Keleti Ujság, 1934. április (17. évfolyam, 75-96. szám)

1934-04-27 / 94. szám

Péntek, 1931 aprilie 2?, 9 — Tataresen miniszterelnök beteg. Buka­restből jelentik: Tatarescu miniszterelnök gyo- morbántalmakban szenved. Remélik, hogy a miniszterelnök néhány napon belül elfoglalja újból hivatalát. — Uj eljárások nem indulnak meg a Precup-ügy miatt. Bukarestből jelentik: A hadügyminiszter véglegesen elhatározta, hogy nem indít eljárást egyetlen tiszt ellen sem a Precup-féle komplottal kapcsolatban. Ma délig a II. hadtest hadbírósága nem terjesztette fel a legfelsőbb hadbírósághoz az összeesküvési pör iratait és igy valószínű, hogy egy héttel elhalasztódik a fellebbezési tárgyalás. — Négyszáz halottja van a javai tűzhányó katasztrófának. Amszterdamból jelentik: Já­vában a Merati vulkán, amelynek tevékenysége már hosszabb idő óta szünetel, tegnap várat­lanul kitört. A vulkán kitörése következtében az egész hegykup a levegőbe repült. A tűz­hányó kitörését földrengés és szökőár, kisérte. A szökőár négy kilométer szélességben öutötte el a javai partvidéket és elseperte a falvakat. E pillanatban még nem állapítható meg a katasztrófa nagysága, csupán az bizonyos, hogy pár óra alatt közel négyszáz ember pusztult el. — Uj kanonokok ünnepélyes beiktatása az erdélyi róm. katholikus egyházmegyében. Az erdélyi püspökség ősi székvárosában, Gyula- fehérváron, vasárnap délelőtt iktatták he dr. Szabó György theológiai tanárt, Oláh Dániel tövisi föesperes-plébánost és dr. Csipák Lajost, Csíkszeredái régens tanárt, mint tiszteletbeli kanonokát. Az uj kanonok pályafutását és érdemeit dr. Fehér Gerő prelátus kanonok sorolta fel fenkölt ünnepi beszéd keretében. Ez a kitüntetés nem azt jelenti, hogy főpásztoruk, Majláth erdélyi püspök uj munkakörbe szólí­totta volna őket, hanem azt, hogy eddigi munkásságukat részesítette elismerésben, ami rregDyilvánult úgy a hitélet, mint a fontos és kényes egyházmegyei adminisztrációs ügyek­nél Megmaradandó érdemeket szereztek a nép­nevelés terén is.- A felavatottak nevében dr. Szabó György mondotta el a székfoglalót. — Mindenki pénzt kereshet! az idei Nemzetközi Vásáron, Május 4—r4. — A nemzeti szocialisták felrobbanlot- tak egy vasúti hidat Ausztriában. Becsből jelentik: Gmundenben a nemzeti szocialis­ta tüntetések ismét kiújultak. A rendőrség mindaddig, mig a nemzeti szocialisták nem viselkedtek túlságosan kikivóan, nem avat­kozott be, de amikor beverték a kormányzó­ság és a polgármesteri hivatal ablakait és revolverdörrenések is elhangzottak, gumi- botokkal verte szét a tömeget. Salzburgból jelentik, hogy Aichen és Schlegel között a vasúti összekötő bidon egy pokolgép felrob­bant és a robbanás következtében a hid erő­sen megrongálódott.-- Dr. Onisifor Ghibu rágalomnak mondja Pop Valér volt igazságügyminiszter könyvének állításait. Kaptuk a következő sorokat: „A Keleti Újság folyó hó 15—18-i számában két cikket közölt, amelyekben azon rágalmakat ismertette, amelyeket Pop Valér volt igazság­ügyminiszter az „Acordul de la Roma'1 cimü müvében ellenem felhozott. Amennyiben a Keleti Újság Pop Valér ur régalmait mint a valóságnak megfelelő tényeket tünteti föl, ezennel kérem a tisztelt szerkesztőséget, hogy ezen nyilatkozatot a lap legközelebbi számában közölje, mely szerint a fentemlitett vádakat gyalázatos rágalmaknak minősítem és ezeu a cimeu az ügyészség előtt a kellő panaszt már meg is tettem. Cluj, 1934 április 21. Kiváló tisztelettel: dr. Onisifor Ghibu egyetemi tanár.4' Szószerinti szövegében közöltük a professzor u: nyilatkozatát, megjegyezzük azonban, hogy ezt az ügye" nem tartjuk Ghibu professzor és a Keleti Újság ügyének, mert Pop volt igazság ügy miniszterre hárul a feladat, hogy állításai' esetleg bíróság előtt is beigazolja. Mindenesetre meggyőzőbb lett volna, ha Ghibu egyetem: tanár ur nemcsak általánosságban, hanem részletekben is megmondja, mit minősít rága ’ómnak volt minisztere állításaiból? De talán ez is kiderül a Ghibu professzor ur által be­ígért birósági eljárás rendjén. KuniUjsxo Vakmerő rablás fényes nappal egy nagyváradi trafikban Harmincezer lejt tartalmazó kézitáskát rabolt el a „kundsehaft“ (Nagyvárad, április 26.) Ma délután páratlan me­részséggel elkövetett rablás történt Nagyváradon, a Kapu ucca 11. szám alatt lévő dr. Földiné-félc trafik­ban. A Monopol nagyváradi lerakatának megbízásából a Discom vállalat egy kocsija egész nap járta a várost, hogy széthordja a trafikokhoz a dohányárut. Amikor dr. Földiné trafikjához érkezett a kocsi, az árú elosz­tója, Szabó Györgyné a kocsis segítségével behordta a cigaretta-csomagokat s természetesen magával vitte kézitáskáját is, amelyben körülbelül harmincezer lej volt, a délelőtt összeszedett és elszámolásra váró ösz- szeg. A trafikban csak hárman voltak, dr. Földfsné, dr. Földes és a kiszolgáló kisasszony. Kis idő múlva, egy magas, sovány ercu, barnaruhás fiatalember lé­pett az üzletbe és egy doboz Carpatit kért. Földesné átadta a cigarettát és visszaadott a pénzből, amikor az idegen hirtelen a Szabóné előtt fekvő kézitáska után kapott és gyors mozdulattal élemelve azt, kirohant a trafikból. Az fgesz egy pillanat müve volt, mire Föl­dcsék ráeszméltek a rablásra, a tettes már messze kint szaladt az uccán. Szabó györgyné a kocsissal együtt kétségbeesetten „tolvaj“-t kezdtek kiabálni. Mindket­ten utána szaladtak, a rabló azonban az ucca szem­közti S-as számú átjáró házon keresztül a Zöldfa ucca felé vette útját. A kárvallottak mindenütt követték s egy Ízben a kocsisnak már majdnem sikerült elérnie, amikor a forgalmi rendőr a nagy kiabálást hallva, a kocsis elé állott és lefogta, nyilván azzal a gondolattal, hogy ez lesz a tolvaj, aki mögött a felháborodott em­berek nagy tömege kiabál. Pár perc alatt tisztázódott a helyzet, azonban ez az idő elég volt arra, hogy vég­kép szem elől tévesszék a rablót. Földesné pontos személyleirást adott a rablóról és egy a rendőrség bűnügyi nyilvántartójában lévő fény­képről felismerte „kundschaft“-ját. Kiderült, hogy az illető többszörösen , körözött betörő, aki Romániában egyedül él a fosztogatásnak ezzel a módjával. Éppen ezért reméli a rendőrség, hogy , rövidesen nyomára akad, ...............■IHimt,|,| — fbgy bukaresti munkanélküli család drámája. Bukarestből jelentik: Megrendítő családi tragédia történt a főváros Manu Că­tălin uccában. Egy Buciumau Ion 38 éves pin­cér, aki már hosszabb ideje munkanélküli, meg­gyilkolta két kisgyermekét és öngyilkosságot követett el. A pincér tegnap este lefeküdt, majd egy tálban maga mellé helyezett szenet, amit meggyujtott. Reggelre mindhármukat meg­ölte a kifejlődött széngáz. I ROYAL MOZGÓBAN MA PÉNTEKEN TARZAN FIA hdgár Rice Burroglis regénye után. (Lásd az Ellenzék folyt t sós regényét) a valódi Tarzan folyiatása. — Aki a szivét jobb oldalán hordja. Buka­restből jelentik: A Dimineaţa érdekes esetről Számol be. Iaşi ban egy 32 éves asszonyról meg­állapították az orvosok, hogy a szive jobb olda­lon van. A teljesen egészséges nőnek van egy kisfia is, akinek a szive viszont 4 cm.-el lejjebb fekszik a szokottnál, anélkül, hogy ez a rend­ellenesség zavarokat okozna. — A tábla is felmentette a mészárosokat. Csütörtökön hirdetett ítéletet a kolozsvári Ítélő­tábla a kolozsvári mészárosok monstre áruszp- ra perében,'amelyet Colfescu ügyész indiíott ellenük. A tábla megállapította, hogy a tör­vényszék felmentő .ítélete helyes, semmi bizo­nyíték nincs arra, hogy a mészárosok tényleg tiltott társulásba tömörülve diktálták volna a kolozsvári piacon a húsárakat s helyben hagy­ta az elsőfokú döntést. Fentek, április 27 Arisztid napja Nyttvalevö könyv túrák és múzeumok: A* egyetemi könyvtár olvasótermei d. e. S—13. d. ü. 15—20. A kölcsönző osztály d. e. 8—13, d. u. 15— IS. Az Egyetemi Könyvtár Népkönyvtára d. u. 14 __20. Archeológiái Muzeum, EME könyv-, érem-, régiség- és képtára, Cioflec-képtár; d. a 9—1. EKE-, Er-îklye Muzeum: d. e. 9—1. Etno­gráfiai Muzeum: délelőtt 9—1, délután 3—6. Román Opera: Hoffmann meséi. Edison-mozgó: T. Angelica nővér, TI. A hullá­mok királya. (William Hayes, Konrad Nage!). — Royal: Tarzan fia. (A valódi Tarzan). — Select: Viktor és Viktoria,. (Renate Mütter, Hermann Thiemig). — Cr&nla: Asszony a milliókká!. (Bri­gitte Helm,) — Capitol; Az alagút. Inspekció* gyógyszertárak: Dr. Kohn (Fő­tér). Somlea (Ferdinand király uí>. Cseresz­nyés (Victoria ut) és dr. Nagy Árpád (Moţi­lor ut). V: Japán megegyezed Angliává! a vitás Lérdéseltben (Tokió, április 26.) A külföldi diplomá­cia erélyesebb lépéseket tesz a japán impe­rialista politika elten súlyozására. Az angol nagykövet és Sirota miniszterelnök a külön­böző szárnyra kelt hírekkel kapcsotatosan, tárgyalásokat follytattak és a kiadott japán kommüniké szerint Anglia és Japán között a vitás kérdések tekintetében teljes meg­egyezés jött létre. Anglia diplomáciai sikere után, biztosra veszik, hogy most már az Unió is haladéktalanul megkíséreli a köz­vetlen tárgyalásokat Japánnal a vitás kér­dések elintézésére. — Újra házasodik egy 68 éves Habs­burg-főherceg. Becsből jelentik: Ferenc?. Salvator főherceg, Fcrencz József egykori ve je most újra nősül. Ferencz Salvator első felesége Stefánia főhercegnő volt, aki meg­halt. A főherceg most egy Liendenfcld bá­rónőt vesz feleségül. A vőlegény egyébként GS éves. ' — Mindenki megtalálja, amit keres az idei Buda­pesti Nemzetközi Vásáron. Május 4—14. — Lapbetiltás egy sajtóhiba miatt. Düs­seldorfból jelentik: Fssenben a Volkszoiţung cimü igen elterjedt lapot egy kellemetlen sajtóhiba miatt beszüntették."A lap közölte Idindenburgnak Hitlerhez intézett üdvözlő levelét születésnapja alkalmával és a mon­dat végére pont helyett kérdőjelet tett. Ber­linből jelentik, hogy Hindenburg egyébként egy hete beteg, de betegsége nem akadá­lyozza meg, hogy ellássa hivatalát. — Étvágytalanságnál, gyomorhurutnál, bélreke- désnél, anyagcserezavaroknál, a természetes „Ferenc József" keserüviz rendbehozza a gyomort és megszaba­dítja a testet a felgyülemlett rothadó anyagoktól. — Jugoszláviában újabb bányarobbanás történt. Belgrádból jelentik: Jugoszláviában újabb bányarobbanás történt. Vitrovica mellett egy ólombánya omlott össze váratlan robbanás következtében. A robbanásnak itt nem volt nagy pusztító hatása, mert éppen a muukásvál- tás idején történt és 120 lenn dolgozó munkás közül százan már a felszínre érkeztek. A men­tési munkálatok megindultak és az a feltevés, hogy a lenn rekedt húsz munkást még sikerül megmenteni. — Egy elmebeteg fiatalember négy embert agyonlőtt és azután önmagával is végzett. Parisból jelentik: Bar le Dúc közelében egy Róbert Redbai nevű fiatalember agyonlőtte magát, testvérét, egy másik ronokáti és a csend­őrőrs parancsnokát. Borzalmas tettének elkö­vetőre után azután ő maga is öngyilkos lett, A francia sajtó szerint tette csupán pillanatnyi elmezavarral magyarázható.

Next

/
Thumbnails
Contents