Keleti Ujság, 1934. szeptember (17. évfolyam, 198-223. szám)

1934-09-20 / 214. szám

10 Kufflfys&Cf XVII. ÉVFOLYAM. 2U. SZÁM. 7 LEGÚJABB íjrtithmiétbütiíiizm Litvinov ünnepélyes bevonulása a nép- szövetségi közgyűlésre A svájci rendőrség megszállta a népszövetségi palota környékét, de a tüntetések elmaradtak — De Valera az egyéni és vallás­szabadság tiszteletbentartására figyelmeztette a szovjetet (Genf, szeptember 18.) A Népszövetség mai nagy napjáról a következő részleteket jelen­tik: A folytatólagos közgyűlést kedden dél­után hat órakor nyitották meg. A palota előtt már a kora délutáni órákban óriási tömeg gyűlt össze s a rendőrség attól tartott, hogy tüntetések lesznek a szovjet ellen. Éppen ezért széleskörű előkészületeket tettek. Amikor Motta svájci fődelegátus autója a palota elé érkezett, a tömeg lelkes és hosszas óvációban részesítette. Szovjetellenes tüntetés nem volt. Az érdeklődők legnagyobb része külföldi volt s a kíváncsiság tulajdonképpen a szovjet tör­ténelmi nevezetességű bevonulásának szólt. A karzatok is zsúfolásig megteltek. A szavazásra először az a kérdés került, hogy felvegyék-e a szovjetet a Népszövetségbe? Negyvenkilenc állam képviselői szavaztak a kérdésben. Hét órakor hirdették ki az ered­ményt, mely szerint 39 állam igennel, három állam nemmel szavazott, hét állam pedig tar­tózkodott a szavazástól. Hat állam képvise lője egyáltalában nem jelent meg. Másodszor arra a kérdésre szavaztak, hogy állandó ta- náostagságot kapjon-e a szovjet. Ennél is 39 igenlő szavazatot kapott a javaslat. A szavazás alatt a 40 tagú szovjet-delegá­ció Litvinov vezetésével a közgyűlési terem mellett lévő egyik kisebb teremben tartózko­dott A szavazás megkezdése előtt Sandler svéd külügyminiszter, a népszövetségi közgyűlés el­nöke megnyitó beszédet mondott, majd Mádéi rada spanyol delegátus bejelenti a politikai bizottság határozatát a szovjet felvételéről. Motta svájci fődelegátus tiltakozását jelenti be a felvétellel szemben. De Valera ir miniszterelnök bejelenti, hogy Írország ugyan a felvétel mellett sza­vaz, de felhívja a szovjet kormány figyelmét az orosz nép egyéni és vallásszabadságának tiszteletbentartására. Perzsia, Argentina és Portugália kiküldöttjeinek felszólalása ulán sor kerül a szavazásra. Negyednyolc órakor Sandler közgyűlési el­nök meghívja a szovjet delegációt s rámutat arra, hogy a mai nap történelmi fordulatot jelent a Népszövetség életében. Csak a jövő fogja megmutatni a mai esemény fontosságát. Majd a mandátum-megvizsgáló bizottság meg teszi jelentését, mely szerint a szovjet-kikül­döttek megbízó leveleit rendben találta és en­nek értelmében a szovjet delegációt Litvinov külügyi népbiztos, Potemkin római szovjet követ és Stein finnországi szovjet követ ve­zetik. Anyanyelvűnk. A helyes és tiszta magyarság kézikönyve Idegen szavak szótára. A kisebbségi (román­magyar) szótárt összeállította Szécsi Sándor tanár. A helyes magyarság szótárát összeállította Dr. Ba­lassa József. A tiszta magyarság szótárát szerkesz­tette Dr. Tolnai Vilmos. Használati utasítás Koszto- ányi Dezső cikkéből. Nélkülözhetetlen mlndazdknak, akik a helyes és tiszta magyarsággal akarnak írni és beszélni. 168 oldal fűzve, finom papíron ára 40 lej. Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában. — Vidéki portó 10 lej. Bármily könyvekre vonatkozó legalább 200 lejes megrendelésnél, a pénz előzetes beküldése esetén, portóköltséget nem zsáuiitunk. 7.25 órakor általános taps' közepette be­vonult a 40 tagú szovjet delegátció és Litvinov azonnal a szószékre lép- Feszült figyelemmel hallgatott beszédének bevezetőjében köszönetéi fejezi ki mindazoknak, akik a szovjet felvéte­lének érdekében közreműködtek. Majd hang­súlyozza, hogy a szovjet uj állam, nem ugyan földrajzilag, hanem társadalmi berendezkedé­sében és e téren gyökeresen különbözik a többi államoktól. E különbség katonai téren is meg­érződik. így önként adódik a kérdés, hogy lehetséges-e a szovjetnek a nemzetközi életben való közreműködése? Tág látókörű államfér- liak ezt kétségtelennek tartják. Majd hang­súlyozza, hogy egyetlen államban sem csopor tcsul annyi nemzetiség, mint a Szovjetunióban s a szovjet kormány valamennyi nemzetiségnek szabad fejlődést biztosit. A szovjet — folytatta — már többizben csatlakozott a nemzetközi egyezményekhez, hozzájárult több megnemtámadási szerződés­hez, a háború törvényen kivül helyezéséhez, mint a világbéke legfőbb biztosítékaihoz. A szovjet kormány mindig tiszteletben tartotta a vállalt nemzetközi kötelezettséget, — fejezte be beszédét. Barthou beszéde után újabb taps hangzott el, de az általános benyomás az volt, hogy any- nyi harc és nehézség után ilyen nagyfontos- ságu történelmi pillanatban mást lehetett volna várni egy nagyhatalom képviselőjétől. A leégett Morowcastfe összes tisztjeit vád alá helyezték fNewyork, szept. 18.' A leégett Morrovcastle hajó ügyét kivizsgáló bizottság elhatározta, hogy a nyomozást cöbb irányban kiterjeszti s főképpen azt igyekszik megállapítani, hogy a hajón miért teljesített szolgálatot annyi külföldi állampolgár. Azt is kimondotta, hogy a hajó valamennyi tiszt­jét vád alá helyezi. Aw. angol hadgyaîtorlalolt Sréfás epizódja (London, szept. 18.) Az angol lapok mulat­ságos esetről számolnak be, amely a legutóbbi an­gol nagy hadgyakorlatokon történt. A kék és pi­ros sereg állott egymással szemben. A kékek pa­rancsnokánál küldöttség jelent meg és felszólí­totta a tábornokot, hogy miután a gyakorlat terve szerint ö megsebesült, adja Ét helyettesének a ve­zetést. A tábornok azonban figyelmesen elolvasta a tervet, majd magához hivatta a katona-orvoso­kat, akik megállapították, hogy az orvostudomány szerint a szóbanforgó sebesüléssel még öt órát él­het. Közölte tehát a kiküldöttekkel, hogy még öt óra hosszat vezetni fogja a gyakorlatokat. Hat hónapra betiltottak egy tót lapot (Prága, szept. IS.) A szlovák nemzeti párt­nak Turócszentmártonban 55 éve megjelenő Na- rodni Novini cimü lapját a cseh kormány hat hó­napra betiltotta. A cseh ellenzéki lapok ebből az alkalomból élesen támadják a kormányt, s meg­említik, hogy a lap magyar uralom idején negy­ven éven át háboriüiatatlarsul védte a szlovák nép érdekeit. Legújabb sporthírek I liMBiiaiiiiBînriiingiiBTygiigrigBiinwBBTiiTnTriiTTTnwiBHninTiiiwnBrMWwriiHfî Tilden biztosan verte Cochetat (Lyon, szept. 18.) A professzionista tennisz- bajnokság döntőjében Tilden és Cochet kerültek szembe egymással, mindketten nemrég még Wim­bledonban játszottak döntőt egymás ellen. A mécs­esét 3:6, 6:3, 7:5, 6:4 arányban Tilden nyerte meg. — VASÁRNAP MAGDEBURGBAN FRAN­CIAORSZÁGGAL TALÁLKOZIK A NEMET ATLÉTAGARDA. A nemetek a finnek ellen ki­vívott értékes győzelmük után vasárnap Magde- burgban a francia atlétákkal ütköznek meg. Ha­bár a francia atlétikának van néhány kiemelkedő embere nem akadályozhatja meg Németország fö­lényes győzelmét. Apróhirdetések Szavanként... 8*— lej A legkisebb apróhir­detés ára ... 80*— lej Álláskeresőknek szavanként... 1*— lej Legkisebb hird. ÍO lej Nagyobb mennyiség lekötésénél árengedmény Jeligés levelekre) megkeresésekre csak vftlaszbélyeg beküldése esetén válaszolunk és csak portöioH leve* lekel továbbítunk. ÁLLAST KERES Egyetemi hallgató E román, francia nyelv­tudással, középiskolai tanulók magántanitását vállalja Ko ozsváron la­kás, vagy ellátásért is. Cim a kiadóban, G 728 gégémet uricsaládnál lm lakást keres orvos­tanhallgató. Cim a ki­adóban. 3057 ADAS-VÉTEL ■pefehéiészoba, ■ ebédlő berendezés kifogástalan állapotban eladók. Cim akiadóban 3053 aíkalmazAs Bf eresek azonnali be­im lépésre sör- és bor­raktáramba fiatal pince­mestert, ki a raktári te­endőket is vég i, vala­mint egy fiatal fűszeres segédet, ki a vasszak­mához is ért. Nőtlenek előnyben. — Bemann, Topllţa-Româna. K 384 jgJunvadmeqvébun városi gyógvszertár családi okok miatt sür­gősen átadó. Cim a ki­adóban. K 395 cieler autó teljesen ** üzemképes állapót- ban, uj gumikkal sür­gősen eladó— Cim: Dr. Mezei garázs. Str. Moţi­lor 60. G 730 KÜLÖNFÉLÉK Iferesünk garanciá­im képes, kereskedelmi prakszissa! bíró vasúti kioszkvezetőket. Cim a kiadóban. G 729 KUDÓLAKAS amoda és Tsa p ar­kett asztalosok ju­tányos árban vállalják A Reg. Ferdinand 32 alatt első eme­leti uccai négy szoba, konyha, fürdőszobás la­kás november 1-re ki. adó. Ésetleg megosztva, 2 szoba konyha külön s a különbejáratu másik 2 szoba külön. Értekez­ni az udvaron Léb urék- nál, vagy az ügyvédi irodában Str. Vlabuţa 3, földszint 4, vidékre is u j és régi parkett lefektetését, fel- gyalulását, acélí'orgácso- lását, puhapadló elké­szítését, beeresztését szakszerűen. Megrénde- lést Piaţa Unirii 9 szám alatt a házfelügyelőnél kérjük. Lakáscím: Pop Retegan ucca 4. K 395 időt, fáradságot és költ- ■ séget kiméi, ha hirdet a Keleti Újságban. Uj könyvek: Reread Miklósné: Sz. Bertalan éjszaka, kötve lej 11" Török Sophie: Hintz tanársegéd úr ...... „ 9G Ludwig Wolf: Égre nyíló szem ......... „ „ 60 Faszary Gábor : Monpti ......„ „ 117 Minden egyes 'vászonkötés­ben, hófehér oaclron. ' Ka.vha.ló a KELETI U1SAG kiadóhivatalában Kolozsvár, 'Baron L. Pop uccaó. 'Vidékineke a pénz és W .et porto, előzetes beküldése esetén azonnal szalltthk. Ha a ren- detésa 200 léiét meghaladja, portóköltséget nem számttunk Nyomatott a kiadótulajdonos LAPKIADÓ R-T. nyomdájában. Cenzurat

Next

/
Thumbnails
Contents