Keleti Ujság, 1934. március (17. évfolyam, 48-74. szám)
1934-03-30 / 73. szám
Péntek, 1933. márma SO. KUETiUrsjm » — A Magyar Párt közleménye a földgáz- kérdésben. „Az Országos Magyar Párt kolozsvári tagozata által a földgáz bevezetése kérdésében kiküldött bizottság folyó hó 28-i ülésének határozata értelmében közöljük, hogy a föld- • gáz kérdésével a bizottság részletesen és szak- szerűen folytatólagos üléseken foglalkozik. Kihangsúlyozni kívánja, hogy a lapokban a földgáz bevezetésének ügyében megjelent közlemények nem ettől a bizottságtól erednek. A bevezetés ügyének teljes áttekintése után fogja a bizottság szakvéleményét a polgársággal minden részletében ismertetni." — Letartóztattak egy vármegyei tisztviselőt milliós panamázás miatt. Lúgosról jelentik: Beszámoltunk arról, hogy váratlan vizsgálat, pénzügyi szabálytalanságokat fedezett fel a vármegyeházán. A felsőbb közbelépés eredményeképpen sikerült megállapítani, hogy az utóbbi néhány év leforgása alatt ismeretlen tettesek másfélmillió lejjel károsították meg a vármegyét. A nyomozás tegnap érdekes fordulatot vett, amennyiben ÖTizetbe vették Teodo- rescu tisztviselőt, akinek nagy szerepe volt az összeg eltűnésénél. — Két öngyilkosság Kolozsváron, Az elmúlt nap folyamán két öngyilkossági esethez hívták ki a mentőket. Kálmán Imre 45 éves bérkocsis, aki az utóbbi időben sokat betegeskedett s emiatt még a csökkentett igényeit sem tudta kielégíteni, benyitott az egyik Kígyó uccai nyomortanyára és arra kérte a háziasszonyt, hogy néhány órára engedje meg a pihenést. A bérkocsis lefeküdt s amikor a háziak kimentek, na- gyobbmennyiségü szubllmát-oldatot ivott meg. A méreg természetesen megtette hatását és az öngyilkosságról értesítették a mentőket. A szolgálatos orvos a gyorssegély után beszállította a sebészeti klinikára, ahol magához tért. Kálmán a rendőrség kérdésére elmondotta, hogy' súlyos betegsége és nagy nyomora miatt akart megválni az élettől. — A másik öngyilkosság a Macelar lile ucca 14. szám alatt történt, ahol Farkas Erzsébet, 2? éves asszony, egy gyárimunkás felesége családi perpatvar után marősződa-oldatot ivott. A mentők a gyorssegély után lakásán hagyták. * Iparosok számira: Littván Sándor: Ipari számtan és kalkuláció 109 lej helyett most 30 lej. Róth Jakab: Iparosok könyvvezetése 47 lej helyett most 10 lej. Lepagenál Cluj. Kérje az olcsó szakkönyvek ingyenjegyzékét Lepagetól. — Szövött levélbélyegek Berlinből jelentik: A wuperttali textilcsoport javaslatot terjesztett elő illetékes helyen arra nézve, hogy vezessék be Németországban a szövött levélbélyegeket. A bergi kereskedelem és iparkamara magáévá tette a gondolatot és most megindultak a tárgyalások az eszme megvalósítására. Ha ezek eredményre vezetnek, akkor a szövött íe- vélbélyegekből próbasorozatot bocsátanak ki- E levélbélyegek bevezetésével javítani akarnak a németországi textilipar helyzetén. — Felgyújtották a karánsebesi erdőket. Ka- ránsebesröl jelentik: Tegnap az esti órákban lángbaborult a várostól alig 18 kilométernyi távolságra fekvő állami erdő. A tűz mintegy háromszáz hektárnyi területen ég. A városban nagy pánik támadt és a környékbeli lakosságot kirendelték a tűz lokalizálására. A hatósági vizsgálat szerint az erdőt a sebestoronyi és borlói földművesek gyújtották fel, hogy ilyen utón jussanak nagyobb legelőhöz. Az oltási munkálatokat Andrei mérnök vezeti. A kár felbecsülhetetlen. — Ötezer lej pénzbüntetésre ítélték a csik- rnadarasi bírót, mert megpofozta az ottani tanítót. Csíkszeredáról jelentik: Oprea Levente csikmadarasi állami tanitó megjelent a községházán Ferencz István volt községi bíró előtt és olyan követelésekkel állott elő az iskola érdekében, amelyet Ferencz bíró szerint a községnek nem volt módjában teljesíteni. A tárgyalás folyamán igen erős hangnemben kiabáló tanítót a bíró végül is nyakoncsipte és a községi irodából kirepitette. A tanitó feljelentette a bírót s ennek alapján a Csíkszeredái törvényszéken ma tárgyalták az ügyet. A bíróság hivatalos közeg elleni erőszak címén Ferencz István volt községi birót 5000 lej fő és 2000 lej mellék birságban marasztalta el. Az ítélet ellen úgy az ügyész, mint a vádlott fellebbezést jelentettek be. MEGNYÍLT Nagy választék luxus oipAgyár fiókja CLUJ, Piaţa Unirii 33. Tavaszi újdonságok!!! Megszűnik a Középeurópai Amatőr Kupa Románia és Jugoszlávia bajnokcsapatai megkísérlik a Közé pen répát Kapába való bekapcsolódást (Bucuersii, március 29.) A pardubicei mérkőzéssel befejeződött a Középeurópai Amatőr Kupa s valószínű, hogy véglegesen utolsó mérkőzés volt ez a díjért. A kupában megalakulásakor Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia és Lengyelország vettek részt, Lengyelország az első küzdelem befejezése után kilépett s helyét Romár nia foglalta el. A román szövetség azt várta a részvételtől, hogy ezzel megnyitja a maga számára a nemzetközi érvényesülés útját a három középeurópai ország első klasszisa felé is s nem marad az amatőröknél. Ez a remény nem vált be, s Románia máris elhatározta, hogy visszavonul a Középeurópai Amatőr-Kupától. A visszavonulást ugyan a szövetség nem ezzel fogja indokolni, hanem azzal, hogy nincs szétválasztva az amatőr és profesz- szionista futball és igy nem tud a szabályoknak megfelelő amatőrcsapatot kiállitani. Ugyanez a helyset Csehszlovákiában is, amelyik szintén a visszalépés gondolatával foglalkozik s rövidesen be is jelenti ezt a szándékát a kupa-bizottságnak. A Kösépeurópai Amatőr Kupa ezek után megszűnik, résztvevők nélkül nem lehet fenntartani. A halotti bizonyítványt április 8-án fogják kiállítani Prágában, ahol a Középeurópai Kupa bizottsága tart ülést. Ekkor jelenti be az FRFA részéről Luchide főtitkár a visszalépést. Ugyanezen az ülésen fogja felvetni Luchide főtitkár azt, hogy egy román és egy jugoszláv klubcsapatot sorozzanak be a Középeurópai Kupa kibővített mezőnyébe. LuchidenaJc az a terve, hogy Románia és Jugoszlávia bajnokcsapatai selejtező mérkőzést játszanak a kupa-küzdelemben való részvétéi jogáért, Magyarország és Csehszlovákia negyediknek jelölt csapataival. (Ugyanis, mint ismeretes, az idei Középeurópai Kupában országonként négy csapat indul).- — * A ROMAN B. VÁLOGATOTTBÓL LESZ A „NEMZETI“ CSAPAT. Costel Radulescu, a román válogatott csapat par- dubicei menedzsere nyilatkozott a mérkőzésről, a mutatott játékról s amiről ilyenkor szokás. Szó került a válogatott együttes nemzeti jellegére is: „Tiszta román nemzeti csapat előkészítése mellett vagyok — mondta — s ezt a B. csapattal kell megkezdjük, amelynek nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani, mint az első csapatnak. Ettől az együttestől, a B. csapattól várhatunk valamit a Jövőre nézve." KUPAKÜZDELEM - KUPĂ NÉLKÜL. A Középeurópai Amatőr Kupát megnyerte Románia és a győzelem után a szövetség érdeklődni kezdett , hol is ez a bizonyos^ kupa, amelyért annyit kellett dolgozni. Kiderült, hogy a kupa csak papíron létezik. A kupa szabályzata kimondja ugyan, hogy a dijat annak az országnak a szövetsége kell megvásárolja, amelyből a kupabizottság elnökét válaszszák, de ezt eddig nem alkalmazták. A kupa- bizottság jelenlegi elnöke Janicsek (Ausztria). Valószínű, hogy az osztrák szövetséget hivatalosan felszólítják arra, hogy „állítsa elő a kupátmert szükség van rá. HATOS CSAPATTAL VESZNEK RESZT AZ ANGOLOK az április 11-én kezdődő budapesti ökölvívó Euröpa-bajnokságokon. Az angolok részvétele azért jelentős, mert az eddigi Euröpa-bajnokságokon vagy nem indultak, vagy csak néhány versenyzőt küldtek el. HOTEL IMPERIAL A Jegközpontibb fekvésű legelegánsabb és legkényelmesebb szálloda. — Teljesen átalakítva. — Szobák t irdőszobávai, vagy anélsill, kilátás a Calea Victoriei re és a kirá.yi palotára. Uj fogadó és olvasótermek. Buffs’. — Családi helyiség. Európai kiszolgálás. — Versenyárak. Bucureşti, Cal. Victoriei 49 sz., a királyi palota mellett. KÉT LÉGY EGY CSAPÁ.SRA. A Ripensia vasárnap Nagyszebenben a Soimiival játszik Román Kupa mérkőzést. A temesváriaknak a nemzeti bajnokságban is lejátszásra vár mécsesük a szebeniekkel s most tárgyalásokba bocsátkoztak a Soimiival, hogy ne csak kupa, hanem bajnoki jellege is legyen a mérkőzésnek s igy egyszerre intézzék el mind a két kötelezettséget. A Şoimii nem nagyon kap az ajánlaton. A VASÁRNAPI Unirea Tricolor—Romania Román Kupa mérkőzést Mirion fogja vezetni. Huszár Aladár, Budapest főpolgármestere és báró Hennet Lipót, budapesti osztrák követ, megnyitó beszédeivel kezdődik meg a magyar főváros nagy húsvéti sporteseménye, a Rapid, Ausztria, Ferencváros és Hungária négyes tornája. Sokat kémek a jugoszláv vasutasok. A jugoszláv vasutas válogatott május 6-án, a Románia—Jugoszlávia világbajnoki selejtező előtt, a román vasutasokkal akart megütközni. A meccsért nyolcezer dinárt kértek s ezzel szemben ezer hazai nézőt ígértek. A szövetség nem fogadta el a vasutas elömérkőzés tervét, pedig ezer ember elég sokat számit. Japán úszók Európában. A nyár folyamán a legjobb japán úszók, a világrekorderekkel együtt európai túrára indulnak. A túrát Donáth Leó, a nemzetközi uszószövetség főtitkára rendezi. Temesvárra vezet első útja Rudi Schmettaunak, az Atlétikai Szövetség alelsökének, aki az atlétika megszervezése érdekében végigjárja Erdély nagyobb városait. Schmettau át fogja szervezni az összes erdélyi ligákat, beható tárgyalásokat fog folytatni minden városban az atléta vezérekkel a román atlétika fejlesztése érdekében. Temesvár után Arad, Nagyvárad, Kolozsvár és Bras3ő következnek.