Keleti Ujság, 1935. április (18. évfolyam, 76-98. szám)
1935-04-06 / 80. szám
2 Hi Tatai»* jelenté* A délutáni órákban hivatalos közleményt; adtak ki Prágában Eden és Benes találkozásáról. A nyilatkozat szövege a következő: — Eden és Benes beszélgetéseik során megállapították, hogy az angol és lengyel kormány célkitűzései megegyeznek abban a tekintetben, hogy mindketten meg akarják oltalmazni a békét. A két kormány álláspontja abban is találkozik, hogy mindketten változatlanul a Népszövetségre alapozzák politikájukat. A németek előre megegyeztek a lengyelekkel Berlinből jelentik: A német diplomácia lázas érdeklődéssel figyelte Edén föpecsétőr varsói tárgyalásait. Németországnak rendkívül nagy érdekei fűződtek a tárgyalásokhoz s a berlini lapok kiváncsiaD találgatták, vájjon kitart-e Lengyelország Németország mellett. Lengyelország visszautasító magatartásának és szinte érthetetlenül kifejtett nagy energiájának, mellyel ellenszegült a keleti-egyez- meny tervének, a berlini lapok szerint abban keresendő az oka, hogy Pilsudszky tábornagy és Beck külügyminiszter Göring varsói látogatása alkalmával és később Lengyelország berlini követe utján, ígéretet tettek Németországnak arra, hogy semmi körülmények között sem csatlakoznak a keleti-paktumhoz. Ez a magatartás egy vonalban halad Lengyel- ország érdekeivel is, mert a berlini lengyel követ hangoztatta Neurath és Hitler előtt, hogy a meglevő megállapodások nagyobb biztonságot nyújtanak Lengyelország számára, mint a keleti-egyezmény mai tervezete. A két állam megegyezett abban, hogy egyöntetűen cs határozottan utasítják vissza a keleti-paktum francia megfogalmazását, de nem zárkóznak el olyan uj és általános egyezmény elől, mely a kívánt biztonság megadása mellett egyik országot sem rántja bele ok nélkül és érdekeitől távol álló vállalkozásokba. Azokat a válaszokat, melyeket Edén föpecsétőr Varsóban kapott, Berlin és Varsó közösen mondták. Ez a német-lengyel megállapodás eredményezte, hogy Legyelország fővárosából üres kézzel engedték útnak Eden lordot. A berlini sajtó érdekes fejtegetése szerint igy lett döntő esemény Eden varsói látogatása és igy került a helyzet kulcsa Lengyelország kezébe. Berlin meg van győződve arról, hogy Lengyelország továbbra is kitart a közös álláspont mellett. Az európai hatalmakat ma, már főképpen a keleti és általános európai egyezmény problémái foglalkoztatják. A német védkötelezettség elrendelésével, mely megmásíthatatlan és befejezett tény, inkább csak a látszat kedvéért foglalkoznak. Varsóban csak s incs riportokat írnak Londonból jelentik: Az angol sajtó egyöntetűen szögezi le, hogy londoni körökben nem vártak különösebb eredményt Edén varsói ut- jától. A londoni diplomácia meg volt győződve arról, hogy Lengyelország nem járul hozzá a Régvárt fontos müvek: Kastner; Magyar—olasz szótár, 422 1 kötve 330 — let Olasz—magyar (426 lap), kötve ........ 330'— lej Pauler Ákos: Bevezetés a filozófiába,Hl,kiadás 211'— le; Ciaperéde: Gyermekpszichológia ...................132'— lej Rachmanova: 1. Szerelem, cseka. halál, II. Házasság. Ili Bécsi tejesasszony. Propaganda kiadás, kötetje ............. 84 — lej ti E Pl II #5 JE'nái. I Postán, utánvéttel Kérjen ***■■ fc Cluj I teljes újdonság-jegyzéket. KutnUjsm 5EVili. eVTOlY'AM, SfíítMaga ellen vétkezik ■.. Banca Iliescu 3. A. Cluj aki nem újítja meg idejében sorsjegyét, vagy nem vásárol legalább a második osztály húzása előtt!! * izgatja az olasz közvéleményt is. A római lapok különösen azt találgatják, hogy a Stre- zaban találkozó hatalmak végérvényesen le akarják-e tárgyalni a világpolitika legfontosabb problémáit, vagy csak előkészitik azt a megoldást, melynek április 15-én, a Népszövetség rendkívüli tanácsülésének tárgyalásán kell létrejönnie. Az olasz sajtó szerint Franciaország mindenképpen ellenezni fogja a végső döntést, mert attól tart, hogy a hármas értekezleten Anglia és Olaszország magatartása következtében olyan határozatokat hozna, melyek nem felelnének meg a francia kívánságnak. Akármiképpen történik is azonban, annyi bizonyos, hogy a strezai konferencia fontos események színhelye lesz. Mussolini teljesen nj béketervet terjeszt a háromhatalmi értekezlet elé s ez az uj elgondolás ugyanazokra az alapokra épült, melyekre az olasz-magyar-osztrák szövetségi szerződést alapozták. Mussolini elgondolása szerint addig nem lehet egyezmények megkötésére gondolni, amig nem sikerült visz-' szaállitani Európában az általános és kölcsönös bizalmat. Ezért valamennyi állammal nyilatkozatot kell aláíratni, amelyben mindegyik kötelezi magát, hogy politikai és gazdasági tárgyalásokat kezd a többi államokkal. Mindez nem volna egyéb, mint a római egyezmény kiszélesítése. ÎK.YES WIE STER 1000 UJ RECEPTJE Hatalmas kötet, díszes visz önkötésben 3 LEPAGE Vúj. Kérje az új könyvek teljes jegyzékét. keleti-egyezmény francia elgondolásához. Mindennek ellenére mégis hasznos dolog volt ez az utazás is, mert hozzájárult a fogalmak tisztázásához. Beavatott forrásból származó hírek szerint a varsói tanácskozások második napján már nem is kerültek szóba általános nemzetközi kérdések s a tárgyaló felek tisztán angol-lengyel kereskedelmi kérdések megbeszélésére szorítkoztak. A varsói lapok sem írnak érdemben a tárgyalásokról, hanem megelégszenek a színes riportokkal. A lengyel sajtó érdekes részleteket, közöl Eden és Pilsudszky találkozásáról. Ezek szerint Pilsudszky teljes katonai díszben fogadta az angol államférfit, majd szokásához hiven, csapán olyan dolgokról kezdett beszélgetni, melyeknek semmi köze sem volt a politikához. Majd váratlanul Edenhez fordult és megkérdezte: — ön résztvett a világháborúban? Mikor Eden igennel válaszolt, Pilsudszky ezt mondta: — Akkor minden rendben van. Biztos vagyok benne, hogy megértjük egymást. És ezzel rátértek a megbeszélni valókra. Mussolini uj icrvet visz Strezaha Eómából jelentik: Miután Eden lord tizenkét napig tartó diplomáciai körútja véget ért, a világ figyelme fokozott érdeklődéssel fordul Streza felé. A strezai értekezlet erősen Magyarországot be akarják vonni a francia tervekbe Párisból jelentik: A budapesti Uj Nemzedék párisi levelezője érdekes jelentésben számol be arról, hogy francia politikai körökben milyen szemszögből nézik Magyarország szerepét. E szerint a franciák most mindenképpen be akarják kapcsolni Magyarországot a közép- európai tervükbe s ezt kívánatosnak tartja a francia nagyvezérkar is. Csehszlovákia és Németország közötti esetleges ellenséges állapot esetére elgondolt eddigi terveket módositan- dóknak tartják, részben Lengyelország határozott magatartása, részben pedig az orosz szovjet iránt megnyilatkozó katonai bizalmatlanság miatt. A strezai konferencián állítólag - a franciák fogják felvetni az egyenjogúság értelmében való javaslatot Magyarország számára s ezt Mussolinival készítették volna elő. Ausztria már megtette a lépéseket Bécsből jelentik: Politikai körökben nagy feltűnést keltett a Schuschnigg kancellár elnöklete alatt tartott minisztertanács határozata, mely igy hangzik: — Ausztria teljes egyenjogúsága a mai európai politikai helyzetből önként következik, magától értetődik és minden másirányu tárgyalásnak előfeltétele. Ausztria már megtette a szükséges lépéseket az osztrák védkö- telezetíség megvalósulásának érdekében. Beavatott körökből kiszivárgott értesülés szerint az uj osztrák hadsereg két részből fog állani: egy állandó és egy „folyton megújuló“ részből. Az állandó rész négyezer tisztből, négyezer altisztből és tizennégyezer sorkatonából állana. Ez első rész mellett megtartanák a Heimwehr négyezer tisztjét és hétezer főnyi legénységét. A kötelező katonai szolgálati idő két év lesz. A hadsereget csak két hadtestparancsnokság alá helyezik, az egyiknek székhelye Becs, a másiknak Salzburg lesz. Az úgynevezett „folyton megújuló" rész is csak 30—35 ezer főnyi seregből állana, de ezt a behívásokkal és elbocsátásokkal folyton őse rélnék úgy, hogy a rendesen kiképzett nagy tartalék állana rendelkezésre. Két «.'v’g az ísláüólia Zarin apja! a Ecegyellen fitt (Diciosanmartín, április 4.) Két évvel ez- ezelőtt Chendul-Mare községben Sütő János 85 éves gazda birtokviszályból kifolyólag összekülönbözött fiával, ki embertelen módon állt bosszút öreg édesapján- Sütő Mihály bezárta apját az istállóba a lovak és tehenek közé, ahonnan két évig egyetlen percre sem engedte ki. A szerencsétleu öregember csak annyi ennivalót kapott, hogy éppen éhen ne halljon, az istálló bűzétől pedig annyira megbetegedett, hogy beszélőképességét is elvesztette. Két évig szenvedett Sütő János a barmok között az istállóban. Az állati sors annyira felőrölte egészségét, hogy néhány nappal ezelőtt meghalt. A faluban suttogni kezdtek az öregember haláláról. Sokat beszéltek Sütő Mihály kegyetlen bosszújáról s ezek a hangok csakhamar eljutottak a csendőrségig is. Most folyik a vizs gálát, amely hivatva lesz kideríteni, hogy Sütő j Mihály halálát mi okozta és a kegyetlen fiút í előzetes letartóztatásba helyezték.