Keleti Ujság, 1933. március (16. évfolyam, 49-74. szám)

1933-03-19 / 65. szám

4 KElETltífS&G XVI. ÉVF. 65. SZÁM. Tavaszi kabát-kosztüm és rubaszövetelnket divatos modern választék és természe­tesen a nálunk szokásos olcsó árak teszik közkedvelté, Ckj'KoIomár, Calea Regele Ferdinand 15« A radio, sajtó, aktiv propaganda, film és színház, népnevelés a nemzeti szocialista forradalom szolgálatában áll Goebbels az uj propaganda-miniszter nyilatkozik azokról a módszerekről, amelyek segítségével ki kell formálódnia a „harmadik birodaloménak (Berlin, március IS.) Jeleni ettük, hogy a Brtler-kormáry uj minisztériumot létesített, az úgynevezett „népfölvilágcsitási áttett,- _______ és propa­ranaa" minisztériumot, amelynek éttéré a nem­zeti szocialista párt eddigi sajtófőnöke, a 36 éves dr. Goebbels került, liyenfajtáju minisz- tórium úgyszólván példátlanul áli az európai államok életében. Nem érdektelen tehát a nyi­latkozat, amelyben Goebbels miniszter az aktiv kormánypropagandáról nyilatkozik. — Mindig égető kívánságom volt, hogy a sajtót bevonjam a minisztérium hatáskörébe, éppen azért, mert annyira ismerem jelentősé­gét a közélétre. Azt hiszem, kétségen felül áll az a tény, hogy olyan rövid idő alatt ment végbe a nemzeti forradalom, amelynek keresz­tülvitelére rendes körülmények között 20—30 esztendőre élt volna szükség. Hogy e forrada­lom; szimpátiával vagy antipátiával találko­zik-e, teljesen közömbös. ' Az uj minisztérium létesitésében is forradalmi kormánycselekedetet látok: a népet nem szabad a maga sorsára hagyni, a kormánynak nem szabad többé elzár­kózni a néptől. A forradalom a népből indult ki és a legszenvedélyesebben tiltakozom az ellen, hogy forradalmunkat reakciósnak minő­sítsék. Ha a kormány reakciós módon cseleke­dett volna, úgy ismét bevezette volna a régi háromosztályu választójogi rendszert. A való­ságban mindent meg kell adni a népnek, ami az övé, de más formában, mint a parlamenti demokrácia. A propaganda-minisztériumnak összekötőként kell szerepelnie a nép és a kor­mány között. A cél azzal, hogy a kormánynak 52 százalkék parlamenti többsége van, még nincs elérve. A többséget egy kormány sem tarthatja meg tartósan és ezért olyan mélyre­Miató rendelkezésekre van szükség, mint amilye­nek a mostaniak. Feladatom nagyrészét abban látom, hogy propagandisztikus utón érjem cl, hogy idők folyamán az egész nép a kormány mellé álljon. Miután a kormány semmi körül­mények között sem fog tágítani, a többi 48 szá­zalékot nem fogjuk terrorizálná, hanem meg­nyerjük és miután er -sak tárgyilagos munká­val élhető el, föl kell használnunk a propagan­disztikus erőket. A sajtó szerepe a „harmadik birodaloméban, — A sajtónak az informáló szerepen kivid van egy nagyobb feladata és pedig a helyes irányban való instruálás. Ha a kormány neon ért hozzá, hogy a népet fölvilágosítsa, úgy a pártpolitikai ellenfeleknek könnyű dolguk lesz a politikai örökségért mind a kormányt tenni felelőssé. A népfölvüágositás valami pozitiv dolog, a propaganda valami aktiv. Az aktiv konráoy-pr ope g au da nem elégedhetik meg az­zal, hogy az embereket odáig vigye, hogy egy­szerűen tudomásul vegyék a jelenlegi kormány­zási rendszert, inkább azon kell dolgoznia, hogy végérvényesen megnyerje a népet a nemzeti kormány eszméjének. Az uj kormány-propagan­dának’ előnye, hogy az embereknek azt az ener­giáit, amelyeket kifejtettek a nemzeti szoci­alista mozgalom előharcában, most az egész kor­mány j számára gyümölcsözővé tegye, — A propaganda sokat hány forgatott szó. a laikus valami kicsinyes-rendűt érez alatta, de nem vitás, hogy a propagandistának a legjobb lélelkisjiierőnek kell lennie. A propaganda, nem tételez fel csak nyers klisét. A kormány-propa­gandistának nem csupán a nép egyeteméhez kell szóiani tudni, de az egyes részekhéz, ame­lyek foglalkozás, vidék, felekezet szerint külön­böznek. A propaganda módszereiről nem nyilai- kozhatik az esztéta, végleges Ítélet csupán sikerei után hozható meg. A propaganda nem öncél, liánéin eszköz és ha az alkalmazott esz­köz eléri a célt, helyes, akár megfelel minden esetben a legélesebb esztétikai követelmények­nek, akár nem. A kormányérdekek és a nép ér­dekeinek összeegyeztetése nem történhetik meg két hét alatt, két hónap, vagy két esztendő alatt. Meg vagyok győződve azonban, hogy a kormány megtesz mindent, hogy feladatát be­töltse. Be is kell töltenie, mert a jelenlegi kor­mánynak nem az a szándéka, mint az előbbiek­nek, hogy bajonettekre támaszkodjék. A belpoli­tikai küzdelmet maga a nép-mozgalom foly­tatja le, alulról a nép áll mögötte, felülről az állami hatalom. Tömeg és egyéniség. — A propaganda munkaterületén a régi állam vezetési módszer teljesen csődöt mór.-, ott. Én ellenben a birodalom és a tagállamok agi- táíorikus vállalkozásait egyesíteni igyekszem és azoknak modern impulzust akarok kölcsö­nözni. Tömeg nélkül nem lehet politikát foly látni. A tömeg princípiuma és az egyéniség princípiuma nem mondanak ellent egymásnak. igazi egyéniségnek alá kell rendelnie ma­tt tömegnek. Az „alattvalói korlátoltság“- ról szóló fogalomkörnek egyszersmindenkorra cl kell tűnnie Németországból. A nép csak ak­kor válik ügyefogyottá, ha nem érti meg a kormány rendelkezéseit. Az gát — A minisztérium öt alosztályból áll: rá­dió, sajtó, aktiv propaganda, fiiba és színház, népnevelés. A rádiónak modernnek, aktuális- nak kell lenni és számot kell vetnie a korszel­lemmel. A hallgatót informálnia kell a nemzet nagy történéseiről. A német zenét és művésze­tet úgy múltjában, mint jelenében ápolnunk kell. Ami a sajtót illeti, a korlátozásokban nem látok sem normális, sem eszményi állapotot. A sajtónak segíteni kell a kormányt, de szabad kritizálnia is. A nemzeti sajtónak zongorának kell lennie, amelyen a kormány tagjai játsza­nak. Hogyha van valami kritizálni való a kor­mányon, olyan hangon és formában kell tör­ténnie, hogy a kormány külföldi cs belföldi el­lenségeinek ne legven alkalmuk idézni a sajtó kritikáját és ezáltal olyat mondatni a sajtóval, amit nem lett volna szabad mondania, a tila­lom veszedelme nélkül. A színház es a finn ügye csupán akkor esik a minisztérium hntáskö rébe, ha ellenkezik abirodalmi érdekekkel. A minisztériumnak elől kell járnia a fejlődés lő­rén. Lehetetlen például, hogy a nagy forra­dalmi átalakulások idejében sem a szinliáza.v- nak, sem a filmeknek ne adassák inog a lehető­ség e nagy eseményeket művészileg ábrázolni. A népnevelés feladata az egységes nacionalista szellemet, mint a nemzet alapját beépítem a népbe. A népnek el kell kezdeni egységesen gondolkozni, egységesen reagálni és teljes . ro- konszenvvel a kormány rendeikezesere állni. A nemzeti forradalom olyan fegyelemmel és belső elhatározottsággal ment keresztül, mint meg egy forradalom sem. Vagy — vagy. — A sajtónak számot kell vetni az események­kel, vagy igy, vagy úgy dönteni. A kormány- nak meglesz az eszköze és módja, hogy tisztába jöjjön & sajtóval. Nem akarja a mine.minapi lia- ború állapotát előidézni, de azt akarja, hogy a kormány és a sajtó együtt dolgozzanak, kéz a kézben. A minisztérium napi sajtó-konferen­ciája nem csupán információ lesz, de a kor­mánynak insrukciója is. Goebbels a sajtónak adott nyilatkozatát ki­egészíti az a külön nyilatkozat, amelyet a Völ­kische Beobachternek adott. A propagandának generál-próbája ■— mondotta — a vezér leg­utóbbi németországi körútja volt. A nép fel­fogta jelszavainkat, amelyek olyan összponto­sító jellegűek voltak, hogy mi egy teljes héten keresztül a népet mindig erre az egy pontra koncentráltuk, ,.nz ébredő nemzet _ napjára“, oly hipnotikus hatással, hogy végül is 20—30 millió embert ragadtunk magunkkal. Az igazi propagandának titka, nem ezerféle dolgot mon­dani, de az egész figyelmet néhány .pontra összpontosítani és a nép figyelmét folytonosan a pontokra visszaterelni. Goebbels kijelentette végül, hogy hasonló intézmények csak a fasiszta Olaszországban és a bolsevista Orosz­országban vannak, a parlamentarisztikus álla­mok ezt a rendszert nem ismerik. Kolozsvári Bnozg?ó színházak sm'isora; CORSO Előadások: 3, 5, 7 és 9 órakor EDISON Előadások: 3, 6 és 9 órakor ROYAL Előadások: 3, 5, 7 és 9 órakor 1 Vasárnap ÉItc hozzátok őket haza! Idegfelkorbácsoló képek a dsungel életéből. Filmen eddig soha nem látott felvé­telek. Világszenzáció. Tarzan a leopárdok között. Főszereplők: Natalie Kingston, Frank Melin. fiSadiloffoly (Szerelmes ellenség) Piere Benoit regénye. — Fősz.: Warer Baxtner. Síit szól majd a férjem ? Renata Müller, Georg Alexán, der, Ida Wüst, Otto Walbnrg. Vasárnap d. e. matiné: Ön­gyilkosok klubja. — Paul Wegener. Helyárak 10, 15 lel.

Next

/
Thumbnails
Contents