Keleti Ujság, 1934. november (17. évfolyam, 250-275. szám)

1934-11-10 / 258. szám

XVII. ÉVFOLYAM. 258. SZÁM. KllETÍ'ÜJS&G —»IIIIIWWIH—WIIII Matuska egyik percben sírva, másik percben hallatlan cinizmussal beszél a biatorbágyi rémtettről A bíróság Seszegetni kezdte, bog/ az általános zűrzavart Selhasz« nálta-e rablásra, de Matuska ti takozott a véd ellen —A MÁV ellen indított kártérítési pörrel igyekezett elterelni a gyanút magáról Matuska: A nemzeti szocialisták győzelmét akartam az ateista kommunisták megsemmi­sítése céljából. Az elnök és Matuska között heves vita fej­lődik ki a hitlerizmus és kommunizmus lénye­géről. Az elnök végre is rendre utasitja Matus- káf és Matuska mély meghajlással vesz erről tudomást, mondván: „Célom a tisztelet meg­adása.“ Elnök: Már megint malmozik a kezével. Matuska: Sajnálom, nem tehetek róla. Elnök: Látta-e a halottakat és sebesülte­ket? Matuska: Nem. Menekültem onnan. (Budapest, november 8.) A Matuska-per iránti érdeklődés a csütörtöki tárgyalási na­pon a tetőfokra hágott, mert a biatorbágyi me­rénylet részletes elbeszélésére került a sor. A hallgatóságnak feltűnt, hogy Matuska a tár­gyalásokon elegáns kék ruhában és tiszta fe­hérneművel jelent meg. Matuska ezt tizenöt­éves leányának köszönheti, akit tanúként szin­tén megidéztek a tárgyalásra. A szerencsétlen leány látja el tiszta fehérneművel apját, sőt megtakarított zsebpénzét, kereken öt pengőt is apjához juttatta. Matuska részletesen elmondja, hogyan he­lyezte el az ekrazitos csöveket a sínek alá. Az ekrazit vizes volt, ezért kesztyűvel dolgozott, mert a vizes ekrazitnak nyomait még egy hét múlva sem tudta volna lemosni kezeiről. Az el­nök papirt és ceruzát ad kezébe, hogy rajzolja le a robbanást előidéző készülék elhelyezését. Matuska készségesen rajzol. Megkérdi az elnök, hogy menetrendből tudta-e meg a vonatok já­rását! Matuska tagadólag válaszol s azt mondja, hogy éjszakánként figyelte, milyen időben haladnak át a vonatok a viadukton­Elnök: Maga vasúti szakértőnek állítja magát s ilyen minőségben tudnia kellett volna, hogyha a tehervonat nem jött a szokott időben, akkor a gyorsvonat jön előtte. Matuska: Nem tudtam. Hangsúlyozza, hogy kényszer hatása alatt cselekedett, rabolni nem akart. Sirva beszél Matuska a katasztrófáról. Az elnök megkérdi, hogy mi történt a ké­szülék elhelyezése után? Matuska halálsápadt lesz, dadogni kezd, egész testében remeg, majd zokogásban tör ki s akadozva kezdi mondani: — Szaladni kezdtem s mikor két-három- száz lépésre értem, megjelent a gyorsvonat, szikrázva fénylő lámpákkal, őrült tempóval ro­bogott a viadukt felé. Egyszerre csak óriási láng csapott fel, nem tudtam, mit éreztem ... Matuska zsebkendőt vesz elő, hogy le- csorgó könnyeit letörölje. Percek múlva az elnök halkan megszólal: — Maga két-három év múlva sir, ott kel­lett volna sirnia. Matuska: Ott is sirtam. Elnök: Ott volt Leó? Matuska: Igen. Elnök: Hogy nem hallotta a robbanást? Es hogyan látta a villámlást, hiszen jó messze járt már akkor? Matuska: A robbanás villanása olyan nagy volt, hogy az égen is látszott. A hangját azon­ban, nem tudom miért, nem hallottam. Rabolt-e a gj llkos? Ezután elmondja, hogy valami megmagya­rázhatatlan kényszer folytán lerohant a ro­mokhoz, hogy megnézze mi történt, de nem motoszkált a romok között. Elnök: Majd mindjárt felvonulnak a ta­nuk, akik emlékeztetni fogják. Matuska: Nem igaz, ha a tanuk is mond­ják. Mire én odaértem, már ott volt mindenki. Elnök: Nem igy volt a dolog. Maga, mint farkas ment a prédára­Matuska: Hárman-négyen értünk oda egy­szerre- Én meg akartam akadályozni a rablást. Majd előadja, hogy miként vérezte és sározta össze magát s ezért bevitték az állomásra, hogy sebeit bekötözzék. Elmondja, hogy két­száz pengőt tartalmazó pénztárcáját elvesz­tette. össze-vissza beszél, mire az elnök ráol­vassa a szinészkedést. — Ott ugyancsak megőrizte a hidegvérét — mondja az elnök, úgy, hogy senki sem gon­dolta volna azt, hogy jelen van az a szörnyű kéz, amely a rémes tettet elkövette. — Lehetséges — lehetséges, — mondja Ma­tuska elcsukló hangon. A kommunista-levél. Elnök: Maga egy levelet helyezett el egyik kő alatt, amellyel azt a látszatot akarta kel­teni, hogy a merényletet kommunisták követ­ték el. Miért tette ezt? Matuska: Mert előttük hires akartam lenni. Bizalmat akartam kelteni magam iránt, mint Lueger a liberálisoknál. A kommunistákat az ateisták gyülekezetének tartom. Elnök: A jüteborgi merényletnél azt a lát­szatot akarta kelteni, hogy a nemzeti szocialis­ták követték el a merényletet. Leó — nem gratulált. Elnök: Leóval beszélt-e akkor? Matuska: Nem. Elnök: Csodálkozom rajta, hogy nem sie­tett magához Leó és nem veregette meg vállát, mondván, hogy most már hires vagy. Matuska: Ezen én is csodálkozom­Kiderül az is a tárgyalás során, hogy Ma­tuska már ott gyanússá vált, de egy detektív barátja, mit sem sejtve, kimentette. Elnök: Igaz-e, hogy a merénylet elkövetése után délelőtt a templomba sietett? Matuska: Erről nem tudok­Elnök: Csodálkozom ezen, hiszen maga mindig a vallásosságát hangoztatja. Matuska (közbevág): Ez az én predesztiná­cióm. Elnök: Maga mindig a szavamba vág. Matuska: Igen, mert az elnök ur olyan hosszú kérdéseket tesz fel, hogy nem tudom megérteni. Újabb háromnapi magánzárka Elnök: Várja meg. amig azt mondom, hogy tessék és akkor feleljen­Matuska: Jó. megértettem. Elnök: Hogy meri a rémes cselekedetei után még Isten nevét szájára venni. Matuska nem válaszol, mire az elnök meg­kérdezi, miért nem válaszol. Matuska: Azért, mert nem tetszett mon­dani, hogy tessék. Az elnök három napi sötétzárkával bün­teti, amit Matuska mély főhajtással vesz tudo­másul. Az elnök ezután elmondja, hogy a tűnek hét méter és 2 centiméter hosszúságban sza­kadtak fel. Számos kocsi felborult. — Tudja-e, hogy hányán haltak meg? Anyák, fiatalemberek, gyermekek vesztették életüket. Az elnök csendes hangon teszi fel kérdését, Matuska meghajtja magát. „Látja mit csinált?“ A teremben az áldozatok hozzátartozói is jelen vannak, a nők hangos zokogásban tör­nek ki. Matuska: Nagyon sajnálom. A tárgyalást egy negyedórái sirás kiséri, a hozzátartozók hangosan zokognak. Az elnök felolvassa a MÁV jelentését, amely szerint a vonaton 105 utas. 4 vonatkísérő, 4 mozdony­kísérő és 4 postás tartózkodott. A szerelvény ben két postakocsi volt­Elnök: Maga megint postakocsié vonatot robbantott. Matuska: Semmi közöm a postakocsihoz. Trockij és Matuska. Elnök: Magát Leó Trockij példája buzdí­totta, aki köztudomásúlag öt vonatot robban­tott fel. Matuska: Ezt én is olvastam. Elnök: Az orosz forradalmároknak rend:s pénzszerzési lehetősége volt a vonatrobbantás és s kirabolt postakocsikból gyűjtötték össze a szervezetnek szükséges pénzt­Matuska: Erről nem tudtam. Nálam külön­ben is négyezer shilling volt s ha a helyszíne í meghaltam volna, akkor sem raboltam volna. Ehlök: Leó nem parancsolta magának a rablást is? Matuska: Nem, Leó csak a robbantást parancsolta. Elnök: Mit keresett maga a romok között? Matuska újból nem válaszol. Matuska: Ezután egyszerre felhúzza térdig mindkét nadrágszárát és ideges mozdulatokat tesz. majd felkiált: — Itt a csoda! Elnök: Majd felnyitjuk mí e csoda titká­nak a lakatját. Matuska hangoztatja, hogy Leónak nincs semmi köze Trockijaoz. mert az a sátánnak egy megjelenési formája volt. Szünet után Matuska előadta, hogy már születése előtt megjósolta a esantavéri plébá­nos, hogyha fiú lesz, pap lesz belőle. A jóslat teljesült is volna, de tízéves korában bűnbe esett. Predesztinációja kedves volt Isten előtt, de nem a sátán előtt s ezért Leó egész életében gáncsolta. Elmondja még, hogy a biatorbágyi merénylet után kártérítési pert indított a MÁV ellen, hogy magáról elterelje a gyanút. Az elnök figyelmezteti, hogy úgy védekezik, mint a kommunisták, bizonyára elvégezte a kommunista iskolát. Matuska ez ellen tiltako­zik s hangsúlyozza, hogy kommunistákkal soha sem érintkezett.

Next

/
Thumbnails
Contents