Keleti Ujság, 1933. április (16. évfolyam, 75-99. szám)

1933-04-16 / 88. szám

1933, április 16. mmmmmtmmmmn KFlETîUjsm 5 Amíg a sérelem eljut az orvoslásig* Irta í Sándor Jőzsef szenátor, a Magyar Párt alelnöke. Az országgyűlési ülésszak berekesztése után nem lesz érdektelen, ha megemlékezem a Magyar Pártnak csak a legutolsó hetekben el­ért eredményeiről és azoknak kivált szenátusi részéről. Itt talán a legnehezebb a munka, mert a Magyar Párt reprezentánsainak száma itt a legkisebb, viszont a szenátusnak is meg van törvéjnykezdeményezési joga. A valódi munka a szakosztályi és bizottsági üléseken folyik. Amit itt ki tudunk vivni, az már a mienk, mert a plénumban a legszebb és leghat- hatásosabb beszéddel is nehéz változtatni a dolgokon s még afölött is őrködnünk kell, hogiy el ne rontsák, amit a bizottságokban si­került kivívni. Egyik legkomolyabb eredményünk, hogy a békekötés tizenötödik évében végre tető alá juttattuk a volt osztrák-magyar rokkant ka­tonatisztek nyugdíjügyét. Ezt a kérdést min­den állam rendezte már, csak nálunk nemi tu­dott dűlőre jutni. A nemzeti-parasztpárt első uralmának végén képviselőházi magánkezde­ményezésre keresztülment az errevonatkozó törvény, de a szenátushoz csodálatosan és saj­nálatosan, csak 1931 április elsején került el, amikor már a kormány megbukott s a félig megszavazott törvény levéltárra került. Ettől kezdve több beszédben és a kormánynál való eljárással próbáltam az ügyet életrekelteni, kivájtam a levéltárból a csonka javaslatot, le­tettem a szenátus asztalára s a helyzetet a ro­mán Desteaptette ismert sorával végeztem: „Ébredj fel halotti álmaidból!“ Emiatt az egyik örökjogu nyugalmazott tábornok tett­leges inzultussal fenyegetett, hogy miért csu- folkodom a szenátussal, hiszen ők nem alsza­nak. A javaslat azonban csakugyan alva ma­radt. Amikor a szenátus levéltárából kivájtam az Írást, még az irodaigazgató részéről is el­lenállásra találtam. Azonban kezet fogva Vlad Sándor, volt osztrák-magyar ezredessel, később román tábornokkal és élére állva a rokkant tisztek nagy bukaresti küldöttségé­nek, eljártunk az illetékes kormány tényező­nél, a szenátus elnökénél, a szenátus tábornok­tagjainál, főpapoknál és más vezetőszemélyek­nél, eljutottunk odáig, hogy nagyhét szerdá­ján azon az ülésen, amely délután négy órától egyhuzamban reggel négy óráig tartott, a tör­vényjavaslatok özönében mindössze 7 fekete golyóval szemben törvénnyé vált a javaslat. Ezzel nyugvópontra jutott a kérdés és most a párt irodáinak, illetve tagozatainak feladata, hogy részletekben is segítségére legyen a sze­gény rokkantak, valamint özvegyeik és árváik ügyének. Fontos eredmény, hogy hosszú stagnáció után a leglelkiismeretesebb hajszolással odáig jutott a királyhágómelléki református püspök­ség törvénybeiktatásának kérdése, hj201J át­ment a királyi előzetes hozzájáruló aláíráson s most már csak az időtől vált függővé a vég­legesítés. Jellemző, hogy a kérdés ügyirat­csomója közben úgy eltűnt, hogy a vallásügyi minisztérium levéltárában nemi lehetett meg­találni, mig aztán vadászszenvedéllyel fel nem lehetett verni s le nem lehetett teriteni a va­dat egy más minisztériumban. A pénzügymi­niszter a püspökség anyagi segélyét is meg­ígérte, miután — mint kijelentette, az adók tekintetében ezúttal jó hónapja volt. Sikerült töröltetnünk a szociális biztosítá­sok szervezetének egységesítéséről szóló tör­vényjavaslatnak azt a lealázó pontját is, ame­lyet egy orvosprofesszor indítványára vettek fel s amely szerint a régi szociális, tehát ipari és kereskedelmi szervezetekben, a legidősebb magyar, vagy német iparosnak is kizárólag románul szabad beszélni. A szenátusban nem lehetett megküzdeni a so vén áramlattal, sike­rült azonban meggyőzni a munkaügyi minisz­tert, aki a kamarában ezt a betoldást elejtette s a szenátusban aztán sipián és szinte észre­vétlenül törölték a szakaszt. Egyesek később észrevették a változtatást, de már elkéstek a sovinizmus szólamaival. Nehézség merült fel a közművelődési egye­sületek országos tanácsának törvényjavaslatá­nál is. A szakosztályban megkérdeztem a köz­oktatásügyi minisztert, hogy a törvény a ki­sebbségi közművelődési egyesületekre is vo­natkozik-e? A miniszter tagadólag válaszolt, dr. Anghelescu, volt közoktatásügyi miniszter azonban rögtön kapott az alkalmon és a ki­sebbségi kulturegyesületek alárendelése mel­lett foglalt állást. Nagy szerencse, hogy végül a 12. paragrafusnak eredeti szövege maradt meg és eszerint egyesületeink csak a jogi sze­mélyekről szóló törvény rendelkezései alá es­nek. Még több példát is hozhatnék fel, de eny- nyi talán elég lesz annak bizonyítására, hogy mennyi diplomáciával, taktikával kell dolgoz­nunk, főleg a szakosztályok és bizottságok, va­lamint a kormánytényezők műhelyeiben, hogy lépésről-lépésre célt érhessünk. Ha a vesszőkö- teget egyszerre nem tudjuk eltörni, legalább a vesszőkkel egyenkint birkózzunk meg. Anghelescu volt miniszter Nagycsütörtök napján megszólított: „Egy magyar testvéred azt mondta rólad, hogy te jó, de nagyon ra­vasz ember vagy“. Én megköszöntem az aposz- trofálást s a szentirást idéztem, amely a jám­bor vallásos emberről ezt jegyezte fel: „És megáldá őt Isten minden jóval, mert nagy ravaszságu férfi vala!“ Nehéz viszonyaink között óh bár valóban igy volna ez reám és mindnyájunkra nézve! ELEGÁNS és DIVATOS férfi és női tavaszi szövetek, szabókellékek legnagyobb választékban, legolcsóbban DÁNIEL CLUJ, CALEA REGELE FERDINAND No. 21

Next

/
Thumbnails
Contents