Keleti Ujság, 1935. április (18. évfolyam, 76-98. szám)
1935-04-06 / 80. szám
XVIII. ÉVFOLYAM. 80. SZÁM, KmnnjsÂG 3 Â magyar választások u; eredményei (Budapest, április 4.) A pestkörnyéki választások eredményét pénteken délután hat órára számlálják össze és hirdetik ki. Az eddigi eredmény azt mutatja, hogy a pestkörnyéki kerületekben az egységespárt két, a szociáldemokratapárt két, a keresztény- és nyilaskeresztes pártok pedig egy-egy mandátumhoz jutnak. A szavazatok összeszámlálása a bizottság kimerültsége miatt igen lassan haladt. Debrecenben lanyhány folyik a választás. Budapest székesfőváros kerületei szombaton és vasárnap választanak. Pénteken estétől kezdve a legszigorúbb szesztilalmat rendelték el a magyar főváros egész területére. Nyilvánosságra kerültek a dunántúli kerületek választási eredményei is. Sopronmegyé- ben, Csepregen Flandorfer kereszténypárti, Tornán Vitéz Somogyváry Gyula nemzeti egy ségpárti, Kaposváron Rakovssky Tibor független kisgazdapárti, Lövőn Horváth Ferenc független kisgazdapárti, Sopron környékén pedig Vitéz Kő József nemzeti egységpárti ş lett képviselő. Zalamegyében: Alsólendván Vitéz Biró György nemzeti egységpárti, Bala- tonfüreden Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter, nemzeti egységpárti, Letenyén Nagy István nemzeti egységpárti, Pacsán Hu- sovszky Lajos nemzeti egységpárti, Tapolcán gróf Eszterházy Móric kereszténypárti, Zala- szentgroton Oömörei Sándor kereszténypárti, Nagykanizsán Bethlen István gróf, Zalabak- sán Némethy Vilmos nemzeti egységpárti nyertek mandátumot. Vasmegyében: Cell- dömölkről Radó Lajos nemzeti egységpárti, Körmendről Sigray Antal gróf pártonkivüli legitimista, Györgyszentpéterről Grecsák Bichárd független kisgazdapárti, Sárvárról Hmzár Mihály kisgazdapárti, Szentgotthárd- ról Takács Tolvaj Ferenc gróf nemzeti egységpárti, Vasvárról Roszner István báró nemzeti egységpárti és Szombathelyről Vitéz Kozma Miklós belügyminiszter nemzeti egységpárti kerültek be a parlamentbe. Pótválasztás lesz Zalaegerszegen és Kiskomáromban. Elfogták a ssébeíy főváros aranycsempész bandájának cfjyik faiját (Targu-Mures, április 4.) A rendőrségre több helyről érkezett feljelentés az utóbbi icL.j- ben, hogy a város területén megszervezett aranycsempészbanda működik. Dimitrescu rendőrprefektus a napokban aztán a legnagyobb titokban megindította a nyomozást, amelynek váratlan eredménye lett. A feljelentések az ékszerészektől érkeztek, akiknél egy idő óta szinte nap-nap után megjelent egy Katz Gyula cernăuţii illetőségű magántisztviselő s hol aranyat akart vásárolni, hol pedig eladni. így terelődött rá a gyanú és néhány nap előtt megjelentek a rendőrség emberei Katz Gyula lakásán. Felszólították, hogy adja át a birtokába levő rejtegetett aranykészleteket, de gt fiatalember körömsza- kadtáig tagadott, sőt hevesen tiltakozott gyanúsítása ellen. Tiltakozása azonban nem sokat használt, mert egy fali üregben mintegy kétszázezer lej értékű aranyat és 1407 darab ezüst pénzt találtak. A rendőrség az egész készletet lefoglalta és átadták a Banca Nationalanak, Katz Gyulát őrizetbe vették. — A rendezetlen állampolgárságnak figyelmébe. Wilier József és báró Szentkereszti Béla, magyarpárti képviselők, a román állam- polgársággal nem biró munkások és tisztviselők érdekében kezdett akciójukat nagy energiával tovább folytatják. Ezúton is felszólítják azokat, akiknek román állampolgárságuk valami oknál nincs rendben, hogy adataikat küldjék be a bucureştii Magyar Párt irodának, vagy báró Szentkereszti Béla magyarpárti képviselőnek Sfăntu-Gheorghera. — Fordítások bármely nyelven (levelek, kérvények, tudományos, műszaki munkák etb.) gépbediktálás, másolás, sokszorosítás, Dr. Mandel Fordító Irodában, Cluj, Memo- j rândului 24. | A szenátusban a Magyar Párt nevében Gyárfás Efemer szálait fel a Kisebb- sCjgelienes közigazgatási tervek ellen (Bucureşti, április 4.) A szenátusban Vai-' toianu tábornok tiltakozik a Hősök kultuszával foglalkozó egyesület államsegélyének megvonása ellen. Bordea a pénzügyi közegek erőszakosságait teszi szóvá, különösen a falvakban. Diaconescu parlamenti kezdeményezésből javaslatot nyújt be a munkakamarák átszervezéséről. Ezután a közigazgatási javaslatot tárgyalták, amelyhez elsőnek Mircea szenátor szólalt fel. Az esti órákban került sor Gyárfás Elemérnek a beszédére, aki a Magyar Párt nevében tiltakozást jelentett be a javaslat kisebbségellenes pontjai _ ellen. Kimutatta, hogy a javaslat a centralizációt épiti ki, ami ellen pedig minden népei érdekében, állást kell foglalni. A kormány utat ad e javaslatban a párt- politikai befolyásoknak és letér az önkormányzati elvről, a jogfolytonosságot nem biztosítja. Bírálat alá vette külön-külön a törvényjavaslat szakaszait, a közigazgatási jog és a gyakorlati közigazgatás szempontjaiból. Aztán rész"letesen foglalkozott a kisebbségellenes szakaszokkal, amelyek minden eddigi rendszernél sérelmesebbek. Ezeknek a megváltoztatására indítványokat adott elő Gyárfás Elemér szenátor beszéde egy óra hosszat tartott. Közelebbről ismertetni fogjuk. A kamara ülésén Ianculescu gogista vádakat hozott fel egy fővárosi rendőrkvesztor ellen. Scridon Goga-párti a nasaudmegyei tisztviselők fizetésének késedelmezését teszi szóvá. Szerinte a megyei tisztviselők egy része hét hónapja nem kapott fizetést. Ciolac euzista kérdezi az_ipar- és kereskedelmi minisztert, miért nevezte ki Románia kereskedelmi attaséjává Berkovitzotî Culianu Raul parlamenti kezdeményezésből javaslatot nyújt be a Bucureşti közelében levő Dnagov fürdőhely . várositásáról, hogy gyorsabb fejlődését biztosíthassák. ' Ezután az ülést felfüggesztik és a képviselők a szekciókba vonulnak a Skoda-ügyben benyújtott javaslat tárgyalására. UHUI ................... Byron lord tőrével szíven szúrta magát a görög forradalom hősnője A nagy angol költő leszármazottja ezredesi rangban állott forradalmi csapatok élére — Halálra héltek egy tábornokot (Athén, április 4.) A görög forradalomnak egy rendkívül érdekes epizódja jutott most köztudomásra. Az athéni lapok csak most imák arról a szerepről, melyet egy Helena Kekrupolos nevű görög nő játszott a forradalomban. Amikor a kormánycsapatok átléptek a Struma folyón, Heléna Kekrupolos szivenszurta magát avval a tőrrel, amely a lord Byron hagyatékából maradt családjára s melynek ez a felirata: — Küzdj a szabadságért! Az öngyilkos nő késői vérszerinti leszármazottja a nagy angol költőnek, aki tudvalevőleg a görög szabadságharcban vesztette el életét. Heléna Kekrupolos atyja a világháborúban, a szerb fronton esett el, anyját pedig, aki vöröskeresztes ápolónő volt, egyik szalonildi kórházban egy gránát ölte meg. A leány rendkívül sok nehézséggel küzdött gyermekkorában. Igazi sportnő volt, kitűnő vívó s tizennyolcéves korában Athén legjobb vívójaként ismerték. A legutóbbi időben forradalmár körökkel került összeköttetésbe, s a forradalom kitörésekor elérkezettnek látta az időt a történelmi múltú tör jelmondatának megvalósítására. A forradalmár seregekben ezredesnői rangot kapott és hatvan nőtársával útnak indult, hogy fellázítsa a macedón falvak népét, Byron lord példája szerint görög szabadságharcosokat toborzott. Ezer és ezer hivet toborzott a forradalma, rok zászlaja alá és Seres városánál személyesen robbantotta fel az egyik hiónt. hogy a kormánycsapatok ne kelhessenek át rajta. Amerre járt, hihetetlen mértékben fanatizálta a lakosságot, ami nagyon megnehezítette a kormány munkáját. Helena Kekrupolos, amikor látta, fogy a forradalom megbukott s a forradalmár-csapatok helyzete tarthatatlan, egy erdei kunyhóban szúrta szivén magát lord Byron tőrével. A kormánycsapatok emberei, akik egész Görögországot tűvé tették, csak napok múlva akadtak rá az amazon holttestére. A szalonikii rendkívüli bíróság szerdán harmincöt forradalmár fölött ítélkezett. Huszonkét katonatisztet mondott ki bűnösnek a bíróság. Vo- lunis tábornokot lefokozással és halálbüntetéssel sújtották, a többi vádlottakat pedig lefokozásra és hat hónaptól húsz évig terjedő szabadságvesztésre Ítélték. Az ítélet nagy feltűnést keltett, mer ez volt az első eset, hogy a forradalomban szerepet játszó tisztek közül valakit halálbüntetéssel sújtottak. — Diciosannmrtini hírek, A városi tanács elgutőbb! ülésén megalakították az adókivetö bizottságokat, melyek a közeli napokban már meg is kezdik működésüket. Az adókivetést három bizottság fogja végezni. — Báró Bánffy Aranka, aki hosszú éveken keresztül volt alkalmazásban a városnál, május elsején nyugdíjba vonul. — Maholnap egyetlen kisebbségi köz- alkalmazott nem lesz, aki ne lett volna nyelvvizsgán. Közelebbről a közkórház kisebbségi alkalmazottjait rendelik vizsgára. Nemcsak a tisztviselőknek, hanem az áplóknak, szolgáknak is nyelvvizsgát keli tenniök minden Hölgy bizalommal és kitűnő eredménnyel az Szárai nappalra, zsíros FŐRAKTÁR TAVASZI ARCÁPOLÁSHOZ AMBRA CREMET használja. AMBRAGOLDCREME es'i hasiEMKE DROGÉRIA CLUJ, Piaţa Unirii.