Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)
1933-07-09 / 154. szám
Va sárnap, '1933. ’julius 9. KUETlUjSXG It vas tetején, de még semmi ereje nem volt. A kialudt tűzhelyen a fekete favégeket összehu- zogattam, száraz lapit kerestem, s vékony ágai tördeltem rá, hogy hamar meggyűljön a tv/«. A füst szivárogni kezdett felfelé az ágak között. Megkezdődött az uj nap. összesen három cserépfazakunk volt három fenyőágra aggatva. Bence elvette az egyiket, hogy megfejje1« kecskét. A baj azzal kezdődött. A kecske úgy szájon rúgta, hogy béha- sadt az ajka. Akkor vette észre, hogy a tőgye meg van dagadva. Kigyó marta meg. Estére csak a két szarvával maradtunk. — Akárhonnan, de téj kell a gyermeknek! — töprengett Bence. Vette az üres fazakat, s elindult. A túlsó hegy lankájában erdei szállások voltak, a vén Udö Márton kezin tehenek is voltak. Mire a gyermek felébredt, már itt is volt a jó édes tójáéi. Úgy megitattuk vele a fiúcskát, hogy a hasa félreállott tőle. Annyi szent, hogy kedves kicsi gyermek volt. Erős, tömött fiúcska, mint a vasék. — Egészen az anyja! — pökdöste le Bence kedvesen, hogy meg ne igézze. Délire már az apját is elfeledte. Hol a pa takban mászkált, hol a fűben jádzott, a tűz körül lábatlankodott. Minden bolondgombát felszedett, alig győztük kiverni a kezéből. Ha elfáradt, olyanokat aludt, hogy hasadt el alatta a föld. Egészen hozzánk édesedett. Bence teljesen belebolondult. Dolgozni se akart, minden idejét vele töltötte. Csókolta, a szőrös mellin hordozta, s nekem csak parancsolgatott. — Verje el a rendeket urfi! — Forgassa meg a szénát urfi! — Ne lopja a napot urfi!.. Első nap nem szóltam semmit, csak nagyokat nyeltem. Hagytam, hogy jácodjék a gyermekkel, fogja, kergesse a mókust neki, szedje vele a fenyőfobozt, hajigálja a patakban a halakat; egyszóval űzze az eszit, de mikor másnap is csak parancsolgatni akart, s célozgatott, hogy „ki az Isten kaszálja le a Melegódalt"; úgy megmondtam a magamét neki, hogy alig tudtam a fejszéje elől elmenekülni. Csuful esszecsaptunk nó. Se ő nem békéit, se én. Rágtuk egymás máját. — Ha az ember korpa közi keveredik, megeszik a disznók! — mondtam.én. — Annyi tetüm legyen világéletemben, ahány nadrágos „ur“ béjut a mennyországba! — vágott vissza ő. Odáig jutottunk, hogy minden holmimot kihányta a kalyibából, s kiutasított a „házából“. — Szedje a betyárbutort! Egyéb kellemetlen dolgokat is mondogatott, mire nagymérgesen ott hagytam, s átköltöztem a havas túlsó oldalára a vén Üdo Mártonhoz. Más népek is laktak azon a tájon, s jól telt az idő. Az eszem azonban folyton ott volt Uz Bencénél. Hiába nó. Esszé voltunk szokva. Sem azelőtt, sem azután olyan testvérem nem volt, mint ő. Hogy az első mérgem elpárolgott, kétszeresen éreztem a hiányát, de konok ke- ményfejü bolondok voltunk mindaketten. Mikor megtudta, hogy Üdő Mártonhoz költöztem, tejért se jött többet oda, de én tudtam, hogy az ő lelke is fáj értem. Rossz előérzetem is volt, s már bántam, hogy ott «hagytam. Üdő Marci bácsi is affélit morgott, hogy „nem szeretem & Bedéi dolgát“. Másoktól is hallottam, hogy ott rothadt a széna takaratlanul, a fii lábán maradt, a Csedő ur, akitől felvállalta, be akarja perelni. Azzal is fenyegette, hogy kitakarittas- sa a havasról. Csedő urat is szinte megölte dü- hiben, de hiába küldte rá a csendőröket, sem- miletteképpen az esze nem akar megjönni. Az egy gyermeken kivül az égvilágán nem törődik semmivel. — Ott dögöljön meg! — hősködtem mások előtt. — Megérdemli a sorsát! — Nono! — mérsékelt Marci bácsi. — Tanulja meg urfi, hogy ha valakiről jót nem mondhat, rosszat ne mondjon! Nem telt bele egy hét, hát hallom, hogy a kicsi gyermek megbetegedett. A hir szivén sújtott, de nem mozdultam, pedig elgondoltam, hogy szegény Uz Bence most nagy bajban lehet. Nincs senkije, semmije, s amint mondják, a beteg gyermeket egy percig magára nem hagyná. Az sincs, aki egy pohár vizet adjon neki. A lelki ismeretemet felborzolta a hir, de hallgattam, a célozgatásokra se ügyeltem, csak ültem, s fütyültem idegesen, mint akire nem tartozik a dolog. Egy reggel hallom, hogy Üdő Milton ha- gyogat a kutyáinak — A csordára ügyeljetek, amig odaleszek! Nem reám bizta, a kutyáira, hogy értsek belőle. A havasi nép ellenségem lett, mihelyt azt hitte, hogy „kemény szivü“ vagyok, de én csak kitartottam. Meg se kérdeztem, hogy van a gyermek, mikor Üdő Márton fejcsóválva hazajött- Igaz, hogy ettől a perctől kezdve többet ő sem szólt hozzám. így telt el újabb két nap. Második nap este három nagy lövést hallottam, s hát látom, hogy a túlsó oldalon egy fenyőfán felfut a tűz, s messze beragyog aa éccakába. Megdöbbentem. Uz .Bence meggyujtotta a „jelt“. Volt a . hegytetőn egy száraz fenyőfa, nem messzi a kalyibánktól, s úgy beszéltük volt meg, hogy ha valamelyikünket nagy baj éri, meggyujtja és ezzel ad jelt a másiknak, hogy akárhol legyen, futva siessen haza. El se búcsúztam Üdő Mártontól, csak rohantam neki az erdőnek. Csuda, hogy az ágak ki nem verték a szememet. Mire a száraz fenyő leégett, már otthon is voltam. Mikor Bence meglátott, teljes erejiből felbődült: — Urfi! Jaj, hal meg! És tehetetlenségében a körmével szaggatta a földet. Le volt soványodvá, arca beesett, csontjai kiültek, haja zilált volt, keze, teste fekete a füsttől. Jóformán se nem evett, se nem aludt azóta, hogy elmentem tőle. A tűz mellett a szénán feküdt a halálos beteg gyermek, a lábánál ült a medve. — Mióta beteg, el nem mozdult onnan — újságolta Bence. A gyermek vergődött a magas láztól, két kis kezével felfelé repkedett és önkívületben sikoltozott: — Édesanyám! Bence megrázkódott: _ .... — Mindig a halott anyját hívja!... A kicsi szénaágyat aranyba vonta a tűz, amely messzi bevilágított a setét erdőbe. Éjjelnappal égett, soha le nem szakadt. Bence leroskadt a földre, úgy „istáit“. — ila Istent üsmer, segítsen rajta urfi! Ö, szegény, semmit sem csinált neki, csak ült mellette és leste a lélegzetét. A gyermek újabb lázrohamot kapott. Felült ágyacskáján és el kezdett sírni, kacagni. — Édesanyám!... Kitárta kezecskéit a füst felé, a láng felé és bele akarta dobni magát. — Itt van, itt van... édesanyám! Alig csillapítom le, hát látom, hogy Bence is felemelkedik és rémülten maga elé néz. Kezét kitárja az éjszaka felé. — Julis! Ne vidd el! Hadd itt! — Miféle bolondot beszélsz össze-vissza! -« szidom. Bárgyún, csodálkozva néz vissza: — Hát nem lássa! Ott áll Julis, a gyermek anyja maga mellett! — No én jól nézek ki! — vakarom a fejemet. IRHÄDIUM I farkm CߣM£^| & SAVON A2JJJXSODÄ üdít, szépít, fiatalít garantáltan higanymentes, rádi umos, növényi anyagokból készül LITSCHEL-téle IBRAOU n KKEH A gyermeket hidegvizes ruhába facsartam. Szerencsére pár kininem volt, abból is beadtam. Felet a gyermeknek, egészet Bencének. Rövid idő múlva mindkettő elcsendesedett. Bence ott aludt el, ahol elesett. Nem volt mivel betakarjam. Száraz szénát vetettem rá paplannak. A medve most sem mozdult a tüztől. — Vájjon miért? — töprengtem. Eszembejutott, hogy mikor édesapám meghalt, a macskánkat nem lehetett kiverni a ravatala alól. Furcsa titkok vannak a világon. Ráértem gondolkodni, mert hosszú az éccaka, ha az ember beteg mellett virraszt. Sokszor megcseréltem a vizesruhát a gyermeken és raktam szüntelenül a tüzet. Bence olyan magánkívül aludt, mint egy darab fa. Szép és szent volt az éj a havason. Mély és titkos fekete fennség. Ha belenéztem, elfáradt a szemem. Megnyomott és kimerített. Az álom kerülgetett, de küzdöttem ellene. Reggel felé mégis elnyomott, úgy maradtam ülve, de szemeim lezárultak. Nem tudom mikor virradt meg, de mikor felébredtem, a nap már lángolt fölöttünk. Még szédültem, de félig kinyitott szemekkel, ködösen láttam, hogy a medve felkel és odamegy a gyermek fejéhez. Valamit talán morgott is neki és leereszkedett a szénaágy mellé. Bence elnyúlva horkolt, mint egy kimerült gorilla. Én se tudtam magamhoz térni. A gyermek megcsendesedve kinyújtotta gyenge kezecskéjét a medve felé és mosolyogva játszani kezdett vele. A medve kedvesen bólogatott hozzá. Nem mertem moccanni se, hogy ne zavarjam. Csodálatos fényhullám ütötte el a fák tetejét. Megvirradt. Adüon Isten jóreggelt!... Könyvnapi kius olcsó " áron gazdagítsa könyvtárát Se9 Petőfi: Összes költeményei — — ül Lei 120*— Móricz: Forr a bor Móricz: Rokonok Földi: Isten országa felé----------Földi: Meztelen ember---------Szitnyai: Nincs feltámadás — Szomory: Gyuri Zilahy: A lélek kialszik — — — Babits: Versek —----------— — — Mikszáth: Noszti fiú esete Tóth Marival Lei 120*— Lei 90*— Lei 60*— Lei 60‘— Lei Lei 00-— 60*— iga Lei 60*Lei 60*— Lei 60*— Földi: Szahara (3 kötet)------— — Lei ISO*— Vándor: Andrea a nap —---------------Ili Lei 90*— Katona : Bánk bán —------—------Lei 4sí*— Vidékieknek is a pénz és 10 lej portó előzetes beküldése esetén azonnal szállítja a Keleti Újság kiadóhivatala, CIuj-Kvár, Strada Baron L. Pop (volt Brassai ucca) 5. sz. alatt. Siessen megvenni9 míg a készlet tart t
