Keleti Ujság, 1934. május (17. évfolyam, 97-119. szám)
1934-05-06 / 101. szám
Vasárnap, 193i. máj.us $. Látogatás Vaidánál KELETíUjSOa wmmmmmmmmßmmmmmmmammeammKmm egy jellemző esetet. A napokban eljön valaki hozzám Bukarestbe és azt mondja, hogy meggyilkolták Anghelescu dr. közoktatásügyi minisztert. Természetesen, bár nem hittem a dolgoknak, mégis megkerestettem Anghelescu dr.-t, aki az egyik cukrászdában málnaszörpöt ivott. — Ha majd rémhíreket hallanak, ne adjanak hitelt, mert látják, miről van szó — fűzte hozzá. Ezzel véget ért a sajtófogadtatás és a volt román frontharcosok, továbbá a hadirokkantak küldöttségét fogadta. Időközben megérkezett a szociáldemokratáknak egy küldöttsége is, de az idő előrehaladott volta miatt már csak a bejelentett küldöttségeket fogadta. Dr. Stoica Joan, az országos jegyzőegyesület és a közigazgatási tisztviselők egyesületének a panaszait sorakoztatta fel. — Csodálkozom, hogy erről az igazságtalanságról még senki sem számolt be, de feltétlenül jóváteszem a hibákat. Ilyen és ehhez hasonló válaszokat adott mindenkinek. Tatarescu miniszterelnök tegnap este meglátogatta Vaida volt miniszterelnököt, akivel körülbelül egy órát beszélgetett. Erről a megbeszélésről a következő felviágositást adta az ujságir óknak: — Igaz, hogy meglátogattam Vaida Sándort. Elsősorban udvariassági tény volt, de nem tagadom politikai jelentőségét sem. Én mindig ellene voltam a pártok közötti áldatlan harcoknak s rendkívül nagy súlyt helyezek arra, hogy a pártvezérekkel és volt miniszterekkel fontos kérdésekben fenntartsam a kapcsolatot. Értesüléseink szerint Tatarescu Maniuvai is beszólni óhajtott volna, de a volt kormány - elnök Badacsonyban tartózkodik s igy a találkozás elmaradt. A kormány tagjait az állomáshoz Dunca. prefektus és Puica rendőrkvesztor kisérte ki, akiknek a miniszterelnök elismerését fejezte ki a háromnapos miniszterjárás zavartalan lefolyásáért. Hogy mulat a francia nép? « *gy magyar ee egy zsidó kortese, mint két kisebbségi ember jelent meg a miniszterelnöki cerklón, egyáltalában nem azt jelenti, hogy kisebbségi ügyekről megbeszélés történt volna. Az_ unitárius valíásu Mózes Károly és a zsidó Friedmann azzal az alázatos kéréssel járultak, mint a liberális párt „kisebbségi tagozat“ — a miniszterelnök elé, hogy majd ha a kisebbségi ügy tárgyalására sor kerül, őket is hallgatná meg. A miniszterelnök egyetlen küldöttségnek a kérésére sem adott tagadó választ, nekik is megígérte, hogy majd egyszer meghallgatja őket. A kisebbségek komoly nagy ügye sem nem nyer, sem nem vészit ezen. Megindulnak a küldői t* ég ele Pénteken a kihallgatások sorát a memorandumper még életben lévő szereplői nyitották meg. A négytagú küldöttség azt panaszolta el a kormányelnöknek, hogy az erdélyi román politikai elítéltjei nem részesülnek olyan megkülönböztetett bánásmódban, amilyent szeretnének- Ilyen sérelmeiket Írásba foglalták és hagyták a miniszterelnöknél. A román nők szövetségének a küldöttsége szintén támogatásért folyamodott. Sürgős intézkedést igérS st kisebbségi ujságiréltiiak Ezután fogadta a miniszterelnök az Erdélyi és Bánsági Népkisebbségi Ujságiró Szervezet háromtagú küldöttségét, amelyről tegnap röviden hirt adtunk. A küldöttség szónoka felhívta a miniszter- elnök figyelmét az ügyészségeknek a kisebbségi újságírókkal szemben tanúsított különleges magatartására- A szervezet nevében átnyújtottak egy memorandumot, mely panaszként előadja, hogy az erdélyi ügyészségek a Márzescu-törvény alapján indítják meg a bűnvádi eljárásokat a kisebbségi újságírók ellen s emiatt az amnesztiát nem alkalmazzák kisebbségi újságírók sajtópöreire. Tatarescu miniszterelnök udvariasan hallgatta végig a panaszt és válaszában nyomatékosan azt mondta, hogy ő is ujságiró volt és igy jobban mérlegelni tudja a kérdést. ígérte, hogy Bukarestbe érkezése után azonnal intézkedni fog az igazságtalanságok megszüntetése érdekében. Nyilatkozat a sajtó számára A küldöttség távozása után Tatarescu fogadta a helybeli lapok tudósítóit, akiknek a háromnapos tapasztalatairól nyilatkozni ki- vánt. — Meg vagyok elégedve az eredményekkel, — mondotta. — A helyszíni szerűje során rendkívül fontos ügyeket intéztünk el, sőt tahi iám olyan hároméves aktákat is, amelyeket három pere alatt intéztünk el. Éppen e tapasztalatok alapján gondoskodni fogok arról hogy a jövőben rendszeresítsük ezeket a látogatásokat. Különösen a bánffyhunyadi gyűlés lepett meg. Véleményem szerint nem lehet politikai összejövetelnek tekinteni, mert a kormányt azért keresték fel az emberek, hogy bizalommal hozzá forduljanak panaszaikkal. Szőnyegre hozták a cenzura ügyét is, amire tagolt szavakkal következő választ adta: — Nem vagyok hive a cenzúrának, de ahhoz, hogy megszüntessük, meg kell szűnnie azon okoknak is, amelyek a cenzúrát előidézték. Amikor pedig két román ujságiró arról panaszkodott, hogy lapjaikban még a kormány hivatalos kommünikéjét sem hozhatták le, felháborodva mondotta, hogy erről azonnal értesíteni kellett volna és akkor megteszi a szükséges intézkedéseket. De mielőtt vonatra ülne, gondoskodni fog arról, hogy ilyen esetek többé elő ne forduljanak. — Különben, ha ilyen a helyzet, akkor más intézkedést foganatosítunk és bevezetjük v bukaresti rendszert. A lap szerkesztői aláírnak egy nyilatkozatot, melyben tudomásul veszik, bogy milyen intézkedésekkel nem szabad foglalkozni s igy könnyebben mennek a dolgok. Rémfisr Anglielescuróf, a Isi málnaszörpözőlf a cukrász* «iában Majd az utóbbi időben elterjedt rémhírekről azt mondotta, hogy azokat tervszerűen gyártják, az ország hírnevének a külföld előtt való befeketitéséért. Erre vonatkozólag elmondok önöknek Pária, május hó. Evett már bálnahust, kedves olvasó? Mi kétszer részesültünk ebben a szerencsében két hét alatt. Egyszer a Paramount-fllmtársaeág szenzációs és igazán ritka érdekes filmjének, az Esquimaux-nak bemutatóján, mikor is a Norvégiából az ünnepre ideérkezett szerző, a világhírű sarkkutató, Freuehen Péter, az elhunyt Rasmussen Kund utitársa, látott vendégül, ki egy Teller nevű puszta szigeten, valahol az alaskal partok mellett, jégben és hóban, több esztendőt töltött ott az eszkimók között. Ezen az emlékezetes lakomán végigélveztük a sarkvidék egész menüjét, sült hőtyukot, lapp tésztát, rénszarvast á la maitre d »hotel, grönlandi halibut, alaskai karibut és mindenekfö- lött bálna-pecsenyét. Másodszor azonban, tiz napra rá, az „Exposition Canine‘‘-en, a hallatlanul kedves és bájos kutyakiállitáso:, ahol valami képzeletdus marsell- lesl vállalkozó kinálgatott agyon az ö különleges „porrátört cethalhusával“, mely embernek s kutyának egyébként jutányos, hasznos és fölöttébb élvezetes csemege. (Mondhatom: kutyának való!) ökrök a Grand Bonlevardon. A kutyakiállttás legalább helyhez volt kötve aa „Avenue de Versaiíles“-en, de a rákövetkező „Concours Générale d'Agricole"-t (Országos tenyészkiálli- tás), akarva-nemakarva, Páris minden uccáin élvezte az ember. A kiállító nagyvágók és vendéglősök reklámnak használták fel a szép tenyészmarhákat, mielőtt s miután kiállították volna őket és Páris egy álló hétig valóságos texasi mozijelenetekben parádézott: minden ucc as árkon fényesszőrü, felpántlikázott tenyészmarhák bámulták kerekrenyilt Juno-szemekkel a széditő autóforgalmat, rögtönzött jászolok mögül. Egyik mészáros a járdán, üzlete előtt, valóságos üvegfalú istállót rögtönzött, benne egy tavaszi pompában fclbokrétázott négyökrös szekérrel; a másik meg éppen az üzlethelyisége kellős közepébe állította be néhány palánk mögé a gyönyörű hízott marhát. Egy előkelő vendéglős a Chaussé d’Antln-en. a nagyopera közelében óriás, hófehér, aranyozottszarvu ökröt állított a kirakatába, mig irigységében a szembeesö konkurrens vendéglős ugyanily szépséges, de vörös ökröt szerzett be, hanem hogy az átellenesét letromfolja, egy feílo- bogózott szemetestalicskát is a kirakatba állított ökre mögé. A vidám áprilisi napfényben egész Páris ökör- bögóstő! visszhangzott, mintha csak a középkori „promenade du boeuf gras“ ujult volna ki, a hízott ökör húsvéti körmenetje ... Az őcskások ezüretje. Az „ökörsétát“ nyomban a két legelevenebb fes legeredetibb vásár követte, a „Fete du Trone“, meg » „Foire du Férraile“, illetve „Foire du Jambon", az ócskavas- és sonkavásár, mely ismeretlen hagyomány folytán, évröl-évre egyazon időben s együtt tartatik a Boulevard Richard-Lenoir-on. Egymást váltogatják a széles népi-köruton a hentesek, meg az ócskavaskerea- kedök sátrai. A hentesek a hangosak, őrült lármává* kinálgatván boldog-boldogtalannak ezerféle „elzászi-, „normandiai", „lotharingiai“ hurkáikat, meg kolbászaidat ingyenes kóstolóba is. („Mon petit bout, Madame! Goutez toujours“), de az ócskások az érdekesek. A régi jó időkben ezen az ócskavásáron eltévedt Corot-kat és csempe Fragonard-okat vehetett filléreken a müértő, Az ilyen trouvaille-ok ma a mesék országába tartom, nak, (mindenki tudja, hogy a falusi vevőre számító „ferrailler" húsz-, meg ötvenfrankos Rubenseit meg Rafaeljeit jobb sorttá érdemea oitnfestök másolják), hanem azért a Foire du Ferraüle-on ma is sok a látni-, (ha nem is vásárolni) való. Idehordja össze ugyanis Pária minden ezer antikvárosa az év folyamán összegyűlt „bóvli“-kat, amiken sehogy másként már túl nem adhat: elmondhatatlanul fonák, heterogén gyűjtemény van itt! Mint tiz esztendeje minden áprilisban, megint itt üdvözölhettem persze azt a kitűnő apókát, aki formáltan vasöntvényeket bocsát ilyenkor áruba, mint a „Laadm kemencéjének autentikus darabjait, amiken az asszonyokat sütötte''. Idén is rengeteg vevője akadt, főként a szépnem köréből... Egy hétszázéves vásár. Nagyobbszabásu és nagyobb tömegeket vonzó nép- látványosság ennél a fentemlitett „Fete du Trone“, igazabb nevén: „Foire du Pain d’Epice", az ősi mézeskalácsvásár a vincennesi kapunál. Egy óriási népünnep, hol többkilométeres körzetben állnak tüudéri villanyfény közepette, a mézeskalácsos-sátrak, körhinták, ringlispHek ezrei, fillérekért Jósló indus fakirok, fényképészek, mutatványos bódék, cirkusz, keleti tánc, panoptikum, szibériai vasút, állatsereglet, összenőtt iker, halfarku nö, bábszínház, bolhaszinház, kutyaszla- ház, fókaszinház, céllövö-bódé, erömőrő, elátkozott kastély, japáni billiard, lutrikerék, óriás és törpe, cukor- égetö, palacsintasütő és a jó Isten se győzné felsorolni, hány neme s faja a magajáró csónaknak, folyton egymásba ütköző delejes autónak, körbefutő villamos repülőgépnek és főként ezerféle szerencsejáték, ahol egy-két frankos tétekkel (és fantasztikus szerencsével), cukor, csokoládé, palack-pezsgő, teásszerviz, sőtartő és sirőbaba nyerhető. Figyelemreméltó, hogy ez a még folyton hallatlanul népszerűségnek örvendő mézesbábvásár, ugyané helyen, ugyant; vincennesi kapunál, a jó FUlöp Ágost korára, pontosabban szólva, Urunk 1212. esztendejére mer- gyen vissza, holott is egyidejűleg alapittatott a rége»* rég eltűnt „Foire au !ard“-da! s a ,Marché franc au pain“-nel. E nártjm vidám vásár osztotta meg egymás között a Nagyhélen a vincennesi országutat s a szomszédos mezöt- hétfőn és szerdán a mézes-bábosok; kedden és csütörtökön a „Foire au lard" (szalonnavásár) s végül Nagyszombaton a „Marché franc au pain" (szabad kenyérpiac). Páris érseke ugyancsak a tizenharmadik század első felében feljogosította e iusvéti vásárokat, passiójátékok s egyéb „misztériumok" előadására s altkor kezd idecsödülni a vándorló művészek, úgymint lantosok, diákok, bűbájosok, viadorok, bűvészek, álcr- cások, képmutogatók, medvetáncoltatők. bikaheceesck, joglar-ok, paradis-ek, baladins-ek, banquistek — a mai a rtistes foraines-ek ősei. Száz évvel később, Szép Fülöp a citeaux -i apátság pátereit ruházta fel a kiváltsággal, hogy ezen a mézeakalácsvásáron bocsáthassák áruba szabad ég alatt apátságuk mézét, kenyerét és szopósmalacait husvét hetében. A párisiak. tömegesen isödültek erre a vidám vásárra malacpecsenyét enm s mézeskalácsot és akkor kezdték sütni a „főire des pains d’épices“ lacikonyháiban a tréfás malac-rendjelet, az apró mézeskalács-malackát, amit ma is gomblyukában hord minden a „Féte du Trone"-on mulató párisi. A forradalom után az elüldözött barátokat vásáros kereskedők váltották fel és a harmadik császárság alatt annyira megnőtt a mézesbábosok cécója, hogy szétterjedt az egész városrészben, a Place des Na- tions-ig. Ama bizonyos „legöregebb emberek“ még emlékeznek a vincsnrses-kapui vásár e fénykorára, mikor hihetetlenül felszaporodtak az ucca bűvészei. Benedek Károly*
