Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)
1934-07-21 / 162. szám
fCElETllIJSÂG mamammmimamamam Feldarabolta Uedvesét, hullájából szappant főzött, a megmaradt testrészehet holbásznah dolgozta fel Öt évig felderítetlen maradt a Somogy- harsányt hátborzongató gaztett (Budapest, julius 19.) A somogyharsányi csendrség borzalmas bűnügyről rántotta le a leplet egy bizalmas feljelentés alapján. Fáth József, akinek a községben korcsmája és mészárszéke van, 1928-ban megismerkedett Horváth Katalin 28 éves leánnyal. Fáth, aki családos ember és több gyereke van, viszonyt kezdett a leánnyal, amelynek következményeképpen 1929 karácsonyában Horvát Katalinnak gyereke született. 1930-ban a leány panaszkodott Fáthnak, hogy a gyereke nyűg számára és átment a szomszédos Antalszállás községbe, ahol Berger László földbirtokos disznócsordájába vetette a gyereket. A disznók azonnal felfalták. A leány elmondta tettét Fáthnak, aki annyira megborzadt a dologtól, hogy megfojtotta Horvát Katalint, hulláját a mészárszékben feldarabolta, kezeit és lábait a disznóknak adta, a többi testrészéből pedig szappant főzött. A mészáros előadásával szemben a feljelentő úgy tudja, hogy a mészáros nem adta a disznóknak a leány hulláját, hanem részben a mészárszékében kimérte, részben pedig feldolgozta kolbásznak és felvágottnak. Erre vall az a körülmény is, hogy Fáth 1930 februárjában kiment a környékbeli falvakba és feltűnő sietséggel igyekezett túladni kolbászáruin. A feljelentő ugj tudja, hogy a csecsemőt is Fáth ölte meg és nem a szeretője. Fáth Józsefet, a csendőrség ma kihallgatta és hátborzongató részleteket mondott el a gyilkosságról. Előadta, hogy Horváth Katalin holttestét feltette egy kazal tetejére, ahol csonttá fagyott. Három hét múlva felmászott a kazalra és a csonttá fagyott holttestnek egyik lábát lefürészelte. A lefürészelt lábat azután odadobta a disznóknak. Másik este a holttest második lábát fűrészelte le. A harmadik este a törzset választotta el a fejétől és hasonlóképpen a törzset apróra feldarabolva, odadobta a disznóknak és megvárta, amig megemésztették. -V A fejet azután addig taposta, amig apró csont szilánkokká morzsolódott össze. A többi megmaradt testrészekből szappant főzött. Tagadja, hogy a holttest egy részét kolbásznak dolgozta volna fel és a lakosságnak mérte volna ki. A csendőrségnek az a felfogása, hogy Fáth nem csupán Horváth Katalint darabolta fel, de Horvát Katalin gyermekét is ő gyilkolta meg és dobta oda a disznók közé. Hunyad, Krassószörény, Szeben megyékben és Moldovában súlyos árvízkatasztrófa pusztított Házak omlottak össze, hidakat, utakat sodort el az áradat és több helyen a vasúti forgalmat is megbénította (Kolozsvár, julius 19.) Az utóbbi napok szakadatlan esőzései az ország több területén hatalmas árvízkatasztrófát okoztak. Különösen Hunyadmegye és Krassószörénymegye lakossága szenvedett sokat ErdélybenHunyadmegye veszedelme Hunyadmegyében Déván öntött ki a Cser- napatak és okozott tetemes károkat. A keddi és szerdai felhőszakadás miatt a hegyekből olyan víztömegek zúdultak alá, hogy a szabályozatlan Csernapatak nem birta levezetni és a még munkálat alatt lévő gát gyengébb pontjait az ár átszakitotta és elöntötte a Csángótelep nagyrészét. A város kezdeténél lévő Cserna-hidnál az országutat is elmosta a viz, amelyet pedig néhány évvel ezelőtt az áradásokra való tekintettel két méterrel felemeltek. Déva árvizveszedelme a patak szabályozatlan volta miatt évenként többször megismétlődik. Legfőbb ideje volna tehát, hogy a város vezetősége minél hamarabb szabályoztassa a Csernát. Hasonló hatalmas vizmennyiség zudult rá Bácsira is, ahol szintén nagy pusztításokat végzett. A szászvárosi országúton, a tordosi be* járónál a viz két méter magasra emel« kedett, ' > úgy, hogy a közlekedés teljesen szünetel. A Brad vidéki Boicáról szintén árvizet és felhőszakadást jelentenek. Hidakat, apróbb háziállatokat sodort magával a víztömeg és a lakosság kára igen nagy- A veszedelemmel szemben lehetetlen volt minden védekezés és a lakosság tehetetlenül nézte az áradat pusztítását. Legelszomoritóbb éppen az, hogy különösen a szegény lakosság szenvedett leginkább az árvíztől. A resicai katasztrófa Krassószörénymegyében szintén felhőszaka dás volt. A megáradt patakok elöntőitek Eesicát. Számos házba behatolt a víz. Méteresnél magasabb víztömeg borította el az uccákat, számos ház összeomlott. A Resicai Vasművek gyártelepén a mozdony- és hidgyár telepeit is elöntötte az árviz, amelynek sodróerejére jellemző, hogy egy óra alatt tiz vagon szénport mosott ki. A medréből kilépett Berzava patak elöntötte Ferencfalvát. A viz a házak ereszéig ér ér, a község lakóinak minden vagyonát, elpusztította. Jidovin és Gátalja községek lakosainak kiürítését megkezdte a karhatalom, A Berzava patak vízállása szerdán este 2.60 méterrel volt magasabb a rendesnél és 1 óra alatt 3.20 méterre emelkedett. Az anyagi kárt több millióra becsülik. Nagyszebenben is ... Nagyszebenben és a megyében kedden délután óriási felhőszakadás volt, amely körülbelül fél óráig tartott. A hatalmas víztömeg elborította Nagyszebenben a mélyebben fekvő nccákaí, W'Nem Éjnek lalMim " Borzasztóan szenvedtem SV- fájó,égő ésduzzadtlábaim miatt. Végül megállapitot- j^s; tam, hogy a fájdalom és érzékenység azonnal megszűnt, ha lábaimat három percig egy oxigéntartal- mu, Saltrates Rodelles fürdőbe állítottam. A tyúkszemek és bőrkeménye- dések megpuhultak és könnyen eltávolithatők lettek. A járás öröm, a tánc élvezet lesz. Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és illatszertárban. Upson! Tegye fájó lábait egy Saltrates Rodell fürdőbe és azonnal enyhülést talál. melyeken lehetetlenné vált a gyalog közlekedés. A viz több ház pincéjébe behatolt és jelentős károkat okozott.- A villanegyed és a kültelkek kavicsjárdáit valósággal elseperte í viz. Villámcsapások, jégverés és árvizek Moldovában Iaşibol érkezett jelentések szerint egész Moldovában hatalmas felhőszakadás és vihar pusztított. A város közelében egy Jonas nevű pásztor megnémult a villámcsapástól. Slobozia községben egy lakost súlyosan megsebesített a villámcsapás. Egyik uccában egy fal beomlott a vihar következtében és maga alá temetett egy kisleányt, akit súlyos sérüléseivel kórházba szállitoílak, Bacau és Adjud között a vasútvonal elmosta az ár, a Bukarest—Paşcani—Adjud között közlekedő gyorsvonat kénytelen volt útját félbeszakítani. Husiban az éjjel diónagyságu jégdarabok estek, Olvasta Uz Bencét?