Keleti Ujság, 1933. szeptember (16. évfolyam, 199-224. szám)
1933-09-19 / 214. szám
Kedd, 1933. szeptember 19. KumllßXG 3 „Most már látom az én utamat.. Teleki Mihály levelet irt Toefus Mihályiak, az udvari püspöknek s levelében aggodalmas szóval emlékezett meg arról, hogy nagyon kifogyott már a biblia a hivőlc kezéből. — Már peniglen — irta a hatalmas ur — Tekegyelmed tudja legjobban, hogy a hitbeli megerősödés a mi legkeményebb fegyverünk. Nemzetünk, országunk fennmaradása, különállásunk függ attól, hogy magasodjék a szivekben a hit erős vára ... Országpénzen uj bibliákat rendelőnk Belgiumból, de már ki- fogytanak. írtam Horti István lelkész urain- nak is, hogy az ecclesiának minő nagy kára vagyon abból, hogy az apró formában nyomtatott bibliák megkevesbedtek. Teleki gondja általános volt s a papok, teológiai tanárok is sűrűn panaszkodtak. A nemzeti mivelődés hatékony eszköze volt a biblia, főuraknak, pórnépeknek legfőbb s néha egyetlen olvasmánya. Nagytiszteletü Horti István uram többször beszélgetett e kérdésről Miklóssal, akinek lelkében már régen őrzött tervek, szándékok szunnyadoztak a biblia irányában. — Valamit kellenék csinálni, — tűnődött Miklós e beszélgetések alatt — de fölöttébb bajos. A külföldön nyomatott bibliára mindig nagyon sokáig kell várni, unodalmas, amig elkészül. Janson János hollandus könyvnyomtató Károli-bibliája immár 1645-ből való, azóta uj nem készült. A mi nyomtató intézeteink pedig nem arra valók. Sajátmetszésü betűik nincsenek s nem értenek hozzá. A külföldi bib lia osztán tele vagyon hibával. — Csak úgy lehetne segíteni, — vélte & nagytiszteletü ur — ha valaki tudós és teológiához értő magyar megtanulná odakint a hollandusoknál a könyvnyomtató mesterséget s aztán valamely könyvnyomtató cégnél megrendelné a bibliákat s maga felügyelne a nyomásra. —Erre már magam is gondoltam — mondta Miklós. — Én meg, rektor uram, kedves öcsém, terád gondoltam, — jegyezte meg a nagytiszteletü ur biztatón. — Énreám, atyám? — De bizony. Te úgy sem maradsz itt rektornak meg prédikátornak, jól tudom én azt. Látom, hogy garasoskodol, gyűjtőd a polturá kát, tallérokat, amiket temetéseken halotti orátiókért, meg a búcsúztató versesetekért kapsz. Tudom, hogy ki akarsz menni idegen országokba tovább mivelni magad a magosabb V adományokban. — Istenurunk segítségével. — Helyesen van, fiam. De akkor praeter propria studia foglalkozhatnál azzal is, hogy megösmerkedjél a könyvnyomtató mesterséggel. — Ejsze ha sikerülne! — sóhajtott fel Miklós. — ösmérlek, fiam. Amit te abba a kemény, kerek fejedbe veszel, sikerül. Akkor aztán jó bibliánk lehetne. Te ügyelnél fel a nyomtató-intézetnél a munkára, circumspiciál- nál a typographiákban •. • Miklósnak kigyult a szeme. — Ha ez igy lehetne!... — fohászkodott fel. Tofeus püspöknek ezenközben éppen kapóra jött Teleki Mihály figyelmeztetése. A biblia hiányát nagyon tapasztalta már a?. ecclesiákban, de szegény volt az egyház s nem sokat segíthetett. Pénz kellett a bibliauyomta- táshoz s az nem volt. Néha-néha, ha valamely hagyaték, amivel egyik-másik elhalálozott four ajándékozta meg az egyházat, juttatott némi vagyont az ecclesiáknak. Ilyen volt a Gilányi-féle hagyaték isGilányi Gergely, Apafi sógora és konyha- mestere, aki Apafi Annának, a fejedelem test- vérnénjének volt a férje, évek előtt haláloságyán vagyonát unokaöccsére, Gilányi Ilujet- ner Jakabra hagyományozta s amennyiben ez utódok nélkül halna meg, a református egy házra és a kollégiumokra. Ez időtájt halt meg Jakab diák s Tofeus püspök birtokba akarta venni az egyház számára a hagyatékot. Lesz már pénze az ecclesiáknak, lesz már pénz bibliáraCsakhogy Gilányi özvegye nem hiába volt a fejedelem testvérnénje. Egyszerűen nem respektálta a végrendeletet, hanem maga vette Me nnatkozzon! Válasszon és vásároljon ezekből az olcsó könyvekből: Móricz: Bor, szerelem 30 — Kemény: Zord idők 60-Mikszáth.'.Noszti fiú esete 90 — Markovics: Sánta farsang 36‘Móricz: Forró mraők 36 — „ Kerek Ferkó 36Szitnyai: Aranykarika 36-Bibó: Kétlelkű szerelem 36’Heltai\ Almok háza 36-Krúdy: Boldogult urfi koromba 36 — Körmendi/: Ind. 715 via Bodenbach 30’— Szederkényi Felszabadultak 30'Móricz: Barbárok 30'— Babits: Gólyakalifa 57‘Móricz : Forr a bor 60 — „ Rokonok 60 — Földy: Isten országa felé 60"— Szitnyai: Nincs föltárnád is 60-Bródy: Manci 60-„ Felesége tartja el 60'— Szomory: Gyuri 60'Földi: Szahara I, II, ISI kötet 180'— Vándor: Andrea arcát nap feló fordítja 90'Vidékieknek is a pénz és 10 lej portó előzetes beküldése esetén azonnal szállítja a KeBeti Újság k'adóhivatala C!u!—Kolozsvár, Strada Baron L. Pop (volt Brassai ucca) 5 szám alatt. birtokba a vagyont. Tekintélyes javakról volt szó- Kolozsvári, fejérvári házakról, több faluról, nagyértékü drágaságokról, gyöngyökről, fegyverekről, drága köntösökről és temérdek készpénzről. Tofeus püspök üzent az özvegynek: — Minden a református egyházé. A végrendelet jussán! Apafi Anna visszaüzent: — Semmi közöm a testamentumhoz. En voltam az uram osztályos társa életében, én maradok halála után is. A püspök haragra gerjedt. Levelet, követeket küldött a fejedelemhez: — Nagyságod testvérnénje gonosz cselekedeteket mivel, megszegi a törvényt. Kegyelmes uram is az erdélyi ecclesia szülötte, mi dolog ez, igy megfogyasztani, pogány módon igy megkárosítani az egyházat? Tegyen igazságot! Apafi szólt a nénjének s ez alkudozni kezdett. Huszonhatezer forintért akarta megváltani a hagyatékot. Az udvari püspök kemény ember volt. Szenvedélyes, nagyharagu, elszánt bátorságu. — Nem condra az egyház! — üzente vissza- — Majd szeresül teszünk róla! És személyesen kereste fel a fejedelmet Szamosujváron, ahol Apafi 1679 júliusában magyarországi hadjáratra készült a menekültek ügye érdekében a magyarhoni felkelők vezérével. Thököly Imrével történt megállapodása alapján. A szamosujvári várban éppen nagytanácsot tartottak s a püspök követelte a fejedelemtől, hogy hivja össze a református tanácsurakat külön ülésbe- Meg is történt. És összegyülekezének a fejedelemmel élükön Teleki Mihály, Rédei Ferenc, Bethlen Gergely és mások- A szomszéd szobából Bornemissza Anna, Bánfí Dénesné, az özvegy és mások hallgatták végig az üléstÉs tisztelendő Tofeus Mihály püspök uram szenvedelmes beszédben vonta felelősségre a fejedelmet. Keresetlen szókimondással utalt arra a testvéri kapcsolatra, amely Gilányinét a fejedelemhez fűzi s amely bátorságot ad az asszonynak az egyház megrablására. Aztán a református tanácsurakhoz fordult: — És kegyelmetek mind egyig az asszonynak ily gonosz cselekedetei mellé szítanak, az ecclesián tett hatalmaskodását senki sem szánja. Most mennydörgőit a hangja: — Titeket, urak, ezen ecclesia szült az Istennek: tiétek a haza, tiétek az ecclésia, én ebben a házban egy bitang vagyok, ki a tótok és németek elől való félelem miatt futottam ide s ihol la, én keresem a ti ecclesiátok javát! Soha az Isten ezt tibennetek büntetlen ne hagyja! Kemény, súlyos itéletü szavak voltak ezek Erdély leghatalmasabb uraival szemben. Do e pillanatban a püspök, mint az egyház szószólója, nagyobb ur volt valamennyinél. Mögötte ott állt az a lelkekben gyökerező hitbeli erő és fensőbbség, amely a legkeményebb világi főket is meghajlásra kényszeritette. A vallás, a hit nagy fensége sugárzott ki e megnyilatkozásból, az üldözött egyház mártiromságának és szabadságért sikoltó szellemének harsogó ereje. A fejedelem és az urak megrendültén hallgattak. És Tofeus Mihály folytatta: — Én bizony mondom, nem nyugszom bele e sacrilegiomba s két hét, vagy másfél hét múlva összegyűjtők kétszáz papot, azok előtt a dolgot megvilágositom, erre az asszonyra. Nagyságod testvérnénjére törvényt tétetek és Isten bizonyságom, kegyelmes uram, — fordult sötét, felgyűlt tekintettel Apafihoz — hogy az asszony holttestének kell megfizetni, amit most elevenen meg nem ad! (Folytatjuk).
