Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)
1934-07-19 / 160. szám
KtLETiUjSSO * I ■■■■ Kolozsvár ulán Temesvári vizsgáznak a postások Hétfőn kora reggeltől éjfél után eţjy óráig tarlóit a vizsga — Egy hónap múlva írásban közük majd Bukarestből az előrelátbaló eredményt Az egész magyarság együttérzése kíséri a kenyeréért küzdő 2500 ember sorsát (Kolozsvár, julius'.17.) A városban csoportosan és egyenként, letört életkedvü, csüggedt vidékiek járkálnak az uccákon, akikről könnyű megállapítani, hogy a vizsgára rendelt magyar közhivatalnokok és közalkalmazottak közé tartoznak- A kolozsvári magyar közönség részvéttel nézi őket, keserves kálváriajárásuk iránt az általános együttérzés nyilvánul meg. • - ~ , . <»' V" 41- ... Mindenütt beszélnek róluk és minden kisebbségi körben általános a megálla- pitás: az egész magyarságnak egyöntetűen és egységesen kell valamit tennie, mert ennyi derék embert s ennyi becsületes munkás polgárnak a családját nem lehet magokra hagyni a pusztulás utján. Kora reggeltől éjfél uláníg Az egyetem épületében a vizsgatermek környékén egész nap csoportosan álldogálnak a szorongó lelkű vizsgázók. Várják, hogy sor kerüljön rájuk. Kiderült, hogy nemcsak postai alkalmazottak vannak itt együtt, hanem más közhivatalok herendelt kisebbségi hivatalnokai is, igy az államépitészeti hivatalok személyzetének magyar tagjai. Egy kalap alatt végeznek ezekkel is. Ugylátszik, sorra mindenféle közhivatalhoz tartozók újból elől kezdik ezt a kálváriát most ismét, mert hiszen ezek már annak idején mind vizsgáztak és ha a nyelvvizsga nem járt volna sikerrel, nem maradhattak volna mostanig állásai kt- . ban. Kevés közhivatalban van még magyar ember, inkább a műszaki helyeken, amilyen az állami építészeti ügy is, ahol a szaktudásuk volt nélkülözhetetlen. Most az eddigi nélkülözhetetleneket is ki akarják tenni kenyérkeresetükből. Hétfőn éjfél után 1 óráig tartott a turnusok szóbeli vizsgája. A homályos folyosókon az éjféli órákban is ott álldogáltak a várakozók. *v"r ■. . Kedden reggel 8 órakor újból megkezdődött, hogy éjfélig folytassák. És igy lesz ez most napokon át. Ez nem nyelvvizsga Megállapítható, hogy ez a vizsga nem nyelvvizsga és nem azt akarják eldönteni, hogy a közalkalmazott tudja-e a román nyelvet a hivatali szolgálatnak megfelelően. Hogy ez a vizsga minek volna nevezhető, azt még nehéz volna megállapítani, mert teljesen érthetetlen, milyen szempontokból állították össze a vizsgák anyagát. Nem tantárgyakat kellett megtanulniuk, hanem berendeltek egy sereg embert és a teljés rendszertelenség alapján faggatják tudomány ból, szociálpolitikából, hivatalnoki illemtanból, a nagy történelemnek olyan részletanyagából. amelynek dátumos adataival csak szakemberek foglalkoznak- És a vizsgára kénysze- ritetteknek sejtelmük sem volt arról, hogy miből kell vizsgázniok. így nincsen olyan ember, akit meg ne lehetne baktatni s aligha sikerrel állanák ki az ilyen vizsgáztatást a román hivatalnokok is. Ennek, az ilyen metódusnak nem lehet m&s célja, mint az, hogy úgy rostálják meg az alkalmazottakat, ahogyan akarják. Egy sereg ember életsorsát odaadták néhány bizottsági tag kezébe, bizalmas utasításokkal, hogy ahányat akarnak, kidobjanak a koldusok országújára. Még soha hírét sem lehetett hallani olyan vizsgának, amelynek a tárgyát titokban tartják a vizsgázók előtt, hogy ne készülhessenek fel. Nem lehet csodálkozni azon, ha az évtizedeken át becsületesen dolgozó hivatalnoknő, vagy akár az őszes fejű családapa is és akárki ezen a világon, úgy érzi magát, amikor a bizottság elé szólítják, mintha halálos ítéletet akarnák kihirdetni felettük. Itt nemcsak az emberiességre kell hivatkozni, hanem kimondani, olyan vizsgát nem lehet vizsgának elismerni, amelynek nincsenek tantárgyai s amelyre nem adják meg a lehetőséget a felkészülésre. Vizsgának ezt az eljárást csak akkor lehetne nevezni, ha megállapított tárgyakból a felkészültség mértékét Ítélné meg a bizottság. Itt nem erről van szó, hanem egyébről. 'TtiV Sírással, zokogással felelnek a nők A bizottság tagjai olyan kérdéseket adtak föl, amelyek a vizsgázók soraiban határtalan izgalmat váltottak ki. Az eredmény felől a legellentétesebb hírek keringenek. Egyik postafő- tisztviselő véleménye szerint Bukarestben döntik el a vizsgára rendeltek sorsát és egy hónap mnlva Írásban közük velük, hogy kinek kell távoznia és ki maradhat. A történelmi és földrajzi kérdéseken kívül néhány szakkérdést is feltettek, de ezek is nagyon nehéz feladatok elé állították a vizsgázókat. A legtöbb tisztviselőnő válasz helyett sírással, zokogással felelt. Voltak, akiknek nyíltan meg is mondták a bizottsági tagok, hogy mondjanak le minden reményről, mert elbuktak. Azok a hivatalnokok, hivatalnoknők, akik két-három nap múlva vizsgáznak, nem tudnak tanulni. Szakkörökből nyert értesülések szerint még a postás iskolákban sem tanulták azokat a tárgyakat, amikről most faggatják őket. A berendelt postások háromnegyed része nem állami alkalmazott, hanem a postamesterek alkalmazottai és még vasúti kedvezményük sincs és igy saját zsebükből kellett előteremteniük az útiköltséggel és az ittartózko- dással járó súlyos kiadásokat. A bizottság szombat reggelig dolgozik Kolozsváron, akkor Temesvárra utazik, ahol a bánsági postaalkalmazottak és tisztviselőnők kerülnek sorra. A tisztviselők most egyöntetű fellépésre készülnek. Megakarják tudni, hogy, mi az egész vizsgának a jogi alapja. Aki vasárnap az egyetem, hétfőn és kedden a posta épületében járt, megrázó jeleneteknek volt a tanúja. Izgatott, összeroppant idegzetű emberek járkálnak a folyosókon és egymástól kérdezik, hogy mi a legújabb hir a zárt ajtók mögül? — Már nem vagyok kiváncsi semmire, — mondják sokan fásultan. — Amennyiben elvágnak a vizsgán, ug* mindnyájunknak Bukarestbe kellene utaznunk, — indítványozzák, — hogy őfelségéhez járuljunk. Az egyik sarokban negyven év körüli férfi ül. öt gyermekes családapa. — Mégis, mit gondol, mihez fog kezdeni? Gondolkodik, majd zssbkendőt vesz elő és megtörüli szemeit. — Ahányszor feletteseim ellenőriztek, — mondja később, — mindig a legteljesebb elismeréssel távoztak. Jól beszélem az államnyelvet, de ne vegye tőlem senki rossz néven, ha nem tudom megmondani a posadai csata pontos napját és hogy Petru Rares mely napokon lakott a csicsói várban. Borzasztó látni, hogy ezek a férfiak, akik megdolgoztak az öregségük nyugalmáért már most ilyen megpróbáltatásokon menjenek át. Látni rajtuk, hogy a családjukra gondolnak. Mind csak az jár az eszükben. Ha családjuk nem volna, nem állanák ki ezeket a súlyos órákat. Itt hagynák az egész vizsgát. Vagy el sem jöt- tek volna. WNB Gömbös miniszterelnök nyilatkozata az olasz-magyar katonai vérszerződésről (Róma, julius 17.) Az olasz hadirokkantak nemzeti szövetségének hivatalos lapja, a Victoria, r.agy nyilatkozatot közöl Gömbös Gyula magyar miniszterelnöktől. — Nevelésemnél fogva katona vagyok mondotta Gömbös, _de a katonai erényeket magyar mivoltomnál fogra is tisztelem, mert a magyarság ezeréves története bizonyítja, hogy a magyar nép a katonai erényeknek mindig letéteményese volt. Ha a sors úgy akarta, hogy a világháborúban Magyarország Olaszországgal szemben álljon, annak bizonyára meg voltak a kifürkészhetetlen okai. Mindkét nép hősiesen viselkedett a fronton s a magyarok akkor tanulták meg tisztelni az olasz nép vitézségét, kitartását és a hazáért való önfeláldozását- Szivemhez közel érzem a hadirokkantakat. A katonák kiömlött vére áztatta meg a két nép lelkének talaját, amelyből a barátság terebélyes fája nőtt ki. Erről eszembe jut a hét vezér mondája, akik a vérszerződéssel pecsételték meg a magyar nép állami összeállását, ehlmz hasonlóan a magyar és olasz katonák vére is együtt hullott, Végre Gömbös azt hiszi, hogy a béke áldásai következnek az olasz magyar ba- rátságból. Az olasz hadiroklrantak nemzeti szövetségének elnöke hosszú táviratban köszönte meg Gömbösnek nyilatkozatát. A távirat kihangsúlyozza, hogy a háború folyamán a két nép kölcsönösen megismerhette egymást. Az igazi barátság az, amely a férfias harc után születik. Üdvözli az egész magyar népet és a magyar hadirokkantakat(Brüsszel, julius 17.) Egyik nagy belga napilap Franciaország és a kisantant címmel hosszú cikkben foglalkozik Barthou bukaresti utjával. A lap szerint ez a látogatás megerősítette ugyan Franciaország és a kisantant jó viszonyâţ, de mily szakadékot teremtett Magyarország és Franciaország között. Ezekután Magyarország kénytelen a német és olasz barátság karjaiba vetni magát. Anglia kerüli a kalandokat a külpolitikában, de határozottan magyarbarát és békés utón szeretné jóvátenni a Magyarországot ért sérelmeket, azon- ban elitéli az esetleges irredenta háborús provokációkat. Az angol köröket elkedvetlenítették Barthou látogatása folyamán elhangzott beszedek,
