Keleti Ujság, 1933. szeptember (16. évfolyam, 199-224. szám)

1933-09-10 / 207. szám

12 JurnUjsKG usca Mennyi ezer és eget veszedelem fenyegeti a nőket, gyermekeket. Nem akarok kitérni a mindinkább elharapózott gyermek és leányke­reskedelemre, sem a gyilkosságokra, melyek szegény asszonytársainkat kívánták gonosz em­berek áldozatául, mint pl. E r d ély i B él a esetében, ki saját manikűrözött, jól ápolt kezei­vel taszította a mélységbe feleségét: Forgács Anna színésznőt. Beszéljünk most az annyira napirenden, — mondhatnám divatban — lévő „rém"-ekről. Hol itt, hol ott bukkan fel egy be­lőlük, hogy rettegésben tartsa a vidéket. Mindnyájunk élénk emlékezetében éltnek még Kis Béla cinkotai bádogosmester rém­tettei, ki szép szavakkal, ud varlással elhódította az egy­szerűbb asszonyokat, leányo­kat. És mikor szegények, sze­relmesen, szivdobogva beko­pogtak a cinkotai legényla­kásra, csak akkor jöttek rá, hogy szerelem helyett hurok és ölelő kezel: helyett fojto gató kezek várnak reájuk. Hát a düsseldorfi rém, ki beteges gyönyörrel küldte a másvilágra a jó Isten tudja hány- asszonytársunkat. Most a lapok egy uj „rém“ megjelenését je­lentik. Az angliai Aldershotban bukkant fel először, tehát dicső nevét is onnan kapta, ö az „áld er shot i r é m“. Az országúton cir­kál, s ha magános nő, vagy kis gyermek jön, reájuk ront, vagy ígéretekkel becsalja őket a közeli erdőbe és végez velük. Beteges tünetek. Hegen ilyesmi alig is for­dult telő. És ma mind gyakoribb. Mind több és több a degenerált, idegbajos ember, kik bete­ges kényszer alatt cselekesznek. Ha jól meggondoljuk, rájövünk, hogy nem is olyan őrültség egy igazságosan végrehajtott sterilizációs rendelet. Ha úgy testileg, mint lel­kileg teljesen egészséges utódok lesznek, akkor — rendőrség nélkül is, — kivesznek a rémek. * Az óceánt átrepülni ma minden pilótának álma. Tudjuk, olvastuk mindnyájan, — hiszen diadalmámorban úszott Európa, — hogy Balbo milyen bravúrosan kelt át 24 repülőgépével. A két magyar repülő: Magyar és a tragikus ve­get ért Endresz és még mások is átrepülték a* óceánt. Nekem mégis legjobban imponál Lindbergh, az a 25 éves Lindbergh, ki trencskottal a kar­ján, szalmakalappal a fején, könnyedén fölült a gépjére, — mintha csak a szomszéd városba akarna menni, — és először egyedül vágott neki ennek a veszedelmes feladatnak. Ködbe került, — nem bánta, vihar, égiháboru dúlt körülötte — nem nézett sem jobbra, sem balra, csak előre, mindig csak előre. Lindbergh most már másodmagával: fele­ségével újra repül. Hol itt, hol ott bukkannak fel gépjükkel. Ma még a leg- elhagyottabb északi sar­kon ereszkednek le, — hol rajtuk kívül nincs emberi lény, — hogy holnap már a svéd királyi párnak legye­nek a legnagyobb pompával fogadott vendégei. Az ember azt hihetne: de boldogok! Fitalok, függetle­nek, gazdagok. Be ne iri­gyelje senfci Őket, nincs az a nyomorult utszéli koldus, ki szerencsétlenebb lenne náluk. Meddig szádnak? Talán gyógyirt keresni szivüknek, lelkűknek égő sebére. Csak hadd szálljanak, szálljanak! Kergessék az ábrándké­peket! És ha kisüt a nap és szivárványos az ég alja, képzeljenek el kettejük közé egy három­éves, mosolygó, szöszke fiúcskát. * Verhovay Gyulának a neve egyma­gában is politikát, forrongást jelent. Próbál­junk most ettől eltekinteni. Mert én most min­den politikától mentesen szeretnék pár sort szentelni emlékének. Abból az alkalomból te szem, hogy a csanádmegyei Battonyán tartóz kodva, kimentem a temetőbe és egy impozáns síremlék megragadta a figyelmemet. Odamen tem és elolvastam a felírást. VERHOVAY GYULÁNAK a Kossuth eszmék lánglelkü harcosának emlékére az amerikai Verhovay segélyegylet tagjai. A sirt a talapzat félkör alakban övezi. Kö­zepén lehajtott fejű hatalmas turulmadár, lá­bai alatt lefektetve a ludtoll. Pár szál égő piros rózsát tettem a tolira. Jelezve vele, hogy ez a virág az újságírónak szól, a nagynevű publicistának. Mert magyar újságíró volt, küzdött, robotolt. Az már más lapra tartozik, hogy mi harcos eszméivel nem minden ponton értünk egyet. Az én virágom annak a Verhova,ynak szólt, ki közülünk való volt, ki szegény volt és becsületes. Ki eszméjé­ért képes lett volna elvérezni. Született hivő. Ez késztetett megállásra a battonyai teme­tőben. A harcos toll elpihent, az ökölbe szorult kéz kisimult. „Megmondom én magának a királynak“ Az Idősebb generációnak még bizonyára emlékezeté­ben él az alább elmondott eset. De nem árt felújítani hadd tudják meg az ifjabbak is. Van egy öreg, nyolcvankilenc éves nagynéném: özv Mogyorossy Elekné, szül. Asbóth Hermina. Kedves és bölcs, amolyan régivágásu nagyasszony. Tegnap abban a kitüntetésben részesített, hogy kinyitotta nekem leve­les ládáját. Elsárgult levelek, családi elmerek, öreg ok­mányok közül kihalászott egy régi ujságlapot. — Ezt olvasd el fiam, aztán Írjál róla. Tanuljátok meg, hogy ki volt az a Blaha Lujza. Nemcsak tünemé­nyes hangú, szép, tehetséges és ünnepelt primadonna de több annál, sokkal több. És mindig áhítattal ejtsétek ki a nevét, mint én teszem, — mondta. Elolvastam a kivágott újságcikket és hálásan kö­szönöm Hermin néninek. Mert mi Blaha Lujzáról már csak hallottunk. Sajnos, mire mi felcseperedtünk, ő már Igen öreg volt. Annyit tudunk róla, hogy a „nemzet csalogánya“ volt. Ismerjük most meg más oldaláról is. ügy történt az eset, hogy a przemisli várban állo­másozó huszároknak egy Diószegi nevű őrmester volt a közvetlen parancsnokuk. Ez a Diószegi kegyetlen em- jer ^'lt s az alája rendelt katonákat ütötte-verte. 1894- en történt, hogy valami csekély mulasztás miatt úgy megvert egy magyar közhuszárt, hogy társai csak hal­dokolva tudták kezei közül kimenteni. Ekkor első fel­indulásában a jelenlévő tizenhárom huszár nekiesett Diószeginek és összekaszabolta, agyonszabdalta. Természetesen hadbiróság elé kerültek valameny- nyien, és a hadbiróság mindannyiukat halálra Ítélte. Az egész ország megmozdult, de nem volt pardon, nem tudtak nekik kegyelmet szerezni. A katonai fegyelem kérlelhetetlen. Két nappal a halálos Ítélet végrehajtása előtt meg­jött a hir, hogy a huszárok kegyelmi kérvényét Őfelsége I. Ferencz József elutasította. Egész Budapest, sőt egész Magyarország ennek a hatása alatt állott. Sok könny hullott akkor a magyar huszárokéit. Ugyanaznap este a „Piros bugyeláris“ című nép­színművet adták, a főszerepben Blaha Lujzával. Ezen az előadáson a király is megjelent. Fiatal volt akkor Blaháné, ragyogó, — karrierjének csúcsán állott. És a „Piros bugyelláris“ Török Zsófija elhatározta akkor magát valami igen nagy dologra, Valami olyan nagyra, melybe az ő bicskája is könnyen beletörhetett volna. Arra, hogy ö mindennek ellenére mégis csak kegyelmet két a tizenhárom szegény magyar huszárnak. De ho­gyan fogjon hozzá? Hát sneidigul, mondhatnám huszá­rosán oldotta meg a vállalt nehéz feladatot. Mikor a második felvonásban Török Zsófi egyedül maradt a színen és nótáznia kellett, a biróné asszony szépen, lassan odament a színpad bal sarkába, egyene­sen az udvari páholy elé és ott kezdett cl dalolni. Bát­ran belenézett a király két szemébe és egyenesen neki énekelt. Ez volt a nótája: „Megmondom én magának a királynak, Hogy ne higyjen ő az osztrák császárnak; Adjon pardont minden kedves fiának És annak a tizenhárom przemisli huszárnak.“ Vasárnap, 1933. szeptember 10. Kitűnő szövegkiejtése volt, minden szavát megér­tették. El lehet képzelni azt az óriási izgalmat, ami erre a nézőtéren támadt. Halotti csönd. Az egész közönség felállott és könnyes szemmel, remegve nézett a királyi páholy felé. De nem hangzott el se egy taps, se egy éljenzés, — de még csak egy sóhajtás sem hallatszott. Pár pillanatig tartott ez a feszült, néma izgalom és ak­kor a gőgös Császár és Király kihajolt a páholyából és mosolygó arccal kiintett Blahánénak. A tizenhárom hu­szár meg volt mentve. De lett erre olyan taps, éljen­zés, — mely szólt mindkettőjüknek, — hogy az öreg Népszínháznak a falai is megremegtek belé. A király abban a pillanatban hátrafordult és intéz­kedett. Pazar gróf sietve eltávozott a színházból. És még akkor éjszaka hivatalos híradást kaptak a bécsi és budapesti újságok arról, hogy Őfelsége megkegyel­mezett a przemisli huszároknak. — Hát látod fiam, ez volt a Blaháné legnagyobb sikere, — tette hozzá nagynéném. — Mert én sokat éltem, olvastam, tapasztaltam, de ehhez hasonlót még nem. Azért úgy ejtsétek ki szátokon Blaha Lujza nevét, olyan áhltatosan, mint az Imádságot. SZAPPANYOS GABRIELLA. Ételreceptek. (Téli eltevések) Tölteni való zöldpaprika eltevése télire. A paprikát magjától kitisztítjuk, leforrázzuk. Kiszedjük a vízből és fölállítjuk, hogy a víz jól lecsurogjon róla. Utána a paprikákat egymásba téve üvegbe rakjuk, és főtt hideg vizzel megtöltjük ezeket az üvegeket. Ahány literes az üveg, annyi tetézett kanál szalicil jön hozzá. Lantorná­val lekötjük. Hűvös helyen tarjuk. Tökkáposzta eltevése télire. A tököt legyaluljuk, és más napig abroszra kirakva tartjuk, hogy jól megszik­kadjon. Akkor üvegbe tesszük és gyenge, ecetes, lan­gyos, sós vizet öntünk rá. Tetejére egy jó késhegynyi szalicilt. Lekötözzük és kidunsztoljuk. Mindig csak any- nyit tegyünk egy üvegbe, amennyit egyszerre el is hasz­nálunk. Zöldpaprika káposztával töltve, salátának. A piros káposztát legyaluljuk és lesózzuk. A paprikát magjától és erejétől kitakarítjuk, ha nagyon erős leforázzuk. A káposztát jól kicsavarjuk, és megtöltjük vele a papri­kát Üvegekbe rakjuk, közbe tormaszleteket és szemes borsot teszünk hozzá. Ecetes vizet ötnünk rá, tetejére szalicil jön. Lekötözzük. Ha azt akarjuk, hogy szép le­gyen, töltsünk meg zöld paprikát piros káposztával, és piros paprikát fehér káposztával. Persze külön üvegbe. Heti étlap HÉTFŐ: Zöldségleves, stefániasült makarónival, gyü­mölcs. Vacsora: Virsli tormával. KEDD: Töltött paprika, főtt kukorica. Vacsora: Hirte­len sült rostélyos burgonyapürével, paprika sa­látával. SZERDA: Karfiolleves, Eszterházy rostélyos tarhonyá­val, aranygaluska. Vacsora: Rizottó. CSÜTÖRTÖK: Lucskos káposzta, bennefött sertésdaga­dóval, főtt kukorica. Vacsora: Sonkás kocka. PÉNTEK: Burgonyaleves, halpaprikás, túrós palacsin­ta. Vacsora: Halmajonnéz, gyümölcs. SZOMBAT: Rizskásaleves, egybesült sertéskaraj párolt káposztával, gyümölcs. Vacsora: Köritett liptói, sajt, zöldpaprika. VASÁRNAP: Raguleves, rántott csirke sárgarépával és kovászos uborkával, orosz krémtorta. Vacsora: Füstölt nyelv, szalámi, zöldpaprika, gyümölcs. \ rovatvezető üzenetei. Szeptenber 3-iki számunkban az Ételreceptek u’olso sora nyomdai hibából elcserélödött. Helyesen: „Vajjal bekenve parmezánnal tálaljuk.“ Aranyér bántalmak ellen a „Goedecke"-féle „Anusol-Suppositor“ (betét): minden kor utolérhetetlennek bizonyult, a világ minden részé­ben az orvosok nagyrésze „Anusol‘'-t ir elő é3 számta­lanok azok az esetek, amelyekben ez a gyógyszer a gyógyíthatatlannak hitt beteget megmentette. — A a „ANUSOL-SUPPOSITOR“ (betét) azonnal meghozza a kiyánt megkönnyebbül Sít és rövid időn belül megszünteti a sok3zor cly rettene­tes aranyérbántalmakat. Haszná’ata egyszerű, tiszta én olcbó. Ezenkívül az az előnye is meg van, hogy a o®­teg a kezelés alatt foglalkozásának üzégát megszakjtăa nélkül folytathatja. A gyógyszertárba n * kimondottan „Goedockc-féle „Anusol—Suppo3itor“-t kérjen, ismer­tető jele a piros doboz és a gyári piomba.

Next

/
Thumbnails
Contents