Keleti Ujság, 1935. január (18. évfolyam, 1-24. szám)
1935-01-11 / 8. szám
6 KELETtülsm XVIII. ÉVFOLYAM. 8. SZÁM SELYEM , HARISNYÁT Borzalmas tragédia Köröspatakon Fiatal leány életét oltotta ki 2 tréfálkozó csendőr fágyver^o.yőfa Hogyan látja a Curentul a székelyföldi „vísszarománositás^-t? (Bukarest, január 9.) A Curentulban nagy beszámoló jelent meg az „Astra" csikmegyei tagozatának és az állami tanítók egyesületének románosltó munkájáról, Amint a lap írja, az Astra, „az elszékelycsitctt Csíkszeredán", a tanitói egyesület pedig a községekben tevékenykedett. Az Astra-tagozat keretében Petre Pasnicu, törvényszéki fö°lnök és felesége vezetése aiatt alakult bizottság Irányította a románositás ügyét és az ezzel kapcsolatos megnyilatkozásokat, Az Astra kezelésében lévő mozgófenyképszinház előadásai nagy mértékben elősegítették az egyesület anyagi megerősödését. Ez tette lehetővé, hogy a községeknek román népkönyvtárral való ellátása, valamint románosltó előadások tartása stb., költségei révén a legközelebb megvalósulhat. Ezen kívül román énekkart szerveztek, amely nemcsak az istentiszteletek alkalmával szerepel, hanem minden nyilvános előadást, nemzeti és vallásos ünnepséget megragad arra, hogy a román szó ereje hatást érjen el a székelyek lelkében. Az énekkaron kívül kurzusokat rendeztek és művészi magaslatra emelték a nemzeti táncok népszerűsítését. Óvodákban és állami iskolákban már nincs egyetlen növendéke a székelyek között, aki nem tudná a legnépszerűbb román énekeket és nem járná el a legktfogostalanabbul az ismertebb román táncokat. Igen nagy románositó eszköz volt a műkedvelői szinielóadá3ók sorozata. Történelmi tárgyú színdarabok, manifesztációk, lassan de biztosan elhintik a székely gyermekek leikébe, kezdetben kevés kétellyel a magot, hogy tényleg nem érdemesebb-e románnak lenni, tényleg ncm-e voltak őseink románok stb., úgy, hogy a románositás szempontjából az ilyen sZimelöadások, ha lassan is, de biztosan hatnak Nagyban szolgálja az államblztonságot és a románositás ügyét az is, hogy az Antlreviz'onlsta Eiga majdnem minden községben tagozatot létesített. Ezeket a tagozatokat az állami tanítók állítják fel a községekben. Erre Vasile Chele tanfelügyelő, az Antirevi- ziónista Liga titkára utasította a tanítókat. Az állami tanítók egyesületének Vasile Chele tanfelügyelő az elnöke. Kitűnő munkatársai V. Roţca és T. Sámbotín, hogy csak a közvetlen munkatársait cm- üstük. Hogy mit tesznek az állami tanitók a román o- sitás érdekében, azt felesleges ismertetnünk. Köteteket tennének ki az iskolai erőszakosságok, néwegyel- mezés, bélyegkötelezettség, iskolai mulasztásokkal való sanyargatás stb., — amiről sajnos a napisajtó naponkint számol be anélkül, hogy arra orvoslást valahonnan várni lehetne. A Curentul jelentése mély sajnálkozással állapítja meg, hogy bár a székelyek visszarománositása a leg jobb utón halad és a románság igen nagy rétege sziv- vet-lélekkel áll a nemzeti ügy szolgálatában, jnégls vannak még sokan, vezető állású román emberek, akik a fülükbotját sem mozdítják ... Ezeknek jórésze, — amint a jelentés mondja, — azok közül a románok közül kerül ki, akik magyar nőket vettek el feleségül... Azt Is megjegyzi, hogy egyelőre csak ennyit kíván ebben az irányban leszögezni, azonban, ha élenktbb menetet nem tapasztal a jövőben: akkor esetenkint is fog foglalkozni a nemzeti kötelességükről elfeledkezett románokról. Ezekhez a sorokhoz nem füzünk kommentárt; beszélnek ezek mindenki helyett. Korképnek azonban mindenesetre nagyon alkalmasok. Érdemesek a megörökítésre. — Alpár Gitta csak akkor válik, ha Fröhlich végérvényesen lemond gyermekükről. Bécsből jelentik: Alpár Gitta nyilatkozott a bécsi sajtónak azokkal a hírekkel kapcsolatban, melyek a Gustav Fröhlichtől való elválására vonatkoznak. Kijelentette, hogy csak abban az esetben hajlandó elválni férjétől, Ira a férje végérvényesen lemond Julika nevű leányukról. Ezt főfeltételnek tekinti Aipár Gitta, melynek teljesítése nélkül még csak tárgyalásokba sem hajlandó bocsátkozni. Enélküi még arra sincs tekintettel, hogy férje színészi karrierjét az ő származása miatt komoly veszedelem fenyegeti, (Sepsiszentgyörgy, január 9) Borzalmas tragédia játszódott le hétfőn este Kőröspatakon. A fegyverével játszó csendőr keresztül- lőtte Tischler Anna, húszéves kőröspalaki leány koponyáját. A leány szörnyethalt- A minden részletben megrázó esemény a következőképpen játszódott le. Tischler Anna nagynénjénél, özvegy Imrék Józsefnénél vidám társaság gyűlt, össze vacsora után. Jelen volt Tischler Anna fiatal udvarlója is. Imrék István hegedükészitő ezermester kürtjátékkal szórakoztatta a társaságot. A jókedvű mulatozáson a Kőröspatakon szolgálatot teljesítő egyik csendőrlegény is résztvett Rövidesen a fegyverrel kezdtek tréfálkozni. A csendőr a leányra fogta fegyverét, majd mikor az incselkedve jelentette ki, hogy nem fél a fegyvertől, golyót vett elő és tréfásan tölteni kezdte a fegyvert. a golyó a csőbe került s a fegyver abban a pillanatban el is sült. A puskadörrenésre egyszerre megfagyott a jókedv es kacagás. Senki sem tudta, hogy tulajdonképpen mi történt, mert o lövés légnyomása kioltotta a petróleumlámpát és vaksötétség bondt a kis falusi szobára. Mikor gyertyát gyújtottak, iszonya látvány tárult a társaság szeme elé. Tischler Anna felismerhetetlenséglg szétroncsolt fejjel, holían feküdt udvarlója karjai között. A szoba padlója és fala széles foltokban festö- dött pirosra a leány szélfröccsent és bőven patakzó vérétől. A leány fejétől alig két arasznyira tartott csendőr jegy ver halálos golyója a halántékon hatolt az agyvelőbe, majd keresztülütve a koponya másik felét is, a ház falába hatolt. Az akaratán kivül gyilkossá lett csendőr előbb öngyilkosságot akart elkövetni, majd mikor ebben megakadályozták, önként jelentkezett feletteseinél, akik letartóztatták. A fiatal. életerős szép leány tragikus halála nagy megdöbbenést és általános részvétet keltett a községben. GYÁSZ Kt UHÁKAT « Sí vim m i. mm ms mmj.m,mm.j.m. a» eUsra9rt Cz'ak c*». C ui SZÍNHÁZ Pénteken nagy premier« Halvány: A lánc Kîtiico szereposz ássál! — Izgalmas mese! Valósággal kapkodják a jegyeket a pénteki Hatvány Lili premierre, amikor a kiváló írónő legújabb darabja a budapesti Magyar Színház most is műsoron levő izgalmas cselek- ményü vigjátéka A lánc kerül szinre. A szinház a legnagyobb gonddal és figyelemmel készíti elő ezt a parádés premiert, amely igazi eseménye lesz a színházi szezonnak. Bizonyos, hogy A lánc éppen olyan szenzációt kelt Kolozsváron is, mint amilyen frappáns hatást váltott ki Budapest színházi közönségéből, ahol ma is állandóan műsoron van Gyönyörű uj díszletek teszik hangulatossá és széppé a színpadot és külön szenzációt fognak kelteni a pazar toalettek, amelyek valóságos divatrevüt fognak a színpadra varázsolni. kell nézni A MAGYAR SZIVHA' HETI MŰSORA: Csütörtök este fél 9-kor: Három a kis lány. Péntek este fél 9-kor: A lánc (Hatvány Lili óriási 6ikerü vigjátéka, a színházi szezon legmulatságosabb újdonsága. Premier bérlet II. ciklus 4- 6z.) Szombat d. u. 4-kor: Ma éjjel szabad vagyok. (Eisemanu nagysikerű operettjének első olcsó helyáras előadása.) Szombat este 9-kor: A lánc. Vasárnap d. u. 3-kor: Cigányszerelem (Lehár nagyoperettjének első olcsó helyáras előadása.) Vasárnap d. u. 6-kor: A lánc. Vasárnap este 9-kor: Három a kis lány. Hétfőn este fél 9-kor: A lánc. Kedden este fél 9-kor: A lánc. A lánc főszerepeit Gordon Julia, Harröath Jolán, Vass Piri, Balázs Samu, Bereng Béla, Ihász Aladár, Kovács György stb. játszákA gazdag gyáros feleségének, egy oroS2 emigránstól gyönyörű láncot vásárol. Ez a lánc izgalmas körülmények között eltűnik és hihetetlenül meglepő fordulatok után a szerelmes komornyik visszaszerzi s igy megmenti asszonya becsületét, amely a nyaklánc eltűnése folytán férje szemében szintén el volt veszve. A darab különben olyan gazdag remek helyzetekben és izgalmasnál izgalmasabb for dijatokban, hogy azt nem lehet leírni, hanem ezt a darabot, illetve előadást okvetlen meg / nţTi ttSfíR % Péntek, január 11: Szimfonikus hangverseny a világhírű Vasa Frihoda szoló és zenekari számaival, Zongoránál Otto Greaf, Bobescu lean. Szombat, január 12: (Iskolai matiné) „Gyöngyhalász", Vasárnap, január 13. (este): „Svanda a dudás“. Hétfő, január 14: A ZsidOnö. KpISON-MOZGÓ: Csütörtök: l. FENEVADAK URA. Fősz.: Clyde Beatty, Anlts page. XI. ÖRDÖG TOMBOLÁJA Elisa Landival 111. A LEGÚJABB JOURNAL.------.zsMva'&izwm&sw > ORVOSOK, MÉRNÖKÖK! Minden magyar, német, francia, angol folyóirat és könyv megrendelhető és előfizethető Lepagenál Cluj. A lapokat közvetlenül kapja a kiadótól Kérjed ingyen jegyzéket Lepagetól, Cluj.