Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)

1933-07-11 / 155. szám

Kedd, 1933. 'julius 11. KntnUjsm «* 8 IV. snek néha furcsa véletlenek, amiben ba­bonára hajló lelkek égi jelt sejtenek. Ilyen volt a Mike számára, hogy alig egy fél­órával azután, hogy Kovácstól elbúcsúzott, Steiner Magdus libbent be a boltajtón, szőkén, rózsásan, csodálatos finom illatot árasztva maga körül és beragyogva mosolyával az egész rövidárúüzletet. Mike éppen az öreg Fazekasnéval vesző­dött, aki fehérneműre való horgolt csipkét ke­resett, de tíz skatulya tartalmának a feldúlása után se talált kedvére valót. — Ennek a mintája jó lenne, — mondta, — de ez egy kicsit széles. Ha olyan keskeny lenne, mint az, vagy annak ilyen egyszerű lenne a mintája ... Mert így egyik se jó ... Más nincs? Mutasson még! Hiszen láttam én itt a múltkor egyet, de az nincs ezek között... Mike az emlékezetében kutatott és azt pró­bálta kisütni, mikor járhatott a boltban az öregasszony, ki vásárolt akkor csipkét és váj­jon melyik skatulyában lehet még efféle holmi? Ebben a pillanatban lépett be Magdus és Mi­kének egyszerre kipárolgott a fejéből minden egyéb. Maga Fazekasné is, pedig az nem is a fejében volt, hanem ott ült előtte. — Csókolom kezét!... Mivel szolgálhatok? ... Azonnal kérem. Tessék addig egy pilla­natra helyet foglalni. Mike ugyanis egyedül teljesített szolgála­tot a boltban, a másik segéd szabadságon volt, a főnökné pedig még nem ébredt fel délutáni álmából. Csak az öreg Oláry kattogott valahol hátul az irodának csúfolt sötét farekesztékben­Magdus mosolyogva bólintott: — Varrőselyem kellene, meg egypár apró­ság ... De ráérek!... Mike szívén az érzések legzavarosabb hul­lámai vágtattak keresztül. Eddig a percig sohasem jutott eszébe, hogy szerelmes Mag- dusba. Tetszeni tetszett neki, csinosnak, sőt szépnek találta, de valami olyan választófalat érzett önmaga és a leány között, mint gyerek­korában, ha a kirakatba tett drága holmikat nézegette. Hiszen egy-kót krajcár ára cukrot akkor is vehetett és arról is lehetett volna áb­rándozni, hogy évekig tartó önmegtagadással összegyűjt egy kis gőzgépre valót. De már ak­kor, mert hiszen ez csak ábránd volt, már in­kább a velocipédről ábrándozott, minthogy ez is olyan elérhetetlennek tűnt fel előtte, mint a másik. Most azonban, mióta Kováccsal beszélt, kiderült, hogy a kis gőzmasina, akarom mon­dani Magdus, nem olyan elérhetetlen, mintha azt vette volna a fejébe, hogy valamelyik Illés- kisasszonyt veszi feleségül. A lehetőség, hogy Steiner Magdust hozzá­adják s ezzel még az önállósítás kérdése is megoldódik számára, egyszerre kívánatosabbá tette szemében ezt a leányt mindenki másnál. Az a gondolat pedig, hogy Magdus talán már tud is róla, hogy ő mit beszélt az imént Jenő­vel és hogy a boltban való megjelenése talán már válasz az ő tapogatódzására, egyenesen lázba hozta. Alig várta, hogy Fazekasnét le­rázza a nyakáról és beszédbe eredhessen a leánnyal. Ez a reménye azonban majdnem meghiúsult azon, hogy Oláry előtotyogott a bolt hátuljából, mogorván bólintott, majd fel­téve a cvikkert, azt kérdezteMagdustól: — Varróselyem tetszik? Milyen színben? — És már nyúlt is a dobozokért. (Minden jog fenntartva.); Mike a pokolba kívánta Fazekasnét a fe­hérneműjével együtt, amelyre a Mike megíté­lése szerint teljesen felesleges volt akármilyen csipkét is varrni, és fel volt háborodva a gon­dolatra, hogy e miatt a haszontalanság miatt esetleg egy életbevágó beszélgetést talál elmu­lasztani Magdussal. Ez a lelkiállapota azonban csak egy pillanatig tartott. Csak addig, amíg Magdus meg nem szólalt. Mert az, amit mon­dott, megváltoztatta az egész helyzetet és arra késztette Oláryt, hogy a cvikkere fölött szem­ügyre vegye előbb Magdust, majd Mikét. Mag­dus ugyanis azt felelte az Oláry kérdésére: — Köszönöm, Oláry úr! Ne fáradjon! Majd várok inkább, amíg itt végeztek, mert ez az úr már tudja, miről van szó. Hiszen ebben sincs tulajdonképpen semmi különös. Az ember szívesebben szolgáltatja ki magát ismerős segéddel, különösen, ha foly­tatólagos vásárlásról van szó és az illetőnek már elmagyarázta egyszer, hogy mit akar. Különös volt azonban a jelen esetben, hogy Steiner Magdus ennyire ragaszkodott hozzá, hogy Mike szolgálja ki, holott csak közönséges varróselyemről volt szó, aminek a kiválasztása igazán egyszerű dolog. De még ennél is különö­sebb volt az, amit azonban szerencsére csak Mike tudott és Oláry nem is sejthetett, az tudniillik, hogy ennek a varróselyemügynek közte és Magdus közt semmi előzménye se volt. Magdus még sohase vásárolt varrósely­met és az egészet csak most eszelte ki, kegyes füllentésképpen és nyilván csak azért, hogy vele szolgáltathassa ki magát, azaz — hogy vele szólhasson. Ettől aztán nemcsak a szíve kezdett gyor­sabban kalapálni, hanem az arca is kigyúlt- Édes, boldog ijedtséget érzett s közben annyira megfeledkezett Fazekasnéról, hogy szó nélkül elkezdte előre elrakni a csipkés dobozokat, amin azonban az öregasszony mérhetetlenül felháborodott. — Na! Na! Na! Kérem! Mit csinál? — för- medt rá méltatlankodva. Mike észbekapott: — Pardon, — dadogta mentegetőzve, — csak helyet akarok csinálni, nagyságos asszo­nyom. Minthogy ezek úgy sem megfelelők!... Hozok másfajtákat! — Azért ezeket csak hagyja itt! — felelte Fazekasné, valamennyire megenyhült, de még mindig szigorú hangon és egy rosszaié, de egyben gőgös pillantást vetett Steiner Mag- dusra, akinek a sugárzó fiatalsága nyílt kihí­vásként hatott rá és felbőszítette. Egyébként sem tartozott a türelmes ve­vők, sem azok közé a teremtményei közé az Úristennek, akik hajlandók a világ folyását és embertársaik apró gyarlóságait bizonyos humorral nézni. Ellenkezőleg: Fazekasné egyike volt a világ legszűkebb látókörű, legki­csinyesebb, legkonokabb és leggőgösebb vén­asszonyainak, aki e mellett a maga önzését a legtisztább igazságérzetnek tartotta és éppen ezért minden eszközzel és mindenütt érvényt szerzett neki. Tántoríthatatlanul ragaszkodott ahhoz az elvhez, hogy azé az előny, aki előbb érkezett, viszont ahhoz is, hogy a fiatalok köte­lesek erről az előnyről az öregek javára lemon­dani, nem is szólva arról, hogy ezzel az udva­rias lemondással elsősorban minden férfi tar­tozik neki, akár öreg, akár ifjú, mert ő nőnek született. Más, különösen fiatalabb nőkkel szemben tanúsított hasonló udvariasság a fér­fiak részéről viszont felháborította. Ilyenkor erkölcstelenséget szimatolt a dolog mögött, amit sohasem hagyott epés megjegyzés nélkül. Kitka eset is volt, hogy akár a fogorvosnál, akár a színházi pénztárnál, a vasúton, üzlet­ben, vagy bárhol, sőt a templomban is afférje ne akadt volna valami „szemtelen perszoná- val“, vagy „pökhendi kölyökkel“, akiket aztán móresre tanított. Vásárlás közben meg éppen tűrhetetlen volt, mert állandóan gyanakodott, hogy be akarják csapni. Ellenséges érzéssel nyitott be minden boltba, s ez percről-percre nőtt benne, ha azonnal nem tudták elébe tenni, amit kere­sett. Ilyenkor meg volt győződve, hogy szán­dékosan nem mutatják neki a jó portékát, hogy valami selejtes holmit sózhassanak drága pénzért a nyakába. Mike mindezt tudta róla, s azt is, hogy az öreg képes rá, hogy valami sértést vágjon a fejéhez a főnöke, sőt ez előtt a leány előtt, amit elviselhetetlennek érzett volna ebben a pillanatban. Érezte viszont azt is, hogy erre okvetlenül rá fog kerülni a sor, mert rémület­tel vette észre, hogy nem képes a Magdus je­lenlétében azzal az odaadó figyelemmel foglal­kozni a Fazekasné csipkéivel, amit az feltét­lenül megkíván s aminek a lankadását azonnal észreveszi. Pedig tudta, hogy ez az öregasszony képes estig itt ülni ás válogatni, csak azért, hogy ő Magdushoz ne juthasson. Hirtelen mentő ötlete támadt és odafordult Oláryhoz: — Főnök úr kérem, a nagyságos asszony horgolt csipkét parancsol, de ezek nem felel­nek meg. Talán az új csomagban, ami ma ér­kezett, volna olyan, ami tetszenék... Nem mél- tóztatott még kibontani? (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents