Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)

1934-07-05 / 148. szám

' , • Londonba és Kolozsvárra fellebbeznek a naaykárolvl parókás zsidók lSKOLA»ROYAT A Beth'en-kollégium tanítóképző, intézetének tájékoztatója a nővén, dékek felvételéről  rabbi választáson nem szűnt meg a karc, ha­nem ittég jobban elmérgesedett — Nem félnek attól, bogy európai híre lesz a botránynak — sül* iniiit Ez a befejezte dinasztia jobban mondva Weisz-dinasztia — (Nagykdwly, juj. 3) A Papokban lezajlott nag-yká- rolyi rabbiválasztás harcai sok hirt szolgáltattak a saj tónak- A parókás és paró­kát neüt viselő zsidó nők férjeinek két- tábora most ntég nagyobb ellenségeske­déssel áll szemben egymns- a rabbiválasztás előtt- választás — legalább is egyelőre — a Theitelbaum és a Weist Eizik- évek óta folyó féltékenységi harcát, terjeszkedési törekvését: A a hires szaploncai csoda­rabbi családja — éppen a legjobb időben kez­dette meg offenziváját- Ugyanis Theitelbaum Joel, a nagykárolyi örtoddx zsidók dédelge­tett tudós rabbija, ezelőtt négy hónappal a szatmári zsidóság lelki vezére lett. Távozásá­val felüjulutk azok á harcok, amelyeket csak az ö tekintélye tuddtt fenntartani s amelyek évek óta tíigbontják a nagykárolyi zsidóság belső békéjét- A neológ zsidók, okik őslakók Nagykárolyban, Theitelbaum Jóéi távozása után magukhoz akarták ragdthli a vallásos ve­zetést s ezért mindent elkövettek az ortodox zsidók fölértjének letörése érdekében. Természetesen ez az egyenlőtlen harc, egyelőre a neológok győzőimével végződött- De ez a győzelem még nein tövVétiyé» erejű- Az őrtodokok óriási összeköttetéseik révén el­érték azt, hogy a Nagykároly vidéki főrabbi tanács egy „felhívást" intézzen a zsidósághoz, melyben figyelmezteti mindazokat „okik ti Szent Tórának a szavaira hallgatnakhogy az újonnan választott Horovitz Abís rabbitlak „tilos, mint főrabbinak funkcionálnia inin den rabbisdghoz tartozó ügybe beleavatkúzni." Ezt a felhívást a vidék légtekiiitélyesébb papjai és pedig: Theitelbaum Joel szatmári* Klein I. S- halmi, Schönfeld Benjámin mi- hályfaíri, Lichtenstein B: lírásánál és Rosner Jtida főrabbik Írták alá­line, tehát a Theitelbaunt-dineLSzűá* amely­nek óriási összeköttetése és tekintélyé táti, nem engedi magát a sárba tiporni. Hiába volt tehát a napokig tartó harc, hiába volt Horowitz fényes fogadtatása, hiába volt a hálaadó istentisztelet, amely majdnem a reggeli órákig húzódott el: az ortodox zsi­dóság. amely hem akar égy fedél alatt élni n neológokkal, fütyül az egész rabbiválasztásra. Az uj főrabbit nem engedi be a rituális fürdőbe, nem engedi a templomba és nem vágat az nj rabbi metszőinél. Ez nem elég: az egész választást megpeticio- nálta s az ortodoxia kolozsvári intézőbizott­sága a napokban fogja tárgyalni ezt a sok port felvert ügyet. Százszázalékos bizonyos­sággal meg lehet jósolni, hogy az intézőbizott­ság — formái hibákra hivatkozva — meg fogja semmisíteni az egész rabbiválasztási, Ugyanis a nagykároíyl hitközség elöljárósá­gának és képviselőtestületének mandátuma már négy hónapja lejárt s szabályos időbeli az orthodox központi iroda egy ideiglenes bi­zottságot nevezett ki. hogy a hitközségi vá­lasztásokat az alapszabályok értelmében ve­zesse le- Miért, miért néni, a régi vezetőség nem távozott helyéről. Talán biztosítani akarta jelöltje győzelmét- De ez az a formai hiba, amely miatt feltét­lenül híznák az ortodoxok á megsemmisítés- ben- S bizonyosra veszik, hogy a minisztériúm is erre a törvényes alapra fog helyezkedni. De Az ortodoxok a memorandumukban, me­lyet az európai zsidóság vezetőségének, Lon- dóriba, is el fognak küldeni, sok olyan indokot hoztak fel, áhrelyeknék alapján, ha ezek az indokok beigazoiást fóg nak nyeiini, bármilyen törvényes fórum meg­semmisíti a főrabbiválasztást. A neológók, a héjasok — vagyis azok, akiknek feleségeik nem viselnek parókát — nem sokat törődnek az ortodoxok tiltakozó salvai, memörandumjáival, központi irodával. Londonnal. Ök azt mondják, hogy ők is „val­lásos emberek, hitflii zsidók“ de kivonják ma­gukat a Theitelbaum főrabbi diktatúrája alól ,— amely állítólag a kolozsvári központi irodát is hatalmában tartja — s hitközségi ügyeiket ők maguk akarják vezetni, nincs szükségük sem a szatmári főrabbi, sem pedig a kolozs­vári központi iroda dirigálására, ök még áz esetben is kitartanak a sZáploncái csodarabbá veje mellett — Horowitz Abis mellett — ha Európa-hirü botrány is lesi a nagy­károlyi rabbiválasztásból. A központi iroda hütarozata után a harc, amelynek egyes részletei a tettlegességig, ve­rekedésig is fajultak, ismét felujül s valószí­nűleg a nagykárolyi zşicţ0si\g kettészakadásá­hoz vezet­Jó is lesz Nagykárolynak két főrabbi, mert legalább a Talmud-iskolák bóther-jel megindítják az idegenforgalmat, amelynek hiányát Nagykároly a Theiteíbánm-dlnasztia elköltözésé óta olyan nagyön érzi­* Hirdetmény. Nó. 13553—984. Cluj város polgár- mesteri hivatala nyilvános árlejtést hirdet a sétatéri tónál egy híd és egy támasztó fal építésére 184.600 lej értékben. Az árlejtés f. évi Julius 17-én d. u. 5 órakora városi tanács üléstermében lesz megtartva. Egyidejűleg az ajánlattevők 5% garanciát kötelesek letétbe he­lyezni. feltételek megtekinthetők, naponta 11 és 13 óra között a műszaki osztály irodájában. AKTUÁLIS ORVOSI KÖNYV, MELY MINDENKIT ÉRDEKEL Dr* Lukács Pál Szakorvos Az elhizás és a soványító gyóyyetjArdsok 126 oldal. 14 ábrával Rövid kivonat a gazdag tartalomjegyzékből A normális emberi test — A belső siekreécló — Az anyag és energiaforgalom élet- és kortaná­nak alapvonalai — Az elhizás létrejötte — Az elhizás általános megítélése — Az elhízás külső formái —Az elhizás okozta belső elváltozások-^. A sáiv és a véíedények — Tüdő — Emésztő szervek — Az idegrendszer — Az elhizás külön­leges típusai — Miért hiztink — Miért fogyunk — Az elhízás megelőzése — Az elhizás gyógyke­zelése — A táplálkozás — A fogyasztás — A fogyasztás módjai — A diétás fogyasztási mód­szerek — A diétás módszerek gyakorlati kivi­tele — Ivókúrák — Fogyasztás izWimuüka által VizgydgyásiStl eljárások, stb stb slb Ára 90*— lej. Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában Cluj, Baron L, Pop ucea ő. A pénz és 10 lei portó előzetes beküldése esetén vidékre is szállítjuk. Bármily ,3 könyvnek egy­szerre való megrendelése esetén postaköltséget nem számítunk A rtyilvárióSsági joggal működő nagyenyed! refor­mátus tanítóképző Intézet, amely eddig még hét osz­tállyal működött, de amelynek nyolc osztályra való fel­emelését tervezi a minisztérium, a következőkről tájé­koztatja az érdekelt közönséget: Az I. osztályba felvétetnek olyah tanulók, akik az elemi iskolának legalább az első négy osztályát sikere­sen elvégezték, f. évi szeptember 1-én 12—15 Svések, azaz a 12. életevüket f. évi szept. 1-én betöltik és úgy egészségileg, mint zenei hallásukat illetőleg á tanítói pályára alkalmasok. A felvételért aüg. 1-éig magyar nyelven irt, felbélyegzett kéréssel kell az intézet igaz­gatóságához folyamodni. A kéréshez melléklendők: 1. állami, születési, anyakönyvi kívohát rómán nyelven, 2. keresztelési bizonyítvány (román és magyár nyél- ven), 3. elemi iskolai bizonyítvány, 4. állampolgársági bizonyitvány. 5. ujráoltásí bizonyítvány, 6. orvosi bi­zonyítvány a beíratandó gyertttek egészségi állapotáról, 7. kántor által kiállított bizonyítvány á gyermek jó Zenei hállásából, 8. kötelezvény az iskolái dijak pontos fizetéséről, amit a szülöttek vagy gyámnak a helyi lel­kész előtt kell alairhia és 2 elfogadható kezessel is alá­íratni. A folyamodványt a szülőnek Vagy gyámnak kell a sáját nevébéh beadnia. Ez idő szerint tij tanuló á képzőnek csak áz I. osz­tályába lrhátó be. Kivételes rSetekbefi, külön kérés alapján, a közoktatásügyi minisztérium adhat maga­sabb, (legfeljebb IV.) osztályba való beiratási enge­délyt, ez azonban csak kivételes esetekben fordul elő. Az intézet igazgatósága mindent megtesz, hogy ezt a szigorú rendelkezést visszavonassa, vagyis a II,, III. és IV. osztályába való beírás engedélyezését újból kiesz­közölje. Ha valamelyik folyamodónak a szellemi és testi fej­lettsége oly nagy, hogy fiatalabb életkorral is megbirja a képző I. osztályának a tanulmányait, akkor legfel­jebb félévi korhiány esetén az igazgatóság, több idő esetén a minisztérium külön kérés alapján adhat be- iratási korengedélyt. Ugyanez az engedély szükséges a megengedettnél korosabb tanulók felvételéhez is.  korengedélyért a Serviciul Local de Învăţământ utján (Cluj-, Str. Iuiiu Maniu 32.) a minisztériumhoz kell folyamodni s ez esetben a román nyelveit irt és felbé­lyegzett kéréshez csatoíándók: i. áz állami, anyakönyvi kivonat, 2. iskolai bizonyitvány, 3. állampolgársági bi­zonyítvány. Az elemi iskola V—VIÍ. osztályából is csak az í. osztályba lehetséges a felvétel. A folyamodás feltételeinek megfelelő tanulók or­vosi vizsgálat után zenei hallási és felvételi vizsgát tesznek. A felvételi vizsgálat két részből áll: a) írás­beli, b) szóbeli vizsgálatból. Az Írásbeli vizsgálat tár­gyai: román nyelv-, magyar nyelv és mennyiségtan, iszárr.tan-mértan). A szóbeli vizsgálat tárgyai: román nyelv, magyar nyelv, mennyiségtan, (számtan-mértan). Románia földrajza és történelme. Mindegyik tárgy vizs­gái anyagát a IV. elemi osztály anyaga képezi. Ha valaki külön engedély alapján a II—IV. osz­tályba nyer beiratkozási lehetőséget, akkor az lilető Is köteles felvételi vizsgát tenni és pedig a gimnázium I., II. illetve III. osztályának áHyagá szerint. Az összevont, felvételi és javító Vizsgálatok í. évi széjjtémbet 1—2. napjain lésének. A hélratkdzás végSö határideje szeptember 5-ike, äzdhtul már csak á tan­ügyi főhatóság engedélyével lehetséges beiratkozni. iskolai dijak a következők lesznek: 1. béiratási díj 280, 2. taiidij 3200, 3. interhátusi dij 2200, 4. kohViktuSi dij 4000, 5. konViktüsi felszerelési dij ÍÖ0, 6. Végyes di­jak (hangszer, kézimünkaanyag használat, fürdési díj, írószerek és füzetek ára 5i0 lej. Ismétlő tanulók külön 500 lej többlet dijat fizetnek. JávitóVizsgálatl díj tár­gyanként 150 lej. A tandíjból, internátusl és konViktüsi díjból érde­mes, szegény és jó igyékézetü és magavlsetetü tanu­lók elengedésben is részesülhetnek. Elngedésért t. évi augusztusi 1-ig külön bélyegnélküli kérésben kell fo­lyamodni az iskola igazgatóságához. A kéréseket au­gusztus hó közepéig elbíráljuk és a szülőket az ered­ményről írásban értesítjük. Aki bárminemű érdeklődé­sére választ kíván, az köteles leveléhez félbélyegzett válaszborítékot is csatolni. Ellenkező esetben nem igé­nyelheti a választ. Bárminemű külön érdeklődésre készségesen válaszol és részletes tájékoztatót is küld.

Next

/
Thumbnails
Contents