Keleti Ujság, 1934. december (17. évfolyam, 276-300. szám)

1934-12-20 / 292. szám

KlLETlUjSAO XVII. ÉVFOLYAM. 202. SIAM. ffofife.« u*». -.*» era >- n.-.^ a iEGMABB T, iTWihü.H.Mura: Jeftics lemondásáTal imeţpbmkoii a belcpráidfi koreiány Dfonorics lemondását effocyadta a régcnslonács Ffiyelőre Kionceísicácéós fervvel kíscrleleinek (Belgrád, december 18.) Jeftics külügyminiszternek a lemondása után, amint már előre lát­tató volt, a kormánynak a belső válságát nem sikerült megoldani általános kormányválság elke­rülésével. Az Uzonovics-kormány lemondott. Uzonovies miniszterelnök megjelent Pál régensher cégnél, benyújtotta a lemondási s a régensherceg ezt el is fogadta, megbízva az eddigi miniszter- elnököt és kormányát az ügyeknek a továbbvitelével a kormányválság elintézéséig. A régensherceg meg is kezdette már a válság elintézésénél szokásos kihallgatásokat. Kedden délután előbb Toma- sica szenátusi, majd Kumanovics szkupstinai elnök jelentek meg nála kihallgatáson A válság megoldásánál az a szempont ér­vényesült, hogy ne legyen olyan hatása e kor­mánylemondásnak a külföldön, mintha a kül­politikai események idézték volna fel. A ré- gens-tanácsnak arról a szándékáról beszélnek belgrádi politikai körökben, hogy koncentrá­ciós kormányt szeretne létrehozni. Egy ilyen kormánynak az élére Jefticset állítanák, azért, mert bíznak benne, hogy meg tudná nyerni a kormány számára a földműves szövetségeket, valamint a radikális és a demokrata pártokat s a horvátok közül azokat, akik elfogadták (ugyan az alkotmányt felfüggesztő állapotot, de később a zágrábi püspök köré csoportosulva az ellenállásnak a hivei. Beszélnek a régens- tanácsnak arról a szándékáról is, hogy esetleg újból Uzonovicsnak ad a kor mányalakitásra megbízatást, ebben az esetben pedig Jeftics helyébe külügy­miniszternek, Marinkovics volt kül­ügyminisztert szemelnék ki. Zsifkovies tábornok nyilatkozatban jelentette ki, hogy kormányalakításra semmi körülmé­nyek között sem vállalkozik. Számolnak azzal, hogy a válság megoldása napokig fog eltar­tani, már csak azért is, mert a régenstanács — alkalmazkodva a régi szokásokhoz —, az ösz- szes számottevő politikai tényezőknek a véle­ményét meg akarja hallgatni. A belgrádi hivatalos közlemények azt a magyarázatot adják a kormány lemondásának, hogy a kormánypártban már régebb ideje keletkezett az a nézeteltérés, aminek az elinté­zésével október óta azért vártak, mert a genfi népszövetségi vitát nem akarták megzavarni. Ez a nézeteltérés abból származott, hogy sokan le akarták mondatni azokat a minisztereket, akik nem választott tagjai a parlamentnek. Ilyen miniszter volt maga Jeftics külügyminiszter is, akinek nin­csen parlamenti mandátuma. Amikor a külügyminiszter látta, hogy a kor­mánypártban sokan nem akarnak elállani et­től a kívánságtól, beadta lemondását és követte őt Goics földművelésügyi miniszter is. Hogy nem a külpolitikai ismeretes esemény idézte elő az ő lemondását, annak bizonyságául azt hozzák fel, hogy a legutóbbi minisztertanácsi közlemény elismeréssel nyilatkozott az ő genfi tevékenységéről. I^aval és Lütíhiov katonai szövetség jegyzőkönyvét írták alá .1 ispán és Németország ellen (Génf, december 18.) A Star cimü lap világ­szerte feltünéstkeltő híradást közölt arról, hogy Laval és Litvinov november 22-én 5 évre szóló katonai szövetség megkötésének a jegyzőköny­vét Írták alá. A lap közleménye pontokat sorol fel, amelyekből ez a szövetségi jegyzőkönyv áll. Az első pont megállapítja, háború esetére a közös védelmi katonai akciókat s a második pont le is szögezi, hogy a legnagyobb való­színűség szerint a francia és orosz hadsereg­nek közös katonai akciójára Japánnal és Né­metországgal szemben lesz szükség. A további pontokban azt állapították meg nagy vonások­ban, hogy mik a módjai háború esetén Oro*sz- ország és Franciaország egymást támogató katonai tevékenységének. A legszorosabb együttműködésre vállaltak kötelezettséget. Egy külön pontban a hadi-repülőgépek gyártásáról gondoskodnak. Franciaország négyszáz tankot bocsát az oroszoknak rendelkezésére. A két vezérkar kü­lön tervezetet fog kidolgozni a rádió utján való együttműködésre. Ha Oroszországnak há­borúja támad Japánnal, akkor a franciák a ka­tonai segítségen felül 4 milliárd francia fran­kot adnak Oroszországnak s viszont, ha a fran­ciáknak a németekkel keletkezik háborújuk, akkor az oroszok négymilliárd francia frank értékű gabonát szállítanak. Más államoknak ebbe a katonai szövetségbe való bevonásáról nincsen szó a szerződésben, csak annyi, hogy később sor kerülhet Lengyelországgal való kö­zös megegyezésre. Kikötik azonban azt, hogy a németekkel egyik fél sem köthet külön meg­állapodást s ez azt jelenti, hogy az oroszok nem újíthatják meg a rapallói egyezményt sem. A lap azt is jelenti, hogy a múlt napokban Moszkvában megkötött orosz-francia kereske­delmi egyezmény valódi célja szintén politikai. Ezzel az egyezménnyel el akarták a franciák vágni az útját annak, hogy az oroszok Német­országgal mélyebb kereskedelmi összeköttetést építhessenek ki. Újabb, súlyos incidensek a kolozsvári felső ipariskolánál A gyülésező diákokat ismét karhatalommal oszlatták szét — Az egyik diák az összeütközéseknél megsérült — A rendőr­ségre előállítottak között van egy Schönberger Kálmámié nevű nőhallgató is r(Kolozsvár, december 18.) A kolozsvári felső ipariskolában az izgalmak ma sem ültek el, sőt fokozódtak. Heggel a diákok rendes időben megjelentek a tantermekben és megígérték, hogy mindenféle rendzavarástól tartózkodnak. Mikor azonban tu­domást szereztek arról, hogy ügyük megvizsgálá­sára megérkezett a bukaresti kiküldött, Stinghe inspektor, nagy izgalom vett erőt rajtuk, liögtön- zött gyűlést" tartottak az egyik tanteremben és 1 liter enyedi asztali bor 14 lej 1 liter pecsenye bor ....... 18 „ 1 liter dessert bor ....... 22 „ 1 liter vörös carbenet ... 26 „ PASCU (: Főposta mellett :j-nálI követelték, hogy az inspektor hallgassa meg őket. Stinghe azonban visszaizent, hogy a diákok bi­zottságot válasszanak s azzal ő majd le fogja tár­gyalni a sérelmeket. Eközben rendőrtiszt érkezett az iskolába, több rendőr és csendőr kíséretében bevonult a terembe, s a karhatalom nekifogott a terem kiürítéséhez. Ez azonban nem ment köny- nven, a diákok ellenszegültek s a csendőrök kény­telenek voltak erélyesebben fellépni. Az összeüt­közésnek sajnálatos következményeképpen az egyik diák összeesett és elveszítette eszméletét. A terem kiürítése csak több letartóztatás árán sike­rült. Többek között egy nő-hallgatót, Schönber­ger Kálmánnét is előállították a rendőrségre. Az igazgatóság ismételt tanácskozások után délután elhatározta, hogyha a rendzavarások meg nem szűnnek, bezárja az iskolát. Ugyanakkor Stinghe inspektor részvételével letárgyalták a diákok panaszait s arra a konklúzióra jutottak, hogy a teljesíthető kérések orvoslása érdekében azonnal lépéseket tesznek. Manolescu S’runqa gyorsan végerei! Londonban (London, december 18.) Manoleacu Strunga, Románia kereskedelemügyi minisztere befejezte londoni tárgyalásait és kedden már Bruxellesbe utazott. A belga fővárosban pénzügyi kérdések­ben kivan tárgyalásokat kezdeni. Meg* akartak lincselni egy ausztriai gyilkost (Becs, december 18.) A stájerországi Ju­denburg mellett Pusterwald helységben egy Re- gensberger nevű szolga egymásután két kegyetlen gyilkosságot hajtott végre. Megölt egy Hai- nisehes nevű idßo asszonyt, s amikor az unokája az asszony vagyonának átvétele végett odaérke­zett, megölte az unokát is. A gyilkosság felfede­zése után nagy tömeg gyűlt össze a helységben és meg akarták lincselni a gyilkos szolgát. Apróhirdetések Szavanként... 2*— lej A legkisebb «próhir- delés ára ... 20'— lej Állá s tk e r esőknek szavanként... 1*— lej Legkisebb hird. 10 lej Nagyobb mennyiség lekötésénél árengedmény Jeligés levelekre, megkeresésekre csak váíaszbélyeg beküldése cselén válaszolunk és csak portózoti leve* lékéi továbbítunk. A f KALMA7AS G yakornoklány irodába alkalmazást keres. — Ajánlatokat „Szorgalmas“ jeligére a kiadóba kér. tf^aranclaképes ak­vizitőröket felvesz Iparvállalat. Ajánlatoka „Existencia“ cimen a kiadóba kéretnek. G773 CRzapSok, májtól tok v® és minden m s fajta szépséghibák ellen a lég­ió:;!) külföldi szerek kap­hatók. Személye meg­beszélés és kozmetikai tanács díjmentes.Ugyan­ott teljes kozmetikai ki­képzésre tanítványok felvétetnek. Cim a ki­adóban. 2365 ADAS VÉTEL M indennemű tégla és cserépgyártó gépek valammtlegujabb typusu cserépszállitó autómatikus kocsik és elevátorok, eladók: „Herkules“ R. T. Dicio- sânmărtin. K 507 fertadó ebédlő függő- Sí» villanylámpa és egyéb háztartási dolgok. Megtekinthető d. e. 10 és 12 óra között Strada Băii ti., I. ö. G. 78S Sürgősért eadhám szép kertes károm - szobás, konyliás,mellék- helyiséges uj villa háza­mat, esetleg elcserélném kisebb egy-szobás-kohy- hás kis telekkel, Cim a kiadóban. G 796 MyQinatott u kiadótulajdonos LÁB KIADÓ ii-T? nyomdájában­Leazuraí

Next

/
Thumbnails
Contents