Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)
1934-07-16 / 158. szám
4 KílETrWSSG mmmmmmmmmammmm Szabolcska és Sz. Szabó István Irta; Dr. Kristóf György Az élete derekán hirtelen elhunyt lúgost költőpapnak Szombati Szabó Istvánnak búcsúztató méltatásába különböző megfogalmazásban ugyan, de mindenképpen sajnálatos tévedés csúszott be.. — A Széfa-ciklus miatt — irta az egyik, az első nekrológ — egyházában Szombati Szabónak meg is gyűlt a baja. Szabolcska Mihály temesvári esperes kelt ki ellene súlyos megbélyegző szavakkal és Szombati Szabó ennek a támadásnak köszönhette, hogy ott kellett hagynia a szép karrierrel kecsegtető sátoraljaújhelyi egyházközséget s lett előbb resicai, majd lugosi lelkész éppen a Szabolcska egyházmegyéjében ... — A szerelmes Széfa-versek miatt — vette át enyhébb formában a másik búcsúztató jellemzés az elsőnek ténymegállapítását — Szabolcska Mihály, a költő- pap (ez már tudta azt is, hogy Szabolcska nemcsak esperes, de költö is volt) egyházfegyelmi eljárást követelt Szombati Szabó ellen. E miatt vonult vissza Szombati Szabó a resicai parochiára.., Mindennek a lényege az volna, hogy a Szombati Szabó karrierje megtört, megakadt Szabolcska miatt» Szabolcska követelésére indult volna meg Sz. Szabó ellen fegyelmi eljárás, melynek delictuma a Széfa-vei sek voltak; ez eljárás, illetőleg Szabolcska miatt nem maradhatott Szombati Szabó a sátoraljaújhelyi parókián; Szabolcska miatt kellett Sz. Szabónak megelégednie Resicával meg Lúgossal, Röviden: Szabolcska a költö miatt szenvedett egy másik magyar költő, Sz. Szabó páíyatörést úgy is mint költő, úgy is mint ember. Amennyi mondat, annyi tévedés ... Most nem vitatkozom azon, hogy vájjon Szombati Szabónak akár mint papnak, akár mint költőnek a karrierje megakadt-é vagy nem s ha megakadt, menynyi szerepe volt ebben a külső körülményeknek s mennyi a Sz. Szabó lelki adottságainak, nagyon érzékeny s ezért neki-neki lendülő, de (sajnos) hirtelen megtorpanó egyéniségének. Vallom én is, hogy többre, jobb sorsra, kevesebb szenvedésre érdemes férfiú költő volt. Bizonyos azonban, hogy Szabolcskának Bem közvetlenül, sem közvetve, sem mint papnak, sem mint költőnek a Sz. Szabó hivatali avagy költői sorsának Ilyen vagy olyan alakulásába semmi befolyása, hatása soha nem volt. Annyi igaz, hogy mindketten Debrecenben vége» ték a teológiát. Csakhogy Szabolcska 26 évvel korábban. Az is igaz, hogy Sz. Szabó itthon és külföldön végzett tanulmányai után egyideig Sátoraljaújhelyt kápiánkedott. De tévedés azt állítani, hogy ott kellett hagynia Sz. Szabónak az újhelyi egyházközséget és pedig a Szabolcska támadása miatt. Sz. Szabó távozott Ujhelyről, mint ideiglenes káplán önként, szabad elhatározásából — a harctérre, tábori papnak. Szabolcskának ez idóben, még ha akarta volna, akkor sem állt volna módjában beleavatkozni a Sz. Szabó dolgába. Nem azért, mert Szabolcska ekkor még csak nem is esperes és mert Sátoraljaújhely más egyházkerületbe tartozik, mint ahol Szabolcska működött. Úgy, hogy Szabolcska még ha püspök volt volna, akkor se szólhatott volna bele egy másik egyházkerület káplánjának az ügyébe. Sz. Szabó önként, szabad elhatározásából távozott Ujhelyről, Tábori lelkészkedés után ugyancsak önként, saját akarata szerint jutott állásba Resicán. Sza bolcslca itt se szólhatott közbe, hisz Szabolcska még ekkor sem esperes, Futó Zoltán volt a békésbánáti egyházmegye esperese s Így Szabolcskának is, Sz. Szabónak is egyaránt felettese. Mikor Szabolcska esperes és így Sz. Szabó felettes hatósága lett, Sz. Szabó már lugosi pap volt s maradt is mindkettőjük haláláig. Azaz Szabolcskának nem volt, nem lehetett, még ha törte volna is magát, semmi befolyása a Sz. Szabó hivatali, papi pályájának az alakulására, ami különben is, úgy látom, a Sz. Szabó akarata, vágya szerint ment végbe. Már amennyire az egyéni ámbioió a papi pályán egyáltalán kielégülést és megfelelő elismerést nyerhet. Mert az ismét igaz, hogy gyakran kényszerül eltemetkezni, elszigetelődni egy-egy félre eső kicsi egyházközségben sok na'gyrahtvatott tehetség. Annyi azonban Ismét bizonyos, hogy Szabolcskának semmi szerepe nem volt sem abban, hogy Sz. Szabó Resicára, illetőleg Lúgosra került papnak, sem abban, hogy Lúgosról nem ment más, talán jobb egyházközségbe. Szabolcska, az esperes késem kapta Sz. Szabót, a lugosi lelkészt. Igaz azonban az is, hogy Sz. Szabónak, a költőnek volt irodalmi pere, folyt ellene az egyházi bíróságok előtt eljárás. De nem 1923 után és a Széfa versek miatt, hanem jóval előbb a Májusi hozsánna c. költeménye miatt, amely 1911-bea jelent meg a Jövendőben, 1912-ben a Haladásban, 1913-ban a Nyugatban (itt Májusi Miatyánk cimmel) éa végül 1915-ben a költőnek a Halál parkja c. verses kötetében. E per keletkezését és történetét maga Sz. Szabó igy irta meg egy hozzám 1923 szept. 6-án kelt levelében: „...A pesti u. n. pietisták egy egyházi lapban (a Májusi Miatyánk miatt) panteizmussai, pornográfiával, erkölcstelenséggel és az Url imádság blaszfemizálásával vádoltak meg s papi (illetve kápláni) palástom megfosztását követelgették. Vagy másfél évig nyelveltünk egymással különféle lapok hasábjain. Az irodalmi per a Konven- tet és a Tiszántúli Egyházkerület urait is foglalkoztatta. Gróf Tisza István,, aki egyébként a verset nem olvasta, hanem elfogadta a pesti Egyházi és Iskolai Lapok szakvéleményét, szintén lelkes hive volt a pa- lastfosztás tervének, de Baltazár püspök — maga is költő ember ifjabb korában — lefegyverezte azzal, hogy a megvádolt vers szép és poezis szempontjából nézve érte nem fegyelmit, hanem koszorút érdemel a költö, (Amit az egyházkerületi főjegyző: Kiss Ferenc teol prof. aképen módosított, hogy a koszorúhoz ő is hozzá járul, de akasszanak fel reá). Végre is sok felesleges porfelverés után a versper általános felmentéssel végződött, a debreceniek részéről avval, hog> nem akarnak csinálni még egy Csokonai históriát. De ez a hosszú és fájdalmas üldöztetés megint elvett* kedvemet mindentől s annyira elnémított, hogy teljes 5 éven át egyetlen verset sem irtarrţ s 7 éven át sem verskötetem, sem egyetlen versem sehol meg nem jelent. íme Sz. Szabó irodalmi fegyelmije az ő saját szavaiban. Előadása egészben és a lényegben megfelel a tényeknek. (A lényegben, mert pl. a Tiszára vonatkozó rész elfogultságból származó diszletezés.) De hol van Itt a hét évvel később megjelent Széfa-versek sorozata? Es főként hol Szabolcska, aki ha akart volna is, csak tíz évvel később követelőzhetett volna fegyelmi eljárás vagy más efféle dolgában? Világos, hogy itt vas. kos tévedés történt a Szabolcska — kárára és terhéreHonnan és hogyan állhatott elő ez a tévedés? Talán Sz. Szabótól? Nem. Életem c. kötetének megjelenése után (1923) szándékom volt iról arcképben méltatni Sz. Szabó költészetét. Szándékom tudomására hoztam Sz. Szabónak. Ekkor irta hozzám azt a leve., let, melyből fentebb idéztem. De irt mást is, sok be-, esés anyagot, mivel Írói arcképe megrajzolásában engem támogatni, munkámat megkönnyitni akarta. (Sajnos, az arckép még ezidőszerint is csak vázlat.) Aztán elküldötte eredetiben Benedek Elek, Oláh Gábor és Szabolcska magánlevelét elolvasás végett. E leveleken a Sz. Szabó kérésére írták az említett Írók — őszinte kritikaként a nekik tiszteletből megküldött Életem c. kötet értékéről. Vájjon van-é, akad-é férfi és költő, aki tiszteletpéldányt küld és őszinte kritikát kér egy olyan másik férfitól és költőtől, aki valaha is nyíltan kifakadt, fegyelmi eljárást kívánt ellene, aki miatt karrierje megtört, Sátoraljaújhelyt oda kellett hagynia s Resicára kellett elvonulnia? És mindezt magán, tehát bizalmas levelezés utján? Nyilvánvaló képtelen- I ség. Olyan meghunyászkodás és akkora önérzethiány kell az efféléhez, hogy egyenesen sértené Sz. Szabó emlékét és jellemét még a puszta feltevés is! Sz. Szabó Szabolcskához ép oly önérzettel és bizalommal fordult magánlevélben kritikáért tiszteletpéldányul megküldött verskötete felett, mint Benedekhez vagy Oláh Gáborhoz. A kért kritikát meg is kapta Szabolcskától is é> olyan barátságos hangú magánlevélben, mint amilyen barátságos hangon Benedek Elek és Oláh Gábor Írtak. De persze a tartalma, a lényege (s ezt bizonyosai» sejtette, tudta előre maga Sz. Szabó is) egészen más. Benedek azt irta, hogy a Sz. Szabó versel classikus zenemüvek, melyekben minden hallásra újabb meg újabb szépségeket fedezünk fel. Az Oláh Gábor kritikája már kevésbbé lírai: Sz, Szabó István költő — irta, -v. ez most már bizonyos. Magyar költő, ez is el van döntve. Hogy nagy költő legyen, ez teljesen tőle és GOLF Kérje mindenütt a BOROTVA-PENGÉT! (az acélipar legtökéletesebb alkotása) RS Öröme lesz a Vezérképviselet Fried- borotválkozasban mann Armin, Oradea— Nagyvárad, Promenade Eminescu 16. şz. talán a viszonyoktól függ (a levél kelte 1923. ápr. 10.) Szabolcska az ő szokott egyenes őszinteségével irta, hogy: Már én csak, ha egyedül maradok is, poétái eltévelyedésnek tartom ezt a költészetet. Minél ktilön- ködőbb, annál inkább. S mikor verses könyvében itt— ott megfogott egy-egy becsületes magyar beszédű strű-. fájával, annál inkább sajnáltam azt a jobbra és többre hivatott debreceni fiút, kit annak idején elkapott és megrontott divatos ifjúi majmolása annak a zűrzavaros áramlatnak, amely mindenáron (magyarsága, érthetősége, tisztasága stb. árán Is) újat akart újszerűén mondani. (A levél kelte 1923. jan. 5,). Sz. Szabó véleményt kért Szabolcskától és Szabolcska megírta véleményét. Hogy ez a vélemény Szabónak nem tetszett, talán rosszul esett? Meg lehet, De a véleményt Sz. Szabó kérte és Szabolcska őszintén adta. Hamisan és hamisat szólott volna Szabolcska, ha nem ezt a véleményt mondja és Írja meg — magánlevelezés rendjén. Hogy alkalomadtán élőszóval is Így nyilatkozott, afelett sem lehet kétség. Joga volt hozzá Szabolcskának is, mint bárki másnak, véleményét elmondani. 4 De hol van itt a támadás, amelyik miatt Szombati Szabónak ott kellett volna hagynia a szép karrierrel kecsegtető újhelyi parókiát? Hol van annak az egyházfegyelmi eljárásnak a követelése, amelyik miatt Sz. Szabónak Resicára kellett visszavonulnia? Az egészből tehát csak annyi a valóság, hogy Szabolcska véleménye a Sz. Szabó költészetéről nem volt kedvező. Ez eleve is bizonyosnak látszik minden irodalmat olvasó szemében, Sz. Szabó is tudta, tudhatta s mégis kérte személyesen és közvetlenül. Nyilván azzal az érzéssel, hogy állja, vállalja a kritikát. Úgy is történt. Minden ’más és egyéb összekapcsolása a két költőpap személyiségének, merő tévedés. Tudtommal ma* gyár költö és lró — költő és irótársát még soha fel nem jelentette, be nem vádolta, mint írónak é6 költőnek a megbüntetését nem kívánta soha semmiféle hatóságnál. A költőkben, a müvészlelkekben van sok és nagyfokú féltékenység, mely gyakran irigységgé fajul el. De a magyar költö érzékenysége még soha sem fajult el addig, hogy a másikat feljelentgesse, bírói eljárást kérjen ellene, költői, vagy pláne emberi hivatali karrierjét megakassza, letörje. Szabolcska, ez a minden izében etikus egyéniség volna az az egyetlen kivétel irodalmunkban, aki köitötársát, ö, az idősebb, pályája csúcspontján teljes dicsőségben s osztatlan népszerűségben részesült poéta lauretus — az ifjabbat, a felfelé igyekvő tehetséget elgáncsolta, vagy legalább is elgáncsolni akarta, szerette volna?! És pedig nemcsak a költőnek, de az embernek a pályáját, a megélhetését is?! Mert a forgalomba került tévedés, ha igaz, effélét, ezeket Is magában foglalja. Ha igaz volna, akkor Szabolcska ncmtelenséget követett volna el. Árnyék vetődnék tiszta jellemére, amit pedig eddig még soha senki, még legádázabb ellenfelei, helyesebben az általa legkevesebbre taksált írók, költők sem vontak, nem vonhattak kétségbe. Nem, Sz. Szabó István sem. Két Erdélyből Budapestre meghalni el és visszajutott költőnk sirhantja, em(éke és jelleme tiltakozik a forgalomba került s megtévesztésre alkalmas tévedés ellen, amely minden vonatkozásában merő képtelenség, tiszta irodalmi valutarontás — a legvastagabb- jából. Már maga az is irodalmi valutarontás, ha — talán a legnemesebb szándékból — egy Írónak érdemét, nagyságát úgy akarjuk jellemezni, hogy egy másiik irót kisebbítünk. Mennyivel rombolóbb az olyan kapcsolatba hozás, amelyik akár egyik, akár másik (az adott esetben mindkét) költö jellemére hamisan villant rá, árnyékot alkalmas vetni — igaztalanul, alaptalanul! Hirlapirásunk megbízhatósága, irodalmunk és költőink jó himeve, igaz méltósága követeli, hogy őrizkedjünk az eféle — enyhén szólva — káros tévedésektől, elírásoktól, amiknek semmi tárgyi és semmi személyi alapja nincs. Végül minden magyarázat nélkül meg kell jegyeznem, hogy Sz. Szabó temetésénél a Szabolcska Mihály fia, dr. Szabolcska László végezte az egyházi szolgálatot.
