Keleti Ujság, 1934. április (17. évfolyam, 75-96. szám)
1934-04-27 / 94. szám
KuETNJjsm A FIFA döntött: SVÁJC SIKERE Barátky jogosulatlan szereplése miatt a Svájc—Románia mérkőzés mindkét pontját Svájc javára írják Péntek, 1934. április 27. — Uj szakosztályt állított fel a nagyváradi Magyar Párt. Nagyváradi tudósítónk jelenti: ág Magyar Párt nagyváradi intézőbizottsága, át. So<fe István elnöklete alatt ülést tartott. Az eddigi szakbizottságokon kiviil — dr. Soós István' javaslatára — iparos és kereskedő szakbizottságot is szerveztek, hogy legyen alkalma a. párthoz tartozó iparosoknak és kereskedőknek arra, hogy a pártélet keretein belül tárgyalhassák meg sérelmeiket és a párt parlamenti csoportja, valamint a helyi szervezet utján keressenek orvoslást. A gyűlésen elfogadták a jogsegélyiroda felállítására vonatkozó javaslatot, melynek vezetésével dr. Bartos Gyula ügyvédet bízták meg. Az intézőbizottság sajnálattal vette tudomásul, hogy az inte- rimárbizottságok kinevezésénél a Magyar Párt tagjai nem kaptak helyet és azon reményének adott kifejezést, houv v - sérelem orvoslást fog nyerni. — Gyulafehérvár ötmilliós kölcsönből modern strandot és sportpályát akar építeni. Gyulafehérvári tudósítónk jelenti: Az interimárbizottság elhatározta, hogy a város központjához közel modern strandot fog építeni, le fogja csapoltatni a sporttelep közelében lévő mocsarat, a sporttelepet pedig teljesen át fogja alakítani és modernizálni. A tervet most tanulmányozzák és ha ezt a város rentábilisnak találja, a megvalósításra rövidesen sor fog kerülni. Már törvény- javaslat is készült, amely felhatalmazza a várost arra, hogy 4—5 milliós kölcsönt vehessen ‘fel a tervbevett beruházások eszközlésére, természetesen abban az esetben, ha a beruházások mogfelelő gyümölcsözéssel kecsegtetnek. Májns 15 az utolsó határidő az automobil- adő befizetésére. A pénzügyminisztérium 10783—1934. számú rendeletével május 15-ig adott utolsó határidőt az automobiltulajdono- soknak a folyó évi április 1-től junius 30-ig járó automobiladó befizetésére. Az automobil- adó a jövőben évnegyedenként előre fizetendő, még peditg az évnegyed kezdetét megelőző hónapban. A júliusban kezdődő évnegyedre tehát az automobiladó júniusban, az októberi évnegyed autóadója szeptemberben, a jövő évi januári évnegyed adója pedig a folyó évi dec. hónapban előre fizetendő ki. Azokat az autó- ÍHajdonosokat, akik az automobiladót nem fizetik ki pontosan, előre, a törvényben megállapított esedékesség időpontjában, a törvény 8. szakasza értelmében az adók háromszorosával egyenlő pénzbüntetéssel fogják sújtani. — A Békás öngyilkossának személyazonosságát még mindig nem tudták megállapítani. A hétfői ünnepnap kirándulói a Békásban egy •akasztott asszony hulláját találták meg. A "vendőrség a 35—40 év körüli asszony holttestet beszállította n bonctani intézetbe és a lapokban közölte a teljes személyleirúst. Azóta négy nap múlt el, de még senki sem jelentkezett s igy v rendőrség még most sem tudta megállapítani a szerencsétlen asszony személyazonosságát. Kernbach Mihály dr. orvostanár tegnap felbon- coltá a Békás öngyilkosát, de semmit sem táplált, amiből erőszakra lehetne következtetni. A rendőrség ezúttal újból felhivást intéz a közönséghez, hogy akinek tudomása van a 35— 4Ö év körüli asszony eltűnéséről, aki fekete egészcipőt, sárga alappal, vörösmintás, nyakán kétgombos ruhát viselt, haladéktalanul jelentse a központi rendőrségnek. ~r Nemlétező textilkoncern nevében sorozatos szélhámosságokat követett el egy brassói fiatalember. Gyulafehérvári tudósítónk jelenti: Veszedelmes szélhámos garázdálkodoft a napokban Gyulafehérváron és a környező falvakban, Lónyai Lajos gyulafehérvári születésű, brassói fiatalember hamis nyugtakönyvekkel, megrendelő-lapokkal és fényképes meg- bizólevéllel ellátva, a Scherg-Vestis-Silezia nemlétező textilkoncern részére szövetrendeléseket. vett fel szabóktól és magánosoktól, nem felejtkezve meg arról sem, hogy kisebb-nagyobb összegeket fel ne vegyen előleg cimén. Alvincen egy Bardócz nevű gazdálkodótól vett fel egy 6000 lejes „megrendelést“, előlegképpen pedig 1500 lejt vett át. Másnap a Scherg cég valódi megbízottja jelent meg Bardócznál, aki erre megtudta, hogy szélhámosnak esett áldozatul. Kiderült, hogy Lónyai a hamis megrendelőlevelek trükkjével rengeteg szélhámosságot. követett el. A Scherg cég följelentésére körözőlevelet adtak ki a veszedelmes, csaló •Billen. (Zürich, április 26.) A FIFA elnöksége tegnapi ülésén foglalkozott* Svájc óvásával az eldöntetlenül végződött, Svájc—Románia világ- bajnoki mérkőzés eredménye ellen. A svájciak Barátky szerepeltetése miatt kérték a mérkőzés eredményének megsemmisítését és mindkét pontnak a javukra való Írását. A FIFA helyet adott Svájc óvásának és habár többen felszólaltak Románia mellett, megsemmisítette a mérkőzést AUSZTRIA LEHENGERELTE A BULGÁRIÁT. Becs: Az Ausztria—Bulgária világbajnoki előmér- közöst nagy fölénnyel 6:1 (3:0) arányban nyerte az osztrák csapat. A gólok közül hármat a veterán Horváth, egyet-egyet Sindelar, Zischek és Viertel lőttek. A győzelem ellenére is szomorúan végződött Ausztriára nézv a mérkőzés, mivel kettő standard válogatottjai közül, Nausch és Cisar oly súlyosan megsérültek, hogy az eddigi orvosi megállapítások szerint nem vehetnek részt Ausztriának a világbajnokságért játszó csapatában. Mindketten a durván játszó bolgároknak köszönhetik sérülésüket.. A bulgárok annyira mentek, hogy egyik játékosuk felpofozta a pályán Sestát, az osztrák balhátvédet, aki szintén arról nevezetes, hogy hasonló módszerekkel szokott dolgozni. A Román Kupában vasárnap és kedden (május 1.) 7 mérkőzést játszanak le. A program: Vasárnap Nagybánya: Phönix—Tricolor Ploeşti. Temesvár: TAC— Universitatea, Kedd: Seatmár: Crisana—Olimpia CFR. Bukarest: Venus—Kinizsi, CFR—AMTE. Arad: Ri- pensia—Gloria CFR, Resica: Juventus--UDR, (A Juventus által megóvott meccs újrajátszása.) Szászrégen: Mures—Victoria 5:1 (2:1). Victoria— Producţia 6:1 (3:0). ALE POPESCUT, az Unirea Tricolor közép- csatárját, aki csapatának Kispest élleni mérkőzésén súlyosan megsérült. Budapestre szállít • ják, hogy ott az európai hirü sportorvos, dr. Molnár hozza rendbe a lábát. Paris: Paris válogatott—Madrid válogatott 2:0 (1:0). Elutasították az Universitatea óvását. Az Universitatea Medve állítólagos jogosulatlan szereplése miatt megóvta a CFR-rel szemben elvesztett mérkőzését. A nemzeti bajnokság bizottsága tegnapi ülésén mint alaptalant, elutasította az óvást. Galac: CFR Kolozsvár—Gloria CFR 2:0 (1:0). MEGÉRKEZETT A JUGOSZLÁV CSAPAT BUKARESTBE. A. jugoszláv válogatott tegnap megérkezett Bukarestbe. A csapattal jöttek a lemondott Lechnerés Krpgici is, akiknek visszalépéséről kiderült, hogy- nem annyira veszélyes, mint az első pillanatban látszott. Lechner középiskolás s iskolája nem akarta engedni, de a szövetség közbelépésére elsimult az akadály, Kragici betegségére hivatkozott, de nem fogadták el lemondását s kötelezték hogy a csapattal utazzék. A belga Lan genus biró, aki táviratilag elfogadta meghívását a mérkőzés vezetésére, pénteken érkezik Bukarestbe. A bíró-szövetség ünnepélyes fogadtatást készít elő a hires biró számára. és mindkét pontot Svájcnak ítélte. Az indokolás szerint Románia nem tudta bebizonyítani, hogy Barátky Magyarországon nem kapta meg az állampolgárságot. A döntés rendkivül kedvezőtlen Romániára nézve s most már csak abban az esetben kerülhet Románia a világbajnokság döntőjébe, ha legyőzi Jugoszláviát. Svájc már biztos résztvevője a döntőnek. A FIFA határozatát nem lehet megtámadni. Cochet és I’laa, a francia profi-mesterek visszatértek amerikai túrájukról, amelynek folyamán ketten összesen negyven meccset játszottak Tildén és Vines ellen. A negyven mérkőzésből harminchatot elvesztettek. Cochet kijelentette, hogy az eredmény teljesen reális, Tilden és Vines a világ legjobb játékosai s ellenük nem szégyen veszíteni. Közeledünk a 17 méterhez. Poloaltoban John Lyman 16 m. 48 cm-es dobásával uj súly- dobó világrekordot állított fel. ÖSSZEÁLLÍTOTTÁK AZ AMERIKÁBA UTAZÓ EURÓPA ÖKÖLVÍVÓ VÁLOGATOTTAT. (Budapest, április 26.) Az amerikai ökölvívó szövetség Európa-válogatott boxcsapatát májusra USA-beli túrára hivta meg, amelynek folyamán négy nagy amerikai városban szerepel Európa csapata. A meghívást a nemzetközi ökölvívó szövetség elfogadta s már össze is állították az Amerikába utazó válogatottat. A válogatottak kijelölésénél a budapesti Európa-bajnokságok eredményeit vették alapul. A csapat a következő: Lég súly: Kubinyi Magyarország, tartalék Palmer Anglia. Bantamsuly: Sergo Olaszország, tartalék Cederberg Svédország, Pehely- súly: KHstner Németország, tartalék Frigyes Magyarország. Könnyüsuly: Faceini Olaszország, tartalék Schmedes Németország. Kis- középsuly: Me. Cleave Anglia, tartalék Rös- land Norvégia. Középsuly: Szigeti Magyar- ország, tartalék Mojchrzichy Lengyelország. Kisnehézsuly: Brennan Anglia, tartalék Zehet- mayer Ausztria. Nehézsúly: Runge Németország, tartalék Floyd Anglia. (A finn Bärlun- dot, az Európa-bajnokság győztesét a profesz- szionizmusra való áttérése miatt nem vehették figyelembe.) * Most jelent meg: Bibó: A halott szerető fűzve 78 lej, Anderson: Tar, fűzve 14 lej, Renaud: Rét bálvány, fűzve 28 lej, Meres- kovszki: Az ismeretlen Jézus, kötve 144 lej. Kaphatók a Keleti Újság kiadóhivatalában Cluj, Str. Baron L. Pop 5. Vidékieknek a pénz és 10 lej portó előzetes beküldése esetén .azonnal szállítjuk. Három kötetnek egyszerre történő megrendelése esetén portóköltségat nem számítunk Reunids betegeknek nélkülözhetetlen! Fontos újdonság! KOI ÁS BAJOM HÁZI KEZELÉSE E kis munka mindazt tartalmazza, amit a reumás betegnek betegségéről és annak házilag való gyógykezeléséről okvetlenül tudnia kell. Ára 72 tej. Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában. Cluj, B. L Pop u. 5. Vidékieknek a pénz és 10 lej portó előzetes beküldése esetén azonnal szállítjuk.