Keleti Ujság, 1935. február (18. évfolyam, 25-48. szám)
1935-02-27 / 47. szám
KELETtUjSÂG XVIII. ÉVFOLYAM. 47. SZÁM. Megkötötték a Shodaszerződcsí A kormány feltételei! elfogadták s a jegyzőkönyveket vasárnap már alá fs írták Fővárijai tudósi tónk jelenti: Az elmúlt héten állandóan folytak a tárgyalások a kormány megbízottai és a Skoda-cég kiküldöttei között a hadiszál Iitási 'szerződés megkötésére- A tárgyalások vasárnap estig tartottak, amikor a Skoda-ccg elfogadta a román kormány részéről felállított utolsó feltételeket is, az ezeket tartalmazó megegyezésről szóló jegyzőkönyvet pedig vasárnap este alá is írták. A Dimineaţa értesülése szerint a végleges szerződést a legközelebbi napokban megszövegezik és a kormány részéről Tatarescu miniszterelnök és nemzetvédelmi miniszter, a Skoda- tnüvek nevében pedig Löwenstein, az igazgatótanács elnöke fogják azt aláírni. Löwenstein egyébként a megegyezésről szóló jegyzőkönyv aláírása után vasárnap este elutazott a romára fővárosból Prágába, de néhány nap múlva, — amikorra a szerződés végleges szövege elkészül, visszatér az aláírás aktusára. Nyilatkozik Löwenstein az uj szerződésről. Löwenstein vezérigazgató a következőket jelentette ki a sajtó munkatársainak: — Befejeztük a tárgyalásokat és aláírtuk a megegyezést, amely megállapítja az 1930. március 17-iki szerződés helyébe lépő uj szerződés feltételeit. Attól a kívánságtól vezéreltetve, hogy igazoljuk megértésünket és jóakaratunkat a román kormány óhajaival szemben, elfogadtuk a tőlünk leért összes feltételeket. Tettük ezt elsősorban mint csehszlovák vállalat, tehát Romániával szövetséges állam vállalata, a kisantant államait ösz- szekütö barátság szellemében. — A szerződéssel megteremtettük a romániai belföldi ipar hadi célokra való fel- használásának lehetőségét és ezt nemcsak azért, hogy munkát adjunk számára, hanem inkább azzal a céllal, hogy a velünk szövetséges román állam a jövőben minden megSzombaton ismét megnyílnak a színház kapui A megnyitó műsor ; két eredeti bemutató és egy nagyoperett felújítása Egy hónapi oradeai vendégszereplés után, amelyet társulatunk szorgalmas munkával töltött cl, szombaton este ismét megkezdődnek a Magyar Színház előadásai. Az első hét műsora épolv változatos, mint amilyen értékes. Megnyitó előadásul Offenbach szellemét idézi a színház, amikor az utóbbi évtizedek egyik legemlékezetesebb sikerű operettjében fognak megszólalni Offenbach örökéletü melódiái. Ezt az előadást vendégként a kitűnő Gróf László rendezi és ö énekli a címszerepet is. Két eredeti bemutató is lesz az első héten. Az egyik T. Musaícscu hires vigjátéka, a Titanic keringő, amelyet tudvalevőleg Stella Adorján fordított ir.agyan a és Ince Sándor közvetítésével Anglia és Amerika legnagyobb színpadjai is megvásároltak. A másik eredeti bemutató színjátszásunk nagy ünnepének Ígérkezik: Maklcai Sándor bűbájos daljátéka, a Gyöngyvirág kerül szilire hónapokig tartó előkészületek után. Az illusztris szerző darabjához Saja Sándor albişi református lelkész komponált olyan hatalmas muzsikát, amely az ismeretlen zeneszerző nevét egy csapásra a legelső magyar zeneszerzők sorába fogja emelni. Csali természetes, hogy a színház legjobb erőivel, gazdag kiállítással, pazar kosztümökkel is hangsúlyozni kívánja, hogy milyen sokra értékeli Makkal lepő, de lehetséges eshetőséggel sikerrel szembe szállhasson. — Remélem, hogy az uj szerződés megkötésének minden szerencsés következménye csak megerősíti a barátság és szövetség kötelékeit Románia és Csehszlovákia között. A két és félmilliárdos szerződés részletei. A Diminiata szerint az uj megállapodás igen kedvező feltételeket tartalmaz Romániára nézve. A kormány részéről elért árleszállítás az elődő szerződéssel szemben 32.1 százalék a csehkorona árfolyamának időközben be- követlcczett lecsökkenéséből keletkezett. Az uj szerződés egyébként a Skoda-cég részéről szállítandó mennyiséget a régi egyezmény egyhar- madával csökkentette, úgy, hogy a rendelés mennyiségét és az árkülönbözetet is figyelembe véve az uj szerződés az előző szerződés 1 milliárd 38 millió csehkorona végösszege helyett csak 606 millió cseh koronáról, teliéit körülbelül 2 és fél milliárd lejről szól. A vasárnap aláijjt jegyzőkönyv nem tesz említést semmiféle tekintetben a cseh korona esetleges njabb devalorizációjáról. A belföldi ipar szerepe. Az uj Skoda-szerzödósből kihagyott egy- harmad rész hadi anyagot és hadi cikkeket a belföldi ipar fogja előállítani. Tatarescu a legsürgősebben megindítja a tárgyalásokat a Copsa-Mica, Cugir és Hunedoara állami üzemekkel, lfogy a szükséges hadianyag mennyiségét megállapítsa és a megrendeléseket megtegye. A miniszterelnök a Skoda-szerződéssel kapcsolatban hétfőre a hadifelszerelési minisztériumba tárgyalásra hivta össze a romániai fémipar képviselőit. A kormány a Skoda-céggel kötött megállapodást jelentős sikernek tekinti, Tatarescu pedig a parlamentben fog beszámolni a szerzdés részleteiről. Sándor és Saja Sándor daljátékát, amely egészen bizonyosan nem fog elmaradni a János vitéz sikere mögött. A MAGYAR SZÍNHÁZ HÉT! MŰSORA: Szombat este 9 órakor: Offenbach. (Nagyoperett. A klasszikus operettciklus hatodik felújítása. Gróf László vendégjátéka. Premier bérlet 11. szám.) Vasárnap d. e. 11 órakor: Csipkerózsa. (Eredeti bemutató. Zenés, táncos, énekes gyér mekoperett olcsó helyárakkal.j Vasárnap d. u. 3 órakor: Aranyember. (Asztalos Judit bemutatkozása. Olcsó helyárak.) Vasárnap d. u. 6 órakor: A mosoly országa. (Rendes helyárak.) Vasárnap este 9 órakor: Offenbach. (2-odszor. Gróf László vendégjátéka.) Hétfő fél 9 órakor: Rómeó és Julia. (Klasszikus propaganda előadás, nagyon olcsó 23. 18 és 13 lejes helyái’akkal, minden illetékkel együtt.) Keddi fél 9 órakor: Titanic keringő. (Az óriási sikerű vígjáték első eduji előadása magyar nyelven, a szerző jelenlétében. Premier bérlet 12. szám.) Szerda fél 9 órakor: Titanic keringő. (Másodszor.) Csütörtök léi 9 órakor: Gyöngyvirág, (Makkal Sándor daljátéka. Saja Sándor zenéjével. Eredeti bemutató a szerzők jelenlétében, kórusokkal, balettel, teljesen uj kiállításban. Premier bérlet 13. szám ) Péntek fél 9 órakor: Gyöngyvirág. (2-odszor.) UJ KÖNYVEK „Tűzmadár" és „Tizenkettedik éra" Zilahv Lajos uj színmüvei könyvalakban. Az utóbbi évek egyik legmegrázóbb. legérdekesebb drámája volt a „Tűzmadár" amely nagy magyar színpadi sikere után az egész világot diadallal járta be. s a filmet is meghódította és sohasem hangzott el színpadon a modern ember lelkiismeretének bátrabb megszólaltatása, mint a , Tizenkettedik óra". Ztiahy Lajosnak ez a két remek drámája most könyvaiakban ia megjelent az Athenaeum kiadásában. Bizonyos, hogy a magyar közönség legnépszerűbb írójának uj kötetét szeretettel és lelkesedéssel fogadja. A kötet ára 80 lej minden könyvkereskedésben, kiadóhivatalunkban, vagy Lepagenál, Cluj. Kérje az Athenauem újdonságainak jegyzékét. Brody Lili: Évek a mérsékelt égöv alatt, ,,A Manci" és ,,A felesége tartja el“ cimii könyvek szerzője. akinek említett két könyve az írót egy csapással a legsikeresebb tehetségek sorába emelte. „Evek a mérsékelt égöv alatt" című verseskötettel lép a magyar olvasóközönség elé. amely ugyancsak az Athenaeum kiadásában jelent meg és igy már önmagában is kezességet képez a könyv irodalmi értéke tekintetében. Meleg érzések, mély elgondolások, érdekes és újszerű gondolatok buzognak és forrnak megkapó verseiben, amelyekkel igazolta, hogy nemcsak a regényírásnak. hanem a lírának is hivatott képviselője. 99 lej minden könyvkereskedésben, kiadóhivatalunkban, vagy Lepagenál. Cluj. Kérje az Athenaeum könyvujdonsá- gainak jegyzékét. Dr, Balassa József: A magyar helyesírás kézikönyve és szótára. Második kiadás. Balassa József, a „Magyar Nyelvőr" szerkesztője, állandóan és behatóan foglalkozik a magyar nyelv helyességének, tisztaságának kérdéseivel és a magyar helyesírás tudományos rendszerével. Ez az uj könyv összefoglalja a magyar helyesírás szabályait, A könyv főrésze a helyesírási szótár, amely több mint 25.000 szót tartalmaz. A függelék az idegen nyelvű szólások és idézetek gyűjteményét tartalmazza, A kitűnő uj kézikönyv szép kiállításban. diszes egészvászonkötésben 99 iej minden „könyvkereskedésben, kiadóhivatalunkban, vagy Lepagenál. Cluj. Kérje a nyelv- és szótárkönyvek ingyen jegyzékét. Sebészet a szépség szolgálatában. Dr. Erczy Miklós most megjelent könyve méltó feltűnést keltett úgy az orvosi, mint a kozmetikai irodalomban. 105 kép és 6 rajz egészíti ki és disziti a könyvet, amelynek bevezetéséből kiemeljük: „Nincsen szünet a küzdelemben, melyet a nő szépség utáni vágyának a beteljesüléséért folytat.“ Mennyi hibás Vénusz! Orrok és fülek rutitó hibája ront meg számos szépséget. Mi történik velük és az ö érdekükben a tudomány jóvoltából, arról szól a könyv. „A tanító és a felvilágosító szöveg mellett, az eredményeket bemutató képek szólnak a legékes- szólóbban a kozmetikai sebészetről." A dr. Erczy könyvének ára 99 lej minden könyvkereskedésben, ki- adóhivatalunkban, vagy Lepagenál. Cluj. Az iparosoknak február 28-ig adóvallomásban kell kérniük a patenta fixa megállapítását. A Cluji Ipartestület tágjainak tudomására hozza, hogy az adóvallomásokban kifejezetten és sürgősen kérni kell a patenta fixa megállapítását. Az adóvallomások beadási ideje február 28-úü lejár, mindenkinek érdeke tehát, hogy azt adóvallomásban vagy külön beadványban kérje. AKTUÁLIS ORVOSI KÖNYV, MELT MINDENKIT ÉRDEKEI Dr. Lukács Pál szakorvos Az elhízás és a savanyító gyógyeljárások 126 oldal, 14 ábrával Köviü kivonat a gazdag tartatómjegyzéUbö A normális emberi test — A belső szekreéció - Az anyag és energiaforgalom élet- és kortanának alapvonalai - Az elhízás létrejötte — Az elhízás általános megítélése — Az elhízás külső formái — Azelhizás okozta belső elváltozások — A szív és a véredénvek — 1 üdő —- Emésztő szervek — Az idegrendszer — Azelhizás különleges típusai — Miért hízunk — Miért fogyunk Az elhizás megelőzése — Az elhízás gyógykezelése — A táplálkozás — A fogyasztás — A fogyasztás módjai — A diétás fogyasztási módszerek — A diétás módszerek gyakorlati kivitele— lvóknrák — Fogyasztás izonunuuka álta Vrzeyógyászali eljárások, stb. stb stb. Ära 9.1*— lej. Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában Guj, Baron L. Pop üeea 5. A pénz és 10 lej portó előzetes beküldése esetén vidékre is szállítjuk. Bármily 3 könyvnek egyszerre való megrendelése esetén postaköltséget nem számítunk — Utánvételezés nincs ’ SZÍNHÁZ