Keleti Ujság, 1934. december (17. évfolyam, 276-300. szám)
1934-12-12 / 285. szám
6 Kunnflísm XVII. ÉVFOLYAM. 285. SZÁM. lítOBAlOMr.MtíVEilFT Az ismeretlen lány — Az nj Molnár-darab Kolozsvárt. — Molnár Ferenc, aki bohózattal (máig is a legkitűnőbb magyar bohózattal, a Doktor úrral) indult el a színpadi karrier utján, hogy gyorsan átevezzen a társadalmi szatíra vizeire, azzal a nem is titkolt céllal azonban, hogy mélység helyett inkább szellemessége csillogtatásával érjen el hatást, a Liliom kitérőjével megmutatta, hogy az igazi költészetnek is fel- kentje, Az utóbbi években mintha ellanyhult volna a mulattatás nagymestere és talán ez volt az oka annak, hogy visszakanyarodott a Liliom műfajához. Uj darabja, az „Ismeretlen lány“ a poéta-Molnárt szólaltatja meg. sajnos, csak halvány visszfényeként a Liliomnak. De Molnár igy is Molnár marad. Nem is mestere, hanem művésze a színpadtechnikának, a kiszámított poéneknek. Amig azonban legtöbb müvében ötletsziporkák robbannak, addig itt a meghatódásra, a könnyes elérzékenyülésre állítja be helyzeteit. A láp virágáról van szó ebben a darabban, aki hiába kíséreli meg a fel- emelkedést, a társadalom nem kegyelmező ridegsége halálba kergeti. Az „Ismeretlen lány“ gyengéi mellett is Molnár sikeresebb darabjai közé tartozik. Itt derül ki, hogy — amit Pesten a rosszmájú színházi kritikusok, sőt a közönség is feltételezett, — a legjobb színésznőre sem lehet biztos bázisként rossz darabot alapozni. Nekünk nincs Darvas Lilink és csak szerény eszközökkel élhetünk. A közönség azonban igy is hatása alá került Molnár Ferenc tagadhatatlanul nagy talentumának. Harmath Jolán játszta Darvas Lili czere- pét, Annit. Véleményünk körülbelül az most is, mint első bemutatkozásánál. Rutinos, ügyes színésznő, aki nem ront el semmit, de túlzott igényeket sem elégít ki. Voltak azonban jelenetei. amelyek a közönség őszinte tetszését váltották ki. Nagyon jó volt Kovács György, talán eddigi alakításainak egyik legsikerültebbjét láttuk tőle. Tóth Elek érett művészete most sem maradt hatás nélkül, bár a rárótt feladat nem volt túlságosan jelentékeny. Tompa Béla, Bereng Béla és Balázs Samu sok igyekezettel állották meg helyüket és fejlődéséről tett bizonyságot Nagy István is. Hegyi Lili hálás szerepét kitünően ki is aknázta. Benes Ilona ezutal is megmutatta, hogy a kolozsvári együttesnek hasznos erőssége. Kádár Imre a rendezésért érdemel elismerést. A közönség sokat tapsolt a szereplőknek. Az Árvaleányneve'ő-Ouhon Schubert-dalestélye Szombaton, 8-án este Igen sikerült jötékonycélu estélyt rendezett az Arvaleánynevelö Otthon. A? estét Schubert, a nagy dalköltö zsenijének szentelték, annak a Schubertnek, aki rövid élete alatt — hiszen ösz- szesen csak 31 évet élt — 600 dalt komponált és valósággal forradalmasította a dalköltészet stílusát. Hires dalain kívül, melyeknek Jelensőége a zenetörténetben körülbelül az volt, mint Goethéé a lírai költészetben, — operákat, kamarazenemüveket, zongora- darabokat, szimfóniákat irt. A C-dur és H-moll befejezetlen szimfóniája halhatatlan példányai az or- kesztrálís muzsikának. Kamarazene-müvei közül a „Der Tod und das Mädchen“ cimü vonósnégyese, a „Forellen" zongoraquintette sohasem fognak elévülni. Hányatott, anyagiakban szűkölködő rövid életének talán legboldogabb, de biztosan a legnyugodtabb, idejét az Esterházy grófi kastélyban töltötte, ahol a gróf két MÉG VAN KÖNYVNAPI OLCSÓ Lei ADY összes versei 800 oldal, vászonkötés Ha e LEPAGE"" [fogy, újból drágább jön! Lt THU t Cluj Postán utánvéttel. — Beküldve franco. leányának zenei nevelője volt. Itt jó fizetése, ellátása és ideje volt müvei komponálására. Igen ötletesen, kedvesen volt kiállítva az est hangulata. A színpadon az Esterházy-kastély szalonjában zeneestély van meghívott vendégek előtt, akik korhű rokokó ruhákba öltöztek. Ott van köztük Schubert is és úgy érezzük, mintha, mi is a meghívott vendégek kőzett volnánk. A műsorban szereplő dalok hangulata élőképekben Is ki van hangsúlyozva, ami a hatást csak fokozza. A teljes illúziókeltéshez csak az hiányzott, hogy a zeneszámokat interpretáló szereplők is korhű kosztumoket vegyenek fel. C slpkés Ilona értékes, az egész előadást alátámasztó, tanulságosan megirt bevezető és kísérő előadását id. Hadházy Sándor olvasta fel színesen. M. Lé vaj' Ilonka a legszebb Schubert-daloKat a tőle megszokott művészettel adta elő. Bársonyos, Urai hangja kük:nősen alkalmas a schuberti érzelmi skála kifejezésére, Kollár Károly melegen, a finomságok teljes felszinrehozásával adta elő hegedűn Schubert két kompozícióját. A „Forellen“ zongoraquintett bájos IV. Kun Mátyás Fia R.-T. Cluj, Calea M«r*chal Foch 2 (volt Calea Victoriei) Legrégibb és legmegbízhatóbb koom i. vés és szakJátszerész üzlet JAVÍTÓMŰHELY!! tételét, melyben a szerző egy dalt dolgoz fel variációkkal. S. Hermann K,, Kollár K., Lebeda Gy., Boros S. és Teichncv A. adták elő kifogástalanul. Itt említjük meg, hogy N. Szele Irén betegsége miatt az ö számját S. Hermann Katica vette át, aki úgy a qulntettben. mint a kísérő szólamokban a szokott jó volt. Ugyanezt a dicséretet érdemli Vauit Gyula is. Dr. Sír« Zsíg- mondné és Béthely Odón tudásuk legjavát nyújtották. Az élőképekben szereplők kedvesek, szépek, fiatalok voltak, — a ruhák stílusosak, Korszerűek. Az élőképeken, — különösen a „Bőlcsödal", „Margit a rokkánál“, „Ave Maria“ cimüeken — meglátszott Tóth István művészi szeme és munkája. Az utolsó szinte revüszerü élőkép. H. ír a rm D btt ív a a nsn ora a,att na?y°n oN UA^/iKiHAKAi sfclÄfcTcfu“, Ma van Sidney Kingsley világhírű drámájának Az orvos-nak várva várt premierje Az utóbbi évek színpadi irodalmának egyik legjelentősebb eseménye fog lefolyni ma a kolozsvári Magyar Színház színpadán. Ez alkalommal mutatja be ugyanis a társulat drámai együttese, Kingsley Az orvos cimü drámáját, amelyet mn Európában 101 színpadon játszanak sorozatos előadásban. ; Az érdekfeszitő téma színpadtechnikai tekintetben olyan felkészültséget követel, amilyent eddig nem mertek színpad?#, vinni s ezért lett Áz orvos az utóbbi évek legnagyobb, leghatásosabb és legtartósabb sikerű müsorda- rabja. Az orvos világsikere annak tulajdonítható, hogy ez az első darab, amely merész bátorsággal színpadra viszi egy nagy klinika egész belső életét. Bevezet bennünket a gazdagok és szegények betegszobáiba- az orvosok egymásközötti konfliktusaiba és attól sem riad vissza, hogy a hatalmas operációs terem életének eddig misztikus titkait megrendítő élethüséggel színpadra vigye. Teljes operáció, minden előkészületével a második felvonás tetőpontja. A színház ezt is teljes realitással tanulta be. hetek kemény munkájával, kitűnő operatőr útmutatása mellett Nincs népszerűbb és egyben izgalmasabb aktuális színdarab, mint Az orvos. A fiatal tudósjelölt, aki egy amerikai milliomoslány vőlegénye, súlyos konfliktusba kerül lelkiismeretével, magáévá tesz egy kis ápolónőt, akit egy szeptikus abortusz végül is az ő műtő asztalára sodor. A vagyon és tudomány, gazdag és szegény, szerelem és kötelesség legmaibb, minden embert egyformán érintő problémái adják meg Az orvos világsikerének kulcsát. Nem fordult még elő, hogy a színház 7 egymásutánt előadásra mert volna kitűzni egy prózai darabot- Ez is mutatja, hogy a színház milyen biztos Az orvos sikerében. Az orvost nálunk Kádár Imre rendezi, az óriási technikai apparátust Rajnai Sándor tervezte meg. A bölcs tudósprofesszort Tóth Elek, az elbukó és felemelkedő fiatal orvost Kovács György, a milliomos menyasszonyt Vass Piri, a tragikusan elbukott kis ápolónőt Fényes Alice, a klinika orvosait Balázs Samu, örvössy Géza, Tompa Sándor, Jenei János, Nagy István. Davcsó György, Kudélász Kei roly, Csengn i Aladár, Hetényi Elemér, az ápolónőket Czopán Flóri, Váró Anni, Kós Dódé, Mihalkó Gizi, Bartha Maris. Fekete Kató alakítják, kiviilök fontos szerepe van Tompa Bélának. Stoll Bélának, Bcness Ilonának, Hegyi Lilinek. Vermes Katónak, de az együttes majdnem minden tagjának is. A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Kedd este fél 9-kor: Az orvos. (Az utóbbi évek legnagyobb színpadi sikere. Sidney Kingsley 3 felvonásos. í) képből álló drámája. A budapesti Vígszínházéhoz hasonló pazar kiállításban és brilliáns szereposztásban. Premier bérlet 13. szám.) Szerda este fél 9-kor: Áz orvos (2-odszor.) Csütörtök esb' fél 9-kor: Az orvos (3-adszor.) Péntek este lel 9-kor: Az orvos (4-edszer.i Szombat d. u. 4-kor: Vadvirág. (A nagysikerű operett első olcsó helyáras előadása. Soly mosán Magdával. Legdrágább jegy 23 le.j minden illetékkel együtt.) Szombat este 9-kor: Az orvos (5-ödször 1 Vasárnap d. e. 11-kor: Az anyaszív (23 lejes olcsó helyárukkal) Vasárnap d. u. 3-kor: Sárga liliom (olcsó 23 lejes helyárakkal.) Vasárnap d. u. 6-kor: Az orvos (6-odszot.) Vasárnap este 9-kor: Az orvos (7-edszer.) A ROMÁN OPERA HETI MŰSORA Szerc/a. december 12: Gyöngyhalász. (Premier). Péntek, december 14: Kigoletto. (Pia Igi asszony vendégszereplésével). Szombat, december 15: Álarcosbál. (Iskolai előadás). EDISOX-MOZGO: Kedd. I. A SZENT BÚN. (Greta, Mosheim. U«e»r Homolk», Camilla Horn.) II. AZ ÖRDÖG TESTVÉRE. (Stan és Bran. Thelma Todd.) Komoly p.yámüalat Kolozsvár és kői nyékére korzetképvlselöt keres. Írásbeli ajánlatokat csak komoly és gurttneiaképes urak tegyenek „Sértő*“ jeligére, akik az úri női divat szakmában jól be vannak vezetve, Rudolf Mosse S. A. Bucureşti. Bulevardul Bratiauu 22, címére.