Keleti Ujság, 1933. szeptember (16. évfolyam, 199-224. szám)

1933-09-24 / 219. szám

Vasárnap, 1933. szeptember 24.

KtlETtUjsKG

VASÁRNAPI KRÓNIKA

Weltensfein doktor titka

Valaki megkérdezte tőlem, hogy nyári kalandozásaim alatt mi hatott rám a legjobban, mi volt az az impresszió, ami legelevenebben, legmélyebben vésődött belém. Az érdeklődő véletlenül éppen egy orvos volt, aki kétkedő, sőt fölényes mosollyal intézett el, amikor kérdésére azt válaszoltam, hogy nem tudok szabadulni annak a látogatásnak hatása alól, amelyet egy egykori kolozsvári orvosnak, Wettenstein József dr.-nak rendelőjében, előzőleg pedig várószobájában tettem. Hosszas hallgatás után megszólalt orvos barátom és nem tudta titkolni a „laikus“ kotnyeleskedésc fölött érzett, elnézéssel vegyes bosszankodósát:

—- Régi pör ez már. Ha jól emlékszem, közel harminc éves. Bizonyára meg van az oka annak, hogy Wettenstein harminc év alatt sem tudta bebizonyítani a komoly orvosi fórumok előtt, hogy tüdővész elleni szere valóban gyógyítja is a tuberkulózist. Én nem moűdom, hogy kuruzsló, mert elvégre orvosi diplomája van, de a hires csodaszer, ha nem is árt, de nem is használ.

Mindenki higgadt vérmérsékletű embernek ismer, aki nem könnyen jön ki a sodrából, de ez a néhány odavetett mondat, őszintén bevallom, mód fölött felháborított. Vitába azonban nem szálltam a szkeptikus kolozsvári doktorral, akit talán sikerülni fog itt meggyőznöm.

A célom azonban korántsem az, hogy egy orvosi előítéletet győzzek le. Úgy érzem mégis, hogy egy harminc éves nagy igazságtalanság jóvátételének igazán elérkezett az ideje, ami azonban talán még lényegesebb, az igazságtalanságot nemcsak a felfedezővel szemben követték el, hanem a betegek százezreivel, akik nagyrészének fogalma sincs arról, hogy ól egy magyar orvos, aki a tuberkulózis gyógyítása terén olyan eredményeket ért el, amelyeknél mindezideig versenytárs nélkül áll.

Wettenstein József egy egyszerű kolozsvári orvos volt, aki kereken huszonhét évvel ezelőtt költözött fel Budapestre, de már körülbelül három évvel azelőtt felfedezte és gyakorlatilag is alkalmazta azt a gyógyszerét, amelyet „Comain“-nak nevezett el.

Nem akarom részletezni, hogy micsoda harcokat kellett megvívnia odáig, amig Khuen- Héderváry Károly miniszterelnöksége alatt megkapta az engedélyt a Comain gyártására. Az sem tartozik a tárgyhoz, hogy orvostársai támadásaira ujabji meg újabb pörökkel kellett védekeznie, amelyeknek mindenikében tucat iával vonultak fel betegei — köztük államtit károk, miniszteri tanácsosok, sőt orvosok is — és vallomásaik alapján minden esetben el ítélték ellenfelét, anélkül azonban, hogy a körű lőtte támadt ellenséges atmoszféra csak vala mennyire is enyhült volna. Hogy történt, ml volt az oka annak, hogy az orvostársadalom évtizedek óta behunyja szemeit, befogja füleit Wettenstein csodálatos eredményeivel szem ben, ezután kutatni nem az én feladatom. Én csak azt mondom el, amit a saját szememmel láttam.

A véletlen vitt fel Wettenstein doktor rendelőjébe. Én is a Damjanich uccában laktam és szemet szúrt nekem az az egyszerű orvosi tábla, amelyen semmi más nem volt, mint a semmitmondó, németes hangzású név. „Ez az ember kolozsvári, éppen eleget hallottam és olvastam róla, hogy egyszer magam igyekezzem meggyőződést szerezni arról, mi hát az igazság“?

Hatalmas várószoba, előadóteremnek is bátran használható volna. A körülfutó székeken és díványokon délután hat órakor mintegy hatvan beteg. Egy kissé félve nézek közül, az az érzésem, hogy a szoba a Koch-bacillusok milliárdjaival telitett s aki átlépi a küszöböt, az már elveszett ember, ném szabadul a fertőzéstől. De aztán legyőzöm az ellenzérzést és helyet foglalok egy kis asztalka előtt, amelyet négy, egyszerű ruhás nő ül körül. A legvidá mabb arcú, láthatólag legegészségesebb hölgyet szólítom meg:

— Asszonyom, ön is beteg?

— Csak voltam, — mondja egyszerűen minden nagyképűség nélkül. Amikor egy évvel ezelőtt először, félve kopogtattam be a doktor úrhoz, beesett mellel, sápadt, karikás szemekkel, láztól agyongyötörve, fél óráig tartott, amig a

lépcsőkön felvánszorogtam. Most már csak ellenőrzésre jövök, a lázain kimaradt, a tüdőm röntgenképe tiszta, láthatja, hogy meghiztam. De ne velem beszéljen, hanem kérdezze meg ez' a „kolléganőmet“.

Idősebb hölgyre mutat, aki egymásután szedi elő a ridikiiljéből az „okiratokat**.*

— Hordággyal hoztak fel ide először, mondta. Utólag mondták meg nekem, hogy az orvosom kijelentette családomnak, hogy menthetetlen vagyok. Tessék megnézni a láztáblámat. Gyógykezelés előtt negyven fokot mutat, pár oltás után kezdett leszállni s most már hónapok óta nincs lázam. Én vezetem egyedül a háztartásomat, éppen tegnap mostam fel a padlót, anélkül, hogy a legcsekélyebb bajom lett volna.

Tiz beteggel beszéltem egymásután és felesleges volna idéznem valamennyi előadását. Nehéz volná reprodukálni a rajongásnak és a hálának azokat a kifejezéseit, amelyekkel Wetten- steint elhalmozták.

Egy idősebb ur szól most bele a beszélgetésbe:

— Én is halálra voltam Ítélve. De nemcsak én, hanem az idekerülő betegeknek nyolcvan százaléka. Wettensteinhoz már csak akkor kerülnek a tüdőbetegek, amikor az összes orvosok lemondtak róluk.

Nyílik az ajtó és megjelenik rajta Wettenstein kerek, mosolygós arca, gömbölyű alakja. Utat török magamnak a betegek sorában és bemutatkozom. Mondom, hogy valamikor mát találkoztunk és Wettenstein csakugyan felismer és a nevemen szélit. Amikor betessékel, nem tudom eltitkolni sem a megdöbbenésemet, sem a csodálkozásomat. A megdöbbenésemet azért, hogy a nagyközöség előtt még ma is úgyszólván titok, hogy a tuberkulózis gyógyításának kérdése nagyjában megoldottnak tekinthető és a csodálkozásnak, hogy a világ minden tájá(Kolozsvár, szeptember 23.) A kolozsvári klinika bonctani intézetében tegnap a késő délutáni órákban boncolták fel a tragikus véget ért Jacota loan vasúti ellenőr holttestét. Mint emlékezetes, május 3-áról 4-ére virradó éjszaka egy vidám, átmulatott éjszaka után jacota loan 58 éves vasúti főfelügyelő nyomtalanul eltűnt a Regal-kávéház és a nagy vas- hid között. A hosszú hónapokon keresztül tartó nyomozás csak mintegy két nappal ezelőtt produkált eredményt, amikor egy Máté József nevű kolozsvári lakos halászás közben megtalálta a holttestet a Szamos medrében, szemben a szamosfalvi repülőtérrel. Az annak idején megadott szemólyleirás alapján a rendőrség minden kétséget kizáróan megállapította, hogy a Szamos medrében talált holttest azonos az eltűnt vasúti tisztviselővel. Bár a helyszínre kiszállott dr. Hosu rendőrorvos véleménye szerint a vizben talált hullán nem látszanak a külerőszak nyomai, az ügyészség mégis elrendelte a hullának a bonctani intézetbe való szállítását.

A boncolásnak — amelyet dr. Kernbach törvényszéki orvosszakértő végzett el — eredményét ma délelőtt terjesztették át a kolozsvári ügyészségre. Az orvosszakértői vélemény szerint annak ellenére, hogy a Szamos medrében talál hulla már meglehetősen oszlásnak indult, mégis meg lehetett állapítani a India jobb oldalán, a bordák tájékán egy súlyos és kemény tárgytól származó ütés nyomát. A belsőrészeknek az átvizsgálásakor — különösen a gége és a tüdő megvizsgálásakor — azi konsatálták, hogy Jacota loan eszméletlen állapotban került a vízbe.

Tekintettel arra, hogy a holttest hosszú hónapokon keresztül hevert a Szamos vizében, a leghatározottabb formában nem lehet azt állítani, hogy a vasúti felügyelő bűntény áldozata, annál is inkább nem, mert az oldalán lévő ütés-nyomokat akkor is szerezhette, amikor leugrott, vagy leesett a meglehetősen magas vashid korlátjáról az áradás ellenére sem nagyon mely vizbe- A szesztől és az ütéstől elbódult ember azonban nem tudott menekülni s beállott a fulladásos halál. A kolozsvári rendőrség bűnügyi osztálya tekintettel arra, hogy az orvosszakértői vizsgálat nem tartja kizártnak a bűntény esetét, ebben az irányban is kiterjesztette a nyomozást.

Annak idején, amikor már bizonyossá vált, hogy Jacota Ioannak nyoma veszett és a vasúti vezérfelügyelőség is megtagadta, a tisztviselő fizetésének kiadását, azzal az indokolással, hogy az alkalmazottja elhagyta szolgálatát — a váratlanul támasz nélkül maradt család a nyomravezetőnek ötezer lej jutalmat tűzött ki. Most aztán, hogy előkerült a szerencsétlen vasúti ellenőrnek a* holtteste, a vasút sem gördíthet nehézségeket az elé, hőgy az özvegyen maradt asszony minden további nélkül megkapja nyugdijjárandóságát visszamenőleg is. '*>;■

Jacota loan holttestét egy Máté József nevű kolozsvári lakos — aki egyébként munkanélküli — fogta ki, .akinek otthon két neveletlen gyermeke van. A kitűzött jutalomnak a. kifizetése ma a délelőtti órákben történt meg a kolozsvári rendőrség bűnügyi osztályán, Draghiciu rendőrigazgató jelenlétében.

Még mindig nem tisztázták,

baleset, öngyilkosság, vagy bűntény áldozata lett lacota vasúti felügyelői

A huila jobb oldalán kemény tárgytól származható ütés

.ve mait találták meg, de ez a zuhanástól is származhatott n

ról nem özönlenek a Damjanich uc*ai rendelőbe a betegek. 'Vi4;

__ _ ~

— Én már — mondja Wettenstein — elfelejtettem csodálkozni. Rólam az orvosok és orvosi könyvek csakugyan mit sem tudnak. Engem csak az a sok ezer felgyógyult beteg ismer, aM félholtan jött el először és akinek — szerénytelenség nélkül mondhatom — visszaadtam a» egészségéi.

Kinyitja a rendelőszoba kettős ajtóját és a* összes férfibetegeket beinvitálja. Találomra szélit elő belőlük néhányat. Ő egy szót sem szót, hagyja beszélni a betegét. Egy ipari munkás, se szó, se beszéd, leveti a kabátját és megmutatja a karján teljesen begyógyult sebét.

— Csonttuberkolózisom volt, — mondja.

Amikor először jöttem fel ide, csupa nyüt seb volt a karomon s le akarták vágni. A karomat nem kellett levágni és a munkaképességemet is visszaszereztem. . , '

Mikor a betegek kimennek, "megkérdem Wettensteint: _

— Mondja doktor ur, mi az oka annak, hogy az ön szerét az egész világon nem alkalmazzák s még Magyarországon is csak ön az egyedüli, aki az oltásokat végzi?

Wettenstein a maga temperamentumos modorában hosszú előadásba kezd, de a válasz- szal végül mégis adós marad. Más orvosoktól tudom meg. hogy az orvostársadalomnak az a* álláspontja, hogy mindaddig, amígr Wettenstein szerének összetételét megfelelő forum előttí el nem árulja, nem alkalmazhatják a Comaint. Azt azonban a Comain legnagyobb ellenségei is elismerik, hogy a szer ártalmatlan, a betegséget semmiesetre sem súlyosbítja.

Ki tehát itt a hibás? A Wettenstein ellenkezése és huzódozása attól, hogy szerének titkát kiadja, nem lehet ok arra, hogy a tüdővészeseket megfosszák a gyógyulás, talán ezidő- szerint egyedüli, lehetőségétől. Amit én a saját szememmel láttam, amit a betegek mondottak nekem, az humbug nem lehet. ÁUitom, hogy a tuberkulózist gyógyítani tudják. Állítom, hogy a tüdővész elleni küzdelemre fordított sokszáz milliót ki lehetne törölni az államok költségvetéséből, hogyha a Comainból az emberiség közös kincse lenne. Ezt a. titkot akármilyen utón, de még a Wettenstein életében fel kell fedni. Szász Endre,

««MM ctutmimn