Keleti Ujság, 1933. január (16. évfolyam, 1-24. szám)
1933-01-22 / 18. szám
XVI. sw. îs. szm KeletiUjskg 3 Követelje határozottan és kérje mindenütt a csodás borotvaI 0’08 mm. A legerősebb szakáll és legérzékenyebb bőrnek A tiz százalékos tisztviselői fizetésleszállitás az erdélyi városokban . (Bukarest, január 21.) Tudvalevő, hogy a minisztertanácsi határozat a köztisztviselők egy részének tiz. másik részének 12 és léi százalékkal szállította le a fizetését. A minisztertanácsi határozat szerint a bukaresti s az első kategóriába, tartozó városokban lakó tisztviselőkre alkalmazzák a tíz százalékot.'a többire a nagyobb összegű redukciót. A rendelet értelmében a következő erdélyi városok tartoznak az első kategóriába: Arad. Brassó, Kolozsvár, Zsombolya. Lu- nény. Nagyvárad, Petrozsény. Halmi, Besica, bzatmár. Nagyszentmiklós (Aradmegye), Nagyszeben. Marosvásárhely és Temesvár. , A többi erdélyi városokban, köztük a székelyföldi városokban is, a nagyobb redukciót foganatosítják. A köztisztviselők országos szövetsége különben vasárnap tartja kongresszusát Bukarestben. Bészt vesznek a kongresszuson a posta, vasút, az orthodox egyház, a tanszemélyzet képviseletei is. A hangulat nagyon elkeseredett a bukaresti tisztviselők körében és valószínűleg igen éles hangú tiltakozások hangzanak el az újabb fizetésleszállitás ellen. Véres szerelmi dráma Újpesten (Újpest, január 21.) Pulányi János 29 éves munkás szerelmes volt Szemek Istvánué Magda nevii 17 éves leányába. Pulányi szerelmét azonban Magda nem viszonozta és ebben szerinte része volt Szemek Istvánnénok is. Pulányi konyhakést és hatalmas ollót vásárolt azzal a célzattal, hogy majd leszámol a leány- nyal. Ma délelőtt bement a lakásba, Szemeimé útját állotta. Pulányi erre kétszer megszűrt-! majd benyomta az ajtót és behatolt a szobába, hol a leány tartózkodott. Pulányi heves szemrehányásokkal illette, majd amikor a leány erőteljesen rendreutasitotta, reárontott, összeszurkálta és a nyakát is elmetszette. Később a konyhakést a hasába szúrta. A férfit és a leányt haldokolva szállították a kórházba, Sze- mekné sérülései azonban könnyebb teimésze- tűek. — A perzsa sah járdát sepertetett egyik lapszei'kesztővel. Londonból jelentik: A perzsa sah egyik teheráni lap szerkesztőjét arra Ítélte, hogy felseperje a teheráni rendőrfőnökség épülete előtti teret. A szerkesztő bűne az volt, hogy üdvözlő táviratot intézett az uralkodóhoz abból. az alkalomból, hogy rászánta magát udvari miniszterének menesztésére. JÓN! FRANKENSTEIN (Ember, akt egy szörnyet alkotott) A A Fortu memorandum miatt palotaforradalom volt az ügyvédi kamarában Negyedik napja tart a letartóztatott tanár éhségsztrájkja (Bukarest, január 21.) A Fortu tanár ellen indított bűnügyi eljárás hatásai újabb és újabb hullámokat vernek fel. Fortu tanár a văcăreşti fogságban éhségsztrájkot kezdett és ezzel még jobban magára vonta a figyelmet Az éhségsztrájk már negyedik napja tart és a bukaresti közönség kiváncsi érdeklődéssel lesi a sztrájk hatásának a hireit. Az éhségsztrájk alkalmat ad a Fortu barátainak arra, hogy a professzor iránt rokonszenvet ébresszenek. Az ügyészség orvosokat rendelt ki Vacarestibe, hogy az éhségsztrájk hatását megvizsgálják. A tanárok szövetségének a vezetősége szövetségi konferenciát hivott össze Bukarestbe, amelyre a vidéki szervezetek képviselőit is meghívták, hogy a Fortu szövetségi elnök ügyében való állásfoglalásról döntsenek. Az ügyvédi kar Fortu mellett. A bukaresti ügyvédi kamara dékánja, Alexandrescu tegnap a lapokban nyilatkozatot tett közzé, mely szerint a Kamara nem azonosítja magát ama 250 ügyvéd álláspontjával, akik Fortu letartóztatása ellen titltakoztak. A kamarai dékán nyilatkozata mintegy megbé- 1 végzi azokat az ügyvédeket, akik a Fortu şvaba (ionbocsátását kívánó memorandumot alá írták, mert az irja, hogy az ügyvédi kar nem állhat olyan ember mellé, aki felségsértés vádja alatt áll. E nyilatkozatból a legnagyobb bonyodalmak keletkeztek. Tegnap délután ötszáz ügyvéd jelent meg az ügyvédi kamarának a törvényszék épületében levő irodájában és kényszeritették Alexandrát, hogy mondjon le dékáni tisztségéről. Az ügyvédi kar állásfoglalása igy rendkívül élesen jutott kifejezésre. Győzött a palotaforradalom. Az ügyvédek Fortu melletti memorandumán már nem kétszázötven, háromszáz ügyvédi aláírás van. Az aláírók részéről nyilatkoza« tot tettek közzé, amelyben kijelentik, hogy Alexandrescu dékánnak nem volt joga a kamara nevében nyilatkozni, mert a nyilatkozatra és állásfoglalásra illetékes kamarai tanács nem tartott ülést, az ügyben határozatot nem hozott. Alexandrescu a nyilatkozatra azzal válaszolt, hogy fegyelmi eljárást indított a háromszáz ügyvéd ellen, mire ezek a kamarai tanácsot, összehívták. A tanács Összeült, a dékán ellen foglalt állást és a dékánnak a lemondását ezzel megpecsételte. Letartóztatták egy kolozsvári pékmüheíy két tulajdonosát és üzletvezetőjét mert laboratóriumot állítottak be a hamisított liszt előállítására Vegyiszerekkel fehérítették a lisztet s keverékük nemcsak ártalmas volt az egészségre, hanem meg is kárositoiták vele a fogyasztókat (Kolozsvár, január 21.) Chendi Károly rend- őrkomiszár pénteken délután az ügyészség utasítására Herschmann Oswald városi élelmiszervizsgálóval együtt házkutatást tartott Fesztingei* Dávid pékmiihelyében s utájua nemcsak a pékmüheíy két tulajdonosát, Fesztinger Dávidot és Marcella Ferencet, hanem az üzemvezetőt, Szőcs Endrét is letartóztatta. Körülbelül egy éve annak, hogy a városi főorvosi hivatal eg.v igazán szükséget pótló- ügyosztályt állított be, amelynek kizárólagos feladíita a közszükségleti cikkek, elsősorban áz élelmiszerek ellenőrzése volt. A főorvos Herschmann Oswald gyógyszerészt és vegyészt bízta meg az ellenőrző-munka vezetésével s azóta sikerült is bizonyos rendet teremteni a piacon. Herschmann nemrégiben arról értesült, hogy amióta a liszt valamennyire megdrágult és kenyérbélyegeket oktrojáltak a pékekre, egyes pékmesterek mindent megkísérelnek, hogy a kenyér előállítását olcsóbbá tegyék és ebben az igyekezetükben visszaélésektől sem riadnak vissza. Megtudta azt is, hogy Fesztinger egész laboratóriumot állított fel, ahol különböző vegyiszerekkel keveri össze a lisztet. Ezekének a vegyiszereknek olyan hatásuk van, hogy a barna liszt megíehéredik tőlük, nem beszélve arról, hogy a különböző natriumearbona- tok, amoniák hypersulphidok olcsóbbak a lisztnél, tápláló erejük azejnban a nullával egyér- tékii. Herschmann az ilyen keveréket tengeri malacoknak is beadta, amelyek teljesen leromlottak, lesoványodtak, a Fesztinger-íéle „kenyérliszt“ élvezése után. Magától értetődik, hogy az ilyen módon meghamisított liszt az emberekre nézve is ártalmas. Herschmann adatai birtokában jelentést tett Vlad főorvosnak, aki viszont az ügyészséghez fordult. A® ügyészség utasította Cliendi komiszárt, hogy t-rtson házkutatást a pékmühelyben. A házkutatás pénteken meg is történt s a „laboratóriumot“ üzemijein találták. Ezekután történt a hármas letartóztatás. Szombaton délelőtt mindhármukat átadták a kolozsvári ügyészségnek. — Leégett Dorohoi város két uccája. Bukarestből jelentik: Tegnap délután fél 5 órakor Dorohoi városában kigyuladt a Carmen Sylva és Brătianu nccák sarkán levő Candeanu-féle ház. A vízhiány miatt az oltás nagy nehézségekbe ütközött és a tűz továbbterjedt mindkét uccán, amelyeknek egyik oldala leégett. A hajnali órákban a tűz még tartott. A városban óriási pánik uralkodik. A kár már eddig is 20—30 millió. A városi tűzoltóság az elharapózott tűzzel szemben erőtlennek és szinte tehetetlennek bizonyult. Botoşani városból kértek segítséget, ahonnan a tűzoltóság el is indult, meg is érkezett és ezzel a segítséggel sikerült a tűz továbbterjedését megakadályozni. Carneval be vonatására töm, festetem át Czink^Ute,«,.