Keleti Ujság, 1934. május (17. évfolyam, 97-119. szám)
1934-05-13 / 106. szám
ve KtitriUjssn Vasárnap, 1934. május ISmatt selyem diadala Párisban és Bécsben fi Gallia az összes 1934. évi nyári modelleket matt selyemből állították elő. Galliának nagy választéka van az összes matt selymekben, amelyek ma Párisban divatosak. Iá CLUJ, Sfr. Gén. Neculcea (Kornlss u.) 2. — Láttad-e ? — Láttam — mondtam, — Az Isten segítse, hogy legyen ebből valami. — Két ilyen kis szegény ember a nyügölődésből készülődik. Olyan ez a lány, mint a menyasszony, .— Olyan. — Kellene neki venni koszorút és íátyolt, — Majd veszünk neki. — Nézd meg majd a cipőjét. Bementünk és megnéztük s mindkettőnk arca meghatott lett a cselédünk ünneplő kis cipőjétől, mert hát árvalány ez a mi lányunk, senkije sincsen rajtunk kívül s jobban, csökönyösebben és kitartóbb akarattal birkózik az ő kis életéért, a boldogulásáért, amelyben hisz, mint egy erős férfiember. Tudjuk ezt és úgy voltunk, mintha vérszerint a mi lányunk lenne és aggódva ápolgattuk magunkban a kis nyíló érzéseit. Hogy jaj, valahogy el ne botoljon most és meg ne üsse magát. Átadtuk szépen a lakást nekik lélekben, hogy legyenek otthon, mig megtalálják egymást. Aztán bementünk az asztalosokhoz, néztük őket és szépen és óvatosan kikérdezgettük a segédet És megtudtuk, hogy tizennégyéves kora óta dolgozik, keres csöndeskén, nem nagyon sokat, de lehetne belőle valamit kezdeni; néztük a kezét s láttuk belőle, hogy szép tiszta, dolgos férfiélet az övé. Olyan komolyak a szavai, mintha harminc esztendős lenne már a- asztaloslegény. — Jó lenne kikötni! — mondta s homlokán gyöngyözött a munka verejtéke. Keze járt a fényes szekrénylapon s az élete titokban áradt át a két szobán a lányunk felé. Szomorú és magános férfiélet, eldobott golyó itt a földön, szeretne megállni. A sok idegennek való szolgálás közben magának is teremteni valamit; két széket, asztalt, ágyat, szekrényt, nem olyan szépet, mint nekünk csináltak, hanem egyszerűt csak s az lenne az otthona. S két kéz, amelyik szépen főzné az ebédet. Milyen egyszerű sor ezeknek az embereknek az élete s az éneklés mellett is milyen szomorú! így állott ott az asztalos és dolgozott, a kis inas meg mellette csöpögette a politúr alá az olajat s önfeledten játszotta a munkát. Két idegen élet ebben a ml lakásunkban. Álltunk ott s jó lett volna valami egész életre szóló jót tenni velük, hogy könnyebb legyen nekik, de .mit tehettünk volna? Jó lett volna megajándékozni őket valami elfogy- hatatlan illattal és azt mondani: Krisztus megváltotta a világot. De olyan idegenek voltunk tőlük és hogyan esett volna a mi szánkból ez nekik? Hogy egyik ember oly keveset tud tenni a másikért! — gondoltuk. Szégyeltük magunkat egy kicsit és nem tehettünk mást, minthogy szerettük őket. De ezt semmiképpen se tudtuk megmutatni nekik. így jöt el a dél s mi azt gondoltuk, hogy meg kellene őket kinálni ebéddel, de nem tudtuk megtenni, mert mi csak két óra felé ebédelünk. Mig ezen tanakodtunk, a lányunk átment a szobán s azt mondta: — A János-hegy felett szakad a felhő. Alighanem kiderül. ____ Csöndesen kinyitotta az ajtót és olyan könnyedén lépve, mint az árnyék, kiment. Nemsokára a két asztalos is kiment a konyhába, papirost teregettek az asztalra s kezdték enni azt, amit magukkal hoztak. Kevéssel rá bejött a kis inas és kérte, hogy adnánk két vlilát nekik. A feleségem akkor kiment, de láttam, úgy lép, mint a lány az előbb, mintha érzékeny emberi álmokon lépne s a lánnyal tányért és evőeszközt adatott nekik s mondta, hogyha kell, melegítse meg a lány az ételüket. De hideg ennivalójuk volt, hát azt eszegették a tányérról csöndesen. Mögöttük meg ott állt ünnepi ruhájában a lányunk és nézte meleg, gondoskodó szemekkel az asztaloslegényt, amint eszik. Nézte s a szája szép gyöngéd volt s édes, mint egy titokban eljegyzett menyasszonyé. Az inas nemsokára befejezte az ebédet s betette maga mögött az udvari szoba ajtaját. A feleségem is bejött. A segéd meg kint maradt a lányunkkal s ml kis idő múltán gyalázatosán kilopóztunk az előszobába és hallgattuk, mi lesz. Sokáig csönd volt, nehezen találhatták a szavakat s egyszer csak azt mondta alázatosan a lányunk: — Akar kenyeret? — Köszönöm. Hallottuk, hogy indul s leszel a mi kenyerünkből egy karéjt. Leszel, odaviszi, leteszi: — Tessék. Néztük az előszobát: olyan szép volt, mint egy szalon és eddig sohase vettük észre. S gondoltuk: a konyha talán, mint a templom. — Régen van itt? — kérdezte az asztalos. — Négy hónapja — mondta a lányunk. — Jó hely? — Jó. Jó emberek. De jobb, ha az ember a magáéban van. — Igaz. Álltunk ős hallgattunk és fogtuk egymás kezét. A kezünk egyszerűen összetévedt. — Hány éves maga? A lányunkból kis zavar, meleg nevetés fakadt. — Húsz. — Gyűjt? — Igen. Van százhuszonhét pengőm a takarékban. — Hm — mondta az asztalos. — Nekem nincs. Sn szépen ruházkodom. Az asztalosnak kell néhány jobb ruha, mert sok úri helyen megfordul. — Igen — mondta a lányunk. — Ez igy van. Ebben a szakmában ruházkodni kell. Ez olyan szakma, hogy Itt áldozni kell a ruhára. En tudom. Ezt olyan hangon mondta a lányunk, amilyen hangon mi sohase hallottuk beszélni. Ezt a mély és őszinte és lélektöl illatozó hangot velünk sohase használta. Ezt nem pazarolta nekünk. — Hallod? — súgta a feleségem. — Igen — mondtam. — Igen. Milyen szép hangja van! Most hosszú csend lett, csak a vekker járása hallatszott ki a konyhából s érződött, hogy bent két szegény ember csöndesen és átjártan lélegzik. Most olyanforma zaj hallatszott, mint mikor egy kéz kinyul s a ruha ujja súrolja a 'kart, valahol messze ütött a toronyóra, harangozni kezdtek, a palatetőn kezdett kopogni a ritka eső. — A haját — mondta a lányunk — szépen fésüli... Mi álltunk, néztük egymást s hogy ezt hallottuk, azt mondta a feleségem: — Most menjünk be. Nem szabad tovább. Beosontunk lassan a hallba, leültünk egymással szembe és nem szóltunk semmit. A két szegény élet kint kereste egymást, valami nagyon komoly álomban közelgették az örök emberi célokat a maguk szerény és gyáva módján ebben az idegen világban itt, tették az elrendelt, titkos lépéseket a dél halálosan nagy csendjében, mig a villanyéra pattant egyet-egyet s az ablakokra ráfeszült a megfakadt felhöjü ég és hallgatta, hogyan sir fel az emberből az ember. Mert az ember fel-felsir a béke és a boldogság után. Mi ültünk a szobánk elnehezedett csendjében, az ablakokra potyogott halkan az eső, sokára felnéztem s akkor láttam, hogy a feleségem sir csöndesen. Mint egy másik nő, akinek olyan titokzatos az élete. Néztem rá s egyszerre úgy éreztem, mintha ezek itt mind meggyóntak volna nekem s én pap lennék s keresném a feloldozás szavait. Magamban elborultam a lelkek remegő áhitata előtt, amint áhitva áhitják az élet ostyáját s imádkoztam magunkért és mindenekért gondolatban: — Áldd meg, Istenem, az emberek szomorú és gazdátlan életét, akik szenvedve szeretnek itten s a világ zegzugain olyan vertek és magukra hagyatottak, mert mind csak Téged keresnek és Tehozzád futunk, egymáshoz vágyván, mindannyian. Elosontam és az udvari szobába nyitottam be véletlenül s a nagy karosszékemben, amelyben dolgozni szoktam, ott ült a kis inas és aludt. A feje hátrabillent a támlára, az arca piros volt és a szája gyermeki, mintha az anyja ölén aludna. Elfáradhatott szegény. Kicsit néztem az arcát, aztán visszacsuktam halkan az ajtószárnyat, lábbujjhegyon bementem a magam szobájába, hogy senkit se zavarjak, leültem, a zsebemben volt egy falatka kenyér tegnapról, azt a számba vettem és elkezdtem majszolni csöndesen. Olyan volt most a házunk, mintha egy nagyon szép kert lenne, melyet esözve ver az égi napsugár s imádkoznánk benne áhl- tatosan mi öten emberek. Sárgarépáié és tartós rúzs az amerikai kozmetikai ' kiállításon Newyorkból jelentik: Nagy várakozás közt nyílt meg a tavaszi kozmetikai kiállítás, melynek egyik meglepetése a hordozható, a villanyáramba kapcsolható, hat font súlyú manikűrösőgép■ A rendkívül ügyes találmány azonban fölöslegessé teszi a manikűrös kisasszonyokat, ezért éppen olyan ellenszenves less, mint az önborotváló készülék a borbélyok előtt. Főleg érzékeny bőrűek és körmüek veszik hasznát a találmánynak- A kiállító még Dél-Afrikából is kapott rendeléseket. A hölgyeket különben a kiáUitáson arra ’ intik a gyárosok, hogy fordítsanak gondot az arcbőrnek a diétájára is- Nagy reklámot csapnak ez okból a sárgarépa- és ananászlének, azonkívül a teknősbéka olajának, mént a bőr szépítésére felette alkalmas szernek. A haj tartós hullámositásának a mintájára „tartós rúzst“ is ajánlanak. Különböző arcfürdők és gőzölések is bemutatásra kerülnek a szépészeti kiállításon. A hajfestés továbbra is divatos lesz, az estélyi ruhák szinegyvelegéhez megfelelő hajat mindenki feltehet. Az „arany haj‘ sem tartozik az elérhetetlenségek közé. Az egyik kozmetikus feltalált egy olyan „szemárnyékot“, amely az ezüst porszemecs- kék csillogásával érvényre juttatja a szemekben rejlő mag »etikus erőt- Rengetegen látogatják a kiállítást, mert az amerikai nő szép akar lenni és nem akar elmaradni a világtól. Tirili útja a világ körül. Fritz Rosenfeld zseniális ifjúsági könyve fiuknak és leányoknak. De tartalma elgondolkoztatja a felnőttet is, az ifjúságnak pedig maradandó élményt nyújt. Gedö gyönyörű illusztrációjával a legszebb ifjúsági könyvek közé tartozik Tirili útja. Díszes kötésben, szép kiállításban Kcsmos-kiadás, 105 lej minden könyvkereskedésben, kiadóhivatalunkban, vagy Lepagenál, Cluj. Kérje a Kormos-könyvek jegyzékét.
