Keleti Ujság, 1934. szeptember (17. évfolyam, 198-223. szám)

1934-09-03 / 200. szám

8 Kuevüjsxg £4'/-t vlát Budapest legújabb fényké­pét a rendőrség közlekedési osztálya fotografálta. A nagyvárost, a világvárosokat ezerféle statisztika, ezer •oldalról mutatja be. A számok beszélnek. A pesti köz­lekedési rendőrség most arról készített kimutatást, hogy a főbb útvonalakon mennyi, és milyen jármű ha­lad át naponta Talán a legérdekesebb statisztika ez mindazok között, melyeket eddig Budapestről megis­mertünk. Soha ilyen élénken nem beszéltek a számok «és az adatok, melyekből kiderül, hogy Budapest legfor­galmasabb pontja a Calvin-tér. A Calvin-téren, na­ponta, a nappali órákban 18.978 jármű halad át. Aa elmúlt évhez viszonyítva csökkent a forgalom a Cai- vin-tércn. Tavaly ugyanott 24 404 jármüvet számláltak össze a közlekedési rendőrök ugyanennyi idő alatt. Általában az Andrássy-ut és Vilmos császár-ut torko- lása kivételével (mely a statisztikában a negyedik he­lyen áll) mindenütt csökkent a jármüvek forgalma Budapesten . .. Mit jelent ez? Elsősorban azt jelenti, SJiogy a jármüvek száma is csökkent. Másodsorban azt Üelentt, hogy egyrészt a pestiek egyre többet és töb­bet kénytelenek gyalog járni, Illetve klsszakasszal járni, melynek sikere nem jelenti azt, hogy a villamo­sok száma emelkedett, csupán az eddigi üres villamo­sok teltségét jelenti, másrészt pedig azt, hogy az áru­forgalom is kisebb, ami alatt az építkezések csökkené­sét is érteni kell... De menjünk tovább. A főváros második legforgalmasabb gócpontja a Calvin-tér el- sőége után a Berlini-tér. Harmadik helyen a Kossuth Lajos-ucca és Kákóczi-ut torkolata áll, a negyediket már említettük. Sorrendben a Gellért-tér, majd az Apponyl-tér következik, aztán jön két hid: a Margit- hid és a Ferencz Józseí-hid, majd a Baross-tér, a Bethlen-ucca torkolatánál és csak aztán illeszkedik be a statisztika rendjébe az Oktogon-tér, ahol naponta 10.710 jármű halad át, az elmúlt évi 10.318 jármüvei szemben. Még érdekesebb és jellemzőbb a nagyváros életére a statisztika második része... Ez azt bizo­nyltja, hogy az egyes jármüvek közül a különböző gócpontokon melyik fordul meg legtöbbször. A villa­mos forgalom a Nagykörút és Bákóczt-ut talákozá- sánál kulminál. Ez a tipikus pesti polgári osztály centruma. A legtöbb autóbusz viszont a Clark Adám-téren halad át. Itt hiányzott legjobban a múlt­ban a villamos közlekedés. A személy a utóm o- b i 1 o k legnagyobb része ugyancsak itt fordul meg. Ez a kivételesek centruma, az Oktogon-térrel együtt. Előbbinél a Vár, és a Dunapart hoteljeinek forgalma, utóbbinál a Városliget, az Andrássy-ut Köröndtől dél­nek eső forgalma emelte a személyautomobilok szá­mát legmagasabbra... Motorkerékpároknál az Oktogon-tér viszi el a pálmát. A legtöbb kerék­pára Calvin-téren halad át, a legtöbb kézikocsi a Baros-tér sarkán (Keleti Pályaudvar!), a legtöbb ló- fogat pedig a Ferencz József-hid pesti hídfőjénél. (Vá­sárcsarnok, budai sváb-környék!). egyetem tanára és a gyermekpsychológla terén kifej­tett működéséről nevezetes, ami már Inkább illik cg.v nőtudóshoz! ... A közkatonák között szerepel Mme Curie asszisztensnője, Ellen Gleditsch kisasz- szony, kinek a rádium körül vannak komoly érdemei... A nőtudósok a Zeneakadémiában üléseznek, előadáso­kat tartanak, melyek közül az elnöknőt illeti az első­ség. Westcrdyk tanárnő a növénypathológia fejlődésé­ről tart németnyelvű előadást a világkongresszuson .. . Tudomásunk szerint a magyar hölgytudósok testületi­leg, teljes létszámmal megjelennek az előadásokon és gyűléseken, de a házigazdái tiszten kívül jelentősebb szerepet nem töltenek be. A Keleti Újság olvasóinak még az elmúlt színházi sze­zonban beszámoltunk a fillé­res színházak sikeréről. Az Erzsébetvárosi Szinház és a Józsefvárosi Szinház a közönségnek azt a rétegét hó­dította meg a szinház számára, mely évek óta nem járt színházba, a magas helyárak miatt. A világvárosok­ban ez mindenütt megvan már évek óta. A külső vá­rosnegyedekben játszanak a berlini, párisi, londoni és budapesti filléres színházak, még pedig a nagy színhá­zak műsorát játsszák, természetesen egy kicsit el­késve és természetesen nem drága sztárszinészekkel... Budapest első a világon, mely megengedte magának, hogy filléres színházaiban a legnagyobb sztárt: Csor- tos Gyulát szerepeltesse. Csortos szerződést kötött a főváros három legolcsóbb színházával, a Bethlen-téri- vel, az Erzsébetvárosival és a Józsefvárosival Csortos kimegy a külső perifériákra játszani. Szegedi sikere, után művészetének, dicsőségéinek, népszerűségének te­tőfokán Csortos Gyula nem nagyképüsködik és nem csinál belőle „esetet“. Az igazi szinész mindenkié. Ö, aki a legjobban fizetett budapesti férfisztár, a filléres színházakkal kötött megállapodásában nem alkudo­zott, nem strófolta fel a gázsit, nem mondta a direk­toroknak: „Ugyan kérem, hogy képzeli, én a maga se­lejtes mülntézetében?“ ... Csortos elfogadta az aján­latot, amit kapott és aláírta a szerződést. Csortos ki­megy a perifériákra játszani, a népnek, fis a rangjá­ból semmit sem vészit ezzel. Sőt ellenkezőleg! Szerény véleményünk szerint Csortos Gyula ezzel az elhatáro­zásával emberi és művészi rangjában fejjel megnöve­kedett! Eltemették azt a pesti szí­nésznőt, aki hat esztendővel ezelőtt valahogy elmaradt a színpadtól, most aztán visz- sza akart menni a színpadra, hogy a kenyerét megkeresse, de nagyon kövérnek ta­lálta magát és mesterséges fogyókúrát tartott, ami az­tán végkép elfogyasztotta az élők sorából. . Szegény XVII. ÉVFOLYAM■ 200. SZÁM­SCHALONI ASCHi Özönvíz trilógiája A világhírű író ebben a nagysza- básu regénytrilógiában nem csupán az egyes ember lelkivilágát és fej­lődését ecseteli mesieri módon, ha­nem epikai szélességgel vázolja fel a nagy eszmei áramlatok harcait, a társadalmi átalakálások mozgató erőit is. Meseézövése emellett oly izgatóan érdekes, hogy az olvasó nem is tudja a történéseket hűvö­sen mér egelni, annyira magával ragadja az események áráadat. 1. Péfervár* 2. Varsó 3. Moszkva Ára egyenkint, íűz%?e 54 lej. A trilógia együtt ... 162 lej. Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában Kvár, L. Pop ucca 5. Vidékieknek a pénz és 10 lej portó- költség előzetes beküldése esetén azonnal szállítjuk. 130 lej értékű megrendelésnél, az összeg előzetes beküldése után, portómentes szállítás. Berczelly Magdát nem kisérte a pályatársak gyász- menete. Az elmúlt hat esztendő alatt elfelejtették. Azt sem tudták, hogy valaha is a színpadé volt és a ha­lála sem keltett volna nagyobb feltűnést, ha nem fo­gyókúra viszi a sirba! ... Holott szegény Berczelly Magda, aki soha nem tartozott a kivételes, a nagy, az elhivatott színpadi művészek sorába, éppen ezzel a ha­lálos fogyókúrával szerezte meg magának a kivétele­sek rangját, éppen ezzel érdemelte volna ki, hogy ha­lotti poraiban (alig maroknyi halotti poraiban!) igaz! színésznőnek tartsák! ... Mi tagadás, a közönség is el­felejtette és a közönség is egykedvűen tért volna na­pirendre elmúlása fölött, ha Berczelly Magda nem a fogyókúrában sorvad el, egyetlen halk sóhajjal áthör­dülve a másvilágra! ... Micsoda testi és lelki erőre volt szüksége, micsoda rendkívüli fegyelmezettség és akarás kellett hozzá, hogy az élete árán Is visszahó­dítsa magának a színpadot, amelyből élni akart s ame­lyért meg kellett halnia! .. . Mondottuk, szegény Ber­czelly Magdát nem kisérte a pályatársak részvéte az utolsó földi útjára. Úgy halt meg, mint privát nő. A színházak hivatalosan nem is vettek tudomást a ha­láláról, De a íejfájára oda kellene vésni nagy betűk­kel: „Hősi halált halt a színjátszásért!“ ™'l Valamelyik színházi ripor- Alpar es a vallás j ter azzal a szenzációval szoi- gált közönségének, hogy Al- pár Gitta elhagyja ősei hitét és kikeresztelkedik ... Nem tudom mért szenzáció ez, mért kell erről, Ilyes­miről egyáltalán Imi? Alpár Gitta magánügye, hogy megr.iarad-e vallásában, vagy uj hitre tér! A közügy Alpár Gitta személyét illetően: a hangja, a játéka, mű­vészi lénye, szereplése! ... Az a bizonyos színházi ri­porter hozzáfűzte, hogy Alpár Gitta azért tér ki. mert Berlinben fog vendégszerepelni!... A művésznő nem hagyta válasz nélkül a „szenzációt“. Kijelentette, hogy nem tér ki. Esze ágában sincs kitérni. Berlinben nem lép fel, mert aki Pesten, Becsben és Londonban éne­kelhet (már pedig 3 énekelhet) az kárpótolva van Berlinért! ... Bennünket csakis ebből a szempontból érdekel az eset. Alpárnak, teljesen függetlenül szár­mazásától és vallásától, teljesen igaza van ... Művész hazája a széles nagyvilág! I Számok beszélnek Csortos a Filléres színházban Szegény Berczelly Magda Alig mentek el a droguls- ták és fogtechnikusok, az egyetemet végzett nők világ­szövetségének világkongresz- szusa következik Budapesten. Szeptember eső napjaiban a világ nő-tudósai itt ad­nak egymásnak találkozót, a földkerekség minden tá­járól érkeznek a tanács tagjai és a közkatonák, akik között bizonyára van nagyon sok úgynevezett ,,kék­harisnya“ is, de hivatott, komoly és elismert tudósok­ból áll legnagyobb részük. A női tudósok budapesti világkongresszusának einöknöje Johanna Wes­te r d y k, a németalföldi, baaml növényvizsgáló Inté­zet vezetője, az utrechti és amsterdami egyetemek ta­nárnője. A világ gazdaközönsége főleg a lisztharmat ellen való küzdelme révén ismerik, azok sem igen tudták hogy nő. Úgy látszik a llsztharmat elleni küz­delem nem túlságosan nőies foglalkozás! A helyettes elnökr.ő, Prof. Winnifred Cullis, a londoni Női tudósok világ­kongresszusa LányoJk hönyvtära rózsaszín regények sorozata Kötetenként 30 tej. Kaphatók a Keleti Újság ki­adohióataUbaa Kvár, Baron L. Pop u. 5. Vidékieknek a pénz és lOiej portó beküldése esetén azonnal szál­lítjuk. 150 lej értékű könyvrende­lésnél, az ös-zeg előzetes bekül­dése után, portómentes szállítás. Marlitt E.: ................. Renilzkyné: ................ Fred Andreas ............ Acrémant: ................. Dane Simpson : ........ H. de Vere Stacpoole: Lor na Rea:. .............. A. M. Williamson: ...... GeorsdS Imann: ...... A vénkisasszony titka A pusztai királykisasszony A második feleség Szőke mint a buza Valaki jár a sötétben Rajta, házasodjunk! Sir John közbelép A kék laguna Asszonyok Pénz A szív és számok

Next

/
Thumbnails
Contents