Keleti Ujság, 1934. március (17. évfolyam, 48-74. szám)
1934-03-18 / 63. szám
» KuetiUjsr6 Föíántap,. 2554- március. Í8— Két hónapra elnapolták a francia kamarát, Párisból jelentik: A francia kamara kct hónapra elnapolta magát. Az elnapolás tényét ellenzéki oldalról nagy elkeseredéssel vették tudomásul. Franklin Bouillon képviselő meginterpellálta a külügyminisztert és megkérdezte, hogy Franciaország mit szándékozik tenni, .> amikor, sorra veszíti el barátait? Ig.y legutóbb is Lengyel- országon kívül Belgium pártolt át Németország oldalára. Barthou kijelentette, hogy egyelőre nem látja szükségesnek külpolitikai kérdések tárgyalását. — Újabb öngyilkosság a Stavisky-ügy- böl kifolyólag. Párisból jelentik: A Stavis- ky-ügynek újabb tragikus következménye van. A fontenaibleaui erdőben átvágott nyakkal találták Emil Blancbardot, a földművelésügyi minisztérium magas-rangú tisztviselőjét. Kórbázbaszállitás közben meghalt. Blanchardot tegnap függesztették fel állásából. Azzal vádolták, hogy ő vette j&t Staviskytől Queuville miniszter részére kiállított százezer frankos csekket. — A sfântugheorgei pénzügyigazgatóság furcsa rendeleté. Sft. Ghcorgehről jelentik: A pénziigyigazgatóság még januárban egy rendeletét adott ki, amelynek értelmében a fakereskedők és gyárosok kötelesek listát vezetni mindazokról az üzletfelekről, akiktől fát vásárolnak és pedig minden alkalommal a mennyiség és az ár feltüntetésével. A rendelet célja az, bogy a vevők a kimutatás alapján fizessék a két- és egynegyedszázalékos bélyegílletóket. A kereskedők és gyárosok nem tettek eleget a rendelkezésnek, tekintve, hogy külön adminisztrációt igényelt volna a kimutatások elkészítése s a pénzügyigazgatóság most azzal akarja a rendelkezés betartására kényszeríteni Őket, hogy ellenőröket küld a cégekhez, akik súlyos büntetést vethetnek ki ott, ahol nem találják rendben a listákat, — Az olasz fasiszta párt nagygyűlése Rómában. Rómából jelentik: Vasárnap délelőtt! kezdődik Rómában a fasiszta párt öt- évenkint összeülő nagygyűlés. A nagygyűlésen Mussolini mond beszedet. A nagygyűlés lefolyását a magyar rádió is közvetíti. — Ismét változik az érettségi. A jövő Heten beterjesztik a parlamentbe a középiskolai törvény 17-ik és 25-ik szakaszának módosítására vonatkozó törvényjavaslatot. ■A módosítás visszaállítja az óvvégi vizsgákat minden osztályban, megváltoztatja az érettségi vizsgákat és újból bevezeti a szám jegyekkel való osztályozást a kvalikálások helyébe. — Újból szabályozzák a szesz arat, A i pénzügyminisztériumban folynak a ipunká- I latok az alkohol uj árának megállapítására. Slavescu pénzügyminiszter tartott ma délelőtt megbeszélést a szesz-bizottság vezetőjével, Chirculescuval ebben az ügyben. Délután újból összeül a kormány gazdasági bizottsága.. —■ Kiütéses- és hastífusz veszedelme. Constantából jelentik, hogy a megyében több kiütéses tífusz esetet konstatáltak, de nagyobb mértékben a hastífusz pusziit. Eddig 332 megbetegedés történt. — Aktalopás miatt börtönbüntetésre Ítéltek egy székelyföldi román lapszerkesztőt. Miercurea Ciucról jelentik: A helyi törvényszék most tárgyalta Várgatu Nicolae, a Viitorul Ciucülui cimii hetilap szerkesztő-igazgatójának bünperét, akit azzal vádoltak, hogy válóperének egyik reánezve kellemetlen aktáját eltüntette a törvényszéki jegyzősógen elhelyezett iratcsomóból. A bíróság beigazolva látta az ak- talopást. s Várgatu szerkesztőt egyhónapi elzárásra ítélte. A vádlott az ítéletet megfellebbezte. Második társasutazás CLUJ-BUCflRESTI 430 Lei a Illáik osztályon § 640 Lei a Il-ifs osztályon ODA ÉS VISSZA Indulás Clujról; ápr. 15-én, délelőtt 11 körül Visszautazás Bucuresliből; április 18-án este Befizetéseket április 5-ikén este 7 óráig elfogad W4G0NS-LITS I! COOK Cluj, Plat» Unirii 18 ahol foglaltathat szállodai szobákat és pensiókat is kedvezményes áron. Étkezőkocsí és hálókocsi mélyen leszállított áron áli az utasok rendelkezésére. Németország Iiékcajáiíldlíít tett y\uszfrxának Franuaország és Olaszország megegyezlek, # hogy a szovjetet beléptetik a Krpszöyetségbe (Berlin, március 17.) A Völkische Baobachter jelentése szerint a német-osztrák helyzet lényegesen megjavult. Németország hajlandó Ausztria függetlenségét elismerni, abban az esetben, ha Ausztria más államok befolyásától is függetleníti magát. Rollfuss kancellár felvetette az érintkezést illetékes német körökkel és a tárgyalások máris eredményi-e vezettek. A bécsi sajtó élénken kommentálja a hirt és kijelenti, hogy nem tudja ugyan, hogy Dolifuss bármelyik német állam férfiúval tárgyalt volna az osztrák-német ellentétek elsimítása tekintetében, de leszögezi, hogy a Völkische Beobachterben a német kormány hivatalos lapjában béíieajáulat van és ez az ajánlat mindenesetre nagyon figyelemreméltó. Az Oeuvre jelentése szerint Franciaország és Olaszország között is újabb tárgyalások történtek, a tárgyalások ezúttal nem csupán a német-osztrák helyzetre vonatkoztak, de kiterjedtek más problémákra is, igy Franciaország és Olaszország megegyeztek, hogy a szovjetet bevonják a népszövetségi munkába és közösen egyengetik az utat, hogy Oroszország résztvehessen az államok politikai együttműködésének nemzetközi munkájában. —- Az Erdélyi Muzeum Egyesület előadásai. Az Erdélyi Muzoum Egyesület előadássorozatában hatósági engedélyezéssel e héten a következő előadások kerülnek sorra: 1. Március 19-én, hétfőn este fél kilenc órakor a Mugyac-Zenckonzervntórium dísztermében . dr. Lőrenéz Béla: Veleszületett vérbaj. (Vetitett képekkel. Az orvostudományi szakosztály népszerűsítő előadása.) 2. Március 20-án, kedden délután hat órakor az unitárius kollégium dísztermében dr. Balogh Ernő: Részlet az anyag körforgalmából. (Természettudományi szakosztály népszerűsítő előadása.) Belépés ingyenes. (A március 21-rc kitűzött előadás, Bíró Sándor: Körösi Csorna Sándor, valamint a március 22-re kitűzött szakelőadás. Járosi Andor: Schweitzer Albert, engedély hiányában egyelőre elmarad.) (I » Vasáraao, március 18, Sándor I napja Nyilvalcvö könyvtarak és múzeumok: Ai egyetemi könyvtár olvasótermei d. e. 5—13, d. u. 15—20. A kölcsönző osztály d. e. 8—13, d. u. IV- 18. Az Egyetemi Könyvtár Népkönyvtára d. u. 14 __20. Archeológiái Muzeum, EME könyv-, érem-, régiség- és képtára, Cloflec-képtár: 4. a. 9—X. EKE-, Ereklye Muzeum: d. e. 9—1. Etnográfiai Muzeum: délelőtt 9—1, délután 3—6. A Kolping Legényegylet műsoros délutánja, (d. u. 4-Uor a Baron L. Pop uccai székházban.) Magyar Színház: D. e. 11-kor: Több mint szerelem. D. u. 4-kor: Vacsora nyolckor. Este 9-Zv.or: Az ember tragédiája. Komán Opera: V. u. 3-kor: Hoffmann meséi. Capitol: Nápolyi szerenád. (Lauri Volpi). — Royal: A bojygó zsidó. (Konrad Veidt). — Ke- ect: Egyiptomi 'éjszakák. (Ramon Novarro). — Uránia: Kalandorok királynője. (Brigitte Helm). — Edison: I. A nagy leszámolás. II. KcL asszony egy leánya. Inspekció* gyógyszertárak: Demeter (Moţilor), dr. Bíró (P. Unirii), Apostol (Regele Ferdinand). Palóczy (Cal. Victoriei).------1--------—• HAZASSdG. Erdős László és Hajdú Judith házasságot kötöttek, (Minden külön értesítés helyett.) — Sft. (iheorg’hera helyezik a uiercu- rcu-ciuci osztályinérnökséget- Mercurea- : Ciucról jelentik: ptecca Valér, Ciuc vármegye prefektusa lépéseket tett abban az irány ban, hogy a minisztérium álljon el attól a tervétől, hogy a mercurea-ciuci osztálymérnökséget Sft. Gheorghera helyezzék. A közbenjárás azonban ném járt eredménnyel, az áthelyezés megtörténik. Ez az osztálymór- nöksőg tisztviselőit érinti a legsúlyosabban, akik legtöbbje saját házában lakik s uj állomáshelyén bérelt lakást kell fogadniok. * Ismeri On a Togal-t? A Togal-tablettűk azonnal ható szer rheumánál, köszvénynél és idegzsábinál (isiasz), valamint ideg- cs fejfájásnál. E szer rendkívül szerencsés összetételénél fogva, általános elismerésre talált. A Togal a beteg anyagokat természetes utón távolítja el a testből és nagy mértékben baktériumölő hatású is. Minden gyógyszertárban kapható. — Arany János propaganda kiadás: Balladák, Epikus költemények ós kisebb költemények válogatott gyűjteménye díszes vászonban, a komplett Toldi-val és Toldi estéjével. 360 oldalon 78 lejért Lepagenál Cluj. Vidékre utánvéttel is. Kérje az olcsó könyvek jegyzékét Lepagetól. * Megjelent az országszerte népszerű, színpadi és regényalkotásaiból egyaránt joüsmert kitűnő ii’ó Bibó Lajos: A halott szerető című uj regénye a Magyar írók néven meginduló uj sorozat első köteteként. A diszes kiállítású regény ára fűzve 78 lej. Kaphatók a Keleti Újság kiadóhivatalában Cluj, Str. Baron L. Pop 5. Vidékieknek a pénz és 10 lej portó előzetes beküldése esetón azonnal szállítjuk. — Tűz a zsidó templomban. Szombaton reggel 6 órakor Bulinkban egy pék műhelyében tűz ütött ki. amely rohamoson átterjedt a szomszédos házakra is és a zsidó elemi iskolán keresztül a nagy zsinagógára is. Több órás küzdelem után sikerült a tűzoltóságnak lokalizálni a veszedelmes tüzet.-r Kézbesítési vagy más előfizetési reklamációkat kérjük közvetlenül a kiadóhivatalnak levelezőlapon, vagy 5Ö8. sz. telefonon bejelenteni. Ki a d ÓM va ta lünk azok orvoslása iránt njombau intézkedik.