Keleti Ujság, 1934. augusztus (17. évfolyam, 171-197. szám)
1934-08-13 / 182. szám
XVII. tv FOLYAM. 182. SZÁM. If mm NYIRŐ JÓZSEF: Kifogyánk a vén Sala Dávidból is KriETtUfSM* Olyan harag nem volt még a .világon, amilyent a két vén ember, Üdő Márton cs Sala Dávid bátyám tartott. Csak azért nem ölték meg egymást idáig, mert mind a ketten a száz esztendő felé ballagtak. Annak is már lehet hetvcn-nyolcvan esztendeje, hogy a leányt megölték, csak hogy egyiküké se legyen. Töm- löcöt is ültek miatta, aztán az élet kiverte őket a havasba. Megvénült az erdő is mellettük, de ők nem békéitek- Annyi bizonyos, hogy a két vén embernek még a holttestét se lehetne egymás mellé tenni, úgy gyűlölik egymást. Mi akik későbben születtünk, nem értjük az efféle végzetes, gyilkos indulatokat, de ők más fából voltak faragva. Éjjel is tartották a haragot. Ha felriadt valamelyikük, megnézte, hogy ég-e a másik tüze. Ha a tűz kialszik, az /innak a jele, hogy njnes aki fát vessen rá, mert a tűz gazdája meghalt. Ráértek egymásra gondolni, mert az ilyen féligrothadt vénemberek csak félszemmel alszanak. A két tűz, — két élet — tovább égett- De megtörtént, hogy a vén Sala tüze leszakadt, mert az öreg elszenderedett- Üdő Márton ilyenkor fölugrott és átbődiilt hozzá: — Élsz-e még Dávid? Az álmából felrettent Sala visszabődült: — Élek hát! — Meg nem döglöttéi meg? — Nem hát! — Elég'kár! Sala Dávid arra gondolt ilyenkor, hogy nyugodtan felfordulna, ha az Işten megengedné, hogy egy reggel ő rúghassa meg a másik holttestét s mondhassa: „Nohát! Méges megmuráltál!“ Szívósak voltak azonban mind a ketten, Egyik sem akart engedni. Egy reggel azonban a vén Sala nem tudott felkelni. Szédült, forgott a szeme előtt az erdő s a forróság dőlt a száján. Nem akarta hagyni magát, de visszaroggyant. Üdő Márton mikor meghallotta, felorditott örömében. — Most megbosszantom! Másnap hajnalosan, mikor annyira virradt, hogy az ember saját magát meg tudta különböztetni, már talpon volt, fogott egy ásót és átment a vén Salához, aki dühösen emelkedett négy lábra a vackáról. — Mit akarsz itt? Üdő Márton kacagott s a tehetetlen beteg lábainál ásni kezdett. Sala Dávid észbe kapott. — Istened ne legyen, te az én síromat ásod! — Nem es a magamét! — kacagott Üdő Márton. Tüzes fájdalom nyilait végig Dávid bácsin s erőtlenül visszaroskadt. — Vesztettem! — nyögte bánatosan. Üdő Márton csak ásta tovább a sirt. Sala Dávid nézte. Nézte délig, nézte estigNézte addig, mig térdig ért a gödör, nézte akkor is, mikor elveszett benne Üdő Márton. — Méges a te sirod lesz! — határozta el. A fejsze ott volt a háta mögötti fenyőfába belesujtva. Kinosan felemelkedett és kézbe vette. Odatántorgott a gödörhöz és feje fölé emelte. —Most meghóttál Marci! Farkasszemet néztek egymással. Tudja- fene, mit gondolt az egyik, tudjafene mit gondolt a másik, de a fejsze lehanyatlott, Üdő Márton is abbahagyta a sirásást. Szégyenkezve kimászott a gödörből s úgy ment haza, mint a leforrázott kutya. Azon az éjszaka csendesen voltak mind a ketten. Töprengtek, gondolkodtak. Senki sem tudhatta, mi történik bennük, mert mindenki aludt s a havason csend volt. A szép néma mélységes éjszakában csak a hold képe rezgeti a patakban. A róka elgondolkozva nézte a parton egyideig, de ő is beszédült álmosan a bokrok közé és mohát kapart a feje alá. A hegyek egymásnak vetett háttal aludtak, a faágak fáradtan lógtak a földig. Éjfél után a vén Sala felrettent. Körülnézett és megpiszkálta a tüzet. Kissé ült a fenekén, belenézett a távolba és azt mondta: — Itt az ideje, hogy paphoz menjek! Kicsit sajnálta, hogy mégis meg kell adnia magát. — Mindegy na! Komótosan felkészülődött. Emberek eleibe való gúnyát vett fel s elindult. Az utbaeső szállásokon beszólt: — A paphoz megyek! — Akkor megette a fene! — sajnálták az erdei népek. Aki már a paphoz megy, annak vége. Aznap csak félésszel, s félkézzel dolgoztak az emberek a havason- Aggodalmaskodtak a vén Sala Dávid miatt. — Még ott talál felfordulni valahol az ut- szélen! — vélte Ülü János. — Lehetségös! — ismerte el a C-sedő ur szolgája. Eltelt dél, eltelt a délután, de a vén ember csak nem jöttEstefelé, dolguk végeztével összegyűltek a vén ember kajibája előtt. Egyikük tüzet tett, hogy legyen aminél megpihenjen, másik a széna ágyat puhogatta fel, a Csedő ur szolgája éjjelre való fát hasított s mindent elvégeztek a ház körül, hogy ezzel is segítsenek rajtaA csillagok már pattantak fel, mégsem jött az öreg. Ülü János s még két fickó legény már készülődtek is, hogy elébe menjenek, de akkor a vén Sala befordult Csinód fejénél az ösvényen. Szörnyűségesen nézett ki. Alig állott a lábán. Véres volt apadt két szeme, lihegett, reszketett és még a görcsös botján is végig folyt az izzadtság- Tehetetlenül rogyott össze. Hideg vízzel meghintőzték a homlokát, nyeleitek is egy-két kortyot vele s gunyástól lefektették a szénaágyra. Csak most látták, hogy egészen meg van változva. Rémület, félelem irtózott a szemeiben. , — Elfelejtettem! — nyögte sötéten. — Mit? -— hajlottak bele ketten is az arcába, hogy jobban értsék az elhaló szót. — A Miatyánkot!... — Három Miatyánkot rendele a pap, mikor meggyóntam... — Ez a penetencia! — emlékezett homályosan Ülü. — Ellcárhozik, ha el nem mondja.. — Hijj a Ponciussát! — hökkentek meg a népek. ■— Ez igenigennagy baj! — Próbálja meg Dávid bácsi, hátha eszébe jutna! — biztatta Ülü János, — mi is segítünkA vén kisértet felhördült. Egy asszony tartotta a hátát s összetette imádságra a két kezét. A férfiak levették a sapkát— Kezdje no! — biztatták. — Miatyánk ... Ur Isten ... ki •. • vagy a... mennyekben .. • — erőltette Dávid bácsi — szöntöltessék... meg ... a Te neved!... Itt elhallgatott. Az emberek se tudták tovább, riadtan egymásra néztek- A tűzön ropogott a fenyőhasáb. * — Aki tudja, mondja tovább! — vezényelt Ülü János. Mindenkinek össze volt téve a keze— Jöjjön el a Te országod! — szólott bátortalanul a Csedő ur szolgája. — Nem a jő te bolond! — szidta Véri néni — hanem az, hogy: — „legyen meg a Te akaratod!“ — Ha jobban tudja, mért nem mondja! — sértődött meg a szolga. — Vagy imádkozzatok, vagy veszeködje- tek! — rendelkezett Üliis ki a fél markával a beteg imádságos kezét tartotta, mert már roskadozott az is az erőtlenségtől. — Mondjad hát Véri! — döfött az asszony felé a fejével. Véri néninek reszketett a szava, mikor diktálta a betegnek az imádságot: — Miatyánk Ur Isten, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön cl a Te országod, legyen meg a Te akaratod!. ■. Az asszony sáppadozni kezdett, háromszor is elmondotta, hogy „legyen meg a T,e akaratod.“ — Jaj, elfelejtettem! — sikoltott fel rémülten. Ülü János megharagudott: — Ki tudja tovább? — kiáltott rá a többire, de mindenki hallgatott lesütött szemekkel.-— Most mi az istenszentségesszentcsudáját csináljunk! — esett kétségbe és tehetetlenül lecsapta a beteg imádságos kezeit a földre. Kicsit megpihentek, mintha valami túlságosán nehéz terhet emeltek volna- A Csedő ur szolgája megpiszkálta a tüzet. Ezzel jelezte, hogy mondani szeretne valamit, de nem mer szólani. — Elkárhozolc! — nyögte keservesen a haldokló. % — Ammá bizonyos! — mondott le mindenről ÜlüTisztességes, becsületes lélekkel nem is mondhatott egyebet- Elkárhozik, annyi szent, mert ott marad a nyakán elvégzetlenül a pe- nitencia. — Kied az oka Dávid bá‘! —• 6zidta kese: riiségében. — Hogy lehet valaki olyan tiszta- csudabolond, hogyha tudja, hogy nem tudja a Miatyánkot, nem kérdezi meg a paptól! A beteg nem mert ellenkezni, mert ami igaz, az igaz. — Öt már nem szidhatod! — védte Véri néni, de ő is elhallgatott, mert újra felrémült a haldokló szava. — Elkárhozolc! — A szentyit! — csikorgatta- a fogait dühében a Csedő ur szolgája amiatt, hogy olyah tehetetlenek. — Ha igy van, igy van! — vont vállat-Ülü János. — Mi, amit lehetett megtettünk! — Assujt tettünk meg mindent! — veszekedett a szolga és hirtelen felugrott. — Én megyek! — Hova te? — A paphoz... Hirtelen megtanulom az imádságot s kihozom— Nagy eszed van neked, Feri! — dicsérte Ülü JAnos. — Hát akkor szökjél, hogy itt lég?' idejében! — .Addig valahogy tartóztassák a halált — figyelmeztette a szolga... — Ügyelgosse- nek a kalibára is. — Eridj csak nyugodtam A legény be js lépett a bokrok közé. — Nincs semmi baj, Dávid bá! — biztatták a haldoklót. — Feri hozza az imádságot! Kied Életbevágóan fontos orvosi könyvek asszonyok és anyák részére!! Nő a változás korában. Egy tapasztalt nőorvos megfigyelései és gyakorlati tanácsai. Irta: DR. FÖLDES LAJOS, főorvos. 25 ábrával, ára 78‘— lej. A FIATAL ANYA Orvosi tanácsok fiatal asszonyoknak. Ara 78 L Irta; DR, FÖLDES LAJOS, főorvos. Ez a gazdagon illusztrált könyv tartalmazza mindazt, amit a fiatal anyának szülés előtt és után, valamint a csecsemőápolásról tudnia kell. Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában Oluj, Baron L. Pop ucca 5. — Vidékieknek a pénz és 10 lej portóköltség előzetes beküldése esetén azonnal szállítjuk. — Három kötetnek (bármilyen könyv) egyszerre történő megrendelése esetén portómentesen szállítjuk.
