Keleti Ujság, 1934. február (17. évfolyam, 24-47. szám)
1934-02-25 / 45. szám
KnmUrsm 18 VALÓDI? A tabletta egyik oldalára a Bayer- kereszt, a másik oldalára az Aspirin szó van bepréselve. Csakis ez a tabletta a valódi Aspirin, csakis ez biztosit;a a teljes ártalmatlanságot és a gyors hatást. Kérjen kifejezetten Aspirin-tablettát, mert egész* sége ápola'sához a legjobbat kell vennie! I I 'gy«*üiáHó az egész világon Î I I ASPIRIN I Pl»* A megharapott és durván összeégetett sebek feketék voltak- Fél teste meztelen volt, mert nem tűrte a ruhát a fájdalom miatt. — Hogy szenvedheted? — pillantott rá szelíden Bence. — Nem tudok aludni! — panaszkodott a veszett ember. —- Az étel se kell. — De a víztől még nem isszonyodol, ugy-e? — Még nem. — Akkor nincs baj! — helyeselte Bence. — Addig ne félj! Még kiújulhatod... Bács Jani türelmetlenül a szemeire mutatott. — Ki, ha ezek nem volnának!... Már nem Iátok tisztán. Éjjel-nappal nagy veres felhők futkosnak a szemeim előtt... A hirre Bence is megriadt. — Az igennagy baj... Do ugy-e még nem jött, hogy ugass?... Azt tartják, hogy a veszett ember is, mielőtt kitörne rajta a düh, éppen ngy ugat, mint a veszett kutya. — Még nem — motyogta csendesen Bács Jani, — de nincs sok hátra... Nem lehet sok hátra... Úgy érzem. No, csendes jóecakát! —• köszönt és elment. — Nyugtalan szegény, — jegyezte meg Üz Bence, — ami nem es csuda... Vasárnap, ÍŰSi- február Z5-_______________ Másnap este ismét ott várt a füzünknél a veszett ember. — Fontos dolgom van veled! — fogadta Bencét Szemei lángoltak, fekete, sovány arca izzott és homlokán izzadtság gyöngyözött. Maga Bence is megrázkódott a látására. — Tán nem vagy rosszabbul, Jani! . Bács Jani intett, hogy nem az ő állapota a fontos. — Egyéb a baj! — dörögte rekedten. — A gyermekeimet... Ideje, hogy elbúcsúzzam, tőlük— Azért jöttem, hogy ha reaérsz, kisérj el... Magamra nem merek menni... A Bács Jani apró gyennekei a faluban laktak. i -fön « — Szívesen! — lágyult el Bence. — Akár ebbehelybe indulhatunk. A halálraitélt ember megrázta a fejét. — Várj! Van-e jóerős köteled? — Az minek? — fehéredett el Bence, mert már sejtette, hogy minek kell a kötél— Hozd csak ide! — parancsolta Bács Jani. Bence engedelmeskedett. — Most kötözd meg a karjaimot!... Ahogy csak tudod! — Köti a fene — tiltakozatt Bence. — Én osztán nem. — Te csak fogadj szót! — tette hátra a kezeit az ember. — Heggel lesz tizennegyedik napja, hogy a kutya megharapott... Soha sem lehet tudni... A tizennegyedik napon szokott kitörni az emberen a veszettség. Bence riadtan hnrkot vetett a kötélre és összekötözte a félmeztelen embert. Én megrendülve a kalyiba ajtajából néztem a borzongató jelenetet. Szépen beszélgetve elindultak, mint két j testvér. — A faragott botomat, amit agy szerettél, reád hagyom Benei — mondotta az ember. Uz Benco lesütötte a szemeit. — Köszönöm. — Amit pénzzé tudsz tenni, adogasd el, jó lesz a gyermekeknek... Az üstöcskót, a széké r- cómet, feszit, a kézvonót, faragé szerszámot, az öltözetemet, miegymást. Jól fog az a pár krajcár szegényeknek... ha már az Isten igy rendelkezett. — Jójó! — felelt Benco komoran. Tovább haladtak egy darabot az erdő között. — A juhokat add számba helyettem, — ba- gyakozott, — mert cn attól már elkéstem... Egy darab sem hiányzik. A rovás-pálcák ott vannak az ágyamban a széna alatt... a legjobb volna, ha te vennéd át a nyájat... Nyngodtab- bau halnék meg, mert tudnám, hogy jó kezekben van. Bence egy szót se szólt. — Az ismerősöknek mondd meg, hogy tisztelek mindenkit, s engedeimet kérek, ha valakinek az életben vétettem... Úz Bence meghatottan bólintott. — Megmondom! Meg én! A falu már látszott. Bács Jani összerázbó- dott és hirtelen megállóit. Meg is táatorodott. Elsápadt és majdnem lezuhant. Bence megragadta. — Mi löle Jani? Az ember kínlódva szedte a lélegzetet, melle megdudorodott és az erőlködéstől fel is szakadt a fekete sebe. — Pisti, Mariska, Ferencke... — pihegte maga elé a gyermekei nevét. Uz Bence riadtan támogatta. — Erősítsd az inadot Jani. Mi a suj lülo? Láthatólag feketedett el a beteg arca. — Nem bírnak a lábaim... — Akkor nyugodjunk! — tanácsolta Bence és leültek egymás mellé a szép fűbe. A beteg kissé magához tért és Bencére nézett. — Ejisze imádkozni kéne. — Tiszta igazad van! — ütött a homlokára Bence. — No akkor segélj az imádságban — kérte az ember, mert én bizon megfelejtettem őköt. — Az elég baj! — vakarta a fejet a másik is, — mert biza én es gyengén értek hozzá. Zavartan körülnézett, do nem volt senki a határban, hogy segítsen rajtuk, pedig akik a falubau laknak, azok mégis inkább tudnak imádkozni. — Most mit csináljunk? — ijedett meg Bács Jani. — Ha legalább be tudnék vánszorogni a faluba, do az erőm tisztateljesen elhagyott. Ez Bence is egy darabig tekatotlenül töprengett felette, do mégis eszébe jutott, hogy mit keil csinálni. Előkapta a kacrot és elvágta a köteleket a Bács Jani kezein. — Te mit csinálj«? — rémült meg Jani. — Elmsnt a szép eszed, hogy megszabadiÍMZ... Bence mosolygott. — Én nem bánom, akármi lesz, de nem nézhetem, hogy összekötözve lássanak a gyermekeid... Te csak maradj itt, fogd szépen imádságra a kezeidet, s azalatt én idehozom a gyermekeket... No, ngy-e'van itt ész? — ütött ked vesen mókázva a saját homlokára. A halálraitélt arca boldogan felragyogott és a könnye kicsordult életében először. Bence csakhamar eltűnt. A veszett ember a?. ég felé tartotta összefogott kezeit és mivel imádságot nem tudott, el kezdette mondani szivéből, melegen a gyermekei nevét: „Pisti, Marika, Ferencke!“... Mozdulatlanul feküdt, mikor Uz Bence a három gyermekkel kézen fogva oda érkezett. A veszett ember irtózatos erőlködéssel megpróbált felemelkedni, de vissza hanyatlót^. Véresen lángoló szemeit azonban dicsőülten ráfüggesztette három gyermekére, arca boldogra simult és ez a boldogság megmaradt rajta akkor is, mikor a test ropogva végleg ki- uyujtózott és a szája erőtlenül leesett... Uz Bence hirtelen lekapta a sapkáját és azt mondta a három gyermeknek: — Édesapátok elaludt... No menjetek szó pen, szedjetek virágot, jácódjatok, mi gfcléb red, szegény!.,. Maga pedig gondolkodva, loiilt a halott mellé. - .....
