Keleti Ujság, 1933. június (16. évfolyam, 123-146. szám)

1933-06-11 / 130. szám

6 KutnnjsxG Vasárnap, 1333. Junius 11. Talălhozăs Hitlerrel A „Führer66 vegetáriánus9 csak a zenét és az ttsztrák tésztákat szereti és tegeződik a soffőrjével (Berlin, junius 10.) Ma Hitler, Göring és Göbbels dr. Németország teljhatalmú urai. Minden hivatalos kérdés végeredményben va­lamelyikük elé kerül és a magánéletnek csak­úgy* mint a közéletnek minden mozzanata utolsó fórumként egyikük itélőszéke előtt álla­podik meg. Mind a hármat valóságos legenda­kor övezi és ezért már. szinte nem is hittem el, hogy tényleg Hitler az, aki egy délutáni tea keretén bélül szemben áll velem. Mosolya, mozdulatai, beszéde. > 'Áll és mosolyog. Kévetegen, álmodozva, naivul mosolyog. Olyan ez a mosoly, mintha nem belülről törne elő, a magánélet céljaira minden erőlködés nélkül felvett mosoly éppen úgy hozzátartozik a néptudatban élő alakjá­hoz, akár csak a bajusza vagy a baloldalt hom­lokába lógó hajfürt. Néhány nappal előbb, amikor közvetlen mögötte ültem Ţempelhofban és igy közelről figyelhettem, milyen hihetetlen szónoki tech nikája van, feltűnt, mennyire megmaradt munkássorból-valónak Hitler, Európa egyik legnagyobb országának első államfévfija. Min den kézmozdulat, amellyel szavait alátámaszt ja, darabos, az ember mintegy érzi a testi munkához szokott ember mozdulatfrázeoló giáját. Ezzel szemben most, amikor mint ma gánember áll velem szemben, valami állandó gyermekes csodálkozás és tapogatózó félénkség benyomását érzem. Mindent visszautasít, amivel megkínálják. Közben egész halkan beszél. — Az embernek sokkal kevesebb tápiá• lékra van szüksé&e, mint ahogyan általában gondolják. ® Választékos szavakat használ: nem azt mondja például," hogy étel, hanem: táplálék. Mihelyt befejezett egy mondatot, barátai és követői, kik minden hangját szomjasan íesik, azonnal felkapnák egy-egy szót, melyet ne­kem, a nem hozzájuk tartozó vendégeknek, aprólékosan magyaráznak. Nem is értik, ho­gyan képes a kancellár annyit dolgozni és ilyen keveset enni! Hiszen alig eszik valamit! Tudom-e, hogy Vegetáriánus és sohasem eszik húst, nem iszik szeszesitalt. Még a kávéról is leszokott és csak forró tejet iszik többször napjában. Hitler és a zene Hitler most a zongora mellett áll. Kérde- zetlenül elkezd a zenéről beszélni. Most nem mosolyog, csak maga elé néz és közben a keze éppen olyan bizonytalan, réveteg mozdulatot tesz, mint amilyen réveteg volt előbb ai moso­lya. $ — Minden zene gyönyörű, a zene a leg­szebb iw életben — és újra halkabban ismétli: — Zene. ... És Bruno Walter és Huberman „le­mondott“ koncertjei? De a körülállók kórusa már újra közre­fog, az egyik túltesz a másikon, annyit me­sélnek. Láttam-e a múltkori Mesterdalnokok előadásán, hogy a kancellár milyen átszelle- mülten hallgatta Wagnert? Hogy Hitlernek tényleg a zene egyik föszenvedélye ezt Német országban mindenki tudni véli. Nagyon gyak­ran megtörténik, hogy éjjel egy-két órakor, amikor már kimerültnek érzi magát, mint csiHapitó „üditőt“ előkeritik egyik legjobb ba­rátját és hűséges párthivét, Hanfstaengel dr.-t, aki órákig játszik kotta nélkül mindent, Ver­dit és Wagnert egyaránt. Amikor csodálkozá­somat fejezem ki, hogy a kancellár szűkös gyermekévei ellenére is ennyire megtudta is­merni és szeretni a klasszikus zenét: nem tu­dom, hogy Hitler már gyermekkorában mély­séges zenekultúrát szivott magába Linzben, ahol ifjúságát töltötte és ahol Göllericb, Liszt egyik kedvenc tanítványa, rendkívül fellendí­tette a zenei életet? A Nibelung-mondakör drámaisága is korán megkapta és kitörülhetet- uípn benyomást tett rá serdülő gyerekkorában. V PSBalatt mindezt magyarétmáfc, « fomceftár hol ezzel, hol azzal vált néhány szót, de mindig mintha lendülettel menne neki egy-egy ilyen társadalmi mondókénak. Az ember valamikép­pen érzi, hogy a szalon nem otthonos terep szá­mára. Néha pár pillanatig a homlokába lógó hajfürttel babrál és megpróbálja visszasimi- tani. De a hajfürt éppen olyan kevéssé hisz a kísérletnek, mint a köriilállók: a haj csakha­mar újra előre csap és a párthivek mintegy megnyugodva látják viszont vezérüknek ezt a megszokott külső vonását. Mielőtt elmegy, minden hölgynek ugyan­olyan kötelességtudó szorgalommal csókol ke­zet, mint amilyen igyekezettel beszélt az imént. A mindennapi élet. Hitler nagyon ritkán van civilben. Amikor csak teheti, a barna S. A. inget viseli. Semmi­féle esik vagy jelvény nem díszeleg a gallér­ján vagy kézelőjén. Ezzel szemben valamilyen számomra most is felismerhetetlen jel bizo­nyítja, hogy ő a „Parteimitglied No. 1.“ —_ a sokmilliós nemzeti szocialista párt első tagja. A kancellár sohasem hord se kalapot, se kato­nasapkát; katonai -parádén éppen úgy, mint civil ünnepségeken fedetlen fővel jelenik meg. Hitler mindennapi életéről a legkülönbö­zőbb mende-mondák vannak forgalomban. Vannak, akik azt állítják, hogy csak repülő­gépen tud igazán jól aludni és ezért az egyik repülőgépgyár egy uj gépet akart neki ajándé­kozni, amelybe állítólag ágyat szereltek volna Azt mesélik, hogy hivatali dolgozószobájában NYUGTALANSÁG Csapkodsz, feketeszárnyu szél, sorsom zenéje, nyugtalanság. Suhogó crescendóidat rohanásomban félve hallom. Kiáltanék, de hasztalan: zégásodat túl nem kiáltom. Este párnámig elkísérsz, belesüvöltesz hajnalomba. A templompadba ülsz velem, a zsoltárfénybe árnyat ejtesz. Lázízedről ma már tudom: a gyermeklázam is te voltál. Előbb vadűző szomjúság, aztán űzőm a rengetegben. Ki vagy, hogy ilyen véresen sarkantyúzod sírhoz-futásom ? Prédára ajzott karvalya bús, tolla-tépeít életemnek? versembe dobbant lüktető hajszolt apáim ritmusából ? Lelkembé robbant fellege a kénköves világ-viharnak? Jaj, nem tudom, ki küld. Hagyom, hogy sodrod hömpölygesse lelkem. Lihegő crescendóidat rohanásomban félve hallom. És fáj, úgy fáj a pillanat: egyszer megáll kengyelfutásod, halálba fúlt hajrád felett mint győztes angyal áll a csend — s én nem hallom a hallgatásod — —- ó nyugtalanság, nyugtalanság. ÁPRtLY LAJOS az íróasztalnál ülve kapja be ebédjét. Az efajta regék talán, rendkívül érdekesek, de mindebből vajmi kevés igaz. A kancellár öt órát alszik, reggel hétkor a lakásán dolgozik, kilenckor Reggelizik, — ez fiz percet vesz igénybe, — azután a Reiehskanz- leiba hajt. Délben a lakásán ebcdel, mindig fő­leg gyümölcsöt és zöldségffifétr Az egyetlen ételfajta, ami iránt előszeretettel viseltetik, az úgynevezett osztrák édestészták, — „K. und k. Mehlspeisen“, amint ő nevezi. A zenén kívül egyetlen szórakozása az an­gol és amerikai folyóiratok nézegetése és olva­sása: főleg a modern berendezési problémák érdeklik. Könyveket alig olvas, a való élet való prob­lémáival akar törődni. Egy perc boldogság, meg a soffőr. Másodízben közvetlen közelből, szabad ég alatt láttam Hitlert. Barátaimmal egy kis er­dei vendéglőben voltunk, amikor a ház előtt megállt a mindenki által jól ismert óriási fe­kete Mercedes-koesi és Hitler hajadonfőtt ki­szállt belőle. A fekete SS-gárda ellenére min­den nagyon „családiasán“ játszódott le, a ven­déglős rendelés nélkül már sietve hozta a „ve­zérnek“ a gőzölgő pohár tejet és az egész tár­saság az egyik asztalhoz telepedett Átintettek a mi asztalunkhoz is és most először láttam Hitler arcán valamit, ama boldogságra emlé­keztetett. Mindezideig csak annyi látszott rajta, hogy lelkesedést vagy gyűlöletet akart gyújtani az ember mindig érezte, hogy szng- gerálni akar, most azonban mintha leolvadt volna róla ez a szünninemakaró szónokias ki­fejezés. Amikor egy félóra múlva újra elindultak, mi is kimentünk az útig, ahol a koesifc álltak. Hitler, mielőtt beszállt, még valahová messzire mutatott: — „Felmegyünk a hegyekbe... az én he­gyeimbe/“ Most, ebben a percben, örült. Minden por- cikája örült. München közelében, Berchtesga- denban, van egy kis háza, amelyben özvegy húga lakik és mindenre ügyei. A kancellár egy hónapból körülbelül három hetet tölt Berlin­ben és egy hetet Münchenben. Nem is titkolja, hogy szive még mindig visszahúzza abba a vá­rosba, ahol az egész mozgalom megszületett — Berlin mozgalmunk agyveleje, München a szive! — mondja sokszor barátainak. Amikor beszállt az autóba, pár szót váltott soffőrjével, akit tegep és aki szántén vissza­tegezi, éppen úgy, mint állandó pilótája. E két hűséges ember közül persze mindegyik magá­nak és az őáltala vezetett közlekedési eszköz­nek igényli a vezért és soffőrje most is, amikor mindenki csodálattal dicsérte a kocsit, diadal­masan Hitlerhez fordult: — Hiszen mindig mondtam, neked, Hogy egy ilyen kocsi százszor többet ér, mint valami repülőgép. Odafönt a levegőben azért nincs még minden rendben!“ „Ö“ és Hindenbnrg Az a fanatizmus, amellyel hivei Hitlert körülveszik, a mi számunkra örökre érthetet­len marad. Nem is lehet mással megmagya­rázni, minthogy Németország példátlan nyo­morába belecsendült egy hang, mely egy sajá­tosan német tömegpszichózist tudott teremteni. Engem mindenki biztosított, hogy bármilyen előítélettel is hallgatja valaki Hitlert, végül mégis rabja lesz ennek a példátlan szuggesz- tiós erőnek. Néhányszor hallottam beszélni és egyáltalán nem éreztem ezt a megjósolt szug- gesztiót. Ezzel szemben azonb^n tapasztalnom kellett, hogy a német tömegeit ez az „oda­adás“ — úgy látszik — bolygatja. Egyszer a sorfalat álló tömegbe ékelődtem, amikor Hitler Hindenbnrg elnökkel kocsin el­hajtatott az Unter den Linden-en. Egy előt- temálló kispolgári asszony, úgy ahogyan a történelmi mesekönyvben olvassa az ember, magasra emelte négy-ötéves kisfiát, hogy lát­hassa a kocsit. Amikor újra letette a gyereket, halkan megkérdezte: rt IÍ)Cj; — Láttad őt? • Ä.? A gyerek bólintott, úgy látszik, ma Német­országban a gyerek is tudja, hogy kit illetnek az „0“ megjelöléssel. Pár pillanat múlva az asszony újra a gyerekhez fordult: — És Hindenburgot is? Hitler mellett Hindenbtfrg', a világháború „lmse“, millió német katona ősz vezére, a mai Németország elnöke — is. DobU*0Í£ Uta

Next

/
Thumbnails
Contents