Keleti Ujság, 1933. január (16. évfolyam, 1-24. szám)
1933-01-22 / 18. szám
Cluf-Kal09*vâr, 1933. fanuăr 22, Vasárnap Ké p V i 3 e 1 öh á 2 BU D k P SS T Előfizetés belföldön: Egy Évre 800, félévre 400, negyedévre 200, egy bóra 70 L. Egyes szám ára 4 lei. A gyűlölet impériuma ORSZÁGOS MAGYARPÁRTI LAP Szerkesztőségi és ki adóhivatali telefon: 508, XVI. ÉVFOLYAM 18. SZÁM. Előfizetés Magyarországon i Egy évre 50 pengő, félévre 25 pengő, negyedévre 12L58 F, Egyes szám ára 28 fiilés _____ Maniu Kolozsvárt étutaztában Akadtak egyes baloldali orientáltságú lapok, amelyek hevesen támadták a német kormányt, mert Trockijnak nagybeteg leányát kiutasította Németországból és igv a kétségbeesett asszonyt halálba kergette. Lám — mondották gúnyosan a polgári irányzatnak és ezúttal a német polgári irányzatnak ellenesei —, ilyenek vagytok ti: számotokra még az is veszedelmet jelent, ha egy száműzetésbe került kommunista vezérnek a leánya kórházatokban vergődik és nincs annyi részvét bennetek, hogy legalább azt várjátok meg, amig meggyógyul vagy meghal. Távol áll tőlünk a szándék, hogy mi innen, Kolozsvárról a német kormány eljárását mentegessük, hiszen áll az a tétel, hogy a jelenlegi zűrzavaros, latens forradalomban sinyíödö Németországban a német honfitársak ellen is követnek el igazságtalanságokat, ne csodálkozzunk tehát, ha Trockij leányával szemben sem helyezkednek a legemberibb méltányosság alapjára. Egy boroszlói egyetemi tanárnak állása rendült meg csupán amiatt, mert egy körkérdés során hangoztatni merte, hogy Trockijnak adjanak beutazási engedélyt. Viszont, hogy teljesen pártatlanok legyünk, állapítsuk meg a lesújtott apa saját szavaival, hogy Sinaida Volko- vot Inem a német kegyetlenség kergette öngyilkosságba, hanem éppen az orosz kegyetlenség. Mert ez is idődokumentum. Egy éles fénysugár abba a rettenetes világba, amely azt tartja magáról, hogy a jövőnek, a haladásnak, az uj emberiségnek a világa. T/ookij Priinkipo szigetéről, száműzetésének helyerői panaszlevelet küldött az emberiséghez. E panaszlevelet az orosz kommunista-párt központi bizottsághoz intézte, de „nyílt levél“ formájában, hogy mások is tudjanak róla. Nyílt levelében elmondja, hogy a török kormáhy kérésére, megengedte, hogy tüdőbeteg leánya, öt- ves fiával átmenetileg Törökországba utazhasson. Prinkipo-szigetén azonban nincs orvos, akinek állandó felügyelete alatt élhetett volna Trockij leánya, a gyermek számára pedig nem volt iskola. Sinaida Volkovot egyedül a német orvostudomány tudta volna megmenteni és Németországba kapott volna is beutazási engedélyt, ha éppen a szovjet európai követségei nem gáncsolták volna el e kérést. Végre szívós harcok után sikerült Trockijnak mégis a beutazási engedélyt leánya részére kicsikarni. Erre Moszkvában az történt, hogy Sinaida Volkovot és ötéves leányát megfosztották egy dekrétum értelmében a szovjet-állampolgárság jogától és igy egyrészt lehetetlenné tették számára, hogy visszatérhessen Oroszországba, ahol egy másik tízéves leánykája maradt, másrészt pedig, mint sehova nem tartozó állampolgárt, kiszolgáltatták a német bürokráciának, amely éppen ezen a címen akadályozta meg, hogy Sinaida Volkov Németroszágban továbbra is tartózkodhassék. A szovjet cselszövései következtében Sinaida Volkov sem oroszországi családjához nem térhetett vissza — férje egyébként mint meggyőző- déses Lenin-párti, Szibériában száműzetésben van —, sem pedig más európai fürdőhelyet nem kereshetett fel: be kellett érnie egy magányos sziget pazar szépségével, de teljes kulturálatlan- ságával. Ez a csapás, a 31 éves tüdőbeteg asz- szonyt, aki politikával egyáltalában nem foglalkozott, semminemű propagandát nem űzött, élete egyetlen céljául azt tekintette, hogy valahogyan meggyógyuljon, annyira lesújtotta, hogy felnyitotta a gázcsapot és meghalt. A német pszíhiáterek megállapítása szerint, ha ki is utasítják Németországból és ha betegen visszatérhetett volna Oroszországba, a munkahelyére, megszokott foglalkozásához, a családjához, úgy talán tovább élhetett volna. De Stalin kezei hoszzuak, a szovjet ellenségeinek hetediziglen kell bűnhődniök, mert ez a szovjet: a kíméletlenségnek. a bosszúnak, a gyűlöletnek impériuma. elmondja lemondásának Igazi okait Nem volt hajlandó megosztani a hatalmat nem felelős tényezőkkel — „Mlhalache kedves barátom a legkevesebb, amit elvárhatott, hogy elégtételt kapjon“ (Kolozsvár, január 21.) Maniu Gyula távozásának körülményeit csak nagy vonalakban ismerjük. A bukaresti lapokban megjelent híradások csak részben fedték a tényeket. Most aztán megszólalt maga Maniu Gyula és a sajtó képviselőinek adott nyilatkozatában megvilágította azokat a körülményeket, amelyek lemondását előidézték. Maniu külföldre utaztában megállapodott Kolozsvárt s itt tette meg nagy érdeklődéssel várt kijelentéseit. Az újságíró kérdésére, hogy megfelel-e a valóságnak a franciaországi utjával kapcsolatos verziók, igy válaszolt: — A hir igaz. Még holnap Bécsbe utazom, de ott csak nehány napig maradok, megyek tovább Franciaország^"* Utamnak két célja van: pihenés és tanulmánjuzás. — Bizonyara emlékeznek a két évvel ezelőtti külföldi utamra. Akkor nem valósíthattam meg utiprogrammomat, mert fontos belföldi események hazaszólitottak. — Az elnök úr lemondásával kapcsolatosan a legellentótetesebb verziók kerültek forgalomba. így többek között sokat beszéltek a népszövetségi együttműködés nehézségeiről, a tiszti fizetések redukciójáról, a párt kebelében dúló nézeteltérésekről, stb. Mi az igazság mindezekből? — Bizonyos körök és ellenségeim a Miha- laeheval vállalt szolidaritásomat téves megvilágításba helyezték, pedig távozásom tényleges okát a korona is jól ismeri. — A befejezéshez közeledő népszövetségi tárgyalások sémmiesetre sem idézhettek elő kormányválságot. Az együttműködési tervet a legteljesebb egyetértésben készítettük elő a reszortminiszterekkel. Delegátusaink pedig utra- készen vártak. Ebből a verzióból tehát semmi sem igaz. — Hasonlóképpen nem kellett volna lemondanom a tisztviselői fizetések miatt sem. A minisztertanács sohasem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Egy alkalommal a hadügyminiszter ur erről az ügyről érdeklődött s én megnyugtattam, hogy ezt a kérdést csak az őfelségével való legteljesebb egyetértésben oldhatjuk meg. — Ami viszont a párt kebelében dúló nézet- eltéréseket illeti, mindezek az állítások a fantázia birodalmába tartoznak. Kormányzásom alatt a párt legteljesebb támogatását élveztem. A mult év nyarán nem fogadtam el a kormányelnökséget. Az ősz folyamán pedig csak a párt E keserű szavakat nem a polgári kommentátor fűzi az emberileg mélyen megrendítő katasztrófához, hanem maga Trockij, a hajdani vörös generalisszimusz, az orosz kommunistarendszer egyik megalapítója, akinek csak egy bűne volt, hogy intrazigensebbül ragaszkodott elveihez, mint sokan mások és hogy az orosz hatalom birlalói. történetesen az ő személyes ellenségei voltak. , Mennyire más például az igazságszolgáltatásnak áz: k kiegyenlítő álláspontja, amelyet általában a polgári gondolkozás fogadott el és amelynek szép példáját láttuk most Hock Jánosnak, a magyar Nemzeti Tanács elnökének^ bünpörébén lefolyt tárgyaláson. Hock János mindenesetre többet vétett hazája ellen, mint Trockij, ezt, azelőtt, aki ismeri a két ország helyzetét, nem kell különösképpen magyarázni. Mégis Hpck Jánosnak legdörgedelme- sebb cikkei idejében sem jutott eszükbe a hatóságoknak, hogy Hpck János testvéreit és rokovezetőinek ismételt kérésére alakítottam kormányt. — Lemondásom tulajdonképeni oka az, hogy nem értettünk egyet a kormányzati felelősség kérdésében az uralkodóval. — Megígérték, hogy szabad kézzel kormányozhatok és én azt hittem, hogy eltávolithatom azokat a főtisztviselőket, igy elsősorban a csendőrség főparancsnokát és a bukaresti rendőrprefektust, akikben nem bízhatom. A felelősség engem terhelt s éppen ezért nem engedhettem meg, hogy magas köz- igazgatási tisztviselők ne tőlem és a kormánytól függjenek és hogy más személyek nagyobb bizalomnak4* örvendjenek - az uralkodó előtt, mint a kormány elnöke. — A törvény szerint a hatalom az ország kormányát illeti meg, azt pedig nem lehet olyan személyekkel megosztani, akik kém felelősek a nemzet és az illetékes fórumok előtt. A továbbiak során Maniu azokkal a vádakkal foglalkozott, amelyek szerint a kormányának jnern volt elég bátorsága a fontos kérdések megoldásához. — Azt a tényt, hogy én vagy az általam vezetett kormányok megfeleltek-e a követelményeknek, nem vagyok hivatva megítélni. Az ország közvéleménye az illetékes erre. — A legkategórikusabban vissza kell utasítanom azt az állítást, hogy nem lett volna programunk és megoldási lehetőségünk. Fontos pénzügyi és gazdasági programot dolgoztam ki, amit az uralkodó elé terjesztettem s azt őfelsége a legnagyobb megértéssel fogadta. Végtelenül sajnálom, hogy nem volt a meg a lehetőségem programom megvalósítására. — Meggyőződésem, hogy a Vaida-kormány keresztülvisszi az ország szanálását és tapra- állitását célzó proramot. — A Mihalache kedves barátom állá_spont- jával vállalt szolidáritás — fejezte be m-ilatko- zatát Maniu —, nemcsak kollegiális kötelezettség és meggyőződésem következménye volt, hanem politikai szükségesség is, hiszen a legkevesebb, amit elvárhatott, hogy elégtételt kapjon. nait bántalmazzák, börtönbe juttassák, vagy a polgári jogaitól megfosszák. Pedig Trockij a bolsevista rendszernek, számkivetésben is fanatikus szószólója. Amikor Hock bírái előtt állott, töredelmesen bevallotta, tévedését, az Ítélő bíróság hangulata megenyhült és bár elitélte a sokat szenvedett papot, ez az elitélés inkább csak jelképes jelentőségű és visszaadta Hock Jánosnak nemcsak a léleknyugalmat. de helyet is biztosított számára,, hogy újra résztvehessen a magyar életben. Vájjon, ha ilyoo üldözésekről hallunk, mint amilyenről Trockij vádlevele tesz említést, ilyen üldözésekről, ilyen embertelenségekről. azokban az időkben, amikor a szovjet azt állítja magáról, hogy ma már 160 millió ember egyformán rajong Oroszországban a bolse- vizmusért és nincs többé ellenforradalom — hihetünk-e egy pillanatig is egy ilyen rendszer világmegváltásában, az emberiség számára szánt példamutatásában?
