Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)
1934-07-16 / 158. szám
KiitnOjsKG » m r VASÁRNAPI KRÓNIKA Oda egy „remetelak^-Koz A politikai interjú kedvenc kifutási formája az ambiciózus riportereknek. Ugyan melyik újságíró kollégám néni köszörülte még a tollát „a városunkba érkezett“ híresség, vagy hírességnek beállítható átfutó vendég nyilatko zatra invitálásával? Pedig ha a dolgot jól meggondoljuk, minden interjú csak akkor ér vala mit, hogyha a kérdések pergőtüzével ostromolt közéleti nagyságnak, volt, vagy leendő miniszterelnöknek csakugyan van mondanivalója. Mert, hogy őszinte legyek, engem — és bizonyára a közönséget is — untatja már, amikor X- Y. pártelnök ur diplomata mosoly ki- éretében jelenti ki, hogy „ő nem szokott interjút adni“, egyebekben rendkívül tiszteli a sajtót, tisztában van nagyhatalom-jellegével, az idő ppmpás, a termés kitűnőnek Ígérkezik és végül nehány kedves és figyelmes szó alkomat ad az újságíró szubjektív kommentárjára is, a vezérpolitikus ur ugyanis azt is észreveszi, hogy szeretreméltó újságíró kollégánk fiatalosabb, mint valaha, az agya úgy fog, mint a borotvapenge, legutóbb is nagy élvezetet szerzett egyik cikkével neki. Osoda-e ilyenformán, hogyha az újságíró olvadozik a boldogságtól és az „interjú“ végére odaírja, hogy „ámbár egy világ választ el a miniszter ur politikai felfogásától, mégis meg kell állapítanom, hogy mint ember, határozottan megnyerő egyéniség, a nyugati gondolkozás finom kép viselője itt, Európának távoli sarkában és olyan szeretettel és közvetlenséggel búcsúzott el tőlem, mintha én volnék a volt miniszterelnök és ő az „Erdélyi fíirharang“ belső mun ka társa“. Idáig még valahogy rendben volna a dolog. Simon és Hitler nem mindennap folytatnak eszmecserét a rádióban, vannak eseménytelen napok is, amikor a riporteri furfangnak, de ugyanakkor a riporteri naivitásnak kell pó tolni a napi szenzációt. Ámbár felette kétséges előttem, hogy az ilyen mondvacsinált interjú egyáltalában érdekli-e a közönséget? Az az érzésem, hogy nem túlságosan és nagyon gyakran jobban kielégíti az olvasót az a cikk, amit a riporter helyett az olló szállít. (Persze ezzel is csinyján kell bánni, mert ha az olló megvadul és rossz helyre nyir bele, ez már nem válik a lap dicsőségére.) Az interjú-probléma mellett azonban van egy másik visszatérő refrénje az erdélyi sajtónak és ez a refrén annyiszor ismétlődik, hogy messze túlszárnyalja egy multszázadbeli költő (akkor volt ugyanis igazában divatos a refrén versszakok végén) legszebb teljesítményét: ez a politikusok házatájának színes ri portokban való megörökítése. Az újságíró elmegy a kis erdélyi városkába, ahol nagy hazánkfia remeteségének ötödik hónapját tölti hazafias aggodalmak és megfelelő adag honfibú halk kísérőzenéje mellett, megáll a kúria kapuja előtt, elmereng a kőfal tetejéről kiágaskodó szomorufüz suttogásán, aztán beme részkedik az udvarra, a nagybajusza házgondnok bevezeti a puritán egyszerűségű szobákba, megnézi a hálóterem masszív tölgyfaburkolatát, a falakon szomorkodó olajnyomatokat, rápillant az Íróasztalra, ahol éppen a házigazda kedvenc lapjait, az Universult és a Románia Nouăt találja meg kinyitva és már kész is a hangulatos, színes, elragadtatott hangú riport. Még jó, hogy nincs itthon a háziúr, mert nem kell vele_ megismételni a sztereotip interjút, a pompás időről, a kitűnő termésről és más ha sonló politikai szenzációkról. János bácsi, a házgondnok úgysem adott eddig még nyilatkozatot, ő majd szolgál intimitásokkal. Nem is fukarkodik a diszkrét közlendőkkel. Elmondja, hogy szegény gazdája, sajnos, nemcsak ország- és világmegváltó gondolatokon töpreng éjt-napot összetéve, hanem rengeteg gondot ad neki a saját háztartása is, mert hát a háztető kilyukadt, zsindelyezni akarná, a falak is kezdenek megrokkanni, meg aztán egy uj épületszárny is kellene, mert kevés a vendégszoba és általában a rosszmájú emberek nem is hiszik, milyen anyagi gondokkal küzd egy ex- miniszterelnök, aki — szegény — ezidőszerint állástalan s ráadásul még munkanélküli segélyt sem kérhet. A riporter nagyon érzékeny, szentimentális férfiú, akit rettenetesen meghatnak a nagy remete anyagi gondjai és meghatottságában nem is elégszik meg azzal, hogy az ősi kúria által kiváltott impressziókat saját lapjának küldi meg, hanem a különleges cikk értékes anyagára való tekintettel még más lapokhoz is eljuttatja. (Ámbár lehet, hogy e tekintetben tévedtek és nem a cikkíró, hanem csak a kánikulai eseménytelenség esi nált kör-szenzációt a retnete-lak regényéből.) Az olvasó joggal kérdezheti ezek után, hogy hova is akarok kilyukadni? Annyit beszélünk kisebbségi harcról, harcmodorról, olyan engesztelhetetlen szigorúsággal nézzük a magyar politikusok minden lépését, ha beszélnek a parlamentben, akkor a beszédjük erőtlen, felesleges is volt elmondani, ha nem beszélnek, akkor gúnyosan siketnémáknak mondjuk őket, általában a kritika pengéjét mindig magasra emeljük, hogy befelé sújtsunk vele. „Leleplezzük“ az egyik képviselőt, hogy az elintézés céljából hozzá beküldött kérvény bélyegét reklamálja, — mert naponta mégsem tehet tiz-tizenöt elintézendő aktára a saját zsebéből bélyeget, -— ha választói érdekében eljár a minisztériumokban, akkor „kijáró“ és „panamista“, ha ellopják az urnákat, akkor megállapítjuk, hogy a pártprogram és a párt eszméit képviselő politikusok levitéz- lettek, ha véletlenül a kormány nem tartja ér demesnek ellenjelöltet állitni és ilyenkor a választási terror is elmarad, — tehát a magyar, jelölt abszolút többséggel kapja meg a mandátumát, — akkor erre egy szavunk sincs és közönyösen közöljük az eredményt. Igazi magyar betegség: akármit csinálnak a mi embereink, semmi sincs jól csinálva és még választások előtt is arról csevegünk, hogy kiket kellett volna jelölni, a ténylegesen jelöltek helyett? És ha az eredmény néha csalódást jelent, akkor dörgő hangon kiáltjuk, hogy „ime megmondtuk, a kudarc bennünket igazol'. Ugyanakkor pedig valami megmagyarázhatatlan szentimentálizmussal tömjénezzük azokat a politikusokat, öltöztetjük nemcsak őket, hanem még házukat is romantikus sziliekbe»' és magyarán mondva: ütjük a dobot, reklá- mirozzuk azokat, akik állandóan a fasizmussal kacérkodnak és egy szavuk sincs arra, hogy a kisebbség-ellenes intézkedések pergőtüzét zúdítja reánk a kormány. Azt a szerény kérdést intézem a „remetelak“ poétájához: megtörténhetett volna-e a magyar uralom alatt, hogy a román sajtó Tisza István geszti életéről intimpistáskodjék és a geszti kúria János bácsijával folytasson megható eszmecserét a magyar államférfin szerénységéről és szegénységéről? Valami hibája lehet a világszemléletünknek, látási zavaraink vannak, elveszítettük a helyes itélőképessé günket. Akkor, amikor százszámra dobják ki a postásokat, vasutasokat, részben a román közvélemény tapsai, részben néma közönye,' részben pedig egyetértő hallgatása mellett, hagyjuk ezt a botor és értelmetlen szentimenMiért szenvedjen Olyan nagyon ? Három perc alatt megkönnyebbülhetne, ha Saltrates Rodel-t öntene a vízbe, annyit, amíg a víz tejszinüvé válik és fájdalmas lábait ebben a Saltrat-os fürdőben megáztatná. A tyúkszemek egészen a gyökerükig megpuhulnak ebben a fürdőben, s kiirtván őket gyökerestől — eltűnnek örökre a tyúkszemei. A Saltrat-os fürdő után a bőrkeményedések is meggyógyulnak, a daganatok összehuzódnak és ime már egy számmal kisebb cipőben járhat. A „Saltrates Rodell”-t minden gyógyszertár és drogéria felelőséggel árusítja s az ára igen jelentéktelen. tálizmust. Annál is inkább, mert a szentimen- tálizmusnak ezt a formáját ón megalázó szer- vinizmusnak nevezném. Szász Endre. /WVVAA^^WVWVVVVVVVVVVVVVWS/NA Kereskedelmi egyezmény! kötött Románia öt hónapra Lengyel- országgal (Bukarest, julius 14.) Az ipar- és kereskedelmi minisztériumban ma aláirták a Lengyel- országgal kötött kereskedelmi egyezményt, amely december 31-éig lesz érvényben. Az egyezmény megállapítja a kontingenseket, melyek két időszakra szólnak és pedig: júliustól októberig Románia gyümölcsöt, bárány és juhbőrt, napraforgó magot exportálhat 7d millió értékben. A második harmadban 8‘J millió értékű kendermagot, kölest, tököt, almát, körtét, szilvát, szőlőt, diót és bort szállíthat Lengyelországba, mig egy globális összegért hagymát, fokhagymát, zöldséget, szalámit, túrót, vetemény-konzerveket, gyümölcsöt, szárított gyümölcsöt vihet ki. Lengyelországból nyersbőrt, gyapjuszálakat, répamagot, gyapotszálakat, koxot,, szondakellékoket és más árukat hozhat be Románia. Nincs rossz üzletmenet, Via a Keleti Újságban birdeS Erzsébet Királyné Szálló Budapest, IV., Egyetem ucca 5. 100 modern, kényelmes szoba. Liftek Központi fűtés. Hideg-meleg folyóvíz. Az étterem-és kávé házban minden este szalonzene, Az Erzsébet pincében egypincér rendszer! W Menü ; 1-SO P.
