Keleti Ujság, 1934. október (17. évfolyam, 224-249. szám)

1934-10-31 / 249. szám

KnmujsxG ii ....mm ni iiiiiiiii mm nini îmi mi ii minin ......... Jósika János elkeseredett hangon mondott beszámolót Äz országos pártelnök hosszas ünneplése után J ősi ka János báró, Szilágymegyc ma­gyar képviselője mondott be­számoló beszédet. Elmondot­ta, hogy hatodízben mond kö­szönetét a szilágymegyei ma­gyarságnak megválasztásáért, a magyar szavazatok száma évgől-évre mindig emelke­dett, de olyan súlyos helyzet­ben még nem volt a magyar­ság, mint amilyenbe most jutott, a sovinizmus soha olyan orgiákat nem ült, mint most. A civilizált ember joga, hogy minden szülő olyan iskolába járassa gyermekeit, amilyen­ben akarja. Az Anghelescu rendszere nem is­meri el még a civilizált embernek ezt a jogát' sem. Amint nem lehet.elrendelni, hogy valaki kereskedőnek, vagy iparosnak adja gyermekét, úgy nem lehet megrendelni azt sem, hogy mi­lyen iskolába járassa. Anghelescu nem ismeri el az iskolafenntartóknak azt a jogát sem, hogy olyan tanítási nyelvet tartsanak fenn iskolákban, amilyent akarnak. Ebben a megyében régi magyar felekezeti is­kolákra egyik napról a másikra rá­kényszerítik a német tanítási nyelvet. Ezeknek az iskoláknak növendékei egy szót sem tudnak németül, nem tudnak a szüleik sem s éppen ennyi joggal rendelhetnék el a kínai nyelv kötelező tanítási nyelv­ként való bevezetését, Beszélt a tanárok, tanítók, tisztviselők nyelv­vizsgáinak tortúráiról, arról, hogy a megye minden községében iuterimár-uralom van, a magyar polgárság pedig sehol sem jutott megfelelő képviselethez. Titulescu itthon is hirdethetné a békét. — Ainig itthon ilyen viszonyok vannak, — mondotta — azalatt Titulescu külügymi­niszter beutazza a távoli külföldi országokat s ott hirdeti a népek közötti békességet, egyet­értést. Ha megnézzük,'hogy itthon milyen vi­szonyok vannak a népek közötti egyetértés szempontjából, azt kell mondanunk, hiába csinál Titulescu Balkánszövetséget, keleti paktumot, liiába hirdet konföderációt, mind­ezek csak üres szavak és papirosok, nincsen semmi belső tartalmuk addig, mig itthon a kisebbségi helyze­tet nem rendezik. Amig itthon nem keresik az egyetértésnek és együttmunkálkodásnak az útjait, addig nem lehet szó a népek belső együttműködéséről, amit itt belföldön kell kezdeni. Csak akkor igazak és csak úgy őszinték e békességről mondott szavak, ha azokat a mi számunkra is megvalósítani akarják. Ha a békeszerződés szent és sérthetetlen, akkor szent és sérthetetlen kell hogy Segyen annak minden része. — De azt mondani, hogy egyik része szent, a másikat pedig nem tartják be, a legnagyobb következetlenség. Elmondotta, hogy a parlamenti ciklus alatt milyen küzdelmet fejtett ki az adótör­vények, a költségvetés és a konverzió tárgya­lásainál. Akár jó a konverzió — mondotta, — akár rossz, már megvan, mindenkinek bo kell tartania, a kon­verziós kötelezettségeket fizetni kell, a hitelezők pedig igyekezzenek kiegye­zéssel megmenteni legalább a veszett fejszének a nyelét. Kimutatta, hogy mennyire nem egyenlő mér­tékben jut ki a teher a közadózásból a kisebb­ségiek számára. Súlyosabb a magyar adója. — Amig regáti megyékben 500 lejes hol- dankénti földadó-jövedelmet adóztattak meg, addig Csikmegyében, amely a legszegényebb megye, 640 lejben állapították meg a holdan- kénti 'jövedelmi adóalapot és 4200 lejben a kertek holdjáét. A kereskedők cs iparosok megadóztatásánál nem a tényleges jövedelmet nézik, hanem az adózó vallását, nevét, nem­zetiségét. Az állami kiadásoknál pedig szin­tén nem egyenlő a mérték, hiszen a kisebb­ségi egyházak nem kapnak semmit, vagy na­gyon keveset. Beszélt az adóbonokról, ame­lyekkel kiszedték a szegény nyugdíjasok zse­béből pénzüknek egy jó részét. Azért mégis folytatni kell a munkát. Elmondotta, hogy nyolc év alatt még Wilier József dr„ a parlamenti csoport főtitkára rendkívül nagyhatású beszédben jellemezte ezt az aggódó böl­csességet, amivel Bethlen György gróf pártelnök, a ma­gyarság küzdelmét vezeti Is­mertette azt a fáradhatatlan, lelkes tevékenységet, amit Jó­sika János báró Bukarestben lankadatlanul kifejt. Majd rendkívüli ötletességgel szá­molt le azzal a váddal, mely szerint irredenták volnánk. Kit kellene büntetni irredentizmusért? — Ez a vád Bukarestben még aránylag enyhén hangzik el, a Székelyföldön sokkal durvábban, a határ felé pedig annál türelmet­lenebbül. Nyiltan szembenézhetünk ezzel a váddal, hogy mi igaz ebből s hogy kit kellene ezért büntetni. Az aktiv irredentára, rácsap­nak a hatóságok, a törvény, ennek természe­tes a megbüntetése. Azokról beszélnek azon­ban mindig, akik a szivük mélyén irredenták, ahova ember behatolni nem tud. Állandó a gyanakvás, de jt gyanakpdás helyett inkább azt kellene megvizsgálni, hogy miért támadt méltatlankodás a szivekben, mi az, amiért ki­szolgáltatott páriáknak érezhetik az embe­rek magukat. A kötelességüket pontosan tel­jesítő polgárokkal szemben könnyen hangoz­tatják a vádat, de annak a pillanatnak kel­lene eljönnie, amikor a lelkiismeretnek azzal kellene számolnia: mit tesznek az arra illetékesek, hogy elhárítsák a lelkektől az elégiiletlen- séget. A nép 'jobban vágyik szeretetre, mint a gyű­löletre s nem volna nehéz arra törekedni, hogy ez a nép szeretettel zárja szivébe azokat, kik a hatalom fényében sütkéreznek. A vád­lottak padjára azokat kellene állitani először, akik türelmetlenségükkel és a jogtalanságok­kal okot adnak az elégületlenség érzésének a felkeltésére. Elmondotta, hogy ő, bár nem magyaros hangzású a neve,'soha nem találkozott a régi időkben ezekkel a misztikus szavakkal: vér­elemzés, névelemzés, etnikai leszármazás. Most kell megtanulnia, hogyha valakire rá­sütik az etnikát, az milyen nagy baj. Mint magyar közigazgatási vezető tisztviselő, an­nakidején román-barát hírben' állott, az im- périumváltozás után azonban mégis letartóz­tatták. Amikor vád hiányában bocsánatkéré­sekkel szabadonbocsátották, ő, a magyar Kecskemét szülötte, azt a felháborító ajánla­tot kapta, hogy visszaadják jelentős közigaz­gatási pozícióját, ha megtagadja magyarsá­gát és németnek mondja Magát. Annak a né­metnek, aki ezt az ajánlatot közvetítette, egé­szen horvát hangzású volt a neve. Felsorol egy sereg,>a sváb mozgalomból ismert nevet, mint amilyenek: Ternovics, Siadek, Hlobil, Kolancsek, Stancu, Sticsinszki, Moushong, Kö- rössy, Lovász, Targóczi. Az a metódus látszik ki ezekből, hogy soha nem fordult elő, hogy olyan kevés ügyet tudott volna elintéztetni eredményesen Buka­restben, mint most, pedig soha olyan sokan nem keresték fel, mint a legutóbbi időben, ami érthető, mert eddig sohasem volt annyi jogos panasz és jogsérelem. Felteszi a kérdést, hogy ilyen körülmények között érdemes-e tovább folytatni ezt a munkát? A gazdálkodó ember tudja, hogy hosszas munkájának eredményét, reménységeit egy tízperces nagy vihar telje­sen tönkre teheti. A gazda mégis újból fel­szántja a földjét s tovább dolgozik, mert élni kell. A magyar küzdelem munkáját is tovább kell folytatni, tovább kell dol­gozni, mert élni akarunk és a sors keze azt mutatja a mi számunkra, hogy fogunk is élni! Beszédét állandó helyeslés, sokszor fel­hangzott frenetikus taps kisérte. XVII. ÉVFOLYAM. 249. SZÁM horvát, cseh, magyar és mindenféle más nevekkel szabad németnek lenni, de németes hangzású névvel nem sza­bad magyarnak lenni. Mi elhisszük a németségüket mindazoknak, akik magukat németeknek vallják, de mit szó­lanának ahhoz, ha az ő metódusok szerint horvát, cseh, magyar és más iskolákat kíván­nánk a számukra. Mit szólna ehhez a német párt? Nem tiltakozna-e ellene s ha igen, akkor ő is irredenta lenne-e? A magyar léleknek megrendithetetlennek kell lennie a magyar emberben. Béldy Kálmán gróf az elnöki székben A korelnök felhívására a megyei tagozat tisztujitását ejtették meg. A jelölőbizottság elnökének, Blomberg bárónak előterjesztésére egyhangú ünnepléssel újból megválasztották elnöknek Béldi Kálmán grófot, akinek a kor­elnök megható üdvözlő szavakkal adta át az elnöki széket. Béldy Kálmán gróf keresetlen meleg szavakkal mondott köszönetét az újból meg­nyilatkozott osztatlan bizalomért. Önérzetesen mondotta cl, hogy Szílágymegye magyarságából nem akadt renegát, nem kaptak még ma­gyar jelölteket a román listákra s ilyen népnek a vezetését örömmel vál­lalja. Ha eredményeket tudott felmutatni a párt, ezt nem annyira a vezetésnek, mint a nép ön­tudatos, törhetetlen magatartásának a javára írja. Ez a megye otthona volt a nemzetiségek közötti régi békének. Sajnos a legutóbbi idők­ben elkedvetlenítő rosszabbodás jelenségei za­varják fel ezt a békét. Különösen a határ­menti részeken állandó már a megaláztatás, a gyűlölet- szitás, aminek következménye volt az is, hogy éjnek leple alatt rombolták le azt a műemléket, melynek ledöntésével legszentebb nemzeti ér­zéseinket bántották meg. Nagyon ostobának gondolják e propa­ganda irányitói a magyar népet, ha azt hiszik, hogy ilyen eszközökkel célt ér­hetnek. Súlyos nyomás alatt élünk, az erős nyomás erős önvédelmet kivan, erősíteni kell a pártot, hogy sziklavár legyen. Az elnök hosszas éljenzése után Udvari József tett előterjesztést a pártszervezcs és párterősités újabb terveiről, majd Iván An­tal, az ifjúsági tagozat nevében mondott igen szép gondolatra felépített beszédet. A helyi uj vezetőség. A helyi tisztújító közgyűlésen úgy a vá­rosi, mint a járási tagozat elnökéül Kölcsey Ferencet választották meg. A városi tagozat­nál alelnökök lettek: Gönczi Sándor, Komlóssi András, Török Imre, Nagele Ferenc, Loach- mayer Márton. A járási tagozat alelnökei: Magyar Bálint, Domahidy István, dr. Tóth Zoltán, Bay Miklós. Mindkét tagozatnak ügy­vezető alelnöke: dr. Nagy Gábor és főtitkára: Tarezinszky Kázmér. Wilier József beszéde

Next

/
Thumbnails
Contents