Keleti Ujság, 1934. január (17. évfolyam, 1-23. szám)
1934-01-31 / 23. szám
Szerda, Í93i. Január 3i> 9 — Knlttirélet Tardán. Tudósítónk jelenti: Az egyre fejlődő és sürgő-forgó életű Turdán öt magyar, altruisztikus célokért dolgozó kulturegylet működik, amelyek az idei télen is lelkes munkát fejtettek ki A Magyar Kaszinó, a Kereskedők Egyesülete és a Magyar Iparosok Egyesülete ismeretterjesztő előadások tartásával érdemelték ki az elismerést. A római katholikus, református és unitárius nőszövetségek és legényegyesületek egymással vetélkedve rendezték meg vallásos estéiket, nem egyszer szép műsorral és hangulatos táncestéíyekkel. Legutóbb Tavaszy Sándor de. és László Dezső, Gyallay Domokos és Kelemen Lajos tartottak nagyérdekü előadásokat. Zsizsmann Rezső, a jeles orgonamüvész, M. Lóvay Ilonka közreműködésével tartott szépen sikerült orgonahangversenyt. Idetartozik az is, hogy karácsony óta Ferenczy Gyula dr. magyar színtársulata működik a közönség támogatása mellett a református kulturház nagytermében. Mindenesetre meg lehet állapítani, hogy Turda társadalmának vezetői igazán hivatásuk magaslatán állanak. — Meghalt egy hires magyar főszolgabíró. Dicio- :>ánmártoni tudósítónk jelenti: Érzékeny veszteség érte a várnagyé magyarságát. Három hónapig tartó súlyos szenvedés ti&n meghalt a szanatóriumban 70 éves koKnxnlQsfä^ — Meghalt egyik odorheü liberális képviselő. Odorheiről jelentik: Váratlanul elhunyt az odorhei-i közkórházban Pop loan görögkeleti lelkész, aki a decemberben lefolyt odorheimegyci választások alkalmából a liberális lista harmadik helyén jutott a „megválasztottnak közé. Az elhunyt lelkészt szerdán temették el a gör. keleti egyház szertartásai szerint. — A Mária Valéria egylet miisoros délutánja. A róm. katb. gimnázium dísztermét szinültig megtöltő közönség előtt folyt 1* vasárnap délután a Mária Valéria árvaház egylet műsoros előadása. A műsor első része ötletes összeállításban a régi táncokat mutatta be, a menüett, gavotte, hopszpoilca, nagymazur vonultak be a számokon keresztül a mai fiatalság tudatába Is. A modern táncok sem maradtak el, elegáns párok lejtették e! a népszerű tangót és angol valcert, majd egy magyar körtánc fejezte be a táncol: bemutatóját. A második részben Claude Romano és Szőke Lajos zeneszerzők adtak jól sikerült Ízelítőt szerzeményeikből, Sefi Sefket bej nehány hatásos versét olvasta fi I, egy hattagú fiatal lánycsoport hatalmas tetszéstől kísérve lejtett el egy angol girl táncot, Bari Gigi és Vékás Judit friss táncduettje következett s utánuk Szentkirályt Sárika a mükedvelésen felülemelkedő tudással táncolt el két önállóan komponált ritmikus táncot. Füzesi Erzsébet zongorán előadott magyar dalai fejezték be a gazdag, változatos, mindvégig érdekes és* élénk műsort, amelyet Bocsánczy Gabi ötletes konfe rensza fogott össze. rában zágrábi Horváth Ákos a vármegye dumbrăvenii járásának utolsó magyar föszolgabirája. Horváth Altos egyike volt a naprol-napra pusztuló erdélyi középosztály legmarkánsabb képviselőinek. Évtizedeken át vezette és irányította járását 3 egyike volt a leghiresíbb föszolgabiráknak. Nem volt az a társadalmi magyar megroozdu'ás, mely bői ki na vette volna részét. Mig üe.tegsege le nem verte lábáról, utolsó pillanatig dolgozott a magyarság érdekében. A ravatalnál a várme- ;. ve magyarsága nevében dr. Barabás Béla volt képviselő méltatta érdemeit. Tegnap helyezték örök pihenőre aclpâul (Mureţ) családi sírboltba, ahová a köz ség egész jakossága elkísérte. Lepage leltári olcsó vásár február 1-től 10-ig. Könyv, kotta, díszmű, irodafelazerelés potom áron! Február l-től IO-ig mindennap Dézze meg a Lepage leltárt vásár olcsó kirakatait!! * A Clnji Iparos Egylet rendezőbizottsága február hó 4-én, vasárnap este 7 órai kezdettel P. Unirii 23 szám alatti emeleti összes helyiségeiben n Hölgyválasztmány, valamint a Koiping legényegylet 30 tagú zenekarának és az Egylet Dalkarának közreműködésével műsoros és tánccal egybekötött háziestélyt rendez, melyre t. tagjait, valamint családtagjaikat és vendégeiket tisztelettel meghívjuk. Olcsó büfférői és italokról gondoskodva van. Műsor kezdete pontban fél 8 órakor. Tánc 9—2 óráig. — Úszó, halott csecsemő a Malomárok vizében. A kora délelőtti járókelők arra lettek figyelmesek, hogy a Malomárok vize egy csomagot bömpölyögtet maga előtt. Néhány ember kihalászta a csomagot és araikor felbontották, megdöbbenve állapították meg, hogy abba egy élettelen embriót csomagoltak. Az esetet azonnal jelentették a rendőrségnek, ahonnan dr. Rozvan Zeno rendőrtiszt szállott ki. A nyomozás folyik. — Halálra rúgta a ló a kirándulót. Cemautiból Jc- ipntik. Tegnap délután súlyos bobb-szcrencsétlenség történi. Nicolae Dobrudgeanu újságíró egy nagy tár stiággai a Sesina dombra ment szánkáznl. Amint a bobbal lefelé ereszkedett a dombról, befordult egy mély völgybe, ahol a lovak várakoztak, amelyek kivonták a hegyre a bobbokat. Dobrudgeanu az egyik lő alá került, amely patájával úgy megrugta, hogy koponyája nyomban széjjel repedt. Haldokolva szállították be a cernăuţii kórházba. — A hadseregből kilépett főhadnagy pőre a schimbásokkal. Régen húzódó ügyben hozott döntést n törvényszék második szekciója. Még 1927-ben történt, hogy Anton Theodor főhadnagy egy Léb Maximilian nevű közkatonája közreműködésével több bevonuló schimbastól pénzeket vett fel. Időközben Anton Theodor lemondott a rangjáról és kilépett a hadsereg kötelékéből. A schimbások miután a pénzükért nem kapták meg a beígért ellenértéket, 40 ezer lej összeg erejéig pert indítottak a polgári bíróság .előtt a volt katonatiszt ellen. A törvényszék második szekciója ma tárgyalta az ügyet és minthogy Anton Theodor abban az időben, amikor a 40 ezer lejt felvette a schim- básóktól, katona volt, illetéktelennek mondotta ki magát az ügyben és az aktákat áttette a katonai hatóságokhoz. * A KAC-bál mindig fogalom volt a bálok között. A február 3-iki bál, melyet a KAC a mágnáskasszinó helyiségeiben (Str. Regina Maria 16) rendez, az idén is a legszebbnek és legfényesebbnek ígérkezik. A rendezőségnek nagy segítségére vannak az agilis leánygárdának képviselői, kik lelkesen dolgoznak, hogy a bál minden tekintetben a legjobban sikerül* jön. Ingyen lătvănyossdg Nézze meg a Lepage leltári vásár olcsó kirakatait február l-től 10-ig — Orvosi szűkülés. A „Paul Ehrlich Orvostudományt Egyesület” f. évi február hó 1-én csütörtökön este pontosan fél 9 órakor tartja L1V. rendes tudományos szakiillését a következő programmal: Dr. Grünwa'd Ernó: Folytatólagos bemutatások a gyermekgyógyászati röntgenológla köréből. Előadás; 1. Dr. Weinstein Gyula: a) Naso-genltálls neurosis esetek, b) A dysmenorrhea reflextherápiája. 3. Dr. Normand Izidor: A cukorbetegség kezelése előadó cyklikus diétája alapján. Szerda, Január 31. Péter J □apja [ Nyitvalevö könyvtárak és múzeumok: Az egyetemi könyvtár olvasótermei d. e. 8—13, d. u. ( 15—30. A kölcsönző osztály d. e. 8—13, d. u. 15— 18. Ab Egyetemi Könyvtár Népkönyvtára d. u. 14 __20. Archeológiái Muzeum, EME könyv-, érem-, régiség- és képtára, Clofloc-képtár: d. e. 9—1. EKE-, Ereklye Muzeum: d. e. 9—1. Etnográfiai Muzeum: délelőtt 9—1, délután 3—& Komán Opera: Pillangókisasszony. Capitol-mozgó: Férjfogás. (Gustav Fröhlich), i — Select: Jessica, a gettó lánya. (Irene Dunne: I íj — Urania: Titokzatos Gran. (Hans Albers, O'ga j ii Tschechova). — Royal: (Jrl betörő. (Otto Paui). I j — Edlson-mozgö: l. A bajnok. II. A csókok váÎj áara* mspekclos gyógyszertárak: Fortuna (Plata i! Unirii), ţjyges tMlhaî Viteazul). Sótropa (Cuzr j j vodă). '\ .. - ’ ■~. I .I. »■ ■. — —■ ■ —I—I.. Y* ""“Ti Sm am»s* Ma este hét órakor s Rotter—Szollás műkorcsolyázó világba jssofc-pár bemutatót fala kéttornyú református templom mögötti KKE jégpályán Minden világváros megirigyelheti azt a hatalmas sportattrakciót, amit a Rotter—Szollás pár bemutatkozása jelent. A páros mükorcsolyázás művészetét soha nem álmodott művészi fokra és tökéletességre emelte a magyar pár aki csak 3 napokban nyerte meg az Eu. ropa bajnokságot Prágában többezer ember elismerő, tomboló, tapsvihara közben. A Kotter—Szollá« pár ma, szerdán este hét órakor a kéttornyú református templom mögötti KHE jégpályán mutatja be klasszikus jégmüvészetét a cluji közönségnek. A Rotter—Szollás-pár már mindjárt összedolgozásuk első évében teljes sikert aratott: megnyerték Berlinben a világbajnokságot. Olyan teljesítmény es, snitt csak tökéletes tudással és eredetiséggel lehet elérni. A Rotter—Szollás-pár a világbajnokságot joggá) kiérdemelte, mert programjukban a saját összeállítású figuráknak és az eddig teljesen ismeretlen mutatványoknak egész sorozatát vonultatják fel. A magyar pár tavaly Is megnyerte a világbajnokságot, az Idén pedig az Európa-bajnokságot. A kétszeres világbajnok Rotter—Szollás-pár tudására jellemző, hogy a Clujon tavalyelőtt példátlan sikerrel wse. replő GaUó—DU1 inger-pár mögöttük csak negyedik lett a prágai Európa bajnokságon. Futásuk Igazi élmény, amely feledhetetlen szépségek, kel ajándékozza meg a nézőközönséget. A világbajnok-pár bemutatója előtt Horosz Béla, Románia műkorcsolyázó bajnoka mutatja be es innsbrucki nagyversenyen futott szabadonválasztori gyakorlatait és az ott tanult uj figurákat. A bemutató után a KKE jő formában lévő jéghokkl-csapata játszik az U együttesével. A rendezőség nyomatékosan felhívja a közönség figyelmét, a szenzációs bemutató pontos kezdetére, mert a Kotter—SzoUás-pámak feltétlenül még ma este vissza beli utaznia Budapestre. A magyar bajnokságok ugyanis csütörtökön kezdődnek, Bérlésen őrnagy megnyerte a Monteearlokapát. A montecarloi nagy európai csillagtu- rán Berlescai román versenyző többszörös rno- torhiba miatt nem jutott a helyezettek közé. Annál szebb sikerrel szerepelt a montecarloi hegyi versenyen, ahol a nehéz terepen győzött és elnyerte a Montecarlo-kupát. A ROMAN PAR HETEDIK HELYEN VÉGZETT A PRÁGÁI EURÓPA-BAJNOK- SÁGON• Újabb prágai jelentés szerint a Tint- csik-Eissenbeisser-pár szereplése ha nem is hozott sikert, mindenesetre sok tanulságul szolgált. Veszélyben a CFR franciaországi tarája. A bucureşti CFR a nemzeti bajnokságban jól szereplő együttes Franciaországban kötött le túrát négy mérkőzésre. Az utolsó pillanatban Franciaországból két mérkőzést lemondottak cs emiatt a csapat indulása késik. STV REGHIN—STICLA DICISANMARTIN 7:4 (3:3, 1;I, 3:1.) Keghinben játszott a két jéghokid csapat. Mindkét együttesen határozott fejlődés látszik. A topliţal si-versenyeket az ottani sportklub ran- ík. zésében kitűnő hóviszonyok mellett tartották meg. (500 m. junior: 1. Fülöp István 5 p. 16 mp. (TSC), ?. Kovács Jőx Sref 5 p. 50 mp. (TSC), 3. Málnássy József 6 p. 14 rrp. (GySE). 600 m. női: 1. Barabássy Babkó 5 p. 48 tnp. (GySE). 2. Sipos Adél 6 p. 07 mp. (TSC), 3. Schwartz Olga 6 p. 14 mp (TBC). 200 ni, akadály lesiklás: 1. Málnássy József 30 mp. (GySE), 2. Moldovan y.s. 34 mp. (TSC), 3, Barabássy B. 35 mp. (GySE). 800 férfi egyes: 1. Walter Mihály 7 p. 21 mp. (TSC), 2. Gruslns/Ky V. T p. 23 mp. (TSC), 3. Kelezey Dezső 7 p. 36 mp. (TSC). 12 km. távfutás: 1. Romfeld László 1 óra 7 mp. (GySE), 2. Kolcvy Cezső 1 óra 40 mp. (TSC), 3. Walter Mihály 1 óra 2 ;>. fO mp. (TSC). Tekintettel arra. hogy a távfutó piiya nagyrészt emelkedő, az idő kitűnőnek mondható.