Keleti Ujság, 1933. október (16. évfolyam, 225-250. szám)
1933-10-01 / 225. szám
e KeiETlUfSJTG Vasárnap, 1933. október, 1. S*éSceS arlsel y, a nyugdijW ment — város (Székelyudvarhely, szept. 30.) Majdnem kivétel nélkül mindenik magyar kisebbségi városról el lehet mondani, hogy nyugdíjba ment. Ez a nyugdijbamenés nem azt je- lenti, hogy azok az embertömegek, kik több évtizedes munkát végeztek, becsületesen megőszültek, és ráncosodtak, a tisztes kor jól megérdemelt nyugalmát élvezik az államtól, vagy más közülettől kapott egzisztencia biztos tudatában, kisebb-nagyobb összegekkel támogatva, amelyekért alaposan megfizettek testilelki energiájukkal, idegrendszerükkel. A mai kisebbségi ember nyugdijbamenése azt jelenti, hogy az összes foglalkozási ágakból tömegesen állanak kt az uccákra még azok az egyébként munkaképes enberek, csáládfentartók is, Mi erejük teljességében vannak, de az egész világra ráólmosodott,,gazdasági viszonyok“ miatt meglévő foglalkozásuk, vagy képesítésük mellett is kénytelenek önmagukat nyugdíjba küldeni• Tehát nemcsak az u. n. „munkanélküliek“-ről van szó, se nemcsak azokról, akik tényleg kapnak is valami nyugdijat, hanem egy harmadik kategóriáról, amely formálisan meglévő szabadfoglalkozása ellenére is „jobban jön ki anyagilag", ha nem folytatja foglakozását. Van köztük minden foglalkozású és korú. A „sétálók“ városa. Ez a három társadalmi kategória teljesen uj szint ad a kisebbségi városoknak. Székelyudvarhelyen is annyian vannak, hogy lehetetlen őket észre nem venni, ók a „sétálók", az uccasarkon állók, így lett Udvarhely a székely Grác, ahol tudvalevőleg a régi világban az osztrák-magyar monarchia katonai nyugdíjasai éltek. Számítást nehéz csinálni, hiszen magában ebben a kis városban ötszáz nyugdíjas él, a vidéken pedig ezerötszázra rug a számuk azoknak, akik kapnak is vala- mit. Akik semmit sem kapnak, jóval többen vannak- A formális munkanélküliek inkább a külvárosokban, az állandóan nyomorlátó kis hajlékokban rejtőznek. A tényleges nyugdíjasok száma is állandóan szaporodik. Nemcsak azért, mert az állandó politikai tendencia gondoskodik róla, hogy a még meglévő magyar tisztviselőket is vagy elbocsássa, vagy a — jobbik esetben — nyugdíjba küldje, hanem a vidéki nyugdíjas lakosság is igyekszik a városokba behúzódni ahol valami édeskevéssel több lakáspénzt kaphat és ami a fontosabb, csak ez az egyetlen lehetősége, hogy gyermekeit taníttathassa. Az intelligens ember fiun úgyszólván halálra van Ítélve, a tisztán faluhoz kötött foglalkozásúak, papok, tanitók, jegyzők kivételével. Gyermekeiknek falun pedig még a jövendője is halott. Még mindig él a reménység az emberekben, ha ma nem is, holnap talán a város mégis csak valamivel több életlehetőséget nynjt. Mindenkinek van valami kis terve, cselekvése, mikor a városba „beköltözik“. Ezek a tervek és elképzelések természetesen a legtöbbnél nagyon rövid idő alatt megsemmisülnek és kezdődik a „városi nyomor“, ami sokkal szörnyűbb mégis, mint a falusi, mert a formális éhezésig fokozódhatik- A városi nyomor pedig gyorsan uniformizál, akárki volt is megelőző élethivatásában az illető. A kopott, vagy kifordított, foltos ruha még nívót jelent, elviselhető helyzetet, az ember pedig nem vezeti be az üres szobába, vagy kamarába a vendégeit, látogatóit. Aki „társadalmilag“ is ad valamit magára, a legjobban teszi, ha ismerőseivel, vagy hivatalos stílusban a „felekkel“ az uccán találkozik. Az ucca sarkán; a pénzügyigazgatóság előtt, vagy a sétatéren. A legtöbb székelyudvarhelyi nyugdíjast ezeken a helyeken meg lehet találni és borult idő nem határoz, ahogy a fényképészek szokták mondani. Nyugdíjas demokrácia. Az ittlakóknak talán fel se tűnik annyira, mint azoknak, akik hosszabb idő óta látogatnak haza, hogy a régi Udvarhely az nccára került, ha nem is a sző szoros értelmében* de foglalkozását illetőleg és saját hibáján kivül, a viszonyok kényszerítő hatása alatt. Az egykor vezető emberek, vezető állásban levő megyei, városi, állami tisztviselők, akik nem repatriáltak, hanem példamutatóan vállalták a kisebbségi sorsot, azok jórésze is, kik annak idején letették az esküt, a legtöbb „trunkus“, törzslakó, akik valaha Székelyudvarhelyt jelentették, pár évtized leforgása alatt, más életlehetőségek megpróbálása, számos sikertelenség után, kénytelenek a Dante mottóját követni és felhagyni a reménységgel. Különleges, sajátos az életük- A sorsközösség egy nevezőre hozta őket. Az álláskülönbségek, a régi tekintélyességek elválasztó falai lehullottak, vagy lehullóban vannak. Az egykori „nagy ur", a hivatalfőnök a legnagyobb testvéri szeretettel és tisztelettel áll meg a „Flórián sarkán“ a régi ig- tatóval, vagy adótiszttel, békességben együttolvassák a lapok plakátjait a „Könyvnyomda R. T." bolthelyisége előtt, hogy a világ sorsáról reggelenként tájékozva legyenek és együtt cserélik ki a városi és egyéb hallott hireket, vagy együtt melengetik öreg csontjaikat a korzó verőfényes oldalán, esetleg ülnek a sétatér barna padjain, amig —-_az időjárás engedi. Szép és megható ez a nyugdíjas demokrácia. Egyébként az uccánállásra a pénzügyigazgatóság előtt a nyugdijacskára való évtizedes várakozás szoktatta rá őket. Később élet- szükségletük lett. Egymást bátorítják, ellátják jótanáccsal, mindig akad valaki köztük, aki hallott róla, hogy „mi lesz a szeptemberi kiutalással“. Néha szórakozás is akad. A „Kőkereszt“-nél pld. a múltkor „Jézus az olajfák hegyén“-t árverezték el adóban. Szép, nagy olajnyomat volt, már „nem emlékszem, hogy mit Ígértek érte“. Békességes, jó emberek ők mind az ötszázan, akik a „pénztárnál“ udvariasan előre engedik a nőket, az özvegyeket egy-egy kedves bók kíséretében. („Hogy maga sohasem tud megkomolydoni, vén ember létére, tárnok uk“.) Egy dologban azonban nagy a vetélkedés köztük. A keresztrejtvényeket; ha csak lehet „elütik" egymás elől a kaszinóban. Vannak ilyen matadorok, akik addig nem mozdulnak az újság fölül, amig az összes sorokat meg nem fejtették, akár vízszintesek, akár függőlegesek legyenek azok. Olyanok kevesen vannak, akik néha megengedhetnek maguknak egy órás kalábert. (Tiz poénje egy lej). Felüdit az, hiába. Ezzel legfelebb az mérhető össze, ha ritkán _ igazán ritkán — betévedhet az ember egy pohár fröccsre Szabó Károlyhoz, Bod- roghynéhoz, Ferenczy Katához, vagy Kassayhoz. (Mégis szép az élet, akármilyen nehéz!) Hiszen jó volna valamihez kezdeni, de Istenem mihez! Semmi de semmi munkaalkalom. Ezer dolgot próbáltak és próbálnak. Egyik méhészked'.k, bár tudja, hogy az udvarhelyi határ teljesen alkalmatlan a méhészetre, a másik pradicsomot termel, a harmadik . . • de mit folytassam tovább! Megpróbáltak ők mindent, amit csak lehetett. Hiszen az iparosság sem bir élni. Azok se, akik nem voltak ráutalva a minimális nyugdíjra, hanem valamivel rendelkeztek. No és mi lett belőlük? . . . Talán a gyermekek. Ebben még reménykednek. Bámulatosan nagy dolog, hogy ezek a régi emberek, kik ezen a földön mindig a kultúra munkásai, fenntartói voltak, még súlyos anyagi nehézségeik mellett is kitartanak mellette- Utolsó leheletig és utolsó lvraj cárig. Ha a közép- és felső iskolába járó gyermekek százalékarányát vesszük, a legtöbbet ők nyújtják. Az ők gyermekei. Hogy miből, azt az Isten tudja, Csak a becsületes, tiszta kisebbségi magyar öntudat képes erre a csodára. Mi elpusztulhatunk, de a gyermekeink nem. Ez az egy hit, az amit nem dönthet meg semmi. Hogy szomorú példák vannak és sok képzett, végzett fiú és leány hányódik itt is, aki nem kezdhet hozzá az élethez? Az mind igaz..- Meg kell javulniok a gazdasági viszonyoknak. Európa nem maradhat mig a világ, ilyen szörnyen ka^ tasztrófális helyzetben!... Nem kerlek .. • Semmi- esetre sem!... Bizom benne, hogy mire a fiam végez, mégis csak megfogja szerezni a száraz kényé- rét.. ‘i H _Hallottad-e, hogy iksz-ipszilon fia is hazajött. Megszűnt a gyár. Állás nélkül maradt... _Az, amilyen ügyes, komoly, képzett fiú, fog boldogulni. Nem féltem ... Igen ök föltétien fognak boldogulni, mert . . • muszáj, hogy boldoguljanak. így diskurál a nyugdíjba ment város^ nap-nap után, bizakodva, az öreg, utolsó energiákból élő test és lélek minden bajjal szembenéző kemény hitével és bizalmával. Szégyenkezve és büszkén emelem meg előttük a kalapomat. _rő. VILÁGSIKER! Kötetenként, fehér papíron 8-400 oldal, remek vászon diszkötésben. »8 kötet van eddig és 60 lej ha-ri fizetés után megszerezhető !! kap tizenkét kötetre, szelvé- lvs nyék ellenében, egy kötetet! A sorozat megy tovább. Havonta 1-1 kötet jelenik 1. Parret: Ex-ielség 2. Móricz zligmond-: Forr a bor 3. Franz WerfeL: Nápolyi testvérek 4. Bróéty IátíA Manci 5. Vioky Baum; Helén doktorkisasszony 6. Szitayai Zoltán; Nincs feltámadás 7. Földi Miháiy: Isten országa felé 8. André Msnriois: Asszonyok útja 9. Frank Arsau: Háláira ítélve! 19. Szomory Bezső : Gyuri 11. Ziíahy Lajo ;; A lélek kialszik 12. Sigrid Unsed: Pogány szerelem 13. Parrott; Szabad a csók 14. Móricz Zsigmond ; Rokonok 15. Vlckt Paum: Baleset 16. Bródy Lili; A felesége tartja el 17. Martin Maurice: Szerelem, Örök titok 18. Földi Mihály; A meztelen ember 19. Jaques Dévai; A préda 20. Erdős René: Hajnali hegedüszó 21. Mazo de la Roche: Jalna lakói 22. Marcel P.: Akit az asszonyok szeretnek 23. Bromfield: Huszonnégy óra meg; remekművek, ugyanolyan egységes kiállt- .....................; Fannie Hurst; Asszony a vonaton 1933 októberében. A kötetek egyenként is tásban. A 24-ík kötet! kaphatók, ha a pénzt és 10 lej portót beküldi. _kötetenként. Név: dm:---i.-- - A •. ■ ■im Ezt a szelvényt vágja'la, töltse ki, küldje be ’ Keleti Újság kiadóhivatala, Cluj Megrendelem a „Világsiker“ teljes sorozatát, kötetje 60 lej, 1-től végig és az ezutá- niakat. — Kérem utánvéttel küldeni most ______________számokat, a többit havi
