Keleti Ujság, 1934. augusztus (17. évfolyam, 171-197. szám)

1934-08-15 / 183. szám

'KVII. ÉVFOLYAM. 183. SZÁM. * a Gömbös és Kánya külügyminisz­ter varsói látogatása (Bocs, augusztus 13.) A bécsi sajtót élén­ken foglalkoztatja Gömbös és Kánya magyar miniszterek állítólagos varsói útja. A Mon­tagsblatt szerint a magyar miniszterelnök és külügyminiszter varsói utjának nem lehet csupán udvai'iassági jelleget tulajdonítani. A lengyel-magyar barátság már régi múltra te­kint vissza, a magyar államférfiak most azcrt mennek Varsóba, hogy egyengessek Lengyel- országnak a római egyezményhez való csatla­kozásának útját. Róma és Budapest között már régóta meleg viszony áll fönt s az utóbbi időbeu Lengyelország is barátságosan nézi a római diplomácia munkáját. Byrd kapitányt megtalálták (Ntwyork, augusztus 13.) Byrd kapitány kuny­hóját harmadszori kisérlet után a déli sarki hóme- zőkben a mentőexpedició megtalálta. Az expedíció hótraktorokkal indult el és az amerikai földrajzi társaságiak küldött szikratáviratában azt je­lenti, hogy a kapitányt a körülményekhez képest egészségesen találta meg, habár a hiányos táplál­kozás miatt nagyon lesoványodott. A kunyhó két­száz kilométerre van Little-Amerikától. OsszeállitoUák az aj népszövetségi ülésszak tárgysorozatsit Géniből jelentik: A szeptember 7-én meg­nyíló népszövetségi 81-ik ülésszak tárgysorozatát közzétették. A tárgyalások anyagát tóképpen a kisebbség-védelmi kérdések képezik, igy a lengyel- országi és felsősziléziai panaszok, továbbá Pless hercegnek a lengyel állam ellen beadott panasza. A lengyel pénzügyi hatóságok adótartozás miatt elárverezték a herceg kastélyait. Megtárgyalják a svájci állampolgárok által elszenvedett háborús károk ügyét, a saarvidéki népszavazást és a Para­guay _Bolivia között folyó háborút. LEGYEN OVATOS A minőségnek megvan az ára! Árengedményekéi csakis silány gyártmányokra nyújtanak! Tegye élvezetessé a rádióvételt uj TUNGSRAM csövek bevezetésével, amelye­ket most szabott, olcsó árakon vásárolhat! TUNGSRAM Tömegszerencsétlenség egy székely községben A megvadult lovak belegázoltak egy temetés közönségébe — Kilenc súlyos és 30 könnyebb sebesült Szerkesztőségeket támadott meg a monostori vámszedö (Kolozsvár, augusztus 13.) Hétfőn délután 4 Őrá körül bérkocsi állott meg előbb a „Jóestét“, majd a Friss Újság szerkesztősége előtt. A kocsiból Muresan Josif Monostor úti lakos, ismert liberális­kortes szállt ki. Kezében bunkósbotot forgatva, be­ment a Mariamim udvarára, ahol a „Jóestét“ szer­kesztősége van és se szó, se beszéd, a helyiségnek öt ablakát betörte. Aztán kocsiba szállt és elhaj­tatott. Nemsokára megállt a Friss Újság szerkesz­tősége előtt cs itt is hasonlóképpen cselekedett: az ajtó- és a kirakat-üveget beverte. A lap egyik fiatal riportere a kocsi után vetette magát és a sarkon megállította. Muresan hevesen tiltakozott fez ellen, néhányszor iá is ütött botjával a fiatal­emberre, de ekkor már közbelépett a rendőrség, leigazoltatta és bekísérte a rendőrségre. Itt aztán előzetes letartóztatásba helyezték. Muresan furcsa eljárásának az az oka, hogy a napokban cikk je­lent meg a Jóestétben, mely arról szólt, hogy Mu­resan igazságtalanul és jogtalanul egy lejes vá­mot szedett a gát melletti telkén áthaladó fiirdö- sóktől. Érdekes egyébként, hogy a Friss Újság ab­lakait tévedésből verte be, mert neki azt mondták, hogy a Friss Újság is foglalkozott ügyével, holott ez az információ alaptalan volt. Muresan ellen mindkét lap megtette a feljelentést. Mielőtt fürdőre utazik, okvetlenül vásárolja meg a „HERMES“ legújabb nyári menetrend könyvét! A 200 oldalas komplet vasúti útmutató Románia összes fürdő- és üdülő­helyeinek kalauzát is tar­talmazza. Ára 45’— lej. (Sepsiszentgyörgy, augusztus 13.) Vasár­nap délután Árapatak község népe Covesan Áron gazdálkodó temetésére sereglett össze. A koporsót vivő emberek már a ház elé értek, mikor a gyászoló kocsi két első lova megijedt és a gyeplőt elszakítva a gyanútlan tömeg há­tába rohant- A megvadult állatok, mint a golyó a bábokat, verték szét az embereket, majd megbotolva a gyászolók közé zuhantak. Csakhamar kétségbeesett jajveszékelés töltötte be az udvart. A község bírája autóbuszt hoza­tott Sepsiszentgyörgyről és 0 sebesültet beszál- littatott a közkórházba. A sebesültek között leg­szerencsétlenebbül járt Dénes Eszti 5 éves leányka bordatöréssel és súlyos belső sérülések­kel. A többi sebesültek: Dénes János, Dénes Jánosné fején és arcán, Gaszpor Mihályné a vállán, Lângă Andrásné szintén fején sérült meg, Simon Ileané hátgerinc törést szenvedett,1 Dénes Sándornénak a lába tört el és súlyosabb sérülés is érte. A baszk tartomány fellázadt a madridi központi kormány ellen Huszonöt polgármestert és községi tanácsost letartóztattak A tartományi csapatokat riadókészültségbe helyezték Alfonz spanyol exkírály fiát Klagenfurt közelében halálos autókatasztrófa érte (Madrid, augusztus 13.) Á madridi köz­ponti kormány és a baszk tartományi kormá­nyok között fennálló régi ellentét vasárnap nyílt kirobbanáshoz vezetett. A három baszk tartományban választási nagygyűléseket ren­deztek vasárnap, de a központi kormány meg­tiltotta a tartományi kormányok által kezde­ményezett választások megtartását és betil­totta a kortes hadjáratot is. Az intézkedés nagy elkeseredést szült. A községi tanácsok titokban mégis gyűléseket tartottak, minek következtében a központi kormány mintegy huszonöt polgármestert és községi tanácsost tartóztatott le. A letartóztatások miatt meg­mozdultak a szakszervezetek is és általános sztrájkkal akarnak kifejezést adni tiltakozá­suknak. A baszk városok letartóztatott polgármes­terei és városi tanácsosai között van San Se­bes ti an és Bilbao városok vezetőségei is. A tüntetések a rendőrség beavatkozására lecsil­lapodtak, azonban a helyzet rendkívül feszült mindenik baszk városban. A helyőrség csapa­tait riadó készenlétbe helyezték s általában rendkívüli intézkedéseket foganatosítottak, hogy az esetleg kitörő zavargásokat leverjék. Gonzales herceg halálos antő-balesete. (Klagenfurt, augusztus 13.) Alfonz spa­nyol exkirály fia, Gonzales, Klagenfurtból ki­indulva, autókiránd-ulásra ment a wörthi tó környékére. Az autót nővére vezette. A kocsi, eddig ismeretlen okból, árokba fordult. Gon­zales herceg súlyos sérüléseket szenvedett s ennek következtében hétfő reggel meghalt. Nővére sértetlenül menekült meg. Don Gon­zales 19 éves volt. Újabb jelentések szerint, Don Gonzales maga vezette a gépet, amikor feltűnt egy mo­torbiciklista, aki részegnek látszott. Az infáns ki akarta kerülni a biciklit, de mozdulata végzetes lett, mert nekirohant egy falnak és az infáns súlyosan megsebesült. A biciklista, akiről kiderült, hogy egy báró, beismerte bű­nösségét.

Next

/
Thumbnails
Contents