Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)
1934-07-21 / 162. szám
6 Megjött tehát a várva nem várt rendelet. Anghe- lescu miniszter ur megkönyörült rajtunk, Taníolyamr t rendelte a nyelvvizsgára utalt kisebbségi tanítókat, amelyet í-íékelyudvarhelyen tartanak. Hát tzzel a tanfolyammal nagy bajok vaii.uk. Azt még meg tudnék jidani, hogy Innen a gyet- gyól havasok közül valahogy eljussunk Székelyudvarhelyre. Azt úgyis tudja mindenki rólunk, hogy pénz nem igen van a háznál. Nem szégyen tehát gyalog menni. Az ember hajnalban nekikeseredik, vesz egy görcsös .jotot a kezébe s a Libán havasán keresztül azt a rongyos negyven-hatvan kilométer utat megmássza, legfeljebb a cipőjébe kerül. Ahol azonban nem látják, az ember lehúzza a bakkancsot, a két fűzőjét összeköti, keresztülveti a vállán és megy mezítláb. A lábát ne sajnálja, a kiskésit minden szerencsétlen tanítónak, mert az már úgyis szokva van, hogy hiába fusson fiihöz-fához a maga keserű sorsa miatt. Az instánclázásba, miniszter-, kormányküldöttségeknél úgyis lejártuk már térdig azt a lábat. Akinek asztmája van, vagy busz-harmincéves szolgálati ideje s az iskolai levegő megrontotta az egészségét, nem birja tüdővel, inakkal, egészséggel, testtel a nehéz utat, az üljön le műiden húsz lépésnél, vegye elé a könyveket és tanuljon a nyelvvizsgára az árnyas bokrok alatt. Akinek van szalonnája kenyere, még meg is sütheti egy kicsi pásztortüznél. Akinek nincs, az éhezzék; ami megint nem szokatlan „foglalkozás" igen sok tanító számára, Csak az istenért, a pénzéhez ne nyúljon, mert az szükséges a tanfolyam hallgatásához. Ezerszáz lejt kell fizetni ugyanis a tanfolyaméi», azután ellátásról gondoskodni, végül a vizsga költségeit kell valahogy kiszurkolni. A legtöbb tanítónak volt annyi esze, hogy eladta amije még megmaradt, csakhogy ezt a párezer lejt kiszurkolhassa Én Is eladtam mindent, az egyetlen felvevő ruhán kívül. A tanító úgy szép, ha nincs semmije. Arra azonban senki se számítson, hogy ezeket a dijakat elengedik neki. Nemcsak azért van a tanfolyam, hogy minket a tudományban részesítsen, hanem azért Is, hogy napidljakkal tisztelhessük meg oktatóinkat, — hiszen ingyen nem fáradhatnak értünk, — akik nem sajnálják az igét tőlünk, de arról azonban már nem biztosítanak, hogy át is megyünk a vizsgán Azért az ezerszáz lejért nem is lehet ezt várni tőlük. Igaz, hogy az az 1190 lej már 100 embernél 100.000 lej, de ez nem reánk tartozik. Na, de mindegy. A magunk részéről megteszünk mindent, hogy An- ghelescu ur iránti lojálitásunknak minél fényesebb ta- nujelét adhassuk. Az ember otthon hagyja a családját egy árva krajcár nélkül, ha lesz mit: egyenek, ha nem lesz: ne egyenek. A fö, hogy a tanfolyamon ott legyünk és lehetőleg ezzel is igyekezzünk a vizsga sikerét biztosítani. Ha az ember beért Udvarhelyre, ott már némileg vigasztalódik, amkor látja, hogy vannak nálánál szív. gényebb legények is Akár nyomorúság-versenyt is lehetne rendezni. Egyre azonban nem szabad gondolni, mert akkor az egész tanfolyam kútba esik. Arra, hogy mi lesz velünk a vizsgán Arra még kevésbbé, hogy miért szolgáltál te huszonöt, a másik huszonnyolc, a harmadik harminc esztendeig, ha úgyis megbukunk a vizsgán és szeptemberben úgy kitesznek az oskolából, hogy a lábunk se éri a főidet. Ne kérdezzük sem magunktól, sem másoktól, hogy miért volt a sok szenvedés, tűrés, nyomorúság, az évtizedes becsületes munka, ha ez lesz a vége. Ilyen dolgok ne jussanak eszünkbe, mert ezek a dolgok úgy látszik Anghelescu miniszter ur előtt se voltak fontosak, mikor Így Intézkedett, Aa meg aztán tiszta bolond, aki azt kezdeni, most hánytorgatni, hogy ameddig erős volt, bírta egészséggel és szeretettel, miért ment el a „nemzet napszámosának“, mikor sokkal többre vitte volna, ha nem a nemzet, hanem egyszerű, magánemberek napszámosának marad, Ezek veszedelmes gondolatok, amelyek ártanak a tanfolyam sikerének és hiába gyötri magát az ember a könyvvel, naponta tiz-tizenkét órán keresztül is, kárbamegy as «seresáz lej is, _______ KELETtűfSlSG____ mmmammmmammBamtommmmmmmmmsimmmmm kárbamegy az ötven-hatvan kilométeres gyaloglás is, kárbamegy az otthonmaradottak minden aggodalma, nélkülözése, kárbamegy az a tíz-harminc esztendő, kárbamegy minden, Csak egy nem megy kárba: a lelkiismeretűnk. Ez nyugodt marad Isten ember előtt. Amit tehettünk, mindent niesle ttunk, ellenünk senkinek panasza nem lehet. Bukaresti tudósitónk jelenti: A közlekedésügyi minisztérium elhatározta, hogy a közelebbről kibocsátásra kerülő belföldi kölcsönből hétszázmillió lejt fordít uj utak építésére és a régi elhanyagolt utak kijavítási költségeinek fedezésére. Az útépítési, illetve javítási tervezetet az utak vezérigazgatósága már ki is dolgozta és a nagyszabású munkálatok végrehajtási módozataira nézve. már létre is jött a megegyezés Tatarescu miniszterelnök, Victor Slav eseu pénzügyminiszter és Franasovici Richard közlekedésügyi miniszter között. A belső kölcsönből felhasználandó hészázmillió lejen kivül uj utak építésére és a meglévők kijavítására fogják felhasználni a rendkívüli költség- vetésben erre a célra előirányzott 700 millió lejt is, valamint azt a 350 millió lejt, amely a különböző autóbu-szváíLalátoknak és a. CFR-nek adott országút használati koncesszió dijában a kincstár bevétele. Összesen tehát egy milliárd 750 millió lejt fognak uj országutak építésére és a meglévők kijavitásám fordítani. A hatalmas munkálatok egy részét még az idei nyáron, illetve ősszel végrehajtják. A jelentős közmunkáknál a munkanélküliek ezrei jutnak majd keresethez. Az útépítési, illetve javítási munkálatok egy (Déva, július 19.) A napokban ritka vendége volt a dévai törvényszéknek. Hatalmas, erős. húszéves, német öntudattól és önérzettől dagadó fiatalember állott a dr. Péter—Iliescu tanács előtt. Bűne: halárátlépés. Hónapokkal ezelőtt indult el európai kőrútjára Heinzmann Kurt Paul Theltitz szászországi városbeli fiatalemberCsehszlovákián, Magyarországon minden baj nélkUl átjutott, Romániában azonban a hunyadmegyei Lesnyck községben feltartóztatták a csendőrök, majd amikor útlevelét megvizsgálták, őrizetbe vették. Heinzmann-nak ugyanis csak egy olyan útlevele volt, amelyre kizárólag ez volt bejegyezve: külföldre érvényes. Magyarországon keresztülengedték minden vizűm nélkül, sőt a csehek egy helyen még Szabályszerű pecséttel is ellátták passzusát, Csanád környékén megkérdezte egy embertől, hogy merre van Bukarest felé az ut s amikor megtudta, átjött a határon és nekivágott Bukarestnek. Csakhogy Bukarestig sok a csendőrőrs. Lesnyeken lefogták, de értekezni csak akkor tudtak vele, amikor előkeritettek egy Almasan Petru nevű embert, aki egyedül tudott a faluban németül. így tudták meg, hogy mi tuEz alkalommal egyebet nem irhatok, mert tanulni kell. Kelt levelem a tanfolyamon, az Urnák 1934, esztendejében. A magam és megkeseredett társaim üdvözletét küldve, maradok kiváló tisztelettel tisztelt szerkesztő urnák hive: Egy tanfolyamos tanító. részét, _ mint megírtuk, _ már meg is kezdték. Tatarescu miniszterelnök erdélyi szemleutja során a mőcvidéki inak sürgős helyreállítására és kijavítására tett Ígéretet, amelyet be is váltott és hatvanmillió lejt a pénzügyminiszter ki is utalt a rnóevidéki utak kijavítására, illetve uj országút építésére, amely Brad környékét köti majd össze. A minisztérium elhatározta azt is, hogy az új utak építése, illetve a régiek h>.javítása Erdélyben, BesZarábiában és Bukovinában egyidejűleg vegye kezdetét. Az eddigi tapasztalatok tanulságait felhasználva, a minisztérium, illetve Tatarescu miniszterelnök elhatározta azt is, hogy az uj utak építésére, ületve kijavítására megtartandó árlejtésen a beérkező külföldi utépitütúrsaságok ajánlatait nem veszik figyelembe, hanem a nagyszabású munkálatokat kizárólag belföldi vállalatokkal, belföldi tőkével és romániai munkásokkal hajtják végre. A nagyszabású terv közelebbről megvalósításra kerül, az útépítési, illetve javítási munkálatokat az ország számos részén egyszerre kezdik meg, aminek gazdasági és szociális kedvező hatásai rövidesen mutatkozni fognak. lujdonképpen a fiatalember célja. A esendör- ség letartóztatta, Dévára vitték, ahol az ügyészségi fogház lakója lett, amig tárgya* lásra nem került a sor. A legnagyobb meglepetésre a dévai törvényszéken a dr. Péter—Iliescu tanács nem tudott megegyezni s igy egy harmadik bíróval egészítették ki magukat. így született meg az ítélet, amely Heinzmann Knrt Paul világjáró kerékpárost tiznapi szabadságvesztéssel sújtja. A kerékpáros vándor, akinek Csehszlovákiában és [Magyarországon jó volt az útlevele, most Romániában elmélkedhetik a történtek felett. Kiszabadulása után hatósági rendeletre a határra viszik s onnan világgá engedik. snMnHnaaaMBMnHMnai » Hirdetmény, No, 17.466—934. Cluj város polgár- mesteri hivatala közli,, hogy a város tulajdonát képező lómbi gazdaság legelőjén lévő fűtésre és kértélés készítésre alkalmas tüskés bokrokat a város ingyen bocsátja vágásra és elszállításra az érdekelték rendelkezésére. Az engedélyeket a községi legelők ügyosztálya (Városház 35, sz. szoba) adja ki. Féleurópában jó volt a világjáró német fiatal ember útlevele, csak Romániában kapott tíz napi fogházat érte Eg^milliárd 750 millió left fordítanak uj ntak építésére és a régiek kijavítására Mégf az idén megkezdik az uj közmunkákat, amelyeknél a munkanélküliek ezreit fogják foglalkoztatni Keni bíznak meg többé ktil tolói céget iitépitéssel