Keleti Ujság, 1934. április (17. évfolyam, 75-96. szám)
1934-04-01 / 75. szám
Vasárnap, 193i. április 1■ VASÁRNAPI KRÓNIKA ■ ■■■■■■■■■■■ Erdély nagy regénye, ami nincs Nem népszerű dolog az írók dolgába beleszólni- Könnyen hozzámcsaphatják a vádat, hogy tanácsokkal ők is el vannak látva és ha már tanácsolok, akkor elsősorban önmagamat lassam el intelmekkel, ne őket kritizáljam. Persze, erre egyszerű a felelet, hogy én nem vagyok iró, ámbár egy évvel ezelőtt az a nagy megtiszteltetés ért, hogy egy irodalmi társaság tagjai közé választott- Mellesleg azonban megjegyzem, hogy ha valamikor mégis regényírásra adná... a fejemet, akkor abban a tekintetben legalább nem érhetne gáncs, hogy azt a regényt imám meg, amely szerény véleményem szerint az erdélyi irodalom sokszínű csokrából mind a mai napig hiányzik. Sőt azt is elárulom, hogy sokat foglalkoztat egy nagy erdélyi regény terve, bár nagyon szeretném, hogyha megelőzne vele valaki- Akkor legalább nem volnának lelkiismereti furdalásaim- Milyen jó űrügy is volna, hogy megelőztekDe még mindig nem mondottam meg, hogy mi is az a tanács, amit én az erdélyi Íróknak, helikonistáknak, katholikus és más konzervatív Íróknak, szélső baloldaliaknak,vagy akármilyen világnézetet valló, de mindenesetre tehetséges Íróknak adnék. A gondolat régen motoszkál a fejemben, de csak azóta érett meg teljesen, amióta nemrégiben elolvastam Werfel: „Musa Dagh“ című nagy regényét. Azóta sem tudok szabadulni a hatása alól. Egy minapi cikkemben az „örmény bősköltemény“-nek neveztem el ezt a hatalmas munkát, de nevezhetném negyvenmillió európai kisebbség kátéjának, bibliájának is- Ki tud arról, számtalan Genfbe irányított emlékirat és panasz mellett is, mi fáj az erdélyi magyaroknak'? Talán a Népszövetség volt és jelenlegi főtitkára előtt halványan dereng valami a Csiki Magánjavakról, iskolapanaszokról, névvegyelemzésrő! és más hasonló kérdésekről, amelyek elevenen élnek mindannyiunkban, annyiszor hallottunk és olvastunk mindezekről lapjainkban, parlamenti tudósitásokban, de legalább magunk közt ismerjük be, hogy ezek a dolgok a világ szemében olyan eltörpülő kicsinységek, mint ahogy mi sem tudjuk meglátni mikroszkóp nélkül a levegőben szállingózó bacillusok milliárdjait- A jó könyv adott alkalommal mikroszkópiám, nagyitó lencse és rajta keresztül milliók szemű tokint a föklteko legelrejtottcbb zuga felé is. Ilyen nagyi tóüveg Werfel gyönyörű regénye is- Most már Batáviáhan, Svédországban és Argentínában is tudják, hogy az ázsiai Törökország legeldugottabb tartományában, kitéve a törökök, oroszok és perzsák örökös versengésének, élt még a háború alatt is egy kultúrára éhes, tehetséges, kétezer éves nép és ez a nép, ha megritkulva, lelkileg és anyagilag meg- és összetörve is, él ma is. méltó a rokonszenvre, méltó a megkülönböztetett figyelemre, de méltó ~~ az életre is, A mi helyzetünk természetesen egészen más, mint az örményeké, Eszem ágában sincs összehasonlításokat tenni, egészen másról beszélek. Tizenöt esztendő telt el az impérium- változás óta- Ezt az időt az erdélyi irodalom fellendülési korszakának nevezik. Azt mondják és százszor megírták, hogy az erdélyi irodalom soha nem remélt magasságokba emelkedett ez alatt, nemcsak méltó versenytársa a magyarországinak, hanem bizonyos tekintetben túl Is szárnyalja azt s általában nem fukarkodnak a dicséretekben és elismerésekben, amit úgyis kifejezhetnék, hogy nem fukarkodnak az elismerésben és dicséretekben. Rendben van, én sem fukarkodom- Ezúttal azonban nem értékelési grádusokat akarok felállítani, hanem rá szeretnék mutatni irodalmunk egy igen nagy hiányosságáraITíi valamikor késői utódaink ennek a kornak, az erdélyi magyarság kritikus időszakának adatait fogják keresni, már gimnáziumi tanulmányaik alapján is — mert annyit mindenesetre remélünk, hogy a fellendülés évelnek irodalmát az irodalomtörténeti tankönyvek sem fogják figyelmen kivíil hagyni, — elsősorban mai Íróink, jeles regényíróink a használatban elkopott és idők folyamán eleárgult könyveit fogják felütni, Logikusan tételezik majd fel, hogy ennek a hérosz} kornak hősei maradandó emléket állítottak nemosakt saját küzdelmeiknek, hanem az egész erdélyi ma- Zy&r nép szenvedésekben, de eseményekben is Kmnnjsxc ■■■uLţ iuM- 35——»mm CSAPOK, KÁDAK ES HÁZTARTÁSI TÁRGYAK AlAPOS TISZTÍTÁSÁRA CSAK VIM VAUO TAKARÍTÓNŐ A DOBOZBAN I **mu RuiftHnmim»»1 ** 1 tntţiti ttţttnmmittW f ...min dent fis zti't s emmit sem karcol gazdag életének is- Mert nemcsak az örményeknek van hősköltemónyük, hanem — lehetne nekünk is- Melyik írónk Írja meg? Gondolatban végigszaladok tizenöt esztendő költői termelésén. Ami a költőket illeti, Reményik Sándort e tekintetben-igazán nem érheti vád- Az ő verskötetei hűen tükrözik vissza az első évek fájdalmát, letargikus hangulatát, amikor lángoló szavakkal irta fel az erdélyi magyar égboltra a biztatás és a szebb jövő hitének tüzes csóváját. De a vers csak érzések és hangulatok zengő hárfája, nem pedig olyan Orchester, amiben az élet minden sziliét vissza lehetne adni. A regényben azonban a történés a fontos, a regényt nem zabolázzák kötött formák, úgy adhatná vissza mai életünket, mint ahogy azt leéljük, mint ahogy az valóban történik. Aki Worfelt elolvasta, — és meg vagyok róla győződve, hogy ez a könyv sok százezer példányban fog megjelenni a világ minden kulturnyelvén, — sohasem fogja elfelejteni, hogy van egy kis nép a föld bábeltornyában, amelyet örménynek hívnak s amely éppen úgy élni akar, mint a világ bármelyik népe. Ki tud azonban rólunk, erdélyi magyarokról? íróink nagy szeretettel boncolgattak lelki problémákat, himnuszt Írtak az anyaságról, megírták egy vidéki család csúnya belső marakodásait, csak úgy mellékesen oda freccsente ttok a palettájukra mai életünk egy-két elmosódott színfoltját, legnagyobb részük azonban a históriai múlthoz fordult, az volt az ambíciójuk, hogy történelmi regényt írjanak- Egyetlen e<fv írónk akadt, aki az impériumváltozás első éveit dolgozta fel nagyobb regényben, annyira eltúlzottam a tárgyilagosság teljes hiánya nélkül azonban, hogy ebből a könyvből a gyűlölködésen kiviil jóformán semmit sem tanulhatunk. írók! Erdélyi magyar irók! Feladatnak grandiózus, célnak gyönyörű, hivatással is felérő megírni az erdélyi magyarság tizenötéves életregényét- Kezdve az első évek tapogatózó lépéseitől, folytatva a fellélegzés, az önma- gunkratalálás bátor és szép idejével, folyt- tatva a lejtőn való elindulással, az egyre mélyebbre és mélyebbre valló zuhanással. Ebbe a regónykeretbe beleilleno minden- Beleillene az erdélyi magyar intellektuel drámája, a magyar földbirtokos-osztály pusztulása, a városok magyarságának meg nem álló hanyatlása, a falusi értelmiség tökéletes katasztrófája, a közép-polgári osztály összeomlása a betétromláson keresztül, az ifjúság életének céltalanná válása, a nő-kérdés, az ifjúsági kérdés, aminek megoldása a mi legnagyobb feladatunk, munkásosztályunk leőrlődése az embergyükoló nagy malomban, aztán a falu végzete. Ezt a regényt joggal fogja majd számon- kórni tőlünk az eljövendő nemzedék, És joggal mondhatja, hogyha még sem fog megiródm, hogy az erdélyi irodalom fennen hirdetett felvirágzása teljében csak szavalt és eldobta magától azt a témát, amelyet nem kellett apualesekből, ezerféle kútfőből verejtékesen, sokszor felületesen összekutatni, amely ott feküdt a szeme- előtt és elfelejtett lehajolni érte, Ivó számára korunk aranybánya Hói vannak az aranyásóink? Szász Endre. Erdély Három pár villogó kerék, három barnára sült derék csavargó, , a horizont harsogva dönt hegyháti'p sárga f dny özön t, kanyargó■ ■ havasi ú tokon a szűz Magasság sóvár szornja ű a csúcsra, süvöltve már amott cikáz a szépség lesre kelt triász, lezúgva a zöldbe hördüli bérc alatt szűkölve zúgó bércpatak hidaknál: Alcsikon könnyű pára ring, a székely hajnal rákacsint s kitarkái a badros köd-kendők alól templomtorony és utcasor s a tankolt csöndben a háztetők felett úgy állnak, mint as őrszemek as erdők. Vízparton vézna szent borong sűrűn rejti a fűzfa lomb szemérme, hangos csengővel a kies körül. szorosban négy, öt borvizcs szekérke, pufók hordók, szilkék megett csokamyi vidám lány nevet, — be szépek — hangjuk arany örvényt kavar, ‘ úgy zengik a legszebb magyar beszédei,., s újra bozontos hegynyereg, el elborul, majd csepereg, rá zápor s megint kiengesztel a nap; szivárványt gyújt a megmaradt párából s ha elnehezült az izom, asztal terül a pázsiton halomba rozsé gyűlt, parázsláng virul, aranybarnás kenyér pirul s szalonna. Este; a hosszú út után egy távoli parochián megállunk, ágyunk; havasi illatok a átragyogják a csillagok as álmunk, SZEFDIHN SMKMU Ml-
