Keleti Ujság, 1933. március (16. évfolyam, 49-74. szám)

1933-03-07 / 54. szám

XVL ffiVF. 54. SZÁM. KELETIUJS&G 3 Hitler kormán^koaiiciója abszolút többséget kapott A Hitler-pártra öt és félmillió válaszíóva! többen szavaztak le most, mint novemberben — A centrum párt és a szocialisták szavazói nem apadtak, a kommunisták másfélmillióval kevesebb szavazatot kaptak A menekülő kommunistákat puskatnzzel fogadták a cseh határon Vasárnap, as egész világ érdeklődése mel­lett zajlottak le a birodalmi gyűlés választásai, egyidejűleg vedig a porosz tartomány gyűlés vá­lasztásait is megejtették. Ámbár a választások eredményétől rendszerváltozást senki sem várt — maga Hitler jelentette ki nemrégiben is. hogy akármilyen szavazataránnyal végződik is a választás, programját parlamenttel, vagy par­lament nélkül bégre fogja hajtani — mégsem lehet jelentőségét lekicsinyíteni, mert nagy kü­lönbség, hogy Hitler csak egy törpe minoritást mondhat-e magáénak, vagy pedig a német köz­vélemény jelentős részét érzi háta mögött. Nem lehet tagadni, hogy a vasárnapi választások elégtételt adtak Hitlernek, aki mellett tizenhét- millió, a kormánnyal kartellbán levő Papén- és Hugenberg-pártok szavazataival együtt húsz­millió választó adta le szavazatát■ Óriási szá­mok ezek. amelyek, ha kevés plusszal is, de a kormányzó-pártok abszolút többségét jelentik és megadják az erkölcsi felhatalmazást is Hit­lernek arra, hogy semmiesetre sem szimpatikus, de kényszerhelyzettel indokolt eszközeivel kor- mányozzon. Hogy Hitler, aki 1924 májusában még csak harminchat barnaingessel tört be a német var- lamentbe és a decemberi választásokon ez a szá,m is tizennégyre olvadt le, ma közel három­száz t képviselővel a birodalmi gyűlés legna­gyobb pártjának vezére és szavazóinak számát a többi pártok közül egyetlen egy s m tudta megközelíteni, ezt az eredményt nem érte el al­kotmányos eszközökkel, az vitathatatlan. Nem hiába hirdette kezdettől fogva, hogy „irtó had­járatot“ indit a kommunista, sőt marxista pár­tok ellem, mert mihelyt elfoglalja kancellári székéi, száz- és ezerszámra kezdte összefogdos- tatni a. kommun isi álcát és szocialistákat, a saj­tószabadság elvének fittyet hányva éiemcsak a munkáspártok, hanem a baloldali polgári pár­tok lapjait is egymásután tiltotta be és ellen­szenvét nyíltan juttatta kifejezésre a legna­gyobb polgári párttal, a katolikus centrum- párttal szemben■, is, amely pedig mindmáig — a császárság bukása óta — gerince volt az összes kormánykoalícióknak■ A vasárnapi ráJa zfás annak a kér ség telein bizonyítéka, hogy a német nép a korm.Hólizmustól való félelmében Hitler­nek kívánta átadni a hatalmat, legális formák között, mintegy szentesítve a kommunisták el­len eddig foganatosított rendszabályokat és fe­dezve azokat a célkitűzéseket, amelyeket Hitler velük szemben programba vett. A német vá­lasztók ötvenen felüli százaléka azonosította magát Hitlerrel és szövetségeseivel, a többi öt­ven százalék azonban nem tudott egy-nevezőre jutni és szétforgácsolta azokat az erőket, ame­lyek a weimari alkotmány alapján a köztársa­ság lobogója alatt akarják konszolidálni a né­met birodalmat. Bizonyos, hogy ez a választási győzelem sem nyújt rózsákkal megvetett ágyat Hitlernek, aki saját kormánykoalíciójában is erő■ féket talál a német nagytőke képviselőiben, Hugen- bergben és Papenhen. A mostani szövetségesek barátsága, könnyen felborulhat, mert az ellen­zéki Hitler olyan elveket hangoztatott, amelye­ket sohasem valós.that meg Hugenberoék szen­tesítésével. Ezek u kcidesek azonban e pillanat­ban eltörpülnek, mert a kommtinizmus ellem harcban, teljes a szolidaritás a kormányzó vár­tok között. Persze a kommunisták ellen felvo­nultatott akármilyen drákói rendszabályok sem oldják meg Németország igazi problémáit, el­sősorban a katasztrofális münkanélküliséget, végeredményben tehát Hitler — hiába győzött a választásokon — sorsa ott fog eldőlni, amikor kiderül: kenyeret és munkát éppen úgy nem tud adni a német népnek ő sem, mint a mosta­náig kormányon lévő weimari koalíció. A német választások lefolyásáról az alábbi jelentések számolnak be: A fénylizési és Scrgalmt adótörvény magyar íorditása a táblázatokkal kapható Dr. Man- del Forditó Irodában Cluj-Kolozsvár, Str. Memo­randului 24. x*ra 60, vidékre 70 lej (Berlin, március 6.) Derült időben, ragyogó napsütés mellett kezdődtek meg vasárnap reg­gel a választások. Azok az aggodalmak, ame­lyek nagyobbszabásu összecsapásokat iósoltak, szerencsére nem váltak be, mert kisebb inciden­sektől eltekintve, nagyobb emóciók egész napon át nem zavarták meg a választásokat. Berlin­ben nagy tömegek járultak az urnákhoz, már kora délelőtt. Hindenburg most is az elsők között jelent meg szavazatának leadására az urna előtt, Meissner elnökségi államtitkár kí­séretében. Alig valamivel Hindenburg után adta le szavazatát ugyancsak a kanonier-stras- sei szavazóhelyiségben Papén is. A világ rádióhallgatói vasárnap egész nap a német választások hireit lesték, az első szór­ványos eredmények azonban csak este nyolc óra felé futottak szét a világ minden tája felé. Este kilenc órakor már milliós számokkal dobá­lóztak a rádió spiekerek és csak éjjeli három órakor közölték a végeredményt. Az eredmény a nemzeti szocialisták domináló sikerét jelen­tette. A leadott kevés hijján negyvenmillió szavazatból Hitler a szavazatok 43.09 százalé­kát kapta meg, 17,264.320 szavazattal. A Hitler- párt szavazóinak száma tehát öt- és félmillió­val nőtt meg szemben a legutóbbi novemberi választás 11,729.000 szavazatával. A szocialisták pontosan ugyanannyi szavazatot kaptak, mint a mult alkalommal, a katholikus centrumpárt 4.300.000 szavazatával valamivel felülmúlta múltkori eredményét (akkor 4,191.000 szavaza­tot kaptak). Jelentékeny eltolódás történt azon­ban a kommunistáknál, akik a novemberi 5.975.000 szavazattal szemben most mindössze 4.756.000 szavazatot kaptak. A kommunisták; tehát közel másfélmillió szavazatot vesztettek, amiben kétségkívül nagy része van a kormány válogatás nélküli rendszabályainak és megfó- lemlitési akciójának. Csütörtökön a filmvilág ünnepe a Színkör IHozgó “ five Caesar (fl kereszt jegyében) a Paramount németül beszélő grandiózus filmalkotását, 7500 szereplővel. 4 millió dollárba került ez a hatalmas produkció előállítása Miller parlamenti többségé A birodalmi gyűlésnek az összavazatok számának nagysága miatt ezúttal 647 képvi­selője lesz, szemben az eddigi 584 képviselővel. Ezek a pártok között igy oszlanak meg: Most Volt Nemzeti szocialista ..... 288 196 Szocdem. és állampárt .... 120 121 Kommunista ...................................81 100 Centrum ....................................... 73 70 Fekete-fehér-vörös (Hugenberg és Papén)....................... 52 52 Bajor néppárt .....................19 20 Fölmivesszö vétség ...................... 1 1 Többi pártok .................. 8 22 Hitler pártjának 288 mandátumán felül a Hitler-kormány számára a koalizált fekete- fehér-vörös front szállít még 52 mandátumot és igy az abszolút többség megvan. A kormány 340 mandátummal rendelkezik, tehát harminchárom főnyi többsége van. A porosz parlament. A porosz tartomány gyűlésen is megszerezte igy az abszolút többséget. A porosz tartomány- gyűlés igy alakul ki: A képviselők száma 472 lesz. az eddigi 423 helyett. Nemzeti szoc. és porosz polgári Szocdem. és állampárt Kommunista Centrum Fekete-fehér-vörös Keresztény szoc Most Volt 211 mandátum 162 83 mandátum 94 63 mandátum 68 mandátum 43 maindátum 4 mandátum 57 67 31 10 A kormány-koaliciónak a Hitler-párt 211 képviselőjével és a kormányhoz tartozó fekete- fehér-vörös párt 43 szavazatával és a négy ke­resztényszocialistával 258 mandátuma van, ami 54.7 százaléknak felel meg, szembein a többi pártok 45.3 százaléknyi mandátumával. Amint látható, sokkal többen szavaztak le ez alkalommal, mint az előbbi, novemberi vá­lasztáson. Az összes választóknak 88.5 százaléka adta le szavazatát a birodalmi és 89 százaléka a porosz tartományi választáson. Negyvenmillió szavazat megoszlása. (BerliD, március 6.) A birodalmi gyűlési választásvezető a következő ideiglenes hivata­los választási eredményt adta ki: Összeszámol­tak 39 millió 300 ezer érvényes szavazatot. Eb­ből a nemzeti szocialista pártnak jutott 17 mil­lió 200 ezer (43.9%), a szociáldemokratáknak 7 millió 200 ezer (18.3%), a kommunistáknak 4

Next

/
Thumbnails
Contents