Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)

1933-07-07 / 152. szám

Knm-UjsWR Péntek, 1933. julius 7. Simon angol külügyminiszter a Németország és Ausztria közötti vitában az osztrákok javára döntött Kisebbségeknek lehet-e tekinteni a németországi zsidókat ? Egy osztrák nemzeti szocialista rópirat az öngyilkos]elölteket merényletek elkövetésére buzdítja (London, julius 6.) Az alsóházban Simon külügyminiszter beszédet mondott a külpoliti­kai helyzetről. Nagy vonalaiban ismertette a londoni konferenciát, majd rátérve az európai politikai eseményekre, hangoztatta Ausztria érdemeit és kijelentette, hogy Anglia minden körülmények között segíteni fogja Ausztriát függetlenségé­nek megtartásában, valamint a Németország részéről veszélyezte­tett kisebbségek jogainak megvédéséért is küzd. Németország azoknak az államoknak a rokonszenvét is elvesztette — mondotta az an­gol külügyminiszter —, akik eddig pártját fog­ták. Vannak bizonyos dolgok Németországban, amelyek megértése Anglia számára csak igen nehezen megy. Simon beszédét a német sajtó vegyes érzel­mekkel fogadta. A kormányhoz közelálló fél- hivatalos szerint ha Simon beszédében a né­metországi zsidóságra céloz, akkor e kijelen­tései nem helytállóak, mert Németország zsidóságát nem lehet ki­sebbségként felfogni és kisebbségként kezelni. Háromféle német állampolgár lesz. Berlini jelentés szerint egyébként Német­ország kormánya a zsidó-kérdés radikális meg­oldására újabb lépést vett tervbe. Amint isme­retes, a horogkeresztes pártnak már a hatalom megszerzése előtt programjában volt, hogy a zsidókat megfosztja állampolgárságától. Ezt a programot most Németországban akként vélik megoldhatónak, hogy a német honosok helyzetét három kate­góriába osztják. Az első kategóriába a teljesjogu állampolgá­rok kerülnek. Teljesjogu állampolgár csak as lehet, akinek hazafisága és politikai megbíz­hatósága nem hagy semmi kivetni valót. A közbeeső kategória az alattvaló fogalma lenne, e kategóriába tartozók félállampolgárságot zereznének, azaz állampolgári kötelességeiken kívül bizonyos mértékig állampolgári jogokat is gyakorolhatnak. A harmadik kategória a zsidókra vonatkoznék, akik a jövőben Német­országban „vendégjog“ alapján tartózkod­nának. Árják és nem árják. Az árja probléma megoldásához tartozik az is, hogy az árjaparagrafust a hivatalnoki jog megváltoztatásával kiterjesztették. Az uj hivatalnok-törvény kimondja, hogy a hivatal­nokok számát csökkenteni kell. A jövőben nem árja származású szemé­lyek nem lehelnek állami tisztviselők. Nem lehet állami tisztviselő az sem, aki nem árja származású nőt vett feleségül. Azok az SELECT MOZeA ÍSíegénjr kis árva j Egy árra lány megható története. Főszerepekben: JAM JET GAYMOR WARMER BAXTER állami hivatalnokok, akik nem árja nőt vesz­nek el feleségül, elbocsátandók állásukból. Az állam női tisztviselői csupán azok lehetnek, akik életük harmincötödik évét betöltik. Berlinből jelentik, hogy a oentrumpárt fel­oszlására vonatkozó proklamálás ma megtör- tént és ezzel a ténnyel egyidejűleg Németor­szágban a nemzeti szocialista párt minden ha­talmat megszerzett magának. A centrumpárt Összes vezető egyéniségei le fognak jnondam mandátumaikról és visszavonulnak a politiká­tól. Berlinben cáfolják egyes külföldi rádió- állomásoknak azt a hírét, hogy Ley pxelátust, a bajor néppárt vezérét letartóztatták volna. A prelátust tényleg néhány nappal ezelőtt „védő-őrizetbe“ helyezték, de akkor sem kon­centrációs táborban, hanem csak kolostorban. Ley prelátus már azóta visszaszerezte szabad­ságát. Berlinből jelentik: 1932. nyarán Scharlot- tenburg közelében kommunisták megtámadtak egy pénzküldeményt szállító autót és Mayer felügyelőt meggyilkolták. A pörrel kapcsolat­ban négy embert halálra, egy embert élet­fogytiglani fegyházra és többeket súlyos sza­badságvesztésre ítéltek. Osztrák röpsrat» mely merényletek elkövetésére szólítja fel az öngyilkos jelölteket (Becs, julius 6.) Bécsújhelyen ma újabb bombarobbanás történt. A bomba a rendőrség épületében robbant fel, de szerencsére ember­életben nem okozott kárt. A rendőrség számos egyént letartóztatott- Megmotozásuk alkalmá­val kiderült, hogy a fe1 oszlatott horogkeresz­tes párt titokban újra szervezkedett és híveit nyílt uccamerényletekre, bomba vetésekre, rendzavarásokra szólította fel- Az egyik ilyen természetű uszító iratot részletesen közli a Wiener Zeitung mai száma. A röpirat felszó­lít ja az öngyilkos-jelölteket is, hogy mielőtt öngyilkosságot követnének el, gondoljanak a nemzet jövőjére és politikai merényletet kö­vessenek el, ha már egyszer le akartak szá­molni életükkel. Újabb attak indult meg Német­országban Ausztria függetlensége ellen. (Becs, julius 6.) A Politische Korrespon­denz felháborodással kommentálja a német- országi nemzeti szocialisták legújabb beavat­Könivíiapi kiadványokkal ölesé síron gsíKfiagfitsa könyvtárat! Révész: Móricz Zz:. Kemény Zs: Markovics: Körmendy: Szederkényi Móricz Zs: Babits: Bródy: Ady Endre élete, versei, Lei jelleme. Nagyalak, fűzve 60* Bor, szerelem—-----------30* Zord idők. Fűzve-------©O* Sánta farsang (A szibériai garnizon méltó párja, fűz. 3©* Kötve------—----------------©0*' Indul 7*15 via Bodenbach 30’ : Felszabadultak-------— 30*­Barbárok---------------— 30 Gólyakalifa —--------------57* Felesége tartja el — — 60* Manci------—------- ©0® I Siessen megenni mig a készlet tart. —• Vidékieknek is a pénz és 10 lej portó előzetes be­küldése esetén azonnal szállítja a KEUETI ÚJBA© Kiadóhivatala Baron L. Pop Clul -Kolozsvár, Str. fvoit Brassai uccal 5, : I kozását Ausztria belügyeibe. Thee Habicht, nemzeti szocialista vezető, akit Ausztriából ki­utasítottak a bajor rádió mikrofonja előtt felszólítást intézett az osztrák horogkereszte­sekhez, hogy lankadatlanul folytassák a har­cot a jelenlegi osztrák rezsim megdöntésére. A német birodalmi gyűlési képviselő, akit Né­metországban most is az osztrák nemzeti szo­cialisták országos felügyelőjének tekintenek, elvakult dühvei szidalmazta az Ausztria füg­getlenségét megvédő Dollfuss-kormányt- Azzal igyekezett hatást kelteni, hogy összehasonlí­tást tett a rajnai szeparatista mozgalom és a szerinte németellenes ausztriai kurzus között. Azt hangoztatta, hogy a nemzeti szocialisták és Ausztria párviadalában az fog győzni, aki hosszabb ideig birja türelemmel és akinek ke­ményebb az ökle. Habicht szerint az összné- metséghez szitó osztrák nemzeti szocialisták nem hazaárulók, még ha Ítéletekkel is bélye­geznék őket, de hazaárulók a független Ausztria összes eddigi, francia zsoidban állott és álló kormányai. Habicht szerint a forradalom már nem sokáig fog magára váratni. Váljék mindenkiből pro­pagandista s a párthivek igyekezzenek minél több zavart és kellemetlenséget okozni az osz­trák kormánynak és hatóságainak. A tudósitó iroda rámutat arra, hogy nem Ausztrián mú­lik, hogy viszonya Németországgal szemben napról-napra barátságtalanabbá alakul. Az osztrák rádiótársaság egyébként pa­naszt tett a nemzetközi rádiószövetségnél, a ba­jor rádió ellen Theo Habicht tegnapi müncheni rádióbeszéde miatt. (Bécs, julius 6.) Proksch szövetségi vasúti igazgatóhelyettes, volt nemzeti szocialista or­szágos vezér ellen hazaárulás miatt pert indí­tottak. Az igazgatóhelyettes Németországban tartózkodik s a szövetségi vasút azon felhívá­sára, hogy foglalja el hivatalát, ellenkező eset­ben állását veszti, orvosi bizonyítvány előter­jesztésével válaszolt. Most közölték vele, hogy a bizonyítványt csak abban az esetben fogad­ják el, ha azt az osztrák követség orvosa ál­lítja ki a követség épületében. Nem tartják valószínűnek, hogy Proksch visszatérjen Ausztriába, mert a bűnügyi el­járáson kivül fegyelmi is folyik ellene. * Román, angol, francia, német, magyar, olasz, csehszlovák, szerb, horvát fordítások, (levelek, tudományos, műszaki stb. munkák)- gépbed iktláás, másolás, sokszorosítás dr. Man­uel Fordító Irodában, Cluj-Kolozsvár, ebra-aa Memorandului 24.

Next

/
Thumbnails
Contents