Keleti Ujság, 1935. január (18. évfolyam, 1-24. szám)

1935-01-06 / 4. szám

TVIÎL ÉVFOLYAM. i. SZÁM. KmnUjsm 3 Âz összes politikai pártok közreműködésé­vel tervezi megvalósítani a kormány a közigazgatási törvény reformját Palái* vílssüéhban Huf» Mátyás Fia ÜT* (luif taica Marathat! Fech 2. Köszörű* lések, javítások, nikkelezések elvállaltatnak „Kéfjük, a közigazgatás megtisztítását a meg n&m lelelő elemektől, a jegyzők eltn>czctiO.a!atlaniágát és tisztességes megélhetési lehető­séget a jegyzők részére íu — szögezi le álláspontját a Jegyzők Szö­vetsége — Kétezer okleveles jegyző van állás nélkül Romániában (Kolozsvár, január 4. Saját tudósítónktól.) A jegyzők szövetségének képviseletében dr. Stoica János, kolozsvári vármegyei főjegyző a jegyzők népes küldöttségével emlékiratot adott át a kormánynak, amelyben a községi jegyzők helyzetük megjavítását kérik. A községi jegy­zők kívánsága elsősorban az, hogy rang)oko­zati minősítésük és fizetésük az állami tiszt- viselőkével egyenlő legyen. Dr. Stoica János elnök kifejtette Tatareseu miniszterelnök előtt, hogy a községi jegyzők igen súlyos anyagi helyzetben vannak, mert bár értékes munkát fejtenek ki a közigazgatás megjavítása érde­kében, mégis az egyesülés óta eltelt 16 év alatt vény módosításáról szóló törvényjavaslat szö­vege már elkészült és a tervezetet maga Încu­iat belügyminiszter és luca belügyi aiminisz- ter már felül is vizsgálták. Január 10-ig a tör­vényjavaslat megkapja végleges megszövege­zését és azután a javaslatot megküldik minden politikai pártvezérnek véleményezés végett. Abban az esetben, ha a pártvezérek véleménye kedvező lesz. úgy a kormány felkéri az egyes politikai pártokat, hogy jelöljék ki azokat a képviselőiket, akikkel közös egyetértésben ezt a nagyfontosságu reformot tető alá. hozhatja. A pártvezérekkel, illetve a politikai pár­tokkal történő előzetes megállapodást a kor­mány azért tartja szükségesnek, hogy kor­mány-, illetve rendszerváltozás esetén a köz- igazgatásban biztosítsák ge állandóságot és a zavartalan ügymenetet és megszűnjék az egy­mást gyakran felváltó időközi bizottságok alapvető kérdésekben is homlokegyenest ellen­kező kormányzási szakasza. Abban az esetben, ha a kormány a közigazgatási reform végre­hajtásához, illetve a törvény módosításához megkapja a többi politikai pártok, elsősorban az ellenzék elvi hozzájárulását, úgy a törvény- javaslatot a parlament uj ülésszakának meg­nyitása után azonnal beterjesztik a törvény­hozó házak elé. »fr» fr» frfrfr»»fr»frfr' »*»♦«»«»♦ 9 tHWMM »»•< előléptetésben nem volt részük, fizetésük pedig olyan kicsi, amely a létminimumot is alig biz­tosítja. A jegyzők küldöttsége azt kérte, hogy a közigazgatási törvény módosításával egyidejű leg nyerjen uj rendezést, szabályozást a. köz­ségi jegyzők jogi helyzete és viszonya is. A jegyzők kérik, hogy kinevezésük élethosszig­lani érvényű legyen, a jegyzők legyenek cl- mozdlthatatlanok, hogy véget- vessenek a kü­lönböző, főleg politikai szempontok szerint tör­ténő, folytonos áthelyezéseknek, amelyek hát­terében gyakran személyi gyűlölet is szerepel. — Kérjük mi is, — írja az emlékirat, — a jegyzői kar megrostálását, a hanyagok, a ja­víthatatlanok eltávolítását a szolgálatból, hogy a közigazgatás menete a lakosság javára tény­leg megjavuljon­Az emlékirat végül felemlíti, hogy 2-000 ok­leveles jegyző van Romániában, akik nem tud­nak álláshoz jutni és akiket a legsúlyosabb Szigorú ostromállapot Szotjetoroszorszăgban (MOSZKVA, január 4.) Stavjeiaroszorstágbm Kirm' gyilkoswmk kivégzése, a sokezerre tehető letartóztatások és a gyanúsítottak családtagjaival szemben alkalmazott véres megtorlás sem nyugtatta meg a sz-ovjet kormányt. Mindegyre puccskísérletek ütik fel fejüket az ország külön- böeő részein és erre válaszul szigorú ostromállapotot léptettek eleibe. A diktatúra legfőbb katonai hatalmát Vörös,tüov tábornokra ruházták, de még igsj is tartanak az ellenforradalom kitörésétől és a további merényletektől., aminek bizonyságaképen Stalin személyes -védelmére állandó fegyveres őrséget rendeltek ki. efrfrfrfrfrfrfrfrfrFfrfrMfrfr fr» 1 »»»4»»»»fr»»»»»»»»»»»♦♦»♦♦• »♦»»»«»»tHIWWWHW4HM 1:1 rewclel it éle <i ffn®«şye»i valajsrtásíolcal Mmiiím Ic örüli mozgoIó<lá«r6Í Írnak a knkaresti lopok K<éX párt fniíójának Síire« gond és nyomor sújt. Tatareseu miniszterelnök nagy megértés­sel hallgatta meg dr. Stoica László és a jegy­zők küldöttségének előterjesztését, megígérte, hogy tüzetesen tanulmányozni fogja Inculefi belügyminiszterrel együtt ezt a kérdést, ame­lyet olyan megoldáshoz kiván. juttatni, amely egyrészt a jegyzői kar jogos igényét- kielégiti. másrészt pedig a jó, korrupció mentes közigaz­gatás megteremtésével a lakosság érdekeit is szolgálja. Itt említjük meg, hogy a közigazgatási tör• II fii kevés a pén%e, de szereti a jó könyveket, fizessen elő a Keleti Újságra, lassankint egy kis könyvtárat gyűjthet össze ajándékkönyvekből A ki Januárban 'előfizet, a következő könyvek közül választhat: Szilárd János : Első kalandom. Török Sándor: Vidéken volt primadonna Aszlányi Károly: A sötét kamra. (Bukarest, január 4.) A közigazgatási vá­lasztásokat ez a kormány nem tartotta meg ál­talános választásokkal s a községek és a me­gyék jó részében az időközi bizottságok ural­mát tartotta fenn. Választás csak ott volt és akkor, ahol és amikor a kormánypárt számára a legkedvezőbb kilátások alakultak ki. Most egy belügyminiszteri rendelet intézkedik ar­ról, hogy a megyei tanácsok választását min­den megyében meg kell tartani. A megyei választások, A belügyminisztérium körrendeletben uta­sította a prefektusokat, hívják össze a megyei választótestületeket, hogy ejtsék meg a válasz­tásokat, ahol ez még nem történt meg. luca belügyi alminiszter a rendeletében, amelyben elrendeli a megyei választásokat, kifejezi azt az óhaját, hogy az összes helyi ve­zetők fogjanak össze és ne engedjenek megtör­ténni olyan incidenseket, amilyen például Sza- mosmegyében történt. A Mánia-párt vadászaton. Mihalache ma erkezett vissza birtokáról, hogy megbeszélést tartson Madgearuval, a párt vezértitkárával, Madgeam azután Er­délybe utazik, ahol Badacsony környékén a Pop Jonel meghívására vadászaton vesz részt. Madgeam levelet intézett a bukaresti la­pokhoz, melyben túlzásnak minősíti egy lap­nak azt a hirét, mely „A regáti Maniu-szecve- zet“ cim alatt foglalkozik az ő vadászati meg­hívásával. Madgcaru megállapítja hogy ez a cikk zavart akar kelteni. Mint a párt titkára, leszögezi, hogy nincsenek zavarok a párt szer­vezeteinek köbeiében. A megyei szervezetek je­lenleg jelentéseken dolgoznak a pártprogram összeállítására vonatkozólag, aminek ügyében a központ véleményüket kérte. E szervezetek várják a központi végrehajtóbizottság határo­zatát a programról és a szervezeti javaslatok­ról. Ha a párt egyes tagjai, akik elégedetlenek a helyzettel, vagy mások, akiket kizártak a párt kebeléből, mozgolódnak, fontossággal néni bíró esetek. Averescu és Bratiann fúziója. Tegnap este olyan hírek terjedtek el, hogy az Averescu néppártjának megváltoztatják a nevét és a párt lapja, az îndreptarea is beol­vad egy másik lapba. Az Averescu- és Bi’a- tianu-pártok fúziójáról is beszéltek. Minden­esetre szoros érintkezés áll fenn Averescu és Bratiann György között. Bratiann Iaşibau népgyülési beszédet mond a napokban s akkor közli, hogy mennyi igaz a fúzió híreiből. IRODA1JRI LEXIKON jé él&njs /% lap, 700 kép, 100 lej lÄÄHl raűiap, diszkötés toliban a korábbi I EDA ß ET*1^1’ CLUJ. Kérje az uj 1500 lej helyett LE. rHUb könyvek jegyzékét.

Next

/
Thumbnails
Contents