Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)

1934-07-13 / 155. szám

KtllTlUjSBb ţjtm ui. .ii I îmi ini ——I I mi ii «w 11111 w n m mmiii in« HII'IIH ww Vasárnap játszák le a Nemzett Bajnokság első döntőjét (Bukarest, julius 11.) A futballszövetséíí tegnapi ülésén kitűzte a nemzeti bajnokság első döntőjét és két osztályozó mérkőzést. A csoportgyőztes Ripensia és Venus első döntő mérkőzés ükét vasárnap Temesváron ját­szók eszerint Morar Teofil vezetésével. A re- váns julius 22-én lesz Bukarestben. Az A. és 13. csoport, negyedik helyezettjei­nek osztályozóját, a CFR—Juventus találkozót ugyancsak vasárnap játszák le Bukarestben. Biró: Tica Iliescu­Csernovicban a Kinizsi játssza osztályozó­ját a Jahnnal, Costel Radulescu bíráskodása mellett­Kitűzték vasárnapra a TAG—Romania mérkőzést is, de mivel a Romania megóvta az osztályozok sorsolását, a szövetség külön ülé­sen fog ezzel az üggyel foglalkozni. A Romania arra való hivatkozással adott be óvást, hogy a sorsolásnál nem volt jelen képviselője s amellett a sorsolást nem lehetett volna addig megejteni, amíg be nem fejeződik a bajnokság. A TAC a legerősebb az összes ligabajnokok között s érthető, hogy a Romania igyekszik megsemmisittetni a sorsolást, amely éppen n legveszélyesebb ellenféllel állítja szembe. A futballszövetség rövidesen dönt az óvás ügyé­ben, az mindenesetre biztos, hogy vasárnap a Romania nem játszik osztályozót. A HAKOAH KOLOZSVÁRON. A Hakoah csapata, amely szép győzelemmel kezdte Csernovlcban romániai túráját, vasárnap és kedden Kolozsváron játszik két mérkőzést, a llaggibborrad cs a Romániával. A Hakoah mult évi kolozsvári szereplése alkalmával is jó benyo­mást keltett s tekintve, hogy a csapat azóta megerő­södött, szép Játékot várhatunk. HAMBURGBAN augusztus 26-án Schmeling Neusellel mérkőzik. A mérkőzés érdekessége az, hogy ez alkalom­mal először fogja Schmeling hitvese, Amíg Ondra végig nézni férje küzdelmét a kötelek között. A mérkőzés rendezői már előre hirde­tik, hogy a közönség nemcsak a meccset, ha­nem Anny Ondrát is láthatja majd. Julius 20-án játszák le az elmaradt Kolozsvár— Nagyvárad válogatott mérkőzést. A julius 5-ről elma­radt Kolozsvár—Nagyvárad válogatott meccset julius 20-án játszák le Kolozsváron. Ez végleges és vissza­vonhatatlan terminus. PETRU, a cseh szövetségi kapitány kijelen­tette, hogy a jövő év tavaszára valószínűleg meghívják Prágába a román válogatottat. Az a szép játék, amelyet Románia Triesztben Csehszlovákia ellen mutatott, Prágában is el­ismerésre talált s ezért szeretnék a csehek létrehozni az újabb találkozást. Schlavlonak, az olasz válogatott középcsatárának egyesülete az PC Bologna repülőgépet ad ajándékba, mivel a jeles játékosnak olyan a polgári foglalkozása, hogy nem tudja egy napnál tovább elhagyni Bolognát. A repülőgép segítségével oldják meg ezt a kérdést. A NAC nemzetközi tenniszversenyc kez­dődik csütörtökön Nagyváradon A versenyen számos külföldi induló részvételére számita nak, igy az osztrák Kinzlre, a jugoszláv Kukul jeviesre és a legjobb magyar játékosokra. Ter­mészetesen az összes neves belföldi verseny­zők is résztvesznek a versenyen. Félrevezetik, ha „OLLAu helyett silány utánzatot ajánlanak. A Ferencváros Briinnben 5:2 (2:1) arány­ban győzött a Moravska-Slavia elleni tréning- mérkőzésén. NEM IS OLYAN HIHETETLEN, a finn Suoknutti maraton-credménye (2 óra 28 p. 17.9 mp.) ugyanis Helsinkiben nem a szabályos 42.195 m-cs távon rendezték a maratoni baj­nokságot, hanem 40.200 méteren. Európa legjobb profi-boxolőinak ranglistájában a román Spacow is szerepel, aki a kisnehézsulyban a nyolcadik helyet foglalja el. A pénteki és szombati angol atlétikai baj­nokságokra Magyarország részéről Barsi, Sir, Kovács, Szabó, Raggambi, Paizs és Minach utaznak Londonba. Valószínű hogy Bodo3i is el fog indulni. Aa első atlétikai Európa-bajnokságot szeptember 7., 8. és 9-én Torinóban rendezik meg. A bajnoki ver­seny minden szó mára két-két indulót nevezhet be egy- egy nemzet. A rendezőség már elkészítette e versenyek részletes programját s érdekes újítást hozott be az ügyességi számok lebonyolításába. Standardokat álla­pítottak meg s akik ezeket a selejtezőkben elérik, dön­tőbe kerülnek, A standardok a követezők: Magasugrás: 180 cm. Tárolugrás: 680 cm. Rúdugrás: 360 cm. Hár­mas-ugrás: 13.60 m. Sulydobás: 14 m. Gerelyvetés: 58 m. JDiszkcszvetés: 43 m. A lépésmérés és a turistaság okosu wtjf­mindnyájan könnyen meghűlhetünk és az a helyes, ha mi felnőttek az ifjúságnak is azt a szert adjuk, ami rajtunk oly gyakran segített. ASPIRIN — ez a kicsiny, de nagy hatású tabletta — segit az ifjúsá­gon is minden hüléses megbete­gedésnél. fájdalomnál, náthaláznál I A Maj'.áth-kut felé vezető ut elájaaásáaál mintegy őrtálló árnyas magános bükkfa alján fekvő Tompa- pihenő előtt folyt le a visszaemlékezés arról, hogy Tompa Kamii A lépés a legjobb mérték a távolságok pontos meg­határozására. Czárán Gyula, a nagy természetbarát irt egy „Bi­hari Kalauz"-! mely lépésről-lépésre vezeti a kirándu­lót, hog> képessé tegye folyton ellenőrizni a részlettá- voiságokat s az á'taluk meghatározott tájékozást pon­tokat. Czárán a lassú lépés hive, mert szerinte: ,,Nem fárad az, ki nem szalad; S Ki nem farad: messze halad." Ilyen tempó alapján egy perc alatt felfelé, ha na­gyon merő az emelkedés, 40—50, ha menedékesebb, 60 --70, simább helyen 80—100, — lefelé 100—110 lépés. Természetes, hogy elég egyszer megolvasni, hányat lép valaki egy percben r fentemlitett fekvésű utakon s ba ezzel tisztában van, akkor órája segítségével folyton nyilvántarthatja a lépések számát és a távolságokat, ezerkétszáz lépést véve egy kilométernek. Egyéb iránt, úgymond Czárán, amily félelmesek a lépés-ezredek a papiroson, olyan ártatlanok kint a természetben szét­aprózva, egyenként fölvonulva: s aki nem próbálta meg lépéseit megszámlálni, pár órai séta után el fog bámulni, hogy már 10—12 ezer lépést tett, mióta el­indult... Viszont nem o'yen túlzott a kirándulások egy egész ezrede is, ha az, mint pl. az én esetemben, több mint 50 évre terjed ki. Annakidején a sajtó részéről azzal a kérdéssel fordultak hozzám, hogy kilométerekben cgy- re-másra mennyire becsülöm egy-egy túrámat? Átlag körülbelül 15 km-re taksálom, a fentemlitett kisebb túrákat, a nagyobb kirándulásaimat nem tekintve. Hogy ez a megállapítás reális volt, abból is kitűnik, miszerint egy év óta lépéstszámláló műszert, illetőleg lépósmérü órát használunk szükebbkörü kiránduló tár­saságunk kebelében, még pediglen rendszeres följegy- zésekkc: a Kolozsvár környékén tett bükkerdei tú­rákra vonatkozólag, melynek alapján átlag 20 ezer lé­pés esik egy kirándulásra, természetesen egyesek mel- lékturái ebbe nincsenek beleszámítva. Példaképpen csupán egy-két esetet említek, hogy' folyó évi május hő 21-én a Feleki hegytetőről a gerin­cében végig a Majláth-kutig 13,400, onnan aztán a Merza-kilátó érintésével hazáig 14.300 lépést mutatott nálam a lépésmérö (pedométer) a virágszedés szórako­zását is beleértve. Ei.énben folyó év! junius hó 24-én a bükkerdei tu­ristabáztól a Bükktetöig s onnan hazáig 25.390 volt a megtett lépések száma. Utóbbi alkalommal az EKE kebelében működő és ,,Lépésmérö-klub" r.éven közismert szükebb kiránduló csapatunk rögtönzött kegyeletes gyászévfordulót ün­nepelt meg dr. Tompa Kamiira .való emlékezéssel. F.lindult egy hosszú útra A mennyei Majláth-kutra, Hol talán már meg is lelte, Mire vágyott szive-lelke. Ilyen és hssonló keresetlen szavakkal domborította ki e sorok Írója a lépésmérés nagymesterének társa­dalmi és természetbaráti jellemvonásait azon verses emléktf-szédében, amely a Bükkben a klub tagjai je­lenlétében elhangzott, de később a EKE elnökének a részvételével megismétlődött. A lépésmérésnek az egyéves statisztikája pedig azt mutatja, hogy 18 kiránduláson az EKE lépésmérő turistatagjai egyenként és egyénenként mintegy 360 ezer lépést tettek a tájszépségek élvezetére a szabad természet ama csodás világában, amely az Isten leg­nagyobb temploma. Za—la. Turistanaptár : AURORA SPORTKLUB: julius 15-én autóslűrándulás Nagyváradra, Püspök- és Félixfürdöre. Indulás reg­gel 5 órakor. Készvételi dij 140 és 150 lej. Kerékpár­kirándulás Kolozs fürdőre. Indulás vasárnap reggel 7-kor. Jelentkezés a Mlgnon-cukrászdábar. és az Apolló-parfümériában. Indulás a Mignon-cukrász­dától. ERDÉLYI KÁRPÁT EGYESÜLET: julius 15-én autó­val: Dobrin havasra. Útirány: Hidegszamos, Reketa, Valea Negruti, Dobrin, .Táravize'. Turistatalálkozó a marosvásárhelyi osztály tagjaival. Indulás reggel 5 órakor. Gyalog: Majláth-kut, Özek völgye. Bükk kör­nyéke. Indulás reggel 7 órakor. Szombat este társas­vacsora a Társadalomban a vásárhelyi turisták tisz­teletére. lelenlkezés az EKE irodájában péntek estig, ugyanott bővebb felvilágosítással szolgálnak. KOLPING LEGENYEGYLET: julius 15-én autóval Czegére. Részvételi dij 75 és 65 lej. Jelentkezés pén­tek estig a legényegyletben. Indulás rggel 7 órakor. Fél hée órakor szent mise hallgatás a főtéri tem­plomban. Gyalog: Bácsi torok, Szent Pál tető. Indulás reggel 7 órakor. SZERELT TARSASAG: julius 15-én gyalog a Géczi várhoz. Indulás julius 14-én este 10 órakor, a Re­gina Maria ucca 11. alól. Julius 19-én este 10 órai indulással egy heti gyalogtúra. Útirány: Akasztófa­domb, Runki cseppköbarlang, Torockö, Székelykő, Túri és Tordai basadék. Jelentkezés az IKE otthon­ban, Bratíanu ucca 24, sz. I. em. TENNISZ KLUB: julius 15-én gyalogkirándulás a Géczi várhoz, Indulás reggel 4 órakor a klubhelyi­, ségtől. —— —

Next

/
Thumbnails
Contents