Keleti Ujság, 1934. október (17. évfolyam, 224-249. szám)
1934-10-28 / 247. szám
XVII. ÉVFOLYAM. 247. SZÁM. KEienujsxG 3 1’i irţwrv ■ I Aracflielescii miniszter kia dl a a rendeleteft 41 maffyar fanerőfe siyelwiísgá- jánaic súlyos ItoveficeatiMiéiiYeiFŐl A* efhukfaloll tanárok Újból vizsgázbafnaL, a tanítóktól azon- I»an megtagadta ezt a kegyeimet — Akik indokolatlanul nem jelentek meg a vizsgán, azokat már januártól eltiltja a tanítástól (Kolozsvár, október 26.) A kisebbségi, felekezeti iskolák tanárainak és tanítóinak nyelvvizsgája súlyos veszedelem felhőit hozta az egész kisebbségi létre. A vizsgák komoly tortúráin a nyár folyamán, úgy ahogy, keresztülmentek a szegény tanárok és tanítók. Komor kérdésként állott előttünk, hogy mi lesz a sorsuk azoknak, akiket elbuktattak, vagy elbuktatnak s az ő sorsuk egyúttal az iskolák sorsát is jelenti, mert a tömeges buktatással elbuktathatták az iskolákat is. Most megjelent Anghelescu miniszternek egy rendeleté a felekezeti iskolák tanerőinek a sorsáról. Ebben nincsen szó az állami iskolákban működő, levizsgáztatott kisebbségi tanítókról. De nincsen szó ebben a rendeletben arról az Ígéretről, mely emberies gondoskodást helyezett kilátásba az elbuktatott tanerők életegzisztenciájának a megmentéséről. A miniszter határozott kijelentéseket tett olyan Ígérettel, hogy az elbuktatottak számára lehetővé teszi az újabb vizsgát. Ez a mostani rendelet az uj vizsgát csak a középiskolai tanárok számára helyezi kilátásba, azonban elvágja az útját annak, hogy a szerencsétlen tanítók újból vizsgára állhassanak, mert követeli ezeknek az iskolai év végével való elbocsátását. ' • Mi oka lehet a miniszternek arra, hogy nagyobb ellenséges indulatot tanúsítson a tanítókkal szemben, mint a tanárokkal? A magyarság nem tekintheti végleges döntésnek ezt a rendeletet és mindent el kell követni a mentő jogorvoslatért. Sok más súlyos pontja van még e rendeletnek. Azt követeli például, hogy azokat, akiknek a vizsgáról való távolmaradását nem fogadta el indokoltnak a minisztérium, már most téli időben tegyék ki állásaikból. A drákói rendelkezések minden' részletét megismerheti az olvasó a rendelet szövegéből, amit szószer int közlünk s ami a következőképpen hangzik: 1. Tekintettel az elemi oktatási törvény 226-ik paragrafusának rendelkezéseire és a középiskolai oktatásról szóló törvény 132-ik paragrafusának rendelkezéseire, összefüggésben a magánoktatási törvény 125-ik paragrafusával, amelyeknek alapján uj román nyelvvizsgák voltak 1934 augusztus 1—15-e között,’ ama magán- és felekezeti iskolai tanitók és tanárok számára, akikről a náluk tartott ellenőrzés alkalmával megállapittatott, hogy nem beszélik a román nyelvet az érvényben levő törvény által a foglalkozásuk gyakorlására megkövetelt mértékben; tekintettel arra, hogy a felekezeti és magániskolák vizsgára megidézett tanítóinak és tanárainak egy része nem jelentkezett a törvényben előirt batáridőig; tekintettel arra, hogy a vizsgára jelentkezettek egyrésze sikerrel vizsgázott, más része nem tudta bizonyságát adni a román nyelvben való kellő jártasságának; tekintettel az oktatás érdekeire, különösen olyan tárgyaknál és osztályokban, ahol ezeket a tárgyakat román nyelven adják elő, mászrészről pedig arra a tényre, hogy a magán- és felekezeti iskolák fentartói személyzet hiányában nem tudnák azonnal helyettesíteni a vizsgán elbukott tanítókat és tanárokat; végül pedig tekintettel arra, hogy nem akarjuk azokat a tanítókat és tanárokat megfosztani a ■vizsgára való jelentkezéstől, akik az 1934. évi augusztusi vizsgákon elháríthatatlan, idejében bejelentett g a minisztériumtól elismert akadályok miatt nem jelentek meg, utoljára vizsgára jelentkezhetnek a vizsga befejező időszakán, amely. 1935. évi január 9—15. napjain lesz. 2. Azokat a magán- és felekezeti iskolai anárokat és tanítókat, akiket az 1934 augusztusi román nyelvvizsgára megidéztek, de nem jelentek meg és idejében nem indokolták távol- maradásukat, (Páris, október 26.) A párisi spanyol követ a francia külügyminisztériumban tiltakozott az ellen, hogy a katalán menekültek Toulouse-ban hatalmas tüntetést rendeztek Spanyolország ellen. A városházára katalán zászlókat tűztek ki e a városházát teleragasztották Spanyolországot ócsárló falragaszokkal. Végül pedig nagyarányú tüntető felvonulást rendeztek. A francia belügyminisztérium a spanyol kormány diplomáciai lépésére körrendeletét adott ki, amely szerint a (Gyulafehérvár, október 26.) A Curentul — mint megírtuk, — abgól az alkalomból, hogy Majláth püspök a Gyulafehérvár közelében felállított királyi tribünről végignézte a hadgyakorlatokból visszatért csapatok disz- felvonulását és hogy a defilálás közvetlen befejezése előtt távozott a tribünről, éles támadásban részesítette Erdély ősz, galamblelkü püspökét. A Curentul cikkírója, aki a dolgokat rendkívül szereti görbítő tükörben tárni az olvasók elé, ha kisebbségiekről van szó, bölcsen elhallgatja, hogy az udvarnál is jólismert egyházfejedelem meghívást kapott a diszfelvonuláson való részvételre és hogy betegen bár, de éppen a király iránti mély lojalitásától vezéreltetve, mégis megjelent az ünnepi aktuson. Azt sem vette észre, hogy a nyolcvan felé járó egyházfő korán reggel érkezett 1935 jannár 1-étől másokkal kell helyettesíteni. 3. Azok a felekezeti és magániskolái tanárok, akik a román nyelvet, román történelmet és Románia földrajzát tanítják, ha az 1934 augusztusi vizsgán elbuktak, nem taníthatják többé ezeket a tantárgyakat Azok a magán- és felekezeti középiskolai tanárok, akik más tárgyakat adnak elő, mint amiket a harmadik (előbbi) pont felsorolt, ha elbuktak a román nyelvvizsgán, 1935 szeptember 1-étől csak abban az esetben működhetnek, ha a román nyelvben való kellő jártasságukat bebizonyítják a minisztérium által megszsr= vezeti njabb vizsga alkalmával, amit ezeknek a tanároknak a kérésére tartanajkA magán- és felekezeti elemi iskolák ama tanítói, akik az 1934 augusztusi román nyelvvizsgán elbuktak, az 1934—35. iskolai év folyamán csak az I. és II. osztályokban taníthatnak, azonban 1935 szeptember 1-én másokkal kell őket helyettesíteni. A minisztérium felekezeti és magánoktatási ügyosztályának vezetője megbízást kap a jelen rendelet végrehajtására. spanyol menekültek jiem kaphatnak letelepülési engedélyt a Loirtól délre eső megyékben s a menekülteket rendőri ellenőrzés alá helyezik. Párisi jelentés szerint Alfonz spanyol exM- rály a francia fővárosba érkezett, tárgyalásokat kezdett a spanyol legitimistákkal: Állítólag a király vissza akar térni Spanyolországba, hogy újra elfoglalja a trónt s ezért behatóan érdeklődik a spanyolországi helyzet iránt. ki a tribünhöz és Hogy közvetlenül a félkettőkor végződő felvonulás előtt távozott a tribünről, miután erőt vett rajta a magas korral együtt járó fáradtság, főleg, miután amúgy is gyengélkedett és miután már előtte a szintén magaskoru Urzica yörögkatholikus gyulaié- hérvári főesperes hasonlóképpen eltávozott. Az ilyen mellékkörülményeiket azonban ugy- látszik sohasem akarják észrevenni a Curentul toliforgatói. Ezekután csak azon csodálkozunk, hogy a Curentul miért nem kifogásolta azt, hogy a hadsereg vezérkarának, Tatarescu miniszterelnöknek, más minisztereknek és idegen katonai attaséknak a részvételével megtartott bankettre is meghivták Majláth püspököt, aki ebből az alkalomból pincéjének legjobb asszuborával járult hozzá az ünnepélyes hangulat emeléséhez. Ehhez mit szól a Curantul? VAiUasH kaphat 10,000 lej értékben egy valódi,új aranyórát lánccal, vagy ■ ©lj)©§©*t Ilii^ W EPI ezen értékig tetszés szerint választható valódi aranyékszert. jg» __csak a felszerelési készkiadások ellenében, megtanulhatja a légii 5lBiQlfliIlGil6©S©FI| modernebb párisi nőiruha és összes febérnemílek szabászatát hivatott szaktanártól. Ezen tanfolyamokon teljesen ingyen kaphat egy finom nöiruhát vagy köpenyt, a saját mértékére, remek szabással, ha csatlakozik a „Record“ cipőkrém mint hazai gyáriparvállalat nem anyagi, csapán erkölcsi pártfogói közé. Azonnal győződjék meg személyesen: Cluj, Manţu ucca 22 Szám alatt. Kereskedőknek legolcsóbb versenyáraki Alfonz király vissza akar térni Spanyolországba Párisba érkezett, bogy a spanyol legitimistákkal tárgyaljon Gyulafehérváron nagy megbotránkozást keltett •, a Majláth püspök ellent bukaresti támadás Az agg püspök egyiüőben távozott az ünnepségről a g, kath. föesperessel