Keleti Ujság, 1935. január (18. évfolyam, 1-24. szám)

1935-01-07 / 5. szám

XVIII. ÉVFOLYAM. 5. SZÁM. Sara Osnttth Halévy egy xnăk havat akart hazavinni Tár nap óta egy magas. Karcsú fiatal! hölgy kelt mindenütt feltűnést 1» kolozsvári kávéháziakban és klubokban, sót az uccun is. JSlsö pillanatra látszik rajta, hogy egzotikus sápadtsága, amin még a divatos arcfesték sem tud segíteni, nem európai arcszlnu Csak­ugyan messziről került el hozzánk, Sarah Osnatli Halévy-nak hívják, egyenesen Palesztinából érkezett, ahol most a legnépszerűbb táncosnő és elöadómü- vésziiü. üe még Palesztinában sem bennszülött: Je­menből. ebből a távoli arab országból származik, tél­ver. arab is, meg zsidó 1». .Hétfűn fellép a Magyar Szinhíizban, ahol arab, hebet és perzsa dalokat ad eió. Beszel tünk a kedves fiatul művésznővel., aki min­den áron Héberül akart velünk értekezni és a végén rafanyalodott a németre. Hát bizony a diskurzus így is nehezen ment egy kicsit, mert mind a kettőn ke­rekbe törjük Clothe nyelvét. Végül kiderült, hogy az arab nyelvnek époly kevésbé fekszik a germán, mint a sritlţ'teUi, Ue azért „kibeszéltük“ magunkat, ha nem ment szóval, akkor taglejtésekkel. kimondta, hogy gyerek leány korában szüleinek el kellett rjeneikütiiiöU Jemenből, s őt is magukkal vitték. Édesapját szökés közben agyonlőtték. Azóta Palesztinában él. o játszin az első héber hangosfilm főszerepét. Kinéz a kávélláz tükömhhikán és egyszerre fel­élénkül, amint meglátja a szállongó hópelyheket. — Hó... hó... Ennek örülök a legjobban. Amikor elószSr láttam a földet boritó hópapinnt, tapsoltam örömömben. Olyan szép is! igaz hogy összeborznng- tani egy kissé de aztán mind jobban és jobban meg­szerettem a tetet. Ezt nem ismerik Jemenben, meg Telavívban. Az első megjegyzésem az volt, hogy szed­jenek össze egy jó nagy zsákkal ebből a fehérségből Persze kikaeág-tak, teljes joggal. De ha havat nem is vihetek inasammal, azt a gyönyörűséges látványt, amit a fák hóval borított koronái véstek az. agyamba, elviszem magammal, mint a legszebb európai él­ményt. — Elfoglalta helyét Szendy Károly, Buda­pest uj főpolgármestere, Budapestről jelentik Szendy Károly, Budapest székesfőváros újon­nan kinevezett főpolgármestere a hivatalos eskü letétele után tegnap elfoglalta hivatalát, — Sztálin két imokafivérét is letartóztat­ták, Londonból jelentik: Pórison keresztül ér­kező jelentések szerint Sztálin könyörtelenül jár el politikai ellenfeleivel szemben. Tegnap letartóztatták Sztálin két unokafivérét és az ukrajnai lett követség két titkárát, akik ellen az a gyanú merült fel, hogy szerepük van az ellenforradalmi összeesküvésben. A lett követ­ség két titkárát akkor tartóztatták le, amikor Moszkvába tértek vissza. Sztálin könyörtele­nül tisztitó munkájával kapcsolatosan számos személyi felváltás lesz a szovjet külföldi kö- vetségi személyzetében is. — Népfclvllágositó minisztérium Jugo­szláviában. Belgrádból jelentik A jugoszláv kormány elhatározta, hogy közelebbről három uj minisztériumot létesít és pedig a nópfel- világositó, a légügyi, valamint a posta és táv- irdaügyi minisztériumot. A kormány elhatá­rozta azt is, hogy az 1935—36. évi költségvetést nem n szkupcsinán keresztül állítja össze ő szavaztatja meg, hanem a különleges felhatal­mazásról szóló törvénnyel egy évre megköss- szabbitja a költségvetés hatályát. Edén íőpeesétőr szerint nem lehet háború. Londonból jelentik: Eden főpeesétőr a News Castel ban mondott beszédében az 1985. óv vár­ható eseményeivel kapcsolatosan kijelentette, hogy háború nem lesz. mert az egész emberiség feleszmélt arra, hogy az esetleges uj háború­ban úgy a győzök, mint a legyőzöttek udjesen elpusztulnának. — Gyilkosság gyanúja alatt letartóztatták GrsiiU)­vicb Arankát, Marosvásárhelyről Jelentik: 1933, dec. 17-én meggyilkolták Coman tordai adófönököt es a pénasíekrénybál elvittek Ü02 ezer lejt. A legutóbb le­tartóztatott Gáspár Jánossal szemben olyan gyanú- okok merültek fel, hogy 6 a gyilkos s egyik bűntársa a hírhedt Qallavich Aranka. A azélhámoanöt a ezása- xégenl rendőrség letartóztatta. KElETlUfSXG 9 A jövő hét két nagy szenzációja a MAGYAR SZINHAZ-ban Három a kisMiay szerdai felújítása a klasszikus operettciklustmn és Hatvány Üli: i% IrlIlC cimü óriási sikerű vígjátékénak pénteki premierje. Elíenieiett a hói arin a tíz sizŐ sportemhevi Négyet közülük holtan szedtek ki a hötlimeg alól (MÜNCHEN, január 5.) Innsbrucktól nem messze az ólasz határ közelében levő Mar molata hegység Feclaja nevű szirtién hócsuszamlás maga alá temetett tiz német sizőt. A né­met sizök Schubert, a hires müncheni siak'tató vezetésével gyakorlatoztak, amikor 200 méter hosszúságú lavina gördült le és hatalmas hóréteg eltemette a sportolókat. Schubert nagy nehézségek között kiszabadult 1 hólavinából, egyik tanítványát sértetlenül megmentette, kettő súlyos sérüléseket szenvedett, míg négy sizőt már csak holtan tudott kihúzni a hó­lavina alól. —- Meghűlt a nagyváradi tábla utolsó ma­gyar bírója Nagyváradi tudósítónk jeden ti: íjász József, a nagyváradi tábla elnöke, az utolsó magyar táblabiró ma délben 66 éves, korában szivszélhüdésben meghalt. Húsz Józse­fet 1919-ben nevezték ki a nagyváradi léniához bírónak, 1924-ben pedig mint semmitőszéki bírót a tábla elnökévé léptetlek elő. Halála nemcsak Nagyváradon, de egész Biharban, osz­tatlan részvétet keltett­— A kolozsvári Oltáregyesület vasárnap, f. hó 6-ikán a délutáni ájtatosság után tartja rendes havi gyűlését. A gyűlésen dr. Hirsch!er József pápai prelá- tus tart előadást Bethieliemröl, vetített képekké). — Nelky Jenő a bécsi rádiotársasúg igaz­gatóságában. Budapestről jelentik: Nelky Je­nőt. Magyarország volt bécsi követét a bécsi rádió beválasztotta igazgatóságába. Nelky Jenő fogja képviselni a nemzetközi rádiókon- gvesszusokon a magyar rádiótársaságot. Nelky Jenő korábban a magyar külügyminisztérium sajtófőnöke volt, később londoni sajtóattasé, legutóbb pedig Magyarország bécsi követe. Nemrég házasodott meg és u bécsi szerb követ leányát vette feleségül. — öív, Benkö Istvánnó. Fabinyi Kató halála. Hírt adtunk Fabinyi Kató tragikus haláláról. A család a következő gyászjelentést küldte be hozzánk: Ozv. dr. Fabinyi Rudoífné édesanyja, ifj. dr. maglód! Wodiáner Andor fia. nagybarcsai Barcsay Lászióné, alsócserná- toni Czell Benőné. Fabinyi László, dr. Fabinyi Rudolf, Fabinyi Lili, dr. Fabinyi Leó, dr, Fabinyi József test­vérei, maguk, sógornői, sógoraik és az összes rokon­ság nevében fájdalomtól lesújtva jelentik, hogy a leg­jobb leány, a legszeretöbb anya, az önfeláldozó test­vér, felejthetetlen rokon özv. árkosi és aitorjai Benkö Istvánná, szül. nemes Fabinyi Kató folyó évi január hó 3-án este fél 7 órakor, rövid, de kinos szenvedés után, 38 éves korában visszaadta nemes lelkét Terem- tőjének. A Mindenható különös kegyelme megengedte, hogy szenvedései közepette a Halotti szentségeket tel­jes eszméleténél ájtatosan felvehesse s az O kifür­készhetetlen akaratában megnyugodva szenderüljön jobblétre. Drága halottunk földi maradványai szom­baton, folyó évi január hó 5~én délután 3 órakor a farkasréti temető halottasházából a róm. kath. anya- szentegyház szertartásai szerint helyezzük örök nyu­galomra. Az engeszteld szent miseáldozatot f. évi ja­nuár hó 7-én délelőtt 9 órakor a budai Ferencesek Margít-köruti templomában mutatjuk be az egek Urának. — A fiatalkorú betörőbanda bünlajstroma. Meg­írtuk, hogy á kolozsvári rendőrség leleplezett egy tizenhéttagu, fiatalkorunkból álló betöröbandát. A banda vezére Salamon Zoltán és Gáspár György vol­tak, akiknek vezetése alatt a banda számos nagysi­kerű betörést és lopást hajtott végre. Az első letartóz­tatások után a rendőrség házkutatást tartott Sala ­mon, Gáspár és Smüovits Izidor, az egyik orgazda la­kásán. A házkutatás szenzációs eredménnyel vég­ződött. Mindhármuknál ezreket érő lopott holmit ta­láltak A kihallgatások toiyamán jelentkezett a rend­őrségen Smilovits egyik rokona, aki elmondotta, hogy Lebovits Wolf london uccai cipész műhelyében nagy­mennyiségű bőrt rejteget. A rendőrség nyomban ki­szállt a helyszínre es harmincezer tej értékű lopott cipöbört talált a cipész lakásán, Amint a letartózta­tottak beismerték, már augusztus óta követik 0! rend­szeresen a lopásokat Megállapították, hogy u külön­féle kolozsvári szállítási vállalatoktól összelopott áruk értéke jóval meghaladja a százezer lejt. — Leszúrta a tárgyalóterem ajtajában. Budapest­ről jelentik: A budapesti büntető járásbíróságon egy kisebbjelentöségű pörnelt a tárgyalásán a felek össze­vesztek, Ö33ze Is verekedtek és az egyik kést szúrt a másikba. Zitán Miklóst életveszélyes fenyegetésért jelentette fed Pálfi Dénes zongorakereskedő, akit le­vélben azzal fenyegetett meg, hogy agyon fogja ütni. Mielőtt a tárgyalás megkezdődött volna, a folyosón a két fé! összeverekedett s a verekedésbe beavatkozott Pálfinak egy ismerőse, Pados Imre is. Zitán mind a kettőjüket súlyosan ütlegelte s a verekedés hevében Pados kést rántott, amit Zitanba szúrt bele. A súlyo­san sebesült embert kórházba szállították. — Mtmkásszerencsétlenség. Szombaton az esti órákban baleset történt a vasúti műhely­ben Hosu Alexa 44 éves vasmunkás a kijelölt helyén dolgozott. Mellette levő szomszédja egy hatalmas vasdarabon dolgozott, amely az egyik pillanatban kipattant a rögzítő kapcsok közül és Hosu lábának vágódott. A munkás fájdalmas kiáltással terült el a földön, eszmé­letét vesztette, úgy, hogy csak a kihívott men­tők térítették magához. Megállapították, hogy a vasdarab eltörte a lábát. A szerencsétlenül járt munkást beszállították a sebészeti klini­kára. — Lázasan gyártják a löszért „egyik európai nagy­hatalom“ megrendelésére. Londonból jelentik: A Central News oslói jelentés alapján arról értesül, hogy egyik európai nagyhatalom nagymennyiségű lőszert rendelt a Rauf fos gyárban. Olyan nagymennyiségű )ö- es robbanószer sürgős elkészítéséről van szó, amelynek gyártása 250 munkás éjjeli és nappali, foly­tonos tevékenységét teszi szükségessé. — Gyomor-, bél- és anyagcserebetegségeknél, vérszegénység, sápadtság és lesoványodás eseteiben reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz az emésztőszervek működését hat­hatósan előmozdítja s Így megkönnyíti a tápanyagok vérbejutását. Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, hogy a Ferenc József víz úgy felnőtteknél, mint gyer­mekeknél igen gyorsan, biztosan és mindig kelleme­sen nat. — Mitől némáit meg az idős munkásasz- szony? Különös szerencsétlenségnek esett áldo­zatául Sell Margit 63 éves Muncitorilor ucca 93. szám alatti lakos Az idős asszony szomba­ton délben disznóhust ebédelt. Az ebéd után néhány órával rosszul lett, heves görcsök fog­tak el, elveszítette az eszméletét. Kihívták a mentőket, akik nagynehezen magához téritet­ték és megállapították, hogy az asszony való­színűleg husmérgezést kapott. Mikor személyt adatairól akarták kikérdezni a mentők, az asz-, szony kétségbeesetten integetett, hogy nem tud beszélni. Georgeseu mentőorvos teljesen tanácstalanul állt a különös eset előtt és nem tudta megmagyarázni, hogy mi történt az asz- szonnyal. A beteget aztán beszállították a Stanca-kórházba, ahol kezelés alá vették Tíz napra betiltottak egy nagyváradi magyar lapot. Nagyváradi tudósítónk jelenti: A Nagyváradon megjelenő Magyar Hírlap cimü napilapot 10 napra l ellltctták, A betiltás oka, hogy Árvái Árpád s:tf Xesztö vezércikkét, a cenzor kitörölte és a vezércikk mégis megjéient a lapban.

Next

/
Thumbnails
Contents