Keleti Ujság, 1933. október (16. évfolyam, 225-250. szám)

1933-10-08 / 231. szám

Vasárnap, 1333. október 8.

KniJillf'MVASAR1VAP1 KRÓMKA

Ufóira! a helikoni viiófioz

A Helikon körül támadt harci zaj egyelőre elhallgatott, helikonisták és a helikoni berkekből kintrekedtek elmondták ami a begyükben volt, naivitás volna azonban azt hinni, hogy akármelyik fél meggyőzeivé, meaculpázva hajlandó volna a fegyverletételre. Inter arma silent musae, — mondja a latin közmondás és anélkül, hogy érdeklődnöm kellett volna, meg vagyok győződve arról, hogy a polémiák hónapjaiban vitázó újságcikkeken és kávéházi összecsapásokon kivül nemigen folyt más produktiv munka Erdély irói műhelyeiben. Legalábbis azoknál, akik költői szubjektivitásuk egész lelkességével működtek közre az irodalmi hadiállapot kihirdetésében és fenntartásában. A hadiállapot fennáll ma is, hogyha fegyverszünet is szakitotta meg, éppen ezért megkísérlem a kívülálló objektivitásával meg- állapitani: mi itt voltaképpen az igazság, az a sokszor pellengére állított arany középút, amelyen mindkét oldal összetalálkozhatnék.

A Helikon, illetve az Erdélyi Szépmives Céh — valamennyien jól tudjuk — romantikus vállalkozásnak indult. A romantikából azonban mindenki meglepetésére hamarosan valóság vált. Néhány erdélyi iró — történetesen majdnem valamennyien ugyanebben a szerkesztőségben ültek, ahol most ezeket a sorokat irom — összeállóit, elhatározták, hogy könyv- sorozatot adnak ki, programjukat annak rendje és módja szerint meghirdették s egyszer csak azon vették magukat észre, hogy az előfizetők száma apnyira megszaporodott, hogy a numerus üzleti bázisnak is elegendő- Persze csak amúgy szerényen; házikezeléses alapon. Az irók vállalkozásának egyetlen alkalmazottja volt, egy lelkesedni tudó, fáradhatatlan fiatal leány, (azóta asszony), aki egyszemélyben volt kiadóhivatali igazgató, pénzügyminiszter, expeditőr, sőt alkalmadtán lektor is. Ebben a kiadásban tiz könyve jelent meg a Szépmives CéhnekFelesleges volna most részletezni, hogyan és milyen körülmények között történt meg a marosvécsi Helikon első összeillése,, a Szépmives Céh átalakulása és programjának szé lesebb alapokra helyezése- A tény az, hogy a régi cim alatt az alapítók hozzájárulásával az Erdélyi Szépmives Céh gazdag célkitűzésekkel, igazgatóval, helyiséggel és tisztviselői karral kezdte meg újra működését, mint az egyetlen erdélyi könyvkiadó vállalat. Azóta évről-évre megjelentek a vállalat könyv- sorozatai, előfizetőinek névjegyzéke fokozatosan bővült, a magyarországi közönség érdeklődését is sikerült tartósan felébresztenie, sőt egyideig a legnagyobb budapesti könyvkiadó cég külön is kiadta a Szépmives Céh könyveit, illetve — ez adott okot az első összeütközésekre és a Céh Íróinak elégedetlenségére — csak azokat a müveket adta ki, amelyeket a pesti lektorok is aprobáltak, ebben az időben azonban a szemrehányások is csak szordinós hangon jutottak kifejezésre. A Szépmives Céh fizetőképességéhez kétség nem fért, a megállapított, eléggé tekintélyes irói honoráriumokat pontosan fizette- tehát nem a Helikont, hanem csak a budapesti könyvkiadót szidták, szerződésszegést emlegetve.

Beütött azonban a gazdasági válság, amit a szép program elkészítői természetesen nem vehettek számításba. Kezdtek fogyni a Céh előfizetői, majd ez, majd az mondotta le a kiadványok megrendelését, akik megmaradtak, azok is csak nehezen, késedelmesen fizettek és általában az történt, ami a megváltozott viszonyok kísérőjelenségeként úgyszólván minden romániai vállalkozás kalkulációit megzavarta. A fizetéscsökkentés mumusa a Céh irodáiban is látogatást tett, erőfeszítések történtek uj előfizetők megszerzésére (éppen ebből az akcióból kifolyólag támadt az az affér is, amely az utóbbi hónapokban egész kampánnyá nőtt meg) kezdték firtatni, hogy a Céh ügyeinek intézése körül bajok varrnak, sokaiták a tisztviselői fizetéseket, kévéséiték a kiadott müvek kiválogatásánál a hozzáértést, csodálatosképpen azonban a temperamentumos támadások mindig olyan helyekről indultak ki, ahol nem is titkolható személyi megbántottságok, visszautasított kéziratok és verskötetek, elintézetlen számlák raktározódtak fel.

Persze erre azt lehet felelni, hogy nem az a fontos, hogy mi inspirálta a támadásokat, hanem hogy mi az igazság bennük? Csakhogy van ezeknek a kirohanásoknak egy igen nagy szépséghibája- Az tudnillik, hogy mindazokat a kifogásokat, amelyek most egyszerre robbantak ki, már évekkel ezelőtt is hallani lehetett, akkor azonban csak még szelíd és jóindulatú megjegyzések alakjában. A jóindulatú kritika pedig most égzengéssé, kíméletlen ostorcsapásokká sulyosodott s mindennél sürgősebbnek kiáltatott ki a konkurrens könyvkiadó vállalat tető alá juttatása, az anyagi nehézségekkel küzdő Szépmives Céh földig- lerombolása.

Senki sem kifogásolhatná, hogyha nem is egy, hanem akár három, négy uj erdélyi magyar könyvkiadó cég alakulna egymásután. Az irók sem bánnák. Nem tudom azonban megérteni, miért keli elpusztítani az egyetlen meglévőt, hogy az uj esetleg megállhasson Elvégre mindig azt mondták, hogy az Erdélyi

Szépmives Céh az irók tulajdona, ők diszponálnak fölötte. Diszponáljanak úgy, hogy a vállalat hibáit kiküszöböljék, mozgékonnyá tegyék, de uj vállalatot csinálni egy fillér nélkül, az irók összességének bevonása nélkül, csupán néhány elégedetlen iró nevével az uj zászlón, mit lehet várni ettől a megmozdulástól? Ezzel a metódussal csak rombolni lehet és nem építeni.

Azt azonban én is állítom, hogy a Szépmives Céh portája körül sok a javítani való. Mindaddig, amig konjunktúra és pénz volt, lehetett építeni a közönség áldozatkészségére, hiúságára, a könyvamatőrködés szenvedélyére. Addig mindig akadt néhány száz ember Erdélyben és Magyarországon, aki megfizette a 200 lejt a Céh könyvsorozatainak egy-egy kötetéért. A Céh ott követte el a legnagyobb mulasztást, amikor nem számolt a drága könyvek évadjának tökéletes bukásával. Valamikor a Szépmives Céh könyvei olcsóknak számítottak, ma azonban a drágaság terén vezetnek. Szinte hallom az ellenérvet, hogy Erdélyben horribilisek a papirárak, csak kis közönségre lehet építeni, mig egy-egy nagysikerű budapesti könyv tiz, esetleg húszezer példányszá- mot is elér. Hogy mi a módja az olcsó papir megszerzésének, azt nem tudom, azonban a Szépmives Céh magára vessen akkor, amikor csak korlátozott számú közönségre építhet. Csak arra utalok, hogy a Céhnek 2—3 könyve is volt, amelyeket pesti könyvkiadó vállalatok uj meg uj kiadásokban, propaganda, könyvnapi és más címeken juttattak el a közönség széles rétegeihez. Magyarán mondva: jó üzletet csináltak olyan könyvekkel, amelyekre a Céh éppen csak hogy rá nem fizetett. Valami csakugyan nagyon hiányzik a Szépmives Céh üzemviteléből, a kereskedelmi szellem. Enél- kül pedig a világnak egyetlen könyvkiadó vállalata sem tudja tartósan fenntartani magát. i.

Szász Endre.

Sikert aratott az uj Indig-darab

Budapesti lapok megírják, hogy Indignek Ho/itscher Ferenc kolozsvári műkereskedő a társszerzője

(Budapest, október 7.) Tegnap este volt a

sajtóbemutatója Ináig Ottó: „Ember a hid alatt“ cimü uj darabjának. Budapesti jelentés szerint a darab a főpróba közönsége előtt nagy sikert aratott. A kolozsvári szerző darabjával kapcsolatosan, Az Est érdekes kulisszatitkokat pattintott ki. Az Est azt irja, hogy hírek kerültek forgalomba, melyek szerint az „Ember a hid alatt“ cimü darabnak titkos társszerzője van. A lap munkatársa Indig Ottóhoz fordult, hogy árulja el társszerzőjét, mire Indig Ottó kijelentette, hogy ez nincs módjában, illetve erre nincs felhatalmazása, amennyiben Az Est munkatársa meg akar tudni valamit, forduljon a darab kiadójához.

Az Est munkatársa azután Marton Sándor dr.-t, az ismert színházi ügynökség vezetőjét kereste fel, aki a következőket mondotta:

— Az „Ember a hid alatt“ cimü darabban van egy jelenet, amikor a hős a vízbe akarja ölni magát, de meggondolja magát és uj életet kezd. Ezt az ötpercet igénybevevő jelenetnek ötletét Indig Ottó valóban egy kolozsvári antikvár-kereskedőtől, Holitscher Ferenctől hallotta, akitől az ötletet annak rendje és módja szerint megszerezte. Hogy mennyiben részes a „társszerző“ a darab honoráriumában, az nem tartozik a nyilvánosság elé.

Az a körülmény, hogy Indig Ottó uj darabjának szerzőségén bizonyos mértékig egy másik iró is osztozik, már régóta nem volt ismeretlen kolozsvári beavatottak előtt. Mi magunk is megkérdeztük Holitscher Ferencet, hogyan áll ez a társszerzőség kérdése, mire ő

kijelentette, hogy ebben a kérdésben nem nyilatkozhatni, — nem mond sem igent, sem nemet, úgy látszik neki is, mint Indig Ottónak bővebb nyilatkozatok megtételére nincs Marton Sándortól felhatalmazása. Kolozsvári beavatottak azonban tudni vélik, hogy Holitscher többet irt a darabban egy egyszerű offerees jelenetnél, nemcsak ötletet adott el Indig Ottónak, de egész darabot mutatott be neki, ami nem zárja ki azonban, hogy Indig Ottó az ötlet alapján egy teljesen uj darabot ne Írhatott volna. Beavatottak tudni vélik azt is, hogy a társszerző, bár névtelen maradt, a szerzői tantimékbőí harminc százalékkal lesz részes. Plágiumról természetesen nincs szó, mert Indig Ottó azt, amit Marton Sándor elmondott, egészen nyugodtan elmondhatta .volna előbb, amikor a budapesti lapok darabjának a megszületési körülményeiről érdeklődtek nála. Holitscher Ferenc különben tényleg műkereskedő, de mellesleg irodalommal is foglalkozik, elbeszélései jelentek meg a Helikonban és a Pásztortüzben. Most is munkában van egy egészen uj színdarabja, mely a beavatottak szerint kiválóan sikerült.

— Öngyilkos ügyvéd. lakiból jelentik:

lakiban szombaton öngyilkosságot követett el Leon Lupu-párti képviselőnek öccse, Sarlat Leon ügyvéd. Két golyót lőtt a mellébe s másodpercek alatt meghalt. Négy búcsúlevelet hagyott hátra, egyiket a feleségéhez, másikat az ügyészhez és kettőt két barátjához címezve.