Keleti Ujság, 1933. április (16. évfolyam, 75-99. szám)
1933-04-15 / 87. szám
f KElBTI'ÜJsm XVI. ÉVF. 87. SZÁM, — Az udvarhelymegyei megyetanács magyar tanácsosai bűnvádi feljelentést adtak be a prefektus ellen hivatali hatalommal való visszaélés cimén. Székelyudvarhelyről jelentik: Az udvarhelymegyei megyetanács alakuló közgyűléséről dr. Barbat prefektus híveivel együtt kivonult, mert a magyarpárti tanácstagok nem akartak eltérni a paktumtól és egy helyettes tagsági helyet nem engedtek át. A kivonulás után a magyar tanácsosok . megtartották az alakuló gyűlést. A kolozsvári revizíósbizottság elrendelte az alakuló gyűlés megismétlését. Á prefektus ezek után bűnvádi útra terelte az ügyet azon az alapon, hogy a magyar tanácsosok törvénytelenséget követtek el. amikor nála nélkül megalakultak és letették az esküt. A rendőrség ennek alapján kihallgatásokat végzett. Ezzel szemben a magyarpárti megyetanácsosok arra az álláspontra helyezkedtek, hogy nem követtek el törvénytelenséget, hanem a prefektus nem járt el hivatali kötelessége szerint és ezért bűnvádi feljelentést adtak be a mai napon dr. Barbat prefektus ellen az ügyészséghez hivatali hatalommal visszaélés cimén. Szerelem és szaporodás. Dr. Totis alapos és bátor uj könyve a legégetőbb problémákról. Ára 72 lej. Születésszabályozás 90 lej, a kettő együtt 117. Korábbi szenzációs müve : Az ifjúság nemi problémái, 75 lej utánvéttel, porto- raentesen Lepagenál, Kolozsvár. Bacauban a nagykereskedők kibújtak a vámfizetés alól. Bukarestből jelentik: A bacaui vámhivatalnál nagyarányú sikkasztásokra jöttek rá., minek következtében az összes vámhivataloknak rendeletet adtak ki, hogy készítsenek kimutatást az utóbbi két évben Bacauba szállított árukról. A vád ugyanis az volt a vámtiszt- viselők ellen, hogy az árukat nem vezették be a kimutatásba, hanem a vámösszeg kifizetése nélkül adták át a megrendelőknek. A vizsgálat és beérkezett kimutatások alapján tényleg nagy szabálytalanságokra derült fény. Egv nagyáruház tulajdonosa 1300 kg. müselymet hozott be és vett át a raktárból anélkül, hogy egyetlen lej vámdijat is fizetett volna s ezzel körülbelül négyszázezer lejjel károsította meg az államot. Egy papirkereskedő papírokat szállított vámmentesen. A megállapítások alapján nagy büntetéseket róttak ki a vétkes kereskedőkre. A selyemáruért egymillióötszázezer lej büntetést állapítottak meg, vámdijnak pedig ezenkívül kétmillió lejt, papirkereskedőt négyszázezer lej megtérítésére Ítélték. A vizsgálat folyik, mert még számos hasonló eset vár felderítésre. — A romániai kisebbségi orvosok ióléti szövetsége alapszabályait jóváhagyták s igv az egyesület működését megkezdi. F. hó 23-ikán. ünnep utáni vasárnap reggel kilenckor a kolozsvári magvar zenekonzervatórium nagytermében r. k. közgyűlést tart. melyre meghívja a kisebbségi orvosokat. Tárgy: tisztikar kiegészítése. munkarend megállapítása, fiókok megszervezése. önsegély- és temetkezési egylet létesítése. Veress Ferenc dr. elnök. FAJ a gyomra? Nincsen Jó étvii';va ? Bólmük’JríiWe re v delien? Széferehedé«hen szenved ? X' uirtalanul alszi t ? Ideges és fáj a feje ? — egryedüla biztos hatású szar t SOLVé pirula. Egy doboz ára 20.— lei Postán utánvéttel 5 dobozza! megrendelheti, Kizárólagosan szállítja: Dr. Földes Béla arrée,-szertára, Ara . Strada Emlnescu 21. — Kettős gyilkosság a országúton. Bukarestből jelentik: A Cetatea Alba melletti országúton kettős gyilkosság nyomaira bukkantak. A reggeli órákban egv autó tartott a város felé. mikor utasai a zsidó temető közelében két emberi .holttestet vettek észre. Mihelyt a városba értek, értesítették a rendőrséget. Meg- állanitást nyert, hogy a halott férfi egy városi tisztviselővel azonos, a mellette fekvő nő Dcdig egy gazdag szőlőtulajdonosnak a felesége, akivel régóta szerelmi viszonyban volt. Mind a ketten golyókkal voltak összelövöldözve és vizs gálát közben vették észre, hogy a nő még lélekzik. Két lövés volt a fején, de ugylátszik olyan szerencsésen érték a golyók, hogy életét n°m vesztette el. Kórházba szállították, férjét nedig és ennek testvérét, letartóztatták. Az a gyanú merült fel ugyanis, hogy bosszúból elkövetett gyilkosmerényletrői van szó. A halott férfi zsebében nagy összegű nénzt találtak. A ROMAN OPO'ÎA MVSo!t \: vasarnap, április ltj (délután): Cigánybáró. Hétfő, április 17: Travlata. Kedd,, április 18 (délután): Zobail; Casse noisette: Feer «iynt. Szerda, április 19: A madarász. , Péntek, április 21: Sámson és Dalila. A ma« sík iák a »sarai választási rendelet és törvény magyar fordítása kapható Dr. Mandel Fordító Irodában, Cluj— Kolozsvár, Strada Memorandului 24 KÖZGAZDASÁG Milyen kivételes adó fizetendő a magántisztviselők fizetése és a tantiemek után? A magánvállalatok április 18-ig névjegyzéket kötelesek benyújtani az adóhivatalokhoz az adó alá eső tisztviselőkről (Kolozsvár, április 14.) A magántisztviselők és a tantiémek után fizetendő kivételes adó — amelyet köznyelven áldozati adónak neveznek,— és amelyről az érdekeltek azt hitték, hogy a mult évi december 31-ével végleg megszűnik, az 1933 április 1-től — és egyelőre csak az 1933—1934. költségvetési évre — újból életbe lépett. A vonatkozó törvény a MonUorul Oficial április 8-ikán kelt 83. számában jeient meg. Adó alá esnek a 12.000 lejnél nagyobb bruttó havi összilletmények és az 50.000 lejnél nagyobb bruttó évi tantiémek. A fizetés utáni kivételes adó, a rendes fizetési adóval egyszerre vonandó le és fizetendő be az illetékes nercep- íiáknál, ugyanazon fizetési jegyzékkel. A tantiémek utáni kivételes adó pedig az esedékességét követő hó végéig fizetendő be, egy névjegyzék és a vonatkozó közgyűlési határozat hiteles másolatának csatolása mellett Adótételek a fizetések utáni adónál: 12.001— 15.000 lej közötti illetményrészlet után 5%, 15.001—20.000 lej közötti illetményrészlet után 6%. 20.001 —25.000 lej közötti illetményrészlet után 7%. 25.001—30.000 lej közötti illetményrészlet után 8%, 30-001—50.000 lei közötti illetményrészlet után 10%. 50.001—70.000 lei közötti illeményrészlet után 12%. 70.001—100.000 lei közötti illetményrészlet után l5%. 100.001— 150.000 lej közötti illetményrészlet után 20%, 150.000 lejen felüli illetményrészlet után 30%. A tantiémek utáni adónál: 50.000—100.000 lej közötti tantienmrészlet után 8%. 100.001— 200.000 lei. közötti tantiémrészlet után 9%. 200.001— 300.001) lej közötti tantiémrészlet után 10%, 300.001—500.000 lei közötti tantiémrészlet után 11%. 500.000 leien felüli tantiémrészlet után 12%. A magánvállalatok kötelesek a törvény kihirdetésétől számított 10 nap alatt, tehát április 18-ig. 1933. április 1-én szolgálatban levő tisztviselőikről az illetékes nerceptiáknál névjegyzéket benyújtani, azok nevének és mindennemű illetményeinek kitüntetése mellett* Munka-, egészségügyi és népjóléti miniszter. II. Károly, Isten kegyelméből és a nép akaratából Románia királya. A jelenvalóknak és el jövendőknek egészség: Munka-, egészség- ügyi és népjóléti miniszterünk 126.247/1933. számú jelentésére figyelembevéve a munkakamarai választásokra vonatkozó szabáyzat 34. fejezetét, a munkakamarák létesítését és szervezetét szabályozó törvény 2. fejezetét, a következőket határozzuk: I. szakasz. A munkakamarák választó tagjait hívják össze 1933 április 23-ra a kamarák _ tagjainak megválasztása végett, hivatalba iktatásuk pedig május elsején legyen. II. szakasz. A munkakamarák tagjai szekciók szerint a következőképpen oszlanak meg: _ kolozsvári munkakamaránál munkásszekció 30. magántisztviselők szekciója 11, iparosszekció 19, összesen 60 taggal. II. szakasz. A munka-, egészségügyi és népjóléti minisztert megbíztuk ennek a rendeletnek a keresztülvitelével. Bukarest, 1933 március 18. Károly. I). R. loanitescu munka-, egészségügyi és népjóléti miniszter. 66G. szám. Czell Rudolf dr., a Luther Sörgyár vezérigazgatója elvesztette hárommillió lei értékű részvényeit. Czell Rudolf dr.. a Luhei Sörgyár vezérigazgatója elvesztette a tulajdonát képező 6850 darab Luther sörgyári részvényt. amelyek értéke összesen 2 millió 740 ezer lej. Az elvesztett részvények bemutatóra szólóak ép eddig ki nem derített módon akkor tűntek el. amikor dr. Czell Rudolf vezérigazgató azokat a Banca de Credit Roman bukaresti pénzintézet pénztárától, ahol letétben voltak, felvette. Czell Rudolf dr. meglette a szükséges intézkedéseket abban az irányban, hogy az elveszett vagy ellopott sörgyári részvények illetéktelenek részéről ne legyenek értékesíthetők. MEGHÍVÓ. A Kolozsvári Vasöntöde és Gépgyár Rt. Cluj. 1933 április 28-án Cluj. Str. Chintaului 18. sz. alatti irodahelyiségében tartja rendes évi közgyűlését, amelyre az igen tisztelt részvényeseket ezúton hiv.ia meg az Igazgatóság. Tárgysorozat: 1. 1933. évi zárszámadások beterjesztése. 2. Határozat az igazgatóság és fetügvelöbizottság felmentvénvo tárgyában. 3. Az igazgatóság és feüievelőbizottság megválasztása. 4. Esetleges indítványok. Megjegyzés: A szavazati jog gyakorlása céljából a részvények a vállalat pénztáránál 1933 április 26-án déli 12 óráig helyezendő!; letétbe. Könnyed lesz járása, PALMA OKMA ha cipőjére tartóstalpat tétet! Rugalmas, vízhatlan és elpusztít« hatatlan Î Arlejtési naptár. A bukaresti dohánygyár május 8-án árlejtést tart ládák készítéséhez szükséges 1000 köbméter fenyődeszka és 2000 köbméter fenyőléc szállítására. A gazdasági érdekeltségek a telefondíjak leszállítását kérik. Megírtuk, hogy a kereskedelem és ipar gazdasági érdekképviseletei akciót indítottak a telefondíjak leszállítása érdekében. A jelenlegi gazdasági és nénziigyi viszonyok mellett a romániai telefondíjak arány talanul magasak, amelyeket az összes foglalkozási kategóriák csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudnak megfizetni és számos helyen, igy a Bánságban és Temesváron, már hetekkel ezelőtt felmerült az előfizetők körében a telefonsztrájk kérdése. A Romániai Nagyiparosok Országos Egyesületének kolozsvári kerületi igazgatósága részletes emlékiratot nyújtott be a Telefon- társasághoz és a közlekedésügyi minisztériumhoz is. mely előterjesztésekben a telefondíjak mérséklését kérték. A Telefontársaság és a közlekedésügyi minisztérium illetékes osztálya komoly tanulmány tárgyává tette az UGIR memorandumát. Értesülésünk szerint az UGIR- nak a telefondíjak leszállítását célzó kezdeményezési akciójához csatlakozni fognak a többi gazdasági szervezetek is. Az uj vasúti tarifa uj vasúti fekbéreket állapit meg. Az uj vasúti tarifa életbeléptetését harminc napra meghirdető 32.685 R. A- számú vezérigazgatósági rendelet a Monitorul Oficial április 6-i számában, valamint a CFR hivata; los lapjában is megjelent és igy az ui szállítási tarifa május elsejével feltétlenül életbe lép._ A május elsején életbelépő uj vasúti tarifa szerint az áruk után fizetendő fekbérek Kolozsváron a következők lesznek: a kocsiálláspénz az első napon 10 lei óránként, a második nanon 15 lei. a további napokon pedig 30 lej óránként. A vámáruk 24 óráig fekbérmentességet élveznek. A raktári fekbér az első három nap 1 lei. má: sodik három nap 2 lej. további napokon 3 lei mázsánként. A ki- és berakási dii azoknál a belföldi szállítmányoknál, amelyeknél a ki- és berakást a CFR végzi, mázsánként 3 len. A belföldi darabáru-küldemények fekbere mázsánként napi 3 lej. APRÓHIRDETÉSEK A,r4hlr«ctOi «»«nliínt.... *•— 1*1 A ltgkiicbb apröhtrdetéc ftr* 20*— lej Alidat Keresők részére venként .............. 1'” l*j A legkisebb apréliirdetés ára 10'- lej Kötéseknél 250 szénái ssavauként ............................... J'J® J*J 800 szénái szavanként ............ 1-50 lel léOO szénái szavanként ........... I"-5 1°1 AI> * S -V É T E Ta Fajtiszta kitenyészett ■ lechorn költetőt jáUaunâll ruhákért sok 5 lei. Majális ucca 14, I. em. árat fizetünk, mint azután. — acrothaum, kiadólakAs Főtér 22. palhdonS mseivé« » Salre keresek. — Ajánlatot ár, minőség, márka megjelölésével a Sf ülörbají ralu par8» kettes nagy szoba április 15-re kiadó. Str. Grigorescu (Rákóczi ut környébén) sír. Bravilor 12 . hiduumV (iitiiuii jűcroiii gyulafehérvári fiw rdm. kait. püspöki pince faIborali RózsamáliTtai- nai, Rizling, Muskotály kimérésre literenként 24 leiért ,,Ursus“ Czell-Sör- csarnok, Ehrlich Ernő, ( C uj Kolozsvár, P. Unirii ßjfiadö villa a Majális lm uccában 4 szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba és mellékhelyiségek, pincével és gyümölcsös kerttel. Beköltözhető azonnal. Értekezni Strada Oct. Goga (volt Schütz Jánosucca) 5. sz. földszint jobbra, ajtó 2. 19 sz. alatt kapható. (Strada legali (Majális) 5(5. szám alatt kiadó két szoba,konyha, félholdas gyümölcsös, gazdasági épületekkel. Értekezhetni Strada Oct. Goga 5. szám alatt, földszint, jobbra ajtó 2. Frdéiyi Bank Cluj, he étkönyvet keresek megvéte re 300.000 Ielnyi összegben. Ajánlatokat „Bankbetétkönyv“ jeligére kiadóba. Hvomatott a lavkiadótulajdonos LAPKIADÚ E-T. nyomdájában, Cluj-Kolozsvár. Str. Baron L- Pop (Brossai uJ 5- Telefon 608*