Keleti Ujság, 1934. február (17. évfolyam, 24-47. szám)

1934-02-25 / 45. szám

Pasjrmp, 13SÍ t&nsőr 25. KutTTthsm BeVblen György gróf beszéde a felirali vitában Közfieszólésra Idmlalofl adalolclcal bizonyítóit — Goga Octavian a kisebbségeknek a közhivatalokból való kiüldözését kívánja \ cenzorát a belügyminiszter jónak tartja (Bueorest, február 24.) Bethlen György gróf a kamara ülésén elmondotta a Mao^ar Párt deklarációját a felirati vitához, amit tegnapi számunkban közöltünk. A kamara ülésén szóba került a cenzura is és Pacha püspök berlini útja is. A kamara fUésa. A kamara .szombati ülésén Constántüieaeu Bordeni lupista kijelenti, hogy csatlakozik Argetoianu moratóriumjavafilatákoz. Goga ugyanezt jelenti ki. Buditza lupiata inté»ke- dést kér a hadügyminisztertől 600 kérvény sor­sáról, amit önkéntesek adtak' be bevonulásuk elhalasztása, végett Sáridon gogista tiltakozik az ellen, bo*v túlzott szigorral kezelik az erdökihágásokat- Gsak egy erdélyi megyében 200 letartóztatott van. A miniszter védi a eenzarát. Pclrovici Goga-parti a cenzúra ügycbeu interpellálja meg a belügyminisztert- Panasz­kodik a cenzúrát végző tisztviselőkre, akik nem ismerik feladatukat és megakadályoznak minden szabad szót és véleményt­Inculet belügyminiszter azt mondja, hogy a. cenzúra az ostromállapot, függvénye és be vezetése az állam magasabb érdekeiből mutat­kozott szükségesnek. A cenzúra gyakorlása szerinte uem szigorú és alig vehető észre, meg döntetni azonban egyelőre nem lehet. Petrovich Az Önök uralma leplezett dik- tatţmk . jobb egy őszinte diktatúra, mint ez a hjpqkríta uralom, amely más jelszó mellett diktátor! hatalmat gyakorol. Sátuueanu enzista kérdezi, mi lesz a Skoda- üggyel! Inculet ígéri, hogy a Skoda-ügyben meg fognak történni az intézkedések a közvélemény felvilágosítására. • : * . •• •; , Paeba püspök berlini ntja. Seisanu szóvéteszi Pack a püspök berlini látogatását.- ■— Becsületére válik a püspöknek —' szólt' közbe Cuza.-' Seisauu: Pacha az államnak funkció rniriusa. aki eljárásával megsértette az or­szág törvényeit és a tisztviselő kötelessé- íréit-' Inculeţ belügyminiszter válaszában hangsúlyozza, hogy a szenátusban már ezé- h'akerült ez az ügy és a kultuszminiszter megígérte, hogy vizsgálatot indít. Várják meg nyugodtan ennek az eredményét. Goga a kisebbségek ellen. Goga interpellációt jelent be a nemző­mén elemeknek az állatni, a magánhivatalokhan és a szabadpályákon való „tultengése“ címén, amit rendkívül veszedelmesnek tart az or­szágra n&eve. Ţiteanu liberális is ebben az ügyben kí­ván interpellálni. Hangsúlyozza azonban, bogy a liberális párt nem üz kisebbségclle- nos politikát, sőt az a kívánsága, hogy a ki­sebbségek békésen illeszkedjenek be az ál­lam éledébe, ezért az életlehetőségeket szá­mukra is biztosítani kell. Cuza: Nem vagyunk egy véleményen. Titeanu: Mi nemzeti politikát folyta­tunk- Kimutatást fog kérni arról, hogy 1922-ben és 1926-ban, amikor Goga volt a belügyminiszter, hány idegen elem jött. be az országba. * Brat.ianu Gbeorghe főként a sinafai jperéíjjv : lettel-foglalkozik.'Az ország külpolitikája ingató? • zifc. Madgearu a nemzeti parasztpárt hódolatát juttatja kifejezésre a trón iránt, amely az állam' fundamentuma. Beszél a választásokról és nevetségesnek mondja néhány szenátor le­mondását, Ez nem tesz jóvá semmit Szükséges­nek tártja az JS88. éyj alkotmány módosítását. Hangoztatja, a közigazgatás decentralizációjá­nak fontosságát. A hadsereget a párt kormánya erősítette meg. (Nagy zaj, közbekiáltások: Skoda ékró! beszéljen.) Madgearu kijelenti, hogy ebben az ügyben is ki fogja mutatni, mily nagy kárt okozott a liberális párt kampánya a Skoda-müvek ellen. Bethlen György gróf a Magyar Párf nevében. Ezután Bethlen György szólalt fel és fel­olvasta a Magyar Párt deklarációját, amit a Keleti Újság tegnapi száma közölt, A kamara Bethlen György gróf felol­vasott pártnyilatkozatát nagy figyelemmel hallgatta s csak egyszer zavartált meg. A pártelnök fel volţ készülve arra az eshető­ségre, ha állításait valaki kétségbe vonja. Amikor a közteherviselés egyenlőtlenségét hangsúlyozta ki s megállapította, hogy a magyar lakosságú székely megyékre jóval nagvobh mértékű adókat rónak ki, mint a nem kisebbségi lakosságú megyékre, a kor- mánvporti oldalról valaki közbeszólt: — Ez nem igaz. Erre Bethlen György gróf a szó­noki emelvényre magával vitt irattáskából hirtelen kirántotta és felmutatta a pénzügy­minisztérium hivatalos statisztikáját és (Braşov, február 24.) Jelentettük, hogy a szász nemzeti szocialisták részéről dr. Muth Gás­pár. a. németség egyik vezére ellen heves kampány indult meg. Muthot azóta a romániai németség hivatalos szervei megvédtek, de a bánáti sváb ve­iéi’ most - szükségesnek t artotta a Kronstaedter Zeitung hasábjain megszólalni. Elmondja, hogy az ellene, hangoztatott vádakat egy nyolo-küenc évvel ezelőtt megjelent vicces röpiralból szedték Jti. A Stürmer cirnü nemzeti szocialista lap meg­írja, hogy ő állítólag ilyen kijelentéseket tett volna: „Inkább születtem volna egy magyar mo­sónőtől, mint egy sváb paraszt asszonytól." Egy más alkalommal pedig „egy népgyülésen kitakart mellel és pisztollyal a kezében támadt rá a svá­bokra: Aki németnek vallja magát, lépjen elő, hogy agyonlőj jeni“- Muth Gáspár hangoztatja, bőgj- ilyen ostobaságokkal akarták az ő szemé­lyét befeketíteni. De ez hozzátartozik ahhoz a szó­tárhoz, amely szerint „az ifjúság nem ismer há­lát", „a vén ökrök a vágóhidra valók“, stb. Ez­zel szemben az a tény, hogy ezer nyilvános be­szédet tartott, amelyekben érzéseiről eléggé meg­szómokat sorolt fel azzal, hogy ő nem szo­kott nem igazat állítani. A bizonyíték a hi­vatalos miniszteri kimutatásokban van. Titnlescn azt tervezi, hogy Mania és Vaida tartsanak előadásokat Londonban. A külügyminiszternek régi óh ajaj .hogy Ma­xiin Gyula előadást tartson Londonban, válaszul Bethlen István grófnak a cambridgi egyetemen tartott előadásával s általában ellensúlyozásául a Bethlen István és Eckhardt Tibor angliai előadá­sainak. Titulescu lépéseket is tett, hogy Maniu meghívást kapjon a cambridgi egyetemtől. Ha ilyen meghívás késne, Titulescu arra az esetre is szükségesnek tartja az előadás megrendezését. Az egyik fővárosi i-omán lap szerint nemcsak Ma­mut, hanem Vaidát is felkérte a külügyminiszter ilyen előadás tartására. Az előadásokat április hónapra tervezik. nyilatkozhatott. A Stürmer egyik száma „nép­csalónak“ nevezi őt, aki „köszönetét igényel olyasmiért, amit nem teljesített“. A cikk Írója a „Banatia“ c. egyesületre céloz. Tény az, hogy ő úgy a Banatia, mint más egyesületeknek saját va­gyonából több mint kétmillió lejt adományozott, nempecüg idegen vagyonból adakozott, mint aho­gyan azt a szemére hányják. — Követelem — írja Mnth Gáspár, hogy egy népi becsületbiróság üljön össze és itt nyil­vánosan panaszt teszek a Stürmer és a névtelen cikkírók rágalmazása, hamisítása és legsúlyosabb nemzeti kötelezettség megsértése ellen. Ha ezt a népi' biróságot nem hívják össze, kénytelen le­szek a lovagias harci orgánum ellen törvényes pa­nasszal élni. Végül kiterjeszkedik Muth Gáspár az erdé­lyi nemzeti szocialisták elvadult „megújhodási mozgalmára”. Nem emelkedés — mondja —, ha­nem lealacsonyodás. Nem egység és megegyezés, hanem irigység, civódás és gyűlölködés. Nem épí­tés, hanem rombolás. Nem becsület és erő, hanem önkívület és önmegsemmisités. kÍMH Legyen állandóan Mindnyájan igazoljuk, hogy a Togal-tabletta nagyszerűen bevált: Ideg* és főfájás a háznál. Rheuma KősiYény Ischias Spanyolnátha esetén. Hüléses megbetegedések IÁ* íz orvosok ezrei’, köztük sok neves orvostanár a Togal jó hatását elismerő módon igazolja, űgv Oa is használhatja bizalommal! Togal kiválasztja a hűgysavat, azonnali hatású és nagy előnye, hegv a gyomorra, szívre és a test többi szerveire teljesen veszélytelen. Tóga! nem pótolható! A Togal- »Siették nagy elterjedtségüket gyógyult betegek ajánlásának köszönheiik. Egy' kisérlet Önt is meg fogja győzni! Az összes gyógyszertárakban és drogériákban. Lei 52. A Togal-tabletta svájci készitmém. Muth Gáspár harcai a szász nemzeti-szocialistákkal A sváb politikus népi bíróság elé akarja vinni magyar múltját és sváb jelenét

Next

/
Thumbnails
Contents