellegű kijelentést tett Wallace amerikai heÄ balkáni politika alakulása iránt változatlanul Hagy a nemzetközi érdeklődés és az itteni politikai alakulásoknak kétségtelenül nagy jelentősége van. Zagaroff bolgár kereskedelemügyi miniszter Ve «árnap Szófiában beszédet mondott. gállapitotta, hogy a világ figyelme bal pária felé irányul s az ország történelmének rendkívüli jelentőségű perceit éli át. Uj Bulgária és uj rendszer születik és Bulgária a. maga módján alkalmazkodni akar as uj rendhez. Szófiában egyébként njabb óvatossági rendszabályokat léptettek életbe. Korlátozták és szigorúan ellenőrzik a gépkocsi forgalmat és a vasutak személy forgalmát. Légvédelmi rendelkezéseket is adtak ki. A parasztpárt több vezetőjét őrizetbe vették, mert a kormányzat ellen agitáltak. Illetékes bolgár helyen kijelentették, hogy a jelenlegi feszült politikai helyset nem tűr egységbontó propagandát. A bolgár ellenzék vezetői Sztankov kivételével levelet intéztek a királyhoz ős kérték, hogy külpolitikai nézeteik kifejtése céljából fogadja őket kihallgatáson. Hangoztatták, hogy szerintük az országnak Id kell tartania a semlegesAmerîkât Hz amerikai beözönlő# a képzelet nevetséges szüleménye. Beszédét több jzhen szakította félbe tetszésnyilvánítás ée taps. ■ele v«n»szlia«iţyfa gyár közvéleményben egyaránt a legmélyebb benyomást keltette. Budapesten a legmelegebben és a legőszintéb- ben jutott kifejezésre a magyar nemzetnek Olaszországgal való együttérzése. De a legmélyebb benyomást tette a Vezér az Anglia megsegítésére készülő Amerikában is. Valamennyi newyorki lap első oldalon közöl beszámolót és a beszédben széleskörű Földközi-tengeri támadás beielentését látják. Egyes katonai szakértők szerint ez a támadás Anglia súlyos kudarcával és a Görögországban és Afrikában kivívott állásainak elvesztésével fog végződni. Az amerikai sajtó legnagyobb része hangsúlyozza a német és olasz erők együttműködéséről a tengely ipari teljesítő képességének Angliával szemben mutatkozó fölényéről, az amerikai segítség hathatósságának korlátáiról és az angol győzelem lehetetlenségéről mondott szavakat- és a Duce okfejtéseinek észszerü- sége a legmélyebb benyomást keltette. met sújtó tarthatatlan ős otromba uszitó hir- vérésnók nevezi az eljárást. Szükség ven a kanadai harókia is Amszterdam, február 24. (DNB.) Beaver Bi.' fV lord az angol repülőgéptermelés minisztere vasárnap, a rádióban felhívást intézett Kanadához. Anglia —- mondotta —* tehefrhgjókban súlyos veszteségeket szenvedett. Most Kanadának a többi domíniumokhoz hasonlóan. kötelessége segítséget nyújtania. Kanadától azli Várják az angolok, hogy ne esőik élelmiszert és fegyvert adjon, hanem e cikkeket saját hajéin ig szál li tea, (MTL) »ég és a béke mellett. Még nem lehet tudni, hogy Boris király fog/r’ja-e őket, a lépés azonban nagy figyelmet keltett a bojgár közvéleményben. A német hivatalos kör ok nagy megelégedéssel fogadtak a bolgár—török nyilatkozatot és ennék újbóli kihang- snly ozása ként Papén ankarai német nagykövet vasárnap este Kirov bolgár követ és török előkelőségek tiszteletére adott ebéden pohárkösröntőjében hangoztatta, hogy a birodalmi kormány nagy rokonsyenvvel üdvözli a két baráti balkáni hatalom jószomszédi kapcsolatainak hangsúlyozását. Török részről óvatos nyilatkozatok történtek- Szaradzsnglu török külügyminiszter a sajtónak adott nyilatkozatában hangoztatta, hogy az ország politikájában nincs változás■ Törökország hü marad szövetségi szerződéséhezy de elhatározta, hogy jó viszonyban él valamennyi hatalommal, különösen szomszédjaival. Nem viselietik azonban közömbösen a biztonsági övezetében lezajló minden külföldi tevékenységgel szemben és fegyveresen védi meg szükség esetén területi épségét, vagy függetlenségét. lyettes elnök te vasárnapi bes/.,méhen. A raéUj Bulgária a i ui európai rendszerben Anglia bt oka Francsf* ország bukásának Párásban vasárnap Lava! mozgalma, a nemzeti tömörülés pártja tartott nagygyűlést. Franciaország összeomlása; a szónokok a regi rendszer bukásának minősítették, A tűzharcosak képviselője - azt hangoztatta, hogy Anglia vonta bele Franciaországot, a háborúba és azután magára hagyta. A szónokok élesen kikeltek a nemzetközi zsidóság és a szabadkőművesség ellen. A francia-német gazdasági bizottság ülést tartott. Megállapították, hogy egyes szakmákban máris jelentős megállapodások jöttek létre, más ágakban azonban a íüggő kérdések elintézése várható. W indenülf élénkufnelr «1 hadmuTelelek A hadműveleteikről a következő jelentések érkeztek: Berlin, február 24, (DNB ) A némej véderő főparancsnokság® közli: Egyik tengeralattjárónk legénysége Nähle Sorhajóhadnagy parancsnoksága alatt 4 ellenséges kereskedelmi hajót sjilyesztett el összesen 33.100 brutto regiszter tonna űrtartalommal. A sorhajóhadnagy ezekkel összesen 19 ellen, séges, vagy az ellenség szolgálatában álló kereskedelmi hajót siilyesztett el, 111.943 tonna hajótérrel. Egy másik tengerralattjéKiBQtCf, f€lQ$iratOt pontosan szállít az erdélyi Studium Könyvesbolt Fe,ţilleÂokkal Budapest, (V., Ke esketnél i*u. 3. készséggel szolgái rönk kit, összesen foOO torma ellenséges kereskedelmi haj ótér elsülyesztését jelenteste. A Foldlkozi-tengereo a német légihadtest kötelékei Dernától északra egy 10.000 tonnás kereskedelmi hajót süly esztettek eL Írországtól nyugatra egy nagyobb kereskedelmi hajót súlyosan megrongáltunk. A hajó féloldalra dőlt. Vadászik ötelékeink sikerrel bombázták Hull hadászati! ag fontos célpontjait és több telitalálatot értek el egy dél angliai repülőgépgyárban. A támadás kiterjedj; London dokkberendezéseire és hadiipari telepeire. Az elmúlt éjszaka ellenséges repülőgépek nem hatoltak be sem a megszállót, sem a birodalmi terület fölé. (MTI.) „Valahonnan Olaszországból." (Ştefani.) Az olasz főhadiszállás 262. szánra közleménye: A görög harctéren tüzérségi és felderítő tevékenység folyt. Légi erőink eredményesen bombáztak ellenséges katonai, intézményeket, utakat és összekötő vonalakat.. Vadászrepülőink egy ellenséges vadászra jjal vívott légi harciban Öt Floster-tipusn repülőgépet lelőttek. Három olaez. bombázó repülőgép nem térj vissza. Észafcafrikában a dzsrabubí arevonaion hősiesen küzdő alakulataink szívós ellenállásán megtört az ellenség támadása. Repülőink Ufra környékén repeszbombákkal és gépfegyvertüzzcl árasztottak el ellenséges esaoattestefcet és gétijárniüvaket, A német iégihadtefit hareirepüló'<?ép alakulatai Líbiában több ellenséges támaszpontot bombázott. Egy földön veszteglő repülőgépet meg- semmisi tettek. Eredményesen bombázták a német repülők az ellenséges tengerészeti tá- maezpowtokat is. A Földközi-tengeren útban —i MI A KOLA? Lsoűas hatása percek alatt Jelentkezik, bdrmflsetj fdradtsdg, kfmsrültsáa, levertség eseteíbei. linken prospektus és minta „EMXE" drogéria, Kolozsvír lévő hajőkaravánj támadtak meg. Az egyik nagyobb egységet oly súlyos találat érte. hogy elvesztésével számolni kell. Az olasz. légi erők az Egei-tengeren végzett fegyveres felderítés során eredményesen bombázták Mitilera-szigct katonai berendezéseit. Keletafri'káiban két századunk a szudáni arcvonalon Lilanctól nyugatra túlerőben lévő ellenséges alakulatot, támadott meg. Az ellenség makacs ellenállás után emberben és hadianyagban nagy veszteséget hagyva maga után meghátrálni kényszerült. Szudán alsó részében tovább folynak az elkeseredett harcok. A Dzsúba közelében ege angol repülőgépet. lelőttünk. (MTI-) 3ó! holdnak a jap^n-szovjet rozdosegi fárgyafóso't A japán kormány vezetői nemréribei hangsúlyozták, hogy szükségesnek látják a Szovjotoroszországgal való megegyezést. Mosf Matsuoka külügyminiszter a tokiéi kép- viselőházban jelentette ki, hogy az Oroszországgal való baráti kapcsolat felvétele és a kapcsolatok kiépítése olyan elemi szükségesség, amelynek nyomán az összes megoldásra váré kérdéseket el leltet intézni a két ország között. Közölte, .hogy a japán.szovjet keres kedelmi megbeszélések már jelentősen előre haladtak. Hománíálian felprédlálláL a Kémeforszáqba liazaléri w#é melelc vacjyonáf Tizenkét házat foglalt le magának egy iegionár'us vezető — a menekültek ped g iörreglakásokban szorongtak. — Vizsgálat a tcmcn:zá'ó kormánybiztosok visszaélésemet megállapítására Bukarest, február 24. (MTI-) A vasárnap reggeli bukaresti lapok hivatalos közleményt közölnek, amely szerint a román belügyminiszter Câmpulung, Suceava és Radauti vármegyékben közigazgatási vizsgálatot rendelt el a Németországba hazatért német lakosság visszahagyott javainak hűtlen kezelése és az azok körül megállapított visszaélések tisztázása céljából. Megállapították ugyanis, hogy a német birodalomba vissza'ért, németek javait nem jogszerint osztották fel, hanem a mult rezsim politikai híveinek ajándékozták az-; kát. A légion;, vezetők mindegyike hozzájutott 1—2 házhoz, míg a menekültek tízesével laktak egy-egy hátrahagyott házban. Ebben a szertelen ajándékozásban a régi politikai rendszer potentátjai is lakáshoz jutottak úgy, hogy végül a menekültek nagyrésze elszállásolás nélkül maradt. A légionisták a német lakosság távozása ntán a háziállatokat mind leölték és a házakat kifoss- tották. Az egyik községben a légionis ák vezetője egyszerre 12 házat sajátított ki. Kirlí Babán a légionista rendőrség 1000 sertést vágott le saját szükségleteinek fedezésére. Á román uralom alatt rosszabbodott ez erdélyi szász iskolák helyzete 8écs február 24. (DNB.) A Becsben megjelenő Süd Ost Echo hosszabb cikkben foglalkozik a romániai néniét iskolaüggyel. Románia a világháború után iskolákat, adott a sváboknak német tanítási nyelvvel, többek közötj gimnáriumpt is Temesvárott. Eleinte hatalmas eredményként üdvözölték ezekét a németnyelvű állami iskolákat, azonban sajnos évről -évre jobban elves ztették, nemzeti jellegüket. A Bánságban már alig lehetett szó német iskoláról. Jobban állt az erdélyi ssrisaok ürye. Nagy súlyt helyeztek ugyan a magyar államnyelven történő tanítása a magyar korszak alatt, az erre vonatkozó követelések azonban nem voltak túlzottak Azonkívül a magyar állam kötelességének tartja, hogy a szász iskolákat, jelentékeny összegekkel támogassa. A szá«z iskolák helyzete a román uralom alatt lényegesen kedvezőtlenebbé vált. Mindent eeybevetve azt tehet mondani, hogy a romániai német iskola 1940-ben már úgyszólván megszűnt, rágj' pedig Összeomlóban volt. Az utolsó órában mentették meg a német iskolát a nemzeti szocialista alapon történt újjáépítéssel. (MTI.) Bukarest, február 24. (MTI.) A nemzet- gazdasági minisztérium közölte' azokkal a «általatokkal, amelyek mellé rouianizálás «'Íjából kormánybiztosokat neveztek ki hogy a biztosok működéséről jelentéstételt rendelt el az esetlegei, visszaélések megállapítására. Az érdekelt vállalatok kötelesek jelentést tenni arról, hogy a kormánybiztosok nem követtek-e el visszaéléseket, illetve nem okoztak-e személyes érdekből anyagi kért a vállalatnak, Letartóztatták a Cuvântul főszerkesztőjét Bukarest, február 24. lonescut, a Cuvântul főszerkesztőjét letartóztatták. A tetar- tóztatáh okát egyelőre nem közölték. Megha'tdr IJ városi Mik ós ni/ táblabitó KOLOZSVÁR^ február 24. Súlyos veszte- ség érte az erdélyi magyar bírói kari és a közéletet: dr. Újvárosi Miklós nyugalmazott- táblábiró 75 éves korában rövid szenvedés után meghalt. Dr. Újvárosi Miklóst két héttel ezelőtt úgy- vérzés érte s azóta beteyeskcdeL, mig most megváltotta, szenvedéseitől a halál. Az elhunyt- egyike volt az e.s.uiényi értelemben vett bíráknak, aki nyugalma, latásn után sem tudóit végérvényesen megválni az akták világától, mindvégig jogi kérdéseket tanulmányozott s a birdk és ügyvédek nem egy ízben fordultak hozzá tanácsért. Évtizedeken keresztül tevékeny tagja volt a kolozsvári református egyházkerületnek s ezen a téren is széleskörű működést fejtett ki. Az utóbbi énekben előszeretettel dolgozott kis kertjében is, kora reggeltől késő alkonyaiig ott tartózkodott, Jut az időjárás engedte. ,, Újvárosi dr. pályáját Tordán kezdte, mint ügyész, de bírói tisztet viselt több erdélyi város törvényszékén, végül pedig Kolozsvárra került, mint táblábiró. Barátai és ismerősét vgu tekintenek vissza rá, mint a sző szoros értelmében vett „jő biró“-ra. Temetése február 26-ikán, szerdán d. u. 4 órakor lesz a hdzsongárdi temető halottas kápolnájából. Halálát hozzátartozóin kivül i'sz- telőinek nagy serege gyászolja.